Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 49-74. szám)

1922-03-01 / 49. szám

március 1. jHüssmtsi 5 — Felügyelő beiktatás. A tiszavidéki ág. h, cv. egyházmegye uj felügyelőjét, dr. Zelenka Lajos tvszéki elnök, kúriai birót csütörtökön, március hő 2-án dél­előtt 11 órakor iktatja be hivatalába rend­kivüli egyházmegyei közgyűlés keretében. A közgyűlés tárgysorozatán a beiktatási ünnepélyes aktusokon kívül még kisebb tárgyak is szerepelnek. Ugyanezen alka­tommal az egyházmegyei törvényszék is ülésezik, melyen több fejp'elmi ügyben fog dönteni az elsőfokú bíróság — Tisztviselők figyelmébe. Tájékoz­tatásul közöljük azon közszolgálati alkal­mazó ttakkal, akik a kedvezményes mér­ték uláni ci{Kirendelést a Nyíregyházi Ci­pészek és Csizmadiák Anyagbeszerző és Termelő Szövetkezeténél leadták és a ké­szitési élőleget 600 K-t lefizették, "ezen megrendelt cipők készülnek. A cipő átvé­teléhez szükséges az eredeti eipőutalvány, melyet az illetékes számfejtőség adja az igényjogosultak birtokába, melyet az ille­tő tisztviselő láttamozni tartozik a fenti szövetkezetnél egyben pótlólag .'300 azaz Háromszáz koronát lefizetni, ezzel a ci­pőutalvánnyal jelentkezik a cipészmester­nél, ki a cipőt átadni köteles az utalvány ellenében, az illető tisztviselő sajátkezű­ig rávezeti az utal vány hátlapjára hogy a eipő kifogástalan átvételét el ismerem.« — A »Só slószőlőtelep« birtokosai már­cius hó 4-én szombaton délelőtt 11 óra­kor a Szabolcsi Közgazdasági Takarék­pénztár helyiségében értekezletei tartanak, melyre Szabolesvármegye szőlőbirtoko­sait is tisztelettel meghívjuk. Tárgysoro­zat: 1. Országos borkiállításon való rész­vétel. 2. Munkás kértlések. 3. Műtrágya beszerzések. — Sóstói begyközség választ­mánva. Hétfőn és kedden A fejnélküli lovas III. m Apollóban. — Női kalapok átformálását, javítását és uj kalapok készítését a legújabb divat szerint jutányos áron elvállal: Tóth Mária női kalapszalon. Nyíregyháza, Vav Adáru utca 7. A Diadal-mozgóval szemben. — A farsany farkán. húshagyó kedden mindenféle mennybeli jó, jó bor és tam­burás zenekar várja a bus magyarokat a Fiedlerben (Bethlen u. 21. Tisztviselő Ét­kezde.) Aki nem hiszi, jöjjön el és nézze meg!! Göre Gábor ur és Galambos Kis András urambátyám is ott lesznek. ,Diir­bints sógort a spanyol dáthája mián a zasszony ágyba dugi. — Gurnmi sárcipő női és férfi, minden nagyságban kapható a Hungária Cipőáru­házban, Nyiregvháza, Zrínyi Ilona-utca 9. 'Telefon Interurbán 195. BáliharisnyáK nagy választékban kaphatók Hungária Cipőáruházban Nyíregyház* Zrínyi Ilona-u. b. Telefon 195. Női divat harisnyák, rózsa, világoskék, fehér,* lila, drapp, szürke, fekete stb. színekben 90—120 — 150 K. Hői selyemfényű fekete mouslin és kötött cérna harisnyák 150 K Női fekete, vastag kötött me­leg harisnyák 65—98 K. Férfi szines divat zoknik ... 