Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 75-98. szám)

1922-04-27 / 95. szám

jtfftMmÉK 1921. április 27. — . • • fejtegeti, hogy mi keni töltői te, he e hiva­tási. Bessenyei, a nenmtnevelő Azzal a gondolattal jöt. amit az ünne­pélyen résztvevők lelki megnyilatkozása markánsan igazolt, hogy Bessenyei nem a múlté, de a jelené, niert ő él.Aszobor­ban is ezl látta, mely gondolkodik arról, mit cselekedjék. Bessenyein át a mát tál­juk: a jövő kétségein töprengő!: a nem­zet sorsának jobbításáért. Elmúlt emberből szükségképen vele hasonló motívumokat kivéve, Bessenyei­ben :i nevelöt látja, a hatni akarás legfőbb kritériuma alapján. Sárospatak hatásával a megkülönböz­tetett harmadik, a tűzzel származott el­mével, mely magában nem tud gyújtani, de ha adísz neki anyagot, fölemészt min­dent —i az akkor kor szerint virágzó Bécsbe kerül, hol a szellemi táplálék, özö­ne z'udul szükségképen rá. Látva önmaga sorsán át nemzete elmaradottságát, az ezen segítés eszközeit keresi. Magyar nyel­vű ismeretterjesztő könyvek közrebocsá­tásában véti a legfőbb orvosságot. E meggondolás szülte Ágis tragédiáját, mert Szép és jó Írásokból világosodik az em­beri elme. A magára s azon ál elmaradt nemze­tére eszmélés első gondolatából vezeti le önnevelése s nemzeti köznevelése, műve­lődéspolitikai princípiumait Bessenyei gondolattömegéből vett néhány adattal. Miután a végtelent sohasem kutatja ki az ember, tanulj tehát öumaagál ismerni Az értelem uralmát hirdeti az érzelmek és indulatok feleli, mert ezek vaddá tehet­nek, amaz azonban szelíd mérsékeltté. — Józan ész értékelje és kormányozza az érzelmeket is. Széchényi hitét vallja, évszá zadoS megelőzöttségben. szemben Kos­suthal. Bécsheti villan meg benne az egyete­mes magyarság gondolata, melyet művelt­té, felvilágosodottá lován tenni. Ezért gon­dolatokat és érzelmeket akar keltetni a nemzetekben. Nemzetnevelésnek főpillé­re minden társaJdialmi réteg közvetlenül avagy közvetve való emelése. A job­bágyságot is nevebii kell, hisz az is em­beri méltóságon van. Minél erősebb és tudatosabb legyen a magyarság. ebben megerősödve gonjdjolkodik és ir. írásai te­hát eszközök és nem cél. A nemzetnek is meg kell szabadulni az érzelem uralmától. Főleg az akkor károsan uralgótól: az ön­zéstől. a magaszieretettől. Az egyén és a nemzet érdekharmoniája útját egyengeti. Az értelem győzedelme vei az érzelme n, mit előtte Apáczai Cseri János — utána Széchényi hirdetett, nem ígérte a végtelen megismerhetésének célját, miből az Isten fogalmát, a benne való megnyugvás val­lásos, nemes érzelmét vezeti le. összhan­hangot teremt az értelem és a szükséges nemes érzelmek között. Az általános, európai gondolatáram­latba való bekapcsolódás a nemzetnek existentiális érdeke, a magyar mivolt megerősödéses feltétlen megváltozhatat­lan anságával. Olyan törvényt kíván, mely a maga szeretetet, szbályozni tudja. Ezek voltak Bessenyeinek azok a gon­dolatai, melyekkel a magyar nemzet fel­emelkedését elérni akarta. llogy sikerült-e elérnie a eéjlL, a imuüra időleges igennel, a jövőre szorongó kér­déssel felel. E nagy kérdés biztos megoldá­sát Bessenyei gondolatvilágában, a nemes érzelmek kifejlesztésében látja. A magyar nőket hívja fel erre a neve­lőmunkára !! Tudományos, színes, gonktolkodó és gondolkodtató előadását ezzel a Bessenyei zondolattal zárta: »Adjatok uj életet és dőesőségel maagyar hazánknak!! Kardos, kobzos, látó... A hálás tapssal fogadott gyönyörű elő­adást 'l éget* Bélának" Bessenyeiről irt s jelen számunkban közölt ódája követi. A kardos, kobzos, látó Bessenyeit megele­venítő költeményt a szerző nagy lelkese­dést ébresztően adlta elő. Az iró agitátor A költemény, utolsó akkordjait a Szaba­dos-féle Hiszekegy fokozza, amelyet a Városi dalárda gondos előadásban nyújt, majd Dr. Császár Elemér egyetemi tanár olvassa fel élénken jellemző adatokban gazdag tanul­mányát Bessenyeiről, az irodalmi serkentő­ről. Az írót fejlődése utján eleveníti meg előt­tünk Császár Elemér klasszikus előadása, mely az irodalomtörténetiró és esztétikus ecsetvonásaival egészíti ki a Bessenyeiről az ünnepen plasztikusan elénk állított képet. Az áldozatos szép magyar ünnep a Szó­zattal fejeződött be. Czóbel Minka levele A Bessenyi Körhöz a nagy ünnepséggel kapcsolatban Czóbel Minka irónő a kör tisz­teletbeli tagja a következő sorokat intézte : Meleg üdvözletemet küldöm a Bessenyei Körnek, a legjobb sikert kívánva a szép ün­nepélyhez. •Személyesen szerettem volna ott lenni 24-én, de gyöngélkedés miatt csak gondolat­ban ünnepelheti Önökkel körünk nagynevű védnökét, őszinte tisztelője : Czóbel Minka, a