Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 172-197. szám)

1922-08-27 / 194. szám

4 1922. augusztus 18. JŰÍRTIEÉK ni és megtartani a világ békéjét, a civilizáció. a humanizmus és az európai béke érdekében igazságosan és szigorúan kelt rendezniök a szlovák kérdést. Azt kivánja, hogy tegyenek eleget a saintgermaini békeszerződésnek, mely a cseh-szlovák köztársaság kötelességévé teszi, hogy alkotmányát a szabadság és igazság alapelveivel hozza összhangba ' és ezeket valamennyi lakosa számára biztosítsa. Nem akarjuk egy ujjal sem érinteni a békeszerződéseket, azonban kívánjuk, hogy az e szerződések alapjául szolgáló elveket velünk szemben is érvényesítsék... A történelmi felelősség tudatában terjesztik panaszukat Európa asztalára. Nem alamizsnát kérnek, sem ajándékot. Csak a magukét akarják. Az istenadta jogot az élethez. Csak azt akarják, amit az emberiségnek meg kell adni minden ember számáraa szabadságot!* Íme igy fest a memorandum. Ez jut el a civilizált népek elé s Massaryk elé. A civilizált népek ítéletét, helyesebben mondva a civilizált népek vezetőinek ítéletét előre is tudjuk. Ez sem fog egyebet jelenteni, mint amennyit jelentett például egy Millerand féle kísérőlevél, pedig hát az a civil-'kált népek vezetői részéről jött s becsületet lekötő Ígéretnek kellett tekinteni. Könnyen meglehet, hogy az ilyen memorandumoknak az lesz a sorsa, hogy utána megfosztják a panaszkodókat még annak a lehetőségétől is, hogy. panaszkodni tudjanak. Mi, hasonló sorsra jutottak meg tudjuk érteni a panasz őszinteségét és igazságát, de másként fog az állani a hatalmi tébolyban szenvedő civilizáltak előtt. Csak várjunk türelemmel. A kötél csak addig feszülhet, amig egyszerre elszakad ! Hogy fogadták Körmenden az antant bizottságot ? idegen tisztek ellenőrzik a felkelők leszerelését. Sopronból írják: Antant tisztek és katonák járják a sopronmegyei falukat, bejelentés nélkül ütnek rjt békés polgári házakon és fegyver után kutatnak. Beleturkálnak nemcsak a ládafiába, hanem a szivekbe és vesékbe is, hogy nem maradt-e ott más, mint szolgalelkü belenyugvás p győztes önkényébe. Ezt ők ugy. hívják, hogy a felkelők leszerelését eWenőrzik. Még ,,zt a csekély korlátozást sem respektálják', amit a trianoni béke épített köréjük s amelynek értelmében magyar öszszekötő tiszt, vagy ügyészségi megbízott kísérete nélkül antant katona magyar • házba nem teheti be a lábát. Cselekszenek | tovább is a maguk belátása szerint és legutóbb Körmendet portyázták végig egy autón, melynek egy Hinesux francia ezredes volt a kommandása. Es nagyon felvoltak háborodva, mikor a jó körmendiek furkósbotokkal és a magánlaksértés megakadályozására alkalmas egyéb eszközökkel fogadták őket s az antant-társaság cs

ak jói kisportolt lábainak köszönhet te, hogy a körmendiek nem engedhettek szabad utat felháborodásuknak. A milliós kár igy megint csak a miénk, mert az ^utót az erdei utón tönkre tették s az autó természetesen magyar hatósági autó volt. Előkészületek a tállyai hármas emlékmű szeptember 17-iki leleplezésére. A Lavotta szoborbizottság budapesti elnöke, Dr. Vikár Béla tud. akadémiai tag hangulatos, irredenta jellegű verses feliratokat alkotott e napokban a tállyai emlékműre. — Zemplén vármegye és Tállya kiváló szülöttjének, Zempléni Imrey Árpád költőnek, ki még mindig jeltelen sirban nyugszik, a budapesti Kerepesi temetőben, a következő vers örökíti meg emlékét: Zempléni Imrey Árpád, turáni dalok költője. 'M