35 K. Férfi meleg téli lonnitf 40—50 K. gyermek patent harisnyák minden szín­ben és nagyságban kaphatók. üöi selyem harisnyák az ösz­szes divat színekben. Mindenkinek nélkülözhetetlen, beve­zetett irodai világcikk egyedaru­sitási joga Nyíregyháza városra és Szabolcsmegyére el­nyerhető. Nem kivan feltétlenül szakismeretet és üzlethelyiséget, de bármely más üzletághoz, pénzintézethez is könnyen és előnyösen kap­csolható. A befektetendő forgótőke százezer koronától kezdve kb. fél millió koro­nát jövedelmez évenként. Levélbel tudakozódások „Monopol" jeligével kettős borítékban Eckstein hirdető irodájába, Buda­pest, VII., Erzsébet-körut 38. intézendők 908 diadal mo&aó. Március 1, 2, szerdán és csütörtökön 5, 7 és 9 órai kezdettel Katonazene kísérettel A hétszázéves szerelem Fantasztikus történet 6 felvonásban 1 elŐjátek. Főszerepben : Lukács Pál, Z. Molnár László, Ván dory Gusztáv, Dénes Oszkár, Tarnay, . Smólowa Sibill stb. Jegyek előre válthatók a Diadal pénztárában. Erenadinok, Opálbatistok minden legújabb szinekben Hosszúszárú báli keztyük és divat ha­risnyák a farsangi idényre megérkeztek FODOR FERENC dlyatüzletében Vyiregyháza, Zrinyl Ilona-utca' 5. APRO HIRDETESEK Hrfetén *jak: lt müf M Unu, amMtl mim­i>» UvAbW mé I UfML - VMtiri kirdtUttk* eaak az öUih k«kll4ést *tta kiáltok. — Aprt UrM> itii érMMftiti MÚ TáluM rH Tiff U*«l«él«p baklMé* -•»!•« TilMMlhatnk. „CSm a kiadóhivatalban" jelzésű apróhirdetésekre csa­kis az apróhirdetés melletti szám bemondásával ad fel­világosítást a kiadóhivatal. tyázosi Színház I Tanulólányok felvétetnek Vay Adámi utca 7. Nf i ka­lapszalon, Sürgősen eladó egy o:po­sounai belelt férfi bekecs, egy pár -«2-e9 férfi cipő, egy pár 40 es alig hasznait Lichtuiann-féle fel lakcipö, I rabára való békebeli barna selyem. Cm a kiadóban. Ü546 • Baromfikeltető gépet meg­vételre vagy has7Dálstia ke resek. Cim a kiadóban — 8ti5-l Ujkisteleki szőlőben egy félnyilas szőlő 820 kvadrát azonnal eladó. Értekezni lehet Honved u. 52. 884-3 MOZGÓ Március 1, 2, szerdán és csütörtökön Katonazene kísérettel a szeion ki­magasió slágerét Egy szegény ifjú történetét mutatja be Oktave fenillet regénye után. Fő­szereplője Nyíregyházán annyira kedvelt P. Meniohelll. A szokásos ,,ELITE" előadást ez alkalom mai március 1 én szerdán tartjuk, amelyre] meghívót nem bocsátunk ki, csak törzs , elite" közönségünk részére d. e. 12 óráig egy jó helyet tartunk fenn Jakobovits Fannyka tőzs­déjében. Előadások kezdete hétköznap 6 és 1/2 9 órakor. Csemete kiárulás. Akáccsemete Mauthner magból: 2 éves iskolázott I-ső oszt. 1500 kor. — 2 éves ültetés nélkül nevelt I-ső oszt. 1200 kor. — 1 éves 70/80 ctra. magas 800 kor. — 40/50 ctm. magas 550 kor. — 20/40 ctm. magas 400 kor. — 2/3 milliméter átmérőjű 260 koronáért, ezer darabonkint ab faiskolb, önköltségü pakolás mellett, sima és gyökeres szőlővesz­87.