Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 99-122. szám)
1922-05-21 / 115. szám
{ 191S. május 21. a bizonyos, felmentő ítélet sohasem kerül' u nyilvánosságra, va^y hogy elég ha a .nagyközönséget félrevezetjük a helyilapok hasábjain, az a kevésszámú sportember, aki a hivatalos lapbóC értesíti a való tényállásról, az nem számit?? Nem méltóztatnak számot vetni azzal, hogy az egyoldalúan és helytelenül inj'orniált közönség, mikor a való tényállásról értesül becsapottnak megcsaltalak l'og^ ja érezni magát s ha első alkalommal a nemesebb célt szemel öü tartva — eL is nyomja magában a kitörni akaró érzelmeit később mégis csak kiábrándul s megvonja támogatását s megtagadja az együttérzést azoktól a sportmorált prédikálóktól, akik első — különben nem is olyan naigyjelentősé(gü — ballépésök következményeinek férfias beváltása helyett fényes elég-tételt szolgáltatnak maguknak a helyi lapokban, elhallgatva informátiójukban magát az ítéletet s csak az ítéletnél figyelembe vett enyhilő körülményeket közlik, amik tudvalevőkig még a legsúlyosabb vétséjg|nél is fennáHanak. A sportdiktatura szerint, is vannak kiset,!). nagyobb vétségek és éppen igv van' ' -nagyobb büntetések is. Az, jlakit kisebb büntetésre ítélnek, »felmentő itélel« s egyáltalán yes cl égt étek« ^ezdő egyesüljettől nem is kíván zökkenők nélkül müködhesjlenkinek — bármihez fog is [kiiz<leni a kezdet nehézségeivel, Jeleni nem szégyen s egyáltalán Ttan ok arra, hogy a kezdet göröngyös ilainak elkerülése céljából ekkora varga betűt irjon le, — azt különben önmaglukíól is meg fogják tanulni — ha egy párszor megégetik az ujukat, hogy teljesen fölösleges egy kezdő egyesület ilyen felmentő itélet«-nek kitenni. Annyit azonb n igenis elvárunk minden kezdő ügyelettől, hog>; azt a lelkes és megértő ortközönségei, akit a többi egyesületek ek és évtizedek alatt megszerveztek a Ort számára s akik eddig is ugy tudták, >|gy a sportban csak nemes verseny létei, annak a közönségnek ne tessék ntek, annak a közönségnek ne tessék jjáncsolásról írni, mert a mi közönséik tud mérlegelni s ha pillanatnyilag g is lehet téveszteni, eljön az idő mikor og jönni arra, hogy itt vizet prédinak és bort ittak,. Es főleg azért ne sék gáncsról beszélni, mert ilyesmi nem lénl, mindössze annyi történt, bugy. íisztenciájában támadott egyesület jos önvédelemből saját integritását védve zárta a mesgyéjét, hogy. tessenck csak ssabban, de annál biztosabban haladni ' azon az utón, amelyik elvezet ods*; ahova minden sportegyesület, amelyik tiszta eszközökkel, nemesen küzd — elérkezik — Jiojgy tiszta multjuk legyen. Egy megfigyel ói. NYILT-TER. A Nyirvidék f. hú 18-iki számában »Nyilttér« alatt Csépány Jenő ur közölte, hogy tőlem mint cégtársától barátságos uton elvált Erre én kijelentem, hogy Csépány urnák cégiársa soha nem voltam, társulásunk csak kombináció Volt, de idő előtt abbamaradt. Károlyi István, fényképész. jGazdasági Faáruk u. m. kapa és kaszanyél, íavelia kubikos és házi talicska. gabonaszoró és kenyérsütő lapát, mosó- és sütőteknő tragocs stb. stb. kapható Spitzer Márkusz | faárugyárában 2440-10. Kalocsa. I Május 19, 20, szombat 7 és 9, vasárnap 5, 7 és 9 órakor Amerikai kalandorszenzáció Az asnieresi banditák amerikai kalandorregény 7 felvonásban. Nagy kisérő műsor. MOZG Ó A'ajus 19, 20, 21, péntek, szombat, vasárnap Közkívánatra repríz ! Szigorúan felnőtteknek ! Csak az esti előadásokon Biedermayer házasság Ezenkívül a szezon legszebb és legbájosabb magyar filmje Katonazene kiséret! Előadás kezdete l/ s 7 és 9 órakor. Vasárnap 1/2 4, 1/u6, 7 és 9 órakor. ÖLpolló mo&yó. Május 19, 20, 21, péntek, szombat 7 és 9 vasárnap fél 4, negyed 6, 7 és 9 órai kezdettel HOUDINI I. Houdini * b" i n' 5" törő. Artistatörténet 5 felvonásban. Ezenkívül a világ legszebo filmje Színes film ! Közkivánatra másodszor 1 napkeleti mesejáték 6 felvonásban 1001 éjszaka Hétfőn, kedden a legszenzációsabb Franceska Bertini film énekbetéttel. •ass APOLLÓ Május 22, 23, hétfőn és kedden V48 és 9 órakor Madame Blsociie leánya dráma 5 felvonásban. Dalbetétekkel. Főszereplő Franceska Bertini. A dalbetéteket énekli Hajdú Anna. Dalbetétek: 1. Ave Mária. 2. Hamis pásztorleány. 3. Ha elér hozzád a dalom... 