Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 26-48. szám)
1922-02-23 / 44. szám
2 JÖHDriDÉK 1922. február 23 ' T'WWa liaia i nin MMMMM A le nem eresztett sorompó. Agyongázol* a kisvárdai vonat egy embert. Nyíregyháza, február 22. Saját tudósítónktól. Még 1918. április 6-án történt az esel, de csak tegnap tartott a nyíregyházi törvényszék főtárgyalás! ez ügyben. Délután 1 és 2 óra között érkezett akkoriban a kisvárdai személyvonat. A büdszentmihályi átjárónál lévő 337. számú őrházban lakó C. Dankó József pályaőr vagy amiatt, hogy nem jelezte a csengő a vonat érkezését, vagy pedig a jelzést nem vette észre, csak akkor engedte le az átjárónál lévő sorompót, amikor a vonat dübörgése haliható'volt. Ugyanakkor hajtott át a síneken Adami Pál nyíregyházi kisgazda a talyigájával. Mellette ült a felesége. A talyiga azonban már nem tudott átjutni a síneken, mert a teljes s ebességge» robogó vonat mozdonya elkapta, maga alá gyür te Adami Pált. Az asszony súlyos sérülést szenvedett, de azóta már fölépült. A ló sem kerülhette el sorsát, darabok ra szakgatott teste még gőzölgött a meleg vértől, amikor a rendőri bizottság a helyszínre érkezett. A talyiga darabokra zúzódott. A királyi ügyészség közveszélyü cselekmény vétsége miatt emelt vádat C. Dankó József pályaőr ellen, aki a Binder tanács tegnapi főtárgyalásán azzal védekezett, hogy csengőjelzést nem kapott s amikor a közeledő vonat robogását hallva, a sorompókat le akarta zárni, rákiáltott Adiamira, hogy ne menjen át, azonban ez, nyilván abban a hí szemben, hogy még átmehet, rácsapott ostorával a lovára, hogy az utolsó pillanatban átérjen a túlsó oldalra, ami azonban nem sikerült neki. A biróság" C. Dankó Józsefei a vád és védőbeszédek meghallgatása után 3 havi fogházra ítélte. Az ítéletben az ügyész megnyugodott, vádlott és védője dr. Porkoláb Zoltán azonban fellebbezést jelentettek be. Baltazár Dezső nyilatkozata a banketti beszédéről és amerikai útjáról Az ügyészség még nem döntött az Ébredők által beadott teljetentés ügyében Abban az ismeretes ügyben, amely Baltazár Dezső ref. püspök és az Ébredő Magyarok Egyesületének debreceni csoportja között felmerült, a társadalom egyes rétegében az a kétely merült fel', hog\' Baltazár Dezső püspöknek a Sándor-féle banketten elmondott beszélde talán gyorsírói elirás folytán téves értelmezésben került bele a napilapokba és ha ez derülne ki, ugy a félreértések eloszlatásáról lehetne szó. Egj r debreceni lap munkatársa ebben az ügyben felkereste Baltazár Dezső püs]>ököt, aki kérdésére a következőket mondotta: , — A vacsorán elmondott beszédemről közölt tudósítás teljesen megfelel a valóságnak. — Iíogy értelmezi Méltóságod az inkriminált kitételt?? — Ugy, ahogy van. Az beszél maga helyett. A tudósító ezután rátért a püspök amerikai útjára, melyről Baltazár Dezső a következőket mondotta: — Eddigi dispozitiok szerint az a hajó amellyel Amerikába indulok, március 28-án indul el Cherburgból. Ha a hajó indulása körül változás nem fog történni, akkor március 20-án fogunk elindulni. Meglehet, hogy ejgészségügyi vesztezár alá leszünk helyezve s akkor egy pár napot Párisban fogunk tölteni. Amerikából június végén fogunk visszatérni. Érdeklődtünk a (debreceni ügyészségen, hogy milyen elintézést nyeri az Ébredők feljelentése és hogy vállalja-e az ügyészség a vádat. Azt a választ kapluk, hogy a feljelentés tényleg beérkezett, de arra nézve, hogy vállalja-e az ügyészség a vádat, még nincs döntés. Fontosabb ügyeket ugyanis maga dr. Gergits Károly főügyésk intéz el, a főügyész-helyettes ur azonban nincs itthon. Budapestre utazott. Gyülőletországban" az egoizmus tombol. A szabolcsi közalkalmazottak központi ülése. Nyiregyháza, február 22. A Nvirvidék tudósi tójától. A Kansz törvényhatósági választmányának február havi rendes ülése, a hófúvások miatt tudvalevőleg egy heti késssel tartatott meg, a szokásos időhöz képest. Ez alatt az idő alatt is számos és nagy fontosságú irat érkezett az Elnökséghez és ennek következtében kibővített tárgysorozattal lépett — az ezúttal is igen nagy számban megjelent választmányi tagok elé. A Kansz egységességét az bizonyítja a legjobban, hogy a még mindig bizonytalan közlekedési viszonyok dacára a vidékiek is megjelentek az ülésen, mert felismerték, hogy a tisztviselői kérdést teljes határozottsággal és illő komolysággal ez a szövetség képviseli, amety felöleli a közszolgálatnak minden ágazatát. Az ülés a vármegyeháza kistermében folyt le, amelyen Bimaszombathy Géza elnökölt. A szokásos hazafias fogadalom elhangzása után az elnök rövidért ismertette a Kansz szervezetét és magasztos céljait, hogy azt az újonnan delegált képviselők is megismerjék, azokat az eszközöket, a melyeket a