Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 123-145. szám)
1922-06-09 / 129. szám
A se/mea főiskolák megörökítették a népszavazás < emlékét. Sehneci hajlék épül Sopronban av emlékkép jövedelméből. — Sejtelmes zöld ezüstködben piheg a város, a róna hajnali, harmatos nyugalmát csak a szántóvető korai munkája háborítja. De a Lajtahegység szelíd halmai fölött már megjelennek a kelő nap első sugarai s biztató fényükben diadalmasan ragyogássá* lángolnak fel a civitas fidelissima. Az igazi fényt mégsem a tüzisten, hanem a kép balsarkában álló inunkaapotheozis árasztja. Az üllőt verő vasmunkás és rajzoló asztalra görnyedő ifjú mérnökök munkájából szökken elő az uj, gazdag, napfényes élet, mely diadalmas ércvonatokon és gőzhajón robog az egyetlen, a mindenekelőtt való cél, Nyugatinagyarország felé, melyet a kép felső közepén a teljes, koronás nagy magyar cimer szim bolizál a felírással : Memento et labora. Emlékezz és dolgozz. Ebbe az ihletett szemmel meglátott és megrajzolt keretbe foglalta bele Barta Lajos főiskolai hallgató, a selmeci diáklap művésze az 1921. december 14-iki népszavazás emlékét. A sorsdöntő kék meg a sárga cédula, mindegyik a hármas felírással, az utóbbi középen kettészakítva. Harmadiknak pedig a kék boríték, mellyel a szavazatot az urnába tették. Mind a három történelmi nevezetességű papiros el van látva a soproni nemzetközi tábornoki bizottság körbélyegzőjével, a borítékon Thurner Mihály dr. polgármester, a nyugatmagyarországi honmentő küzdelem' népszerű hősének sajátkezű aláírása. Az egész kép 40x60 cm. méretű és kiválóan alkalmas arra, hogy berámázva és falraakasztva becses és drága ereklye gyanánt őrizzük meg unokáink számára, mint Sopron története legragyogóbb napjának büszke emlékét. A bányászati és erdészeti főiskola köre darabonként 1000 koronáért árusítja a képet és hazafias szemponton kivül más célt is szolgál vele. Mig egyes városatyák könnyelműen lemondanának a főiskoláról, addig a főiskolai ifjúság annyira ragaszkodik Sopronhoz, hogy már házat is akar itt építeni Abban a házban, amelyet Selmecbányán a menekülés és a meghalt bajtársak temetési költsége súlyos adóságokkal terhelt meg, most cseh brigade-parancsnokság basáskodik. A főiskolások eladják a selmeci házukat és azt a pénzt, amit érte szokolokban kapnak és ami az adósságok kiegyenlítése után megmarad, akarják kegésziteni a népszavazás emlékképeinek jövedelméből addig, amigelég nem lesz a selmeci hajlék soproni pendantjának felépítéséhez. Azt hisszük, hogy e kettős cél ismertetése hangzatos frázisoknál meggyőzőbben világit rá, hogy Barta Lajos hatásos szép képét érdemes és nemes dolog megvásárolni. A nagybecsű históriai dokumentumot már eddig is többen vásárolták meg városunkban is. A Magyar Nemzeti Szövetség iskolai pályázata. A Magyar Nemzeti Szövetség nyíregyházi főcsoportja, középfokú tanintézetek ifjúsága részére, hazafias tárgyú pályatételeket tűzött ki s a pályadijakat a vezetőség, hazafias ünnep keretében fogja fogja szómba ton, junius 10-ikén délelőtt 11 órakor a főgimnázium udvarán, kedvezőtlen idő esetében a tornacsarnokban kiosztani. Ez ünnepen az említett ifuságon és tanárain kivül megjelennek a szülők és tanügybarátok is. Az ünnepély műsora következő : 1. Hymnus. Énekli a főgimn. vegyeskar Zwick Vilmos tanár vezetésével. 2. Megnyitó beszédet mond Moravszky Ferenc igazgató. 3. Magyar hiszekegy. Énekli a felsőkereskedelmi iskolai énekkar. 4. Irredenta szavalat. 5. Budapesti kiküldött beszéde. 6. A pályamunkák bírálata. Előterjeszti Piller József szabadok! titkár 7. A pályadijakat kiosztja Mikecz Dezső udv. tan. szövetségi elnök. 8. Részlet a pályadíjnyertes munkából. Felolvassa a szerző. 9 Szózat. Énekli a tanitóképző-intézet énekkara Lukács Béla tanár vezetésével. Belépődíj nincs. A szenzációk szenzáoiója A Láthatatlan kéz jön a Diadal mozgóban. kis Naptár. Junius 9- Péntek Kath Primusz vt. Prot. Félix Városi Sziuház-Mozgó • Szerelem szigete, egy amerikai filmgyár mesteri alkotása, ezekivül Zigoto mint kukta. (7 és 9 órakor.) Nyári Színpad. Bemutató-előadás. (9 órakor.) A legitimizmus megbukott £ a jövő parlament közjogi politikáját Bethlen István gróf irányzata determinálja. A legitimizmusnak meg kelleit buknia abban a pillanatban, amikor számításainak kiinduló pontjánál figyelmen kivül hagyta a tényleges állapotot. Ez volt a legitimizmus első bukám. A második, az most következett be a választásokon. Magyarország közjogi helyzetiek megítélésénél Bethlen zászlaja alá sorakozott az ország véleményének túlnyomó része. A le gitimizmus eszméje most már csak teoretikus fejtegetések számára maradhat meg addig, amig a tényleges helyzet nem