Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 99-122. szám)

1922-05-31 / 122. szám

iTyiregyfeám 1922. junius 22. * Csütörtök JÍYÍRYIDÉK XTJTI. évfolyam. • 139. szám. A fuxus és a test kultusza. A világégés eddig ránk nézve csak szenvedést, nyomorúságot és gyalázatot hozott. Ellenségeink országunkat megcsonkították, kirabolták és a végpusztulással fenyegető örvény szélérc taszították. Véreinket bebörtönözték, ki,ipadra hurcolták és legyilkolták. Akik pedig hozzánk menekültek, a/oknak nagy része még mindég vagon lakó.. Ki az, aki ezek után azt mondhatná, hogy boldog és gazdag ország vagyunk, ahol az emberek a fényűzést, a pompát és a pazarlást megengedheiik maguknak ? Hiszen amerre csak nézünk, mindenhol a nyomorgók és nincstelenek esdő kiáltása hangzik fel ! Testünket pedig ronggyal fedik. S már-már betevő falatunk is alig lesz, mert munkahijján maholnap a legszükségesebb élelmiszereinket sem tudjuk megfizetni. És ismét jön majd a tél, hogy a porbatiport magyarságnak a jobb jövőbe vetett hitét éltető reménységét és testvéri szeretetét méginkább próbára tegye. A közelmúlt napokban a helybeli római katholikus templom tornácában hirdetmény volt kifüggesztve, amely többek közt a következőket tartalmazta : »A nehéz gazdasági viszonyok miatt a Főpásztor minden külső pompát kerülni óhajt. Azért a bérmálandók is a legnagyobb egyszerűségre és emellett a lelki tisztaságra törekedjenek«. v A Főpásztor, — mint ahogy maga is mondta — azért jött körünkbe, hogy híveit vallási hitében megerősítve főpásztori kötelességét teljesítse. Emellett azonban a hazafiúi kötelességérzetnek is tündöklő példáját adta azáltal, hogy a külső fényt és pompát kerülve és igy nemcsak szóval, de tettel a legnagyobb egyszerűségre buzdított. Vagyis magas egyéniségével a mindinkább elharapódzó és nagymérveket öltő fényűzés és pazarlás ellen kelt Síkra s egyben irányt mutatva az egyszerűség és takarékosság erényét állította elénk. De hát hogy van az, hogy egy koldus országban egyszerűségre és takarékosságra kell az embereket serkenteni ? Sajna, de igy van. Mert manapság csonka hazánkban az emberek a szóáradatok, a külső fény _ és pompa által igyekeznek feltűnést kelteni s még naivul azt hiszik, hogy ezáltal tekintélyüket és előkelőségüket emelik. Ma a tehetősek selyembe és bársonyba öltözködve tetszelegnek és fitogtatják magukat s lakk topánban rúgják a port. Pedig a mai könnye! és nyomorúsággal telitett uemzettragédiával sehogy sem lehet a feltűnő öltözködést és a nagy luxust összeegyeztetni, mert ez ma egyszerűen páváskodás. És ez a hóbort, mint valamely ragály, a föld egyszerű gyermekeire a gazdaközönségre is átragadt. Ha már mindenáron azt akarjuk, hogy urnák nézzenek bennünket, akkor ne a gőg és pazar öltözködésben keressük az uriságot, mert az, mint Csathó Kálmán mondja : ^Műveltség, finomság, jó modor, a gondolkozás és érzés nemessége, nőnél nőiesség, férfiúnál férfiassága Erre törekedjünk hát ! Megdönthetetlen igazság, hogy a halálban egyformák vagyunk. De miért ? Mert — mint a régi rómaiak ezt kifejezték : — A sápadt halál egyforma lábbal tapossa a szegékunyhóit és a gazdagok palotáit. A temetésnél azonban már ismét széltagolódunk. Nem is kell temetésekre menni. elég az újság reklámhirdetéseit