Bessenyei Kör tiszteletbeli tagja. A Madách Társaság a következő táviratban üdvözölte a Besse­nyei Kört : Bessenyei György mai emlékünnepe al­kalmából hazafias lelkesedéssel üdvözli a testvértársulatot és vele együtt ünnepel a nógrádvármegyei Madách Társaság. Dr. Hu­szár Aladár elnök. Dr. Kosaczky Andor titkár. A Bessenyei-ünnep előadó résztvevői este a Korona éttermében társasvacsorán ta­lálkoztak a Bessenyei Kör közönségével és Dr. Imre Sándor államtitkár, Császár Elemér egyetemi tanár, Martonffy Károly miniszteri titkár itt vettek bucsut attól a lelkes közön­ségtől, akik Nyíregyházára jövetelükre mindig hálásan gondolnak vissza. Tcifipts^ Upí divűf külön teficsscock tifirctyhén ZrinfiVom vtra h Negyven munkás év. Nagy örömünnepben volt része hús­vét második napján Rakamaz és Ti szá­ri agy falu községekben a tanügy iránt me­leg szeretettel érdeklődő közönségnek. — Tiszanagyfalu község érdemékben és be­csületes 40 évi tanítói és nevelői munká­ban megőszült r.'kath. kántortanitója, Ne­mes Árpád részesült a kir. tanfelügyelőség­nek minden szép és nemes munkálko­dást hathatósan támogató előkelőségei: Fábry Ignác, kir. segéd tanfelügyelő, Ke­mény József és Szabó János, a községükért minden telhető fáradozásra és odaadó buz­gói kodásra kész Papp Endre, rakamazi es­peres és Ecker Mihály, rakamazi főjegyző Tiszanagyfalu őszhaju és meleg szeretet­től sugárzó arcú ref. lelkésze, Nagy Sán­dor, a két község tantestületei és lelkes közönsége részéről lélekemelő óvációban, soha el nem felejthető kitüntető ünneplés­ben. Az önzetlen, egyéni áldozatoktól so­ha vissza nem rettenő, ernyedetlen, ki­tartó s'zorgalmu, mindenkitől megkülön­böztetett szeretettel és tisztelettel övezett öreg mesternek, ünneplése a rakamazi róm. katb. templomban ünnepélyes szent misével s az ékes szavú esperesnek a fé­nyes ünnep kereteihez illő fényes beszé­dével kezdődött. Szent mise után az ün­neplő közönség az illusztris vendégekkel, együtt Nagyfaluba vonult, hogy az ünnep hősét otthon felesége s nagyszámú kedves gyermekei körében is a tőlük telhető leg­nagyobb megtiszteltetésben részesítse. A liszanagyfalui róm. lcath. elemi iskolában elemi iskolában ezután iskolaszéki diszgyü lés következett, ahol Papp Endre esperes iskolaszéki elnök lelkes megnyitójai után mely alkalommal dr. Szmrecsányi Lajos egri érsek elismerő oklevelét és 4000 ko­ronás ajándékát a meghatottságtól köny­nyező lélekszobrásznak - átnyújtotta. Fábry Ignác kir. segéd tanfelügyelő najgjy, koncepciójú s a 'megcsonkított árva haza integritásának vágyától átilatott hivatalos, de meleg szivének baráti szeretetével köz­vetlenné varázsolt elismerő kitüntető be­széde következett. Nagy Sánídjor, a köz­ség ref. lelkésze méltatta ezután minden­kitől feszült érdeklődéssel hallgatott nagy tudásról és a kollegialitás nemes erényé­ről tanúskodó baráti szavak keretében a a jubilánst. Mészáros János, legöregebb tanítvány rövid, egyszerű, íclfe talpraesett beszéde, Balog Mihály, legifjabb tanítvány, gyermeki naivsággal s könnyeket fakasztó kedves köszönő versikéje, Nyits Ferenc felsőbb iskolát folytató tanítvány ügyes szavai, majd a Himnusz eléneklése után a diszgyülés befejezőidivén, a fehér asztal­hoz vonultak az örvendező ünneplők, a hol ismételten Pap Endre esperes, Ecker Mihály főjegyző. Bodnár Mihály legidő­sebb tanító ki a tantestületeknek értékes ajándékát, tömör márványból készült iró készletet is adott ál. Bugyi Ebdíre, igaz­gató-tanító.. Xernes Kálmán az ünnepelt fiát az ünnepély fényét hathatósan emelő beszédekben méltatták a szinte szóhoz jut ni sem tudó öreg mestert , Árpádl bácsit és boldog családiját. A társas ebéd titán pedig még a rakamazi (Dalárda fokozta az ünnepély jó sikerét ügyesen begyakorolt s nagy tetszéssel és hosszú tapsokkal jutal­mazott szép dalokkal. Árpád bácsi sokai dolgozott, talán még többet szenvedett: megéricfemelte a szere­tetnek, hálás tiszteletnek nem mindennapi megnyilvánulását, amelyre azért kellett ennyi ideig türelemmel, reménykedve vár­ni, mert amint Ecker Mihály főjegyző találóan megjegyezte pohárköszöntőjeben — »40 évig kell becsülettel, szorgalommal dolgozni, mig felsőbb körök észreveszik és jutalmazzák az önzetlen munkát. Németh Miklós SUHANESZ LAJOS mübutor árucsar­noka saját készitményü bútorai a legolcsóbb árban szerezhetők be. Nyíregyháza, g. kath. pa­rochia, Bethlen-utca 5. szám. uco NÖÍ a és férfi átalakí­tását és festését a legjobban eszközli. Zrinyi l!ona-utca 4. hajápolásra Diana-Shampoon való. Kapható mindenütt! Gyártja a Diana Kereskedelmi R.-T. Budapest, V, Nádor-utca 30.

Next

/
Thumbnails
Contents