változik. Akkor pedig megint más lesz a legitimizmus. Mert a közjogi viszonyok is ki vannak téve az idők változásainak, s a megerősödött ujabb rendszer ércfalán megtörik minden rendbontó igyekezet, még ha legitimizmusnak is hivják, amint ezt Koppány vezér sorsa mutatja. Lóth Ha játszik i ma és holnap a Diadal mozgóban 1 Jön a Láthatatlan kéz! — Hölgyek figyelmébe. Nyári szalmakalapokban a legújabb hazai ós külföldi bortnik a legdivatosabb színekben érkeztek és uj kalapok készítését, átformálását, javítását a legújabb divat szerint jutányos áron vállalok, Tóth Mária női kalíapszalon Nyíregyháza, Vay Ádám-utca 7. a Diadal-mozgóval szemben — A váradi püspök betegsége. Békésf gyuláról jelentik: Gróf Széchényi Miklós ) nagyváradi püspök az erdélyi magyar \ tisztviselők küldöttségét Bukarestbe ve{ zette és Bukarestből a gyulai püspöki helynökésg területére utaztában szivbaji ban megbetegedett és ezidlőszerint Rém i Lőrinc kanonok békésgyulai helynök lakásán fekszik. A legutóbbi két nap alatt a püspök állapota javult, aggodalomra nin| csen ok. — A községi elöljáróságokat bizonyáj ra nagyon érdeklő hirt közölhetjük, hogy f Szilágvi Mihály, a vármegye régji hires ) kútfúró vállalkozója orosz hadifogságból | 7 év után visszatérve, üzemét újból megkezdte. Bővebbet lapunk hirdetési rovatában. Í921 unius 9. — Az Elesett és Rokkant Hősök napja alkalmával a hatóságok és a társadalom jótékony egyesületei, valamint azok egyes mély. érzésű tagjai teljes erkölcsi és anyagi támogatásukkal siettek segítségünkre, hogy tervbevett ünnepségeink és gyűjtésünk a kitűzött hazafias célhoz méltó eredménnyel záruljanak. Bár reményeinkben csalódva érezzük magunkat, mindazonáltal a fent jelzett támogatás nélkül még megközelítő sikert sem mondhatnánk a magunkénak. Ép ezért e helyen kedves kötelességünknek tudjuk, hogy nekik fáradozásaikért a leghálásabb és legmelegebb köszönetet mondjunk. Hadröá. — Junius 15-ig váltják be a régi cfjykoronásokat, valamint az úgynevezett tanácsköztársaság szervei által kibocsájitótt bankjegyulalványokat kizárólagosan az állam ijegy intézet és az áltempénztárak váltják be junius 15-ig ötven százalékos le vonással. Junius 16-án tul az emiitett pénzjegyek többé fizetéskép el nem fogadhatók, sem államjegyekre ki nem cserélhetők. 1 — Helyreigazítás- A pünkösdi sport beszámolónkban tévedésből kimaradt, hogy a Nykse 2 góljáL Klein rujgla a Törekvésnek. Beméljük, hogy az ambiciózus fiatal játékosnak még sok sikeréről lesz alkalmunk beszámolni. — Lóth IIa játszik ma és holnap este a Diadal-mozgóban. Eg}' csodálatosan szép történet keretében mutatkozik ma be, egy tündöklően szép hercegnő szerepében. A bájos kis hercegnőnek egy jósnő azt mondja, liogy három férfi fog az éleiében előfordulni. A harmadiktól féltjén s óvajon megkezdődik ez a csodálatosan szép történet. 2x — A Korona szálló ktrthelyiségében katonazene lesz e->tp 8 órakor — Tanítók figyelmébe!! Vizsgái aján dóknak alkalmas bibliai mondások, képecskék, könyvek nagy választékban jutányos áron kaphatók az Ujságboltban. — Ullstein, Insel és Zelienbücherei nagy választékban Glück könyvkereskedésében Kállay-u. 2 — A Jótékony Nőegylet szegényei részére egy magát megnevezni nein akaró urnő 300 K-t aományozott. Fogadja érbe a Nőegylet hálás köszönetét. Az elnök ség. — [Megszűnik a cukor ínség A szerdai minisztertanács hozzájárult a közélelmezési miniszter előterjesztéséhez, hogy a cukorimport megengedtessék. A minisztertanács egyidejűleg felhatalmazta a pénzügyi és közélelmezési minisztereket, hogy, a behozatal közelebbi feltételeit megállapítsák. Az intézkedések révén a cukorinség rövidesen meg fogj szűnni. — A Szabolcsi Bőripari Részvénytár saság előkészítő bizottsága felhívja azokat a helybeli és vidéki urakat,, akiknek a birtokában még részvényjegyzési ivek vannak, hogy azokat a részvénytársaság központi irodájába (Nyíregyháza, Zrínyi Ilonaa-u. 2. sz.) legkésőbb junius 15-ig be. szolgáltatni szí vesklied jenek annyival is inkább, mert az ezen késedelemből származó törvényes jogkövetkezményekért felelősséget nem vállalnak. A Részvénytársaság előkészítő bizottsága. — Látta már Váradi Izsót táneoliu a »Nyári Szinpad«-on ? Ma már egész Nyíregyháza az ő tánc-attrakcióiról beszél A »János bebizonyította«'c, kis paraszt-bohózat — melyet Szigethy Tercsi és Halmay játsíanak — minduntalan megakad a hangos kacagástól, mellyel a közönség kiséri. A »Turf élet« c. tánc-hármast bravúrosan lejtik : Szigethy Tercsi, Halmay és Cleans. Almássy Annie gyönyörűen énekel, Somlyó Lili pompásan táncol, de erősségei a műsornak Hollós Manci, Kovács Nusi, Havas Gizett és Svette is. — Előadás kezdete 9 órakor, — Utána mondáin táncok.