megnézni, hogy megtudhassuk, miszerint I. U. és III. osztályon lehet utolsó utunkat Megtenni. És most jönnek még a luxustemetések és azok fokozatai. Eddig kis és nagytemetéseket ismertünk, most azonban a kimondottan luxustemetések járják. Távol áll tőlem a kegyeletsértés, -a mikor azt mondom, hogy a mai nehéz viszonyok közt szeretteink temetésénél minden hiúságra gerjesztő luxust kerüljünk és elégedjünk meg a legegyszerűbb temetéssel! Ne törődjünk azzal, hogy esetleg mások mit mondanak, hanem igyekezzünk a külső pompa helyett gyásznak i ikáhb megfelelő iu'mes. egysze rüségre törekedni. Szólhatnék még a luxusesküvők es kcereszlelőkröl is. azonban továbbra is a temetésnél maratdok. Ránk. elárvult magyarokra, ha az élet ezer bajával is kel¥megküzdeni. nagy feladat, nagy kötelesség vár, amelyet percre sem szabad szemünk elől téveszteni. Ez a területi integritás visszaszór zése. Ha most egy hazájáért hevülő ina gvar sziv megszűnik dobofgni. akkor i megboldogult iránt érzett m$yséjg:'s hálánk és kegyeletünknek a legméltóbban ugy adhatunk kifejezési, ha a közös szent eszmél, mely az ő szivét is bevitette nem engedjük a porhüvellyel együtt az enyészetnek, hanem azl lovábbplánláljuk mindaddig, mig a Kárpátoktól az Adriáig ismét magyar lesz az ur. Ezt pedig ugy tehetjük, ha nagy bánatunkban a jövő nemzedékre s elsősorban is a szegény iskolásgyermekekre gondolunk,, akik hivatva lesznek a nemzet könnyéi letörő ni és csonka hazánkat régi nagyságában visszaállítani. Istenem! Mennyi szegény gvermek nem tudott a mult télen is ruha és lábbeli híján iskolába menni és hányan kérték a száraz kenyeret! \em volt. Ahelyett tehát, hogy luxus temetéseket rendeznének és a legékesebb gyászkocsi a fél vagy egész g,ászba öltöztetett 4 lóval vitetnénk a díszes koporsóba zárt és koszorúkkal elhalmozott drága halottunkat utolsó útjára s ezáltal a kegyeletet kiaknázó üzleti élelmességet gazdagítanánk; néma fájdalommal és a legnagyobb egyszerűséggel legvük ezt s amil a külső pompára költenénk, ennek csekély hányadát juttassuk a szegény iskolásgyermekek felruházására és segélyezésére! Ha nagy öröm vagy na^v bánat ér bennünket. gondoljunk a haza nagy fájdalmával a szegény iskolásgyermekekre és szerény tehetségünkhöz mérten a segélyalapot növeljük. Mert, mint gróf Széchenyi István mondla: Csak magunkban a hiba. de egyszersmind magunkban is a feltámadás! A haza reménye pedig az ifjúság mely egyben a fellámadási erőt is képviseli. \e a luxus és a test kultuszát szolgáljuk hál, hanem a gyermekvédelmei, a gyermeknevelést, mely előbb-utóbb a területi integritáshoz fog vezetni! A legtöbbet tehetne itt a le'kész'<edő papság, melv a jótékony egyletek és társadalmi egyesületektől támogatva a luxus és a tesl bálványát ledöntené és helyébe a jótékonysággal megváltott nemes egyszerűségnek emelne templomot. Vajha szavaim megértésre találnánakI H v Ezen a nyáron is lesz mese és fátékdélután. Nyíregyházi gyermekek öröme. Nyíregyháza, junius 21. A Nyirvidék tudósítójától. Nyíregyháza gyermekvilág! i kíváncsian lesi. hogy vájjon Ferenci István tanár, testnevelési előadó aki a mult nyáron mese és játékdélutánok rendezésével tette kedvesebbé fiuk és leányok nyári vakációját, vállalkozik-e ezen a nyáron a tanúságos és