Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 99-122. szám)

1922-05-31 / 122. szám

1922. junius 25. JÍYÍRVIDÉK 5 — Eltemellék P ívnyik Andrást Ismét megfogyatkozott tekintélyes iparostáborunk eltemették a legjobbak egyikét P ívnyik Andrást. A Vay Ádám-utcai gyászháznál tegnap délután három órára összegyűlt városunk közügyének csaknem minden ki­váló támasza. €5arth Antal elnök vezetésé­vel az iparlestület, a város képvisel őteslü­/et, Antal János vezetésével a tűzoltóság A koszorú díszkocsin a júniusi karlek pompás virágai diszlettek, rózsák hordot­ták a koporsót is. Mélyen a "szivekbe haló volt Paulik János megkapó gyászbeszé­de és a városi dalárda éneke. Díszruhás hajdúk jelezték a feketeruhás népes me­netben. hogy a közélet egvik lelkes mun­kása vonul utolsó utján. A temetőben Krieger János lelkész imája- hangzott fel, majd Zomhorszkv Dániel, volt ioartestü­leti elnök veit bu'csut az elhunvltóí. Ha gurulni akar a nevetéstől már most váltsa meg jegyét héifőré a Városi Színház Mozgóban. Sziklay Jenő művész gárdája nagy ambícióval, de még nagyobb tehetséggel vitte sikerre Heddy és Teddy amerikai hur leszk szkeecset a mult alkalommal. Ép­pen ez a frenetikus siker sarkalta a Vámosi "Színház Mozgót, hogy újból műsorára ve­gye e kiváló művészgárda cgvüttes alko­tását. Sajnos azonban, kedves színészeink budapesti szerződési kötelezettségei új­ból csak egy-egy napol enjgednek szakí­tani. szórakoztatásunkra. Reméljük azon­ban. hogy ez a rövid idő is elég lesz arra, hogy azt a sikert, amivel a múltkor olyan nagyszerűen férkőztek szeretetünkbe, ujabb és hervadhatatlan emlékekkel fogják gazdagítani. Viola Marjgjit kellemes hang­ja ugyan ugy fog csengeni a Városi Szín­ház falai között, mint ahogyan a múltkor, "Sziklay Jenő is éppen olvan őszinte mo­solyt csal irkáinkra abszolút művészetével. Sándor és Balogh Juci múltkori ambició­zus játéka már maga garancia arra. hogv ujabb felléptük csak ujabb meglepetést és haladást fog mutatni. Végül Korda Sán­dor a pécsiek kedveltje finom és ízléses magánszámaival ugyancsak ismét hozzá fog járulni ezen esték kellemessé tételéhez. Heddy és Teddv hétfőn, mig Mindent egy asszonyért, keddien van műsoron a Városi "Színház Mozgóban 7 és 9 órakor, ami nek tánc és énekszámait a helybeli ka­tonazenekar együttese fogja kisérni. — Tánetanitás. Bólint András oki. tánctanító f. évi julius hő 3. napjától kez­dődlőleg délután 5 7 óráig a Gazda Ott­hon fBethlen-u. 24.1 emeleli helyiségeiben diák leányok és fiuk részére tánctanfolya­mot nyit. Iratkozni lehet esténkint a Gaz­da Otthonban avagy bármikor Kótaji-u. 49. szám alatt. — Grósz S uidomé szülésznő lakik Uj-utca 13. szám alatt. 