agyar múltnak és jövőnek Táltosa, dalnoka, Rajtad a muló időnek Nem fog a vasfoga, Sem foga, sem moha. | i : ősi néped szanaszéjjel, Sorsa bánat, sorsa éjjel Mostoha, Golgota. De fiai nöttön-nönek És tanulni Hozzád főnek Leckéjét a jövendőnek: Nem, nem, soha ! Lavotta Jánosnak, a y>Magyar Orpheusznak, kit Tállyán 1820. április 20-án az ottan'l Cseszkovits házban levő patikában ért a hirtelen halál és a régi katholikus temetőben alussza örök álmát, a következő sokat mondó sorok pompáznak magyar viseletű alakja alatt: I Lavotta János a magyar Orpheus. Tested immár száz év óta Porladozik jó Lavotta; Ámde lelked nem lesz röggé, Dalaidban élsz örökké. Nincs előtted hegy, völgy, árok, Nincsenek hazug határok; Tied az a régi haza, Oda jár a lelked haza. Oh királyok hegedőse, Árva néped nagy regőse ! \Ahol felsírja magyar dal, Ott vagy édes vigaszoddal. Bernáth Bélának, a mád-tokaji kerület negyedfél évtizeden át jóságos országgyűlési képviselőjének, kinek tudvalevőleg 1890-ben a filloxera által teljesen elpusztított hegyaljai szőlők felújításánál elévülhetetlen érdemei vannak, s aki ugyanekkor sok százezer gyümölcsfacsemetét is szerzett kerületének, a következő hangulatos emléksorok hirdetik hervadhatatlan emlékét : I I' . i ' '-:.•!..; Bernáth Béla, a hegyaljai szőlők ujjáteremtője. Béla bátyánk im e köre Bizza nevedet a hála, Ki volt szép Hegyaljánk őre Egész Tállya tanú rája. Több, mint őre; jóltevője, •íiiia Gondviselő atyja voltál. Neved nem szűnik el tőle, Tanú rája ez az oltár. A 8 éves világpusztulás óta, egynéhány helyiérdekű elesett hősök emlékét leszámítva az egész Csonka-Magyarországon ez az elsá emlékmű, amely közadakozásból jött létre. A szoborbizottság kéri a vármegye jómódú lakosságát, hogy adományait postautalványon küldje a Magyar Földhitelintézethez, a »Lavotta és Zempléni szoborbizottság« V., Bálvány-u. 7. — A kegyes adományokat a Zemplén és Borsod vármegyei hírlapokban nyilvánosan nyugtázzák. Egy tusz emlékei. Nyíregyháza, augusztus 26. A Nyirvidék tudósítójától. Öt magyar férfi tért vissza a szabolcsi földre azok közül, kik az utolsó tusz-szállitmányban mondhattak végső bucsut szomorú fogságuk tanyájának, az ínségbe került orosz földnek. Felkerestem az egyiket, ki asszonyt! is hozott magával, részt kértem én is abból az örömből, mely a boldoggá vált szülőket könnyekbe fürösztötte s együtt örülve a boldog emberekkel hallgattam a hazatért, férfiúvá lett fiu elbeszélését. Orenburg, Tomsk, Moszkva voltak azok a határállomások, melyek egy-egy szenvedésekkel teli időt fogoly életében lezártak. — Moszkva él legélénkebben a lelkében, erről beszél kimeritően, mert a moszkvai élet fejezi ki a legjobban azokat a hangulatokat, viszonyokat, melyekre érdeklődéssel figyeli ma az egész világ szeme. Moszkva a közepe annak a vidéknek, ahol 25 millió orosz muzsik küzd az élettel és halállal s a halálnemi legborzalmasabbikával : az éhhalállal. — Valami rettenetes borzalom suhan át a lelkemen, amikor hallom, hogy az éhség vadállattá tette a csekély műveltségű népet. Megdöbben egy percre a lelkünk, mikor halljuk, hogy 3000 vádlottja volt a legutóbbi monstre emberevési bünpörnek. — Általános képet Oroszország jelenlegi viszonyairól — Moskván át nézve — igy kapunk. A bolsevizmusba már beleundorodott az orosz. Amig azonban a világ szemetjének kezéből ki nem csavarják a fegyvert, nehezen fognak a vörösökkel birni, dacára annak, hogy az ellenszegülések gyakoriakká váltak. Gazdasági téren a teljes lezüllés képe látszik. Ipar, kereskedelem nincs. Ujabban a gyárakat kezdik ugyan üzembe helyezni, de egy-egy gazdája csak rövid ideig tudja fenntartani. — Oka ennek a roppant magas munkabér s a nehéz megélhetési viszony. Az élelmiszerek árai nevetségesek. Egy font kenyér 120—140 ezer rubel. 1 font hus másfél millió rubel. 1 pud barna liszt 7 m:'|lió, nullás liszt 25 mill'To rubel. Természetesen ilyen magas számok szerepelnek a kereseti tételekben is, ámbár nem arányosan, mert még a teljes energiával dolgozó s legkeresettebb munkás sem tud annyit keresni, hogy belőle elegendő alkalommal húsra is telne. Egy napszámos munkát végző ember keresete havonként 70—110 millió rubel, iparosé 120— 150 millió, mérnökök, vegyészek — mint a. legjobban fizetettek — 300—500 millió rubelt kereshetnek havonként. Lakás megfelelő összeköttetés révén szerezhető. Erkölcsökben nagy züllés mutatkozik. A viszonyokban rejlik, hogy :]gen sok a betörés és lopás. A szovjet állam kezd a büntetésekben visszatérni a bíráskodáshoz s az önkényes ítélethozatalnak lehetőleg gátai vet

nek. Egészségügye nagyon gyenge Oroszországnak. Tífusz, kolera nem egy falvát, váYasárnap fél 4, 5 órai ke? (lettel pr* Kacagó Délután a Városi Szinház Mozgóban