Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 123-145. szám)

1922-06-18 / 136. szám

6 JVyírvidék 1922. junius 1.8 " — Jugoszláviában megint drágult vasul. A .jugoszláv vasutak teljes lerom­lásáról csak nemrégiben hoztunk érde­kes adatokat. Annak ellenére, hogy a vasút a szállítási követelményeknek nem tud megfelelni, a tarifaemelés egészen rend­szeres. Julius 1-től újból 50 százalékkal emelték a viteldíjakat. — Az iparostanonciskola vizsgáinak sorrendje naponként délután 4 órától 6-ig junius 21-én az előkészítő, 22-én az első .osztályok a róm. kath. iskolában; 23-án a második osztályok a református, 24-é,n a III-ik osztály két csoportja az ág. ev. központi iskolában. Az iparos mesterurak és tanügybarátok ezen vizsgákra tisztelet­tel meghivatnak. — Ellopott gyermekruhák. Tarano­vics Jolán Kéz-utca 16. szám alatti lakos a napokban a piacon vásárolt özv. Ka­zinczy Ferenczné Bocskai-utca 24. szám alatti lakos elárusitónőtől s ezalatt a magával hozott csomagot, amelyben 3000 K értékű gyermekruha volt, ismeretlen tettes ellopta tőle. A nyomravezető 200 korona jutalomban részesül. — Vencsellőn e hó 18-ján harangszente lés lesz! Ezen a napon fogják a gör. kath. hitközség uj harangját ünnepélyesen rnegt szentelni és fölhúzni. A közéli községek processziókkal fognak rajta résztvenni. Az ünnepség lefolyásáról majd beszámo­lunk. — A róni kath. elemi iskolában az évzáróvizsgálatok következő napokon és sorrendben lesznek megtartva: j,unius 17-én délelőtt 11 órakor magánvizsgák 19-én a III. fiúosztályban, 20_án az I. és IV. fin s a V—VI. vegyes — 21-én I. leány. I. vegyes, II. fiu. 22-én II leány, Il.ikve gyes és III. vegyes — 23-án a HÍ. és IV. leányosztályban. 24-én 8 órai szent­mise után évzáróünnepély. A vizsgák na­ponként délelőtt 9 órakör veszik kezde­tüket. Ezen vizsgákra és évzáró ünnej|*ly­re az igen tisztelt szülőket s az iskola iránt érdeklődőket meghívja az igaziglató­ság. — A kis Cla kaionái cimü szkeccset adták tegnap az Apolló Mozgóban Jatzkó Cia személyes felléptével. A kis művésznő frenetikus tapsokat aratolt s gyönyörű já­tékával egy csapásra belopta magát a nyíregyházi közönség szivébe. A többi szereplők, Szomory Miklós, Horváth Manj­ci és Várnay László is kitűnőek voltak. A szkeccset szombaton és vasárnap is ad­ják az Apoll ban — Nyári divatcipők könnyű elegáns divatformákban, minden színben és for­mában, lakk, antilop, chevreaux, baga­ria stb. minőségekben nagy választékbén érkeztek a Hungária Cipőáruházba Nyír­egyháza, Zrinyi I. u. 5. Telefon Interur­bán 195. I. — A legújabb divatú női transparent kalapok mindenféle színben készülnek Tóth Mária női kalap szalonjában Nyír­egyháza, Vay Ádám-utca 7. a Diadal-moz­góval szemben. — Mit Írnak a Budapesti kritikusok A Dii'Otszalon szerkesztőség a Molnár­féle szabászati könyvét kitűnő és nélkülözhe­tetlennek írja levelében. Magyar iparfelügyelő. Nőiruha szabá­szati szakkönyv. Ily címen érdekes és való­ban hézagpótló kis kötetet adott ki Nyíregy­házán iklódi Molnár Zsig.nond nőiszabó­mester, a tn. kir. Technologia nőiruha szab. szakrajzoktatója. A másfél ív terjedelmű kö­tet szakszerűen, de amellett könnyed stilus­ban, népszerűen ismerteti a különböző női­ruhák szabásmintáit, a kellő ábrákkal és pontos mérettáblázatokkal ellátva. Nemcsak a szakmabelieknek, de munden bizonnyal a varráshoz értő hölgyközönségnek is őszinte örömére fog szolgálni a Molnár Zsigmond célszerű kiadványa, amely ugy a francia és angol nőiruhák, mint a fehérnerrcüek szabá­szatát is magába foglalja. Női ruhák szabászait tanfolyama f év jun. 20-án kezdődik. Hol gyorsan megta nulják Molnár szabászati szakkönyvének ösz­szes szabászatát, a nőiruhák összeállítását és szépen, tisztán való kidolgozását. A rövid ideig tartó előadás után minden hölgy maga szabja és varrja az összes ruháit. Molná szabászati könyve minden üzletben kapható bolti ára 120 Í<orona. Bővebb felvilágosítás nyújt Molnár mester m. kir. technologia szab szakoktatója Nyíregyházán, Kálvin-tér 14., angol és francia nőiruhák divattermében. KÖZGAZDASÁG. A Köztelek Olcsó Könyvtára mindig gondoskodik arról, hogy Alagyarország gaz­daközönsége oktató könyvekben ne szenved­jen hiányt ; íme most is, hogy az első 5000 példányos kiadás elfogyott, megjelentette Il-ik bővített s javított kiadásában a Bolgár kertészet cimü müvet, mely hivatva van egyik valóságos közszükséglet gyakorlására betanítani t. gazdatársainkat. .A könyvet egyik jónevü irónk, Végh Kálmán Mátyás v. jószágigazgató, ny. plébános, oki. gazda irta. Ára 44 korona. Kapható a »Pátria« írod. vál-1 lalat és könyvnyomda r.