ők, gledicia csemete és konyhakerti DOBOS IMRE ny. főszolgabíró utóda Dobos László Í.S^-r c8e l Cim OOBOS-falskola Kemacse, Szabolcs-in, 1 d«rab 3 éves 170 a. m. tenyésztésre alkalmas pej szmu mén csikó, anyja Nóniosz, apja Furjóza eladó. Ugyanott egy háromfiókos duhánypajta, lerakásra al­kalmas. Értekezni Nyírturán Biri Gábornál. 888-1 Egy jó fejőslehen feles tartásra kiidó. Bethlen u. 40 3347-2 Házat: 2—3- 4 és 5 szo­bást, a város bármely ré­szében, azonnali beköltö­zésre, vételre ajánl Nagy Imre irodája Nyirviz-pa­lota. 9490 Fekete és szines selyem­flór harisn)ák minden nagy­ságban s fejelések gyorsan és pontosan készülnek Katz He'éo kötődéjében Körte­utca 3. 877-1 Szegfű utca 3. sz. alatt házas belsőség elköltözés miatt eladó. Lakás azonnal elfoglalható. 821-3 Dr. Jósa András utca 20. számú ház azoDnal megve­heti 822-4 Tanyái birtokot, 100 hold körülit. Nyíregyháza köze­lében, vagy "vasútvonal men­tén keresek, lehetőleg lakó­házzal. Ajánlatokat a kia­dóba kérek. 890-2 Tisztességes bejárónőt ke­resek azonnali belépésre. Jelentkezés KáUói u. >8. jobb oldalon, d. o. 2 Mg. 893-1 Női kötött kék szína blcz olcsón eladó. Cim a kiadó­ban. 834 Női és férfi cipő és férfi kalap eladó. Kálvintér 10. Egy koca 8 malaccal el­adó. Kos*uth-u*ca 65. Kisbirtokok : 15, 28, 42, 65 és 83 holdas eladó. Nagy Imre irodája, Nyirvizpalota. 9493 Különbejáratu bútorozott szoba, központon, két úri­embernek kiadó. Zöldség­tér 11. Középső-udvarban. 3361-t Eladó egy jókarbau levő haruDujárgány, egv 28-as daráló. I. Maoda 30. Lácz Károly. 3360-3 Eladó az 0?z lőben a 179. sz szőlő házzal. 3359-1 Gyermek vaságy, teljesen jókarban eladó. Debre eni­utca 12. 923-2 Arpád-utca 15. szám flatti ház sürgősen és min­den elfogódható áron eladó. Nagy Imre irodája Nyirviz­palota. 820-4 Boa, sötétkék kosztüm, fekete ruhaalj, szürke ka­toDa tiszti öltöny eladó, Kistelek i-n. 23. hátulsó la­kás . 907-1 Újonnan épült ház eladó. Homok-sor 0 . 909-1 Trágyát keresek megvé­telre vagy kihordásra. Cim Er utca 47. sz. 912-1 Üres telek 400 négyszög­öles eladó, Nagy Imre iro­dája Nyíl vizpalota. 918 5 Leveles csutkát vennék. Kürt-u. 13. 913-1 Egy jobb asszony házve­zeti női allast keies nagy leányival, ki a szobalányi teendőket elvégzi Leveleket „Házi i.s" jeligére a kiadóba. 900-2 Egy gazdatiszt özvegye bázveeetőnői ádást keres izraeli'a családnál, Hol eset­leg 18 éves tia, aki két ke­reskedelmet vegzett, is ál­last nyerhetne. Leveleket gazdász je,igére a kiadóba kérek. 915 2 Közép-utca 37. sz. alatti hu, nagy telekkel, sütő­hazzel együtt, elköltözés miatt eladó. Nagy Imre iro­dája Njirviipalo'a. 919-10 Fiatal, szépnek mondott szőke 1 sszony tisztességes ösmeretség céljából meg­ösmerkedne jó megjeleoé-ú fiatalt mberrel. —Leveleket „szőke" jeligéje a kiadóba kérek. - 925-1

Next

/
Thumbnails
Contents