Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 99-122. szám)

1922-05-31 / 122. szám

május 3!. JPfttalöSE. 3 Érdekes törvényszéki döntés a hadifoglyok érdekében Köztudomásu az, hogy nagyon sok ha­difogságba jutott katona ingatlanát az ár­szék hozzájárulásával családjuk elidegení­tette. Igy Debrecenben, <a főtérhez közel fekvő egvik házat is megvásárolták a há­borúban a tulajdonosoktól és pedig ak­ként, hogjyí í^netíyedrószben tulajdonos, akkor hadifogságban levő katonatiszt ré­Iszére az árvaszék a családja kérelmére ügy gondnokot rendlelt és az ezáltal 'készített szerződést az árvaszék jóváhagyta. 'A ké­sőbb; >'4hadi fogságból hazatért katonatiszt jogi képviselője utján a törvényszékhez intézett keresettel megtámadta az eladást és kérte a szerződés hatálytalanítását. Most tárgyalta ezt a pert a debreceni kir. törvényszék Ahmássy tanácselnök ve­zetése mellett. A tárgyaláson a "hadifogság­ból visszatért katonatiszt ügyvédje dr. Gergely Jenő ügyvéd, hosszabb fejtege­tésben igazolta, hogy az árvaszék gyakor­lata törvénybe ütköző, mert a távollevő részére kirendelt gondnok hatásköre csak a vagyon kezelésére, de nem az elidegení­tésre terjed ki, tehát az árvaszéki jóvá­hagyást nyert szerződés érvénytelen. A vevő ügyvédje dr. Bárdos Jenő azt vitatta, hogy az árvaszék gyakorlata megfelelt a törvényes intézkedéseknek, a szerződés megtámadhatatlanul jött létre. A törvényszék hosszas tanácskozás után a nagyszámban összegyűlt jogászkö­zönség jelenlétében hirdette ki szenzációs határozatát, amellyel elfogadta dr. Gergely, Jenő jogi érveléseit, a szerződést senunsí­nek mondotta ki és visszaítélte a kato­natisztnek a negyedrész házat 110000 ko­rona visszafizetése ellenében, mert ennyit fizetett vevő annak idején a negyedrész házért, azonfelül kötelezte a bíróság a vevőt a perköltségnek dr. Gergely Jenő részére leendő fizetésére. A ház mai érté­ke tlzmililó koronánál többre rug. A határozat a jogászköröket erősen foglalkoztatja, mert több, mint ezer ilyen szerződés jött létre s mostan mindezek érvénytelenithetők lesznek a fogságból ha­zatértek állal. Hogyan fogták el az ezüsttolvajokat ? Debrecen, május 30. Saját tudósítónk­tól. Beszámolt a Nyirvidék részletesen ar­ról a nagyarányú s vakmerő vasúti lopás­ról, amelyet az elmúlt napokban követ­tek el Püspökladány és Kisújszállás között egyik gyorstehervonaton. Az egyik leol­mozolt kocsiból útközben elloptak egy lá­dába csomagolt benzines hordót, amely­ben ötmillió értékű ezüst korona volt. A karcagi és debreceni rendőrség együttes munkáját rövidesen siker koronázta s most már valamennyi tettes a börtönben ül. Útban az ezüstláda Most a nyomozás befejeztével telje­sen ti-szta képét lehet alkotni az ezüstláda feladásának és ellopásának körülményei­ről A 369 kilogramm sulyu, ezüstöt tar­talmazó láda nem csempészel dolog, mint először hitték, hanem azt Weisz Jakab kereskedő adta fel román megszállott te­rületen szabályos formák között. Biharke­resztesre meg is érkezett a láda s akkor jelen volt maga Weisz Jakab is. Weisz a ládát Magyarországon át Csehországba akarta küldeni, ezért elő­ször Budapestre, a fővámhivatal cimére gyorsáruként feladta az ezüstládát > Mivel Biharkeresztesen akkor nagy anyagtorlódás volt, a szállítmányt csak pár napi késedelemmel indították útnak az 1751. számú gyorsvonat második gyűjtő­kocsijában. A kocsit annak rendje és mód­ja szerint leólmozták. Püspökladányban a kocsi még érintetlen volt, de Kisújszállá­son, mikor megvizsgálták, a vasúti kocsi egyik oldalán az ólom le volt törve, az ajtó nyitva volt volt, az ezüstládának pe­dig se hire, se hamva. Azonnal széleskörű nyomozást indítot­tak, értesítették az összes 'környékbeli rend őrséget, csendőrséget — igy a dlebrece­nit is — s kérték a nyomozás megindítá­sát. Egy ügyes karcagi rendőr ' Ekkor egy karcagi rendőr saját elha­tározásából elindult a vasúti sin mentén Kisújszállás felé, hogy megállapítsa, hol történt a lopás. Ugyanis valószínű vott az a feltevés, hogy a lopást útközben ugy követték el, hogy a sulvos ládát kidobták a vasúti kocsiból. A karcagi rendőr mun­káját siker koronázta, mert egy helyen észrevette, hogy a vasúti töltés "meg van rongálva s a töltés mellett friss szekérnyo­mok vezetnek a közeli Rózsa-féle tanyához Találtak azonkívül egy kisebb fadarabot is, amelyről később kétségkívül megálla­pítást nyert, hogy Rőzsáék szekerének le­tört