3x — A gazdaközönség és kereskedők fi­gyelmét felhívjuk arra, hogy a Xyirbogdá­nyi Petróliumgyár r. t. üzemét ismét megkezdette. . - 3x — Nyári diyatcipők könnyű elegáns divatformákban, minden színben és for­mában, lakk, antilop, chevreaux, baga­ria stb. minőségekben nagy választékben érkeztek a Hungária Cipőáruházba Nyír­egyháza, Zrinvi I. u. 5. Telefon Interur­bán 195. I. Színház, Varietté együtt, elsőrendű fővárosi művészek személyes fellépte hétfőn a Városi Színház Mozgóban. — Elegáns női és gyermekkabálok, selyem jemperek, kalapok nagy válasz­tékban kaphatók Maibaum Mariska női kalap és konfekció üzletében Bethlen-u. 1. az Ujságbolttal szemben. j Heddy és Teddy csak hétfőn a Városi Moziban. Jfarismjak Legnagyobb választékban, az összes divatszinekben, a legjobb minőségekben, a legolcsóbb árban vásárolható HUNGARIA Cipőáruházban Nyiregyháza, Zrinyi Ilona-u. 5. sz. Interurbán telefon 195 Városi Színház Mozgó. Junius 23. 24, 25, péntek, szombat, vasárnap A jövő szezon legelső filmje a budapesti bemu­tatót megelőzve, Nyíregyházán legelőször, a vi­lághírű Albertini csoport alakítása Oroszlánkölyök számos cirkusz és artista mutatványokkal, vala­mint eddig még nem látott kalandos kalanddal. A kiegészítő sláger Hollay Camilla felejthetetlen . alakítása Vörösmarthy örökbecsű költeménye. Szép Ilonka Előadások kezdete 7 és 9, vasárnap 1/3 4, 5, 7 és 9 órakor. Katonazene kiséret. Csak hétfőn közkívánatra újból HEDDY és TEDDY itai ^VázsOti S&i MOZGÓ Junius 26-án, hétfőn Heddy és Teddy a nevetni és szórakozni szerető közönség kívánságára sikerült megszerezni újból ezt | a frappáns amerikai burleszk szkeecset ­SZIKLAY művészgárdájával. Migta nehe­zebb, kiforrott francia finomsággal tarkí­tott és pikáns helyzet komikumokon fel­épített vigjátékkepvelők óhajára ugyancsak egy nap junius 27 én, kedden Mindent egy asszonyért kerül bemuta'ásra Előadások kezdete 7 és 9 Arakor. — A múltkori összes szereplők személyes felléptével. Dr. HAJNIK PÁL tüdőbetegségeket gyógyító intézete Budapest, VII., Városligeti fasor (Vilma királyné-ut) 11 — 13. ÍZ. Rendelés d. u. 3-tól. — Röntgen. — Quarz-kezelés. Oltásos kezelés. — Mesterséges légmell. 3278-12 Főügynöknek igen agilis megbízható egyént akceptál előkelő biztosító részvénytársaság. Életbiztosítás a családra is kiter­jedő fontos',életben! kedvezménnyel Ajánlatok .,E őkelő intézet" jeligére Eckstein hirdetőirodájába, Budapest, VII. ker. Errsébet­körut 38. sz. 3243-1 diadal mo&cfró. Junius 24, 25, szombat 7 és 9, vasárnap 5, 7 és 9 órakor Amerikai detektiv-sláger I Ördogmalom 8 felvonásban. A legérdekesebb és legizgalmasabb amerikai detektivsláger. fílpolló mo&yó. I l Junius 24, 25, szombaton V* 8 és 9, vasárnap 5, 7 és 9 órakor Harafi 6zcnzáció Rablók és fenevadak közt szenzációsan izgalmas dzsungel kalandor-játék ^pX Clárj Loito és Kari de Vogt. Ezenkívül a kitűnő humoros kísérő műsor. A szombati negyed 8 órai előadás tiszta jöve­delme a Vakokat Gyámolító Egyesület céljaira lesz torditva. | Jön! SRZE II U UPIN Jön! Ichicht szins&xfipan ismét /zap/iobtá! A mult szezon legszebb filmje Hollay Camilla főszereplésével Szép Ilonka ház Mozgóban egy kiváló Albertini kalandorral együtt kerül ma, vasárnap bemu­tatásra repriz, a Városi Szin-

Next

/
Thumbnails
Contents