kellemes foglalkoztatás felújítására. A testnevelésügy kitűnő munkásához a gyermekek nevében e tárgyban kérdést intéztünk és a következő felvilágosítást kaptuk. Több szülő azzal a kéréssel kei-esett meg, hogy lesz-e az idei nyáron szünidei mese és játék foglalkoztatás. Minthogy ezeknek a testnevelésre is bizonyára 1 említőén ható, egyúttal szórakoztatva nevelő óráknak jó eredményéi már az elmúlt évekban volt alkalmam tapasztalni. elhatároztam, hogy a mullhoz hasonlóan az idén is vállalkozom ilyen játék és meseórák rendezésére. Már eddi,s> is többen jelenIkeztek nálam s ezúton is közlöm, hogy további jelentkezéseket a testnevelésiigyi előadó helyiségében, a vármegyeházán, vagy a Hadröa irodájában mától kezdve elfogadok. Bizonyára örömmel veszik a szülők és gyermekek ezt a közlésünket. Ötven év. A szabolcsvármegyei nagykállói áll. főgimnázium félszázados jubileumáig A szabolcsi nyár illatos lombjaiból egy koszorút szeretnék kötni, melyben olt ragyogna az én fiatal diákéveimnek elmúlhatatlan szeretete, az a boldog öl esztendő minden pajzánsága, diákálma, szerelme, bánata és kacagása, amit én Nagvkállóban. mint ginmázista (Itöltöttem ; A nyíri erdők titokzatos suttogásába ma ünnepi hangulat vegyül... az a sok diák. aki olt szívta magába a tudományok anyatejét, az a sok tanár, aki ott küzködött sok-sok. ma már talán sírban nyugvó buksi diákkal... képzeletben viszszaszáll az öreg iskolához, egy percre benéz a régi udvarra, az öreg tantermekbe és lelkéből felilör a hálaadó sóhaj: Uram, légyen alva a Te szent akaratod. hogy megérhettem ezt a napot... a le kegyelmed minidig nagy volt, mindig feleímelő volt... segíts meg öreg iskolánkkal ben,minket is az uj. a ránk jövő ötven esztendőre. Ötven év! Oh mily szép. mily sok, mily nagy idő is! Mennyi emléket, mennyi álmot, meny nyi jelest és szekundát, de mennyi bánatot és ragyogást is takar!... Mennyi minden is történt azalatt... mennyi minden is vál. tozott azóta!... A kis gyermekekből öregek lettek... az öregekből por és hamu!... Azok a tanárok, kik ötven évvel ezelőtt ott tanitollak... hol vannak már azóta??! Első értesítője: A Szabolcsvármegjyébeni nagykállói kir. áll alreál tanodának első évi értesitvénv©«, melyet közzétett Bozóky János oki. fő reáltanodái tanár és tanintézeti igazgató 18771. végjén Nyoinalod Hildán 1871). megjelenése óta változott a világ és változott a boldog, anagy Magyarország is... Hová jutottunk... mivé lettünk.,, ma ne gondojunk a sötét gyászra... ma örvendjünk és vigadjunk... Vgyen ez a nap üdítő oázisunk, hol a fáradt test egv percre megpihenhet és a meggyötört lé_ lek vigaszt talál! Öregek és fiatalok, jertek szálljunk vissza egy kis időre, hacsak gondolatban is. arra a helyre, ahonnan magunkba szívtuk a tudomány első illalát, ahonnan először léptünk ki az élet zajos tengerére, ahonnan először szállottak álmaink szivárványos vizekre... jiertek, jer tek és szenteljetek egy pár percet az örökké feledhetetlen, a mindig kedves emlékezésre. Egy pár sor szivünk virágaiból kötött koszorú, melyet szeretettel és hódoló tisztelettel tüzünk, mi a volt tanítványok az öreg nagykállói áll

1, főgimnázium kupo1 ájára! Jubilálunk — és gondolatban emlékeinket mcgkönyezzük. öreg iskola: dicsér tessél! ifj Radványi Sándor.