darabja. Az ügyes rendőr értesítette erről a felfedezésről elöljáróit, akik azon­nal vallatóra fogták Rózsáékat a lopást il­letőleg. Ki a lolvaj? Rózsáék eleinte különböző mesékkel állottak elő; nevezetesen, hogy éjjel egy ismeretlen ember arra kérte őket, hogy sze kerükön vigyenek el egy ládát az ország­úton álló autóhoz. Ők ezt állításuk sze­rint teljesítették is. Később azután a bi­zonyítékok súlya alatt — különösen a le­tört szekérdarab felmutatása tett nagy ha­tást — beismerték, hogy tudnak a lopás­ról. A lopás fő értelmi szerzője Zili Kál­mán debreceni máv. raktári gyakornok volt. Rózsáékat Vida Sándor elcsapott va­sutas és a fia vették rá, hogy segédkezze­nek a lopásban és segítsenek elszállítani a vonatról ledobott ládát. Hogy történt a lopás? Zih Kálmán valahogy tudomást szer­zett arról, hogy Biharkeresztesről egy ötmillió korona értékű .ezüstszálIitmányt indítanak útnak. Elhatározta, hogy. ezt mindenkép megszerzi. Mikor az ezüst szállítmányt útnak indították, ő is eluta­zott Karcagra s Békési Kálmán, Békési Sándor és Héty Sándor vasúti fékezőkkel összebeszélve, Karcagon tul feltörte a le­ólmozott kocsit s cinkostársaival előre megbeszélt helyen, közel a Rózsa-tanyához ahol Vidáék és Rózsáék már szekérrel várták a vonatot, ledobta az ezüstládát s azután ő is leugrott a vonatról. Ezután együtt beszállították az ezüstöt tartalmazó ládát a Rózsa-féle tanyára, ahol elásták. Zih azután, mint aki dolgát jól végezte, még hajnalban visszautazott Debrecenbe. Elfogják a tetteseket A debreceni és karcagi rendőrség kar­öltve vezette a nyomozást s a főcinkost, Zih Kálmánt dr. Tóth Gyula rendőrkapi­tány utasítására, aki nagy körültekintéssel s ügyeséggel vezette a nyomozást Debre­cenben, a Rózsa detektivesoport kedden délután őrizetbe helyezte, mig a többi cinkostársat a karcagi rendőrség fogta el. Zih Kálmán jó családból való "debreceni fiatalember, alig 17 éves. A iopást nagy, óvatossággal, ravaszsággal hajtóIta végre egész betörőbandát szervezett hirtelené­ben, amelynek ő volt a feje. Letartóztatása kor először tagadott, de később töredel­mesen beismerte bűnét, úgyszintén a cin­kostársak is. Az ezüstöt tartalmazó ládát, amelyben pontosan 398 kilogramm ezüst volt, sértetlenül egtalállák a jelzett he­lyen a tanyán. A ládában 5, 2, 1 koronás ezüst pénz, lei és bani volt. Jelenleg a karcagi rendőrség őrzi értékes szállít­mányt . | Zih Kálmánt s társait tegnap átkísér­ték a szolnoki kir. ügyészség fogházába s ott is fogják őket felelősségre vonni. — Érdekes, hogv Budapestről több detek­tiz utazott le Karcagra, illetőleg Kisújszál­lásra, hogy segédkezzenek a nyomozás­ban, de mire megérkeztek, a karcagi és debreceni rendőrség már el is foglai a tetteseket. HOUDINI III (Befejezés ) r Rablást sz esküvőn. w « és Őnagysága táncosa. Szerdán és csütörtökön 7 és 9 órakor Apollóban. Marólúggal leöntötte az ura szeretőjét. Évek óta rossz viszonyban élt Orosz Sándor nánási lakos a feleségévél. Egy na­gyobb veszekedés után aztán Orosz ma­gára hagyta az asszonyt három gyermeké­vel együtt. Rövid idő múlva az elválás után Orosz vadházasságra lépett egy Sze­mes Istvánné nevü böszörményi asszony­nyal. Oroszné, aki nagy nyomorban élt, több alkalommal megpróbálta, hogy az urát visszatérésre bírja, de ezek a kísérle­tek mindég megtörtek Szemesné harcias viselkedésén, aki állandóan sértegette, mocskolta az elhagyott asszonyt, ugy hogy Szemesnét többször el is ítélték be­csületsértés miatt. A mult év őszén a böszörményi teme­tőben Oroszné találkozott férjével, aki Sze­mesné társaságában volt. Az elhagyott asszony ismét rá akarta bírni az urát a visszatérésre, de Szemesné rátámadt és annyira sértegette az elhagyott asszonyt, hogy az elkeseredésében előkapott a ko­sarából egy üveget, amelyben marólúg volt és azzal arcba öntötte Szemesnét, aki a marólúgtól súlyos égési sebeket szenve­dett, sőt egyik szemevilágát is elvesz­tette. Orosznét ma vonta felelősségre a deb­receni törvényszék büntető tanácsa dr. Visky Sándor tanácselnök elnöklete aliatt. A törvényszék több tanú kihallgatása után erős felindulásban elkövetett súlyos tes­tisértés bűntettében mondotta ki Orosz Sándornét bűnösnek és ezért hat hónapi börtönre ítélte. Az ítélet jogerős. JÉGKÁR ELLEN legelőnyösebb feltételek mellett biztosithat a Gazdák Biztosító Szövetkezeténél Nyíregyháza, Kálvin-tér 14. szám. Liptay-ház,

Next

/
Thumbnails
Contents