4. Szivemből téptem ezt a dalt... Madame Blanche leánya a hires olasz művésznő legkiválóbb alakitása. Hajdú Anna gyönyörű énekszámai a legszebb szinházi előadást is v felülmúlják. Rendes helyárak, g ROETESEK «®ríol<w. Syat: :» M IWIMII, utvalmim mimteváhbi mté « karMw. — ViéMr, kieirnHtakm u »tex«f k«k«l4éra Hm kMmik — ipr* Slrirtt* itts» mi .t^wétty** n* leveteeCtt|» brnWw aaiUtt v*J»«MÍI»tiMk. „Cini a kiadóhivatalban" jelzésű apróhirdetésekre csakis sí aj róbirdetéa melletti reám bemordásával ad felvilágosítást a kiadóhivatal. Üzletberendezés eladó esetleg az üzlet is átadó. Nsgy Imre irodája Nyirvizpalota. 1230-5 Világos tanyán 5 hold föld az i.-kola mögóft eladó Nagv Iinre irodája Nvirvizpal ota. 2571-2 Jókarhjulevő Remington irógep és egy szoba gőzfürdő eladó Sleiger ti>zthelyettesnél, esendő laktanya^ 2617-3 Gyermektelen házaspár há/iue<<teri állást szennai elfoglalható. }660-1 Cim 7su;ponits Jizsef Vay Adnm utea s'ám. Az Erzsébet közkórbázban ápolók és ápolónők felvétetnek. 2671-1 Hunyadi-u. 4-3 sz. ház eladó. JÉrtekezni ugyanoM. __ 2673 1 Eladó Árok-utca 5. sz. ház terménykereskedőnek kiválóan alkalmas. Vétel e°etén azonnal elfoglalható. Értekezni lehet ugyanott. 3955-4 Kis hetes felvétetik GlQek Ignátz cégnél 3953-1 Olcsón eladó leherszálli- tásra alkalmus jó erős szekér, fuvarosnak is megfelel Sarkantyú utca 3. 2703-2 Selyemflor harisnyák minden színben és nagyságbau valamint fejelések gyorsan és pontosan készülnek Katz Helén kötődéjében Körte u. 3. 2709 Egy jómodoru magy.r láBy h«lyet keres gyerek mellé Érdeklődni Sftlvomuka 9. 3951-1 Vizsgázott gépész, géplakatoj nyári cséplésre állást keres, vidékre is megv. Cim a kiadóban. 2681-2 Egy jó jövedelmezi) vállalathoz egy pénzes tá rsat keresek. C<m a kiadóban. 2641-1 Ószőlő-utea 42 számú 3 szobás lakóház melléképületekkel, 2 gyümölcsös, szőlővel s drót lugasokkal eladó, vétel esetén Átvehető. 26*7-1 Bútorok, konyhakredencek, asztalok, székek, í*hér fényezett hálószoba, ágyak, szekréDyek igeo olcsón kaphatók Nyirfa-u 8. Wiitschalter F. asztalosnál. Bármilyen elrongált bútort mérsékelt áron kijavítok vagy megveszem 260S- I Keresek egy jobb mindenest, ki a ft zéshez is ért, lehet leány vagy hadiözvegy ki nyugalmas otthont talál Cim az Ujságboltban. 3948-1 Kerékpárosok figyelmébe Több kerékpár jutányos áron eladó. Veszek ócska rossz kerékpárokat és alka'részeket. e 5etlpg cserélek rosszért jót. Nyíregyháza Nyirfa-u 4*. 2119 Nagy ház a piacos, kél utcára fronttal, 3 üzlethelyiséggel, több kényelmes lakosztálylyal sürgősen eladó Vélel esetén 8 szoba elfoglalható. Cim a kiadóban. Egy szürke férfiöltöny, kalap és női cicő eladó. Kálvin-ter 10. Vályog, egy sukkos, kisebb nagyobb mennyiségben eladó. Belső-körút 33. szám 3973-1 Egy jókarhao levő kanapé 6 tote lal és több bútordarab Kéz-utca 36. szám alatt el? dó 2702-3 Eladó az Oroai-szólő 1 kapun .háromnegyed nyilas szőlő Értekezni lehet ugyanon a 46. szám alatt. 3Ö61-1 Jégszekrény e!»dó KossuthUr 9. 3962-1 6 drb 4 méter hossea,. 15 cm vastag gerenda, 1 bőrönd, 1 flrdökád eladó. Kölcsey-u. 18. 2694-1 Vécsei-köz 3. sz. uj ház 1 szoba, konyha, speiz eladó. Vétel esetén elfoglalható. 3967-1 Bútorozott szobát keresek ágynemQ nélkül vayy avval !<z állomáshoz tösel aiánktot a reitibe a főpiaeérhez kérem. 2708-1 Elcserélném Katona-utca 1. szám diait lévé lakásomat más lakásért. Ugyanott egy kézi slráfkocsi eladó. 2720 Egv kiválóan szorgalmas, szerény szobaleányt keresek vidékre. '2719-1 Kerékpárosok figyelmébe Több kerékpár jutányos áron eladó Veszek ó«ska rossz kerékpárokat és alkatrészeket, esetleg cserélek rosszért jót. Nyiregyháza Nyírfa u. 4-5. 2119 Egy fiatal borbélvseged állást keres. Cim az Újságboltban. 397 l-l Keresek egy tisztességes, szerény, csendes természetű mindenei nfcselédet öreg házaspárhoz, hol csak ketten vannak és két cseléd van, azonnali vagy l-»i belépésre, jó bánásmódban részesül. Cim i> kiadóban. 2722-3 Szekfü-a. 19. számú ház kerttel azonnali beköltözésre eladó. S972-1 divat májusi szama Kaphatók az Ujságboltban Telek, teimő gyümölcs Iákkal t efásitv*, a báztar^ iáshoz szükseges konyhai vetemények kel bevetve, jól körülkerítve, a vasút közelében jutányos áron eladó, Értekezni Virág-utca sz, Botorozott szoba kiadó. Buza-tér 5. 2658.1