-t.-nál, Budapest, IX. Üllői-ut 25. A könyv felöleli a bolgárkertészet egész ] lényegét, nemcsak nagy általánosságban mondja el a rendszer előnyeit, hanem rész-1 letesen közli a vizemelő mü, a bolgárkerék szerkezetének minden ' egyes darabját, be­mutatja írásban és képekben a csatornázást, a palántanevelést, kiültetést, ápolást, a fagy j elleni védekezést, a trágyázást s azt,, hogyan! következzenek az egyes növények egymás után. A kerek költségeit is részletezi s mi­után árra is kioktat, hogyan kell bolgármódra berendezkedni a kertészetben, annak jöve-s| delmezőségéről is tiszta képet nyújt. Közbe még azt is elmondja, hogy mit termel a bol­gár, hogy dolgozik, hogy értékesiti porté­káját s hogyan él emellett. Dicsérni e könyvet nem kell, hogy a háború s a forradalmiak dacára is nem egészen öt év alatt elfogyott az első ki­adás, noha közben az ország területe egy­harmadrészre a padit-, minden magasztaló szónál szebben beszél. Arra való tekintet­tel, hogy a kertészkedés ma a mezőgaz, daság legjövedelmezőbb ájgjt s arra, hogy j termesztményei állandóan piacra találnak frnk'it PSakosság a drága hus_ és tejtermé­kekről rátért a növényi táplálékok i'ogyasZ tására, tehát a bel fogyasztás megnöveke. fl et t óriási lag'; de feleslegeinket külföldön a szó szoros érlel méhen elkapkod ják, mert minőség tekintetében versenyen fe_ lül állanak, nem kell félnünk, hogy t.ulter_ melés áll be ezen a téren, hanem bátrán még jobban kiterjeszthetjük kertészetün. kel s azérl vegyük meg e könyvet, mely kioktat, kitanít a bolgárkertészeire. F. Ne m„,as,a a li s g, aja^a. Bemutatja az Apolló. el mégnézni Birkózás. A Szolnoki Máv. Sport Egyesü­let 1922. évi junius hó 15-én délután országos propaganda birkózó-versenyt rendezett s ezen a versenyen ugy a fővárosból, mint a vi­dékről igen sok egyesület nevezett be. A ren-1 dező egyesületen kivül a budapesti Máv. | Gépgyár Sport Kör, a Postások S. E., a Hus­iparosok S. E., az Újpesti T. E., a Testvéri­ség, a Kecskeméti T. E., a Ceglédi Móve | S. E., a Debreceni M. T. -*E., a Nyiregyházi K. S. E. és a Nytve indította birkózóinak leg-1 javát. A NyKSE egyetlen kiküldöttje Deutsch I Béla ahhoz képest, hogy három hetes kezdő, i igen jól tartotta magát, pedig nagyon kiváló] birkózókkal került össze. Legelőször Ekker (Testvériség) 1-ső osztályú birkózóval, majd Erdélyivel, a keleti kerület bajnokával. Ha nevezett birkózó szorgalmasan treníroz, ak­kor még elsőrangú birkózó válhat belőle. A Nytve birkózói közül a légsulyban Schmied gyönyörű küzdelem után a második helyzett lett. Tekintettel,arra, hogy nevezett még nincsen tréningben, az elért eredmény elsőrangú teljesítmény s ha megszokja a nyugodt birkozási rendszert, akkor még ki­válóbb eredményt érhet el. A konnyüsulyban Toldi valósággal brillí­rozott s óriási küzdelem után megnyerte az első érmet, vagyis a nagyezüstöt. Háttérbe szorította maga mellett Gyorgyef (U. T. E.) Verebély, Debrecen szab. kir. város bajno­kát, Magyarossy (Máv. Gépgyár) és a többi jó hirnevü birkózókat. A megnevezett egyé­nek egytől-egyig csak döntetlen eredménye­ket értek el, de pontszámaik jóval rosszabbak voltak a Toldiénál, de meg több is volt a dön­tetlen mérkőzésük. A szolnoki közönség ugy ünnepelte Toldit, mintha nem is más egyesü­letbeli lett volna. Soltész és Szabó is igen jói tartották ma­gukat. Megje'ent i MAGYAR Köm* A magyar irodalom újdonságaiból tájékoztató folyóirat első száma. Könyv- és irodalomkedvelők figyelmes kalauza a magyar könyvpiac uj jelenségei terén, kitűnő írók irodalmi cikkei Egy szám ára 20 korona A Franklin-Társulat kiadása. Kőnyvvásárlók ingyen kapják az Ujságboltban. G ä b o MiunevelQintézet elemi és középiskolai, bentlakó és bejáró tanulók számára. Budapest, VI, Munkácsi-utca 21. Telefon: 90 00 Nyári gyermeküdülőtelep a Bala tonnái és a Tátrában. 3222-1 Prospektus. Keresek termelőktől méhviaszkot, napraforgó és lenolajat, hordókból kivert borkövet. — Vennék vashordékat és üres balónokat. Indikátor Vegyi-gyár Budapest, V., Honvéd-utca 42. szám. Bevásárlók kerestetnek. Ügynökök dijaztatoak. Sürgönyeim : Indikátor, Budapest. 3167-1 GAZDASAGI EPÜLETEK, GYARAK, MALMOK BEFEDÉSÉRE ÉS RÉG! ZSINDELYTETÖK ÁTFEDÉSÉRE A LEGALKALMASABB Kapható Wirtschafter Ármin vaskereskedőnél Nviregyháza.

Next

/
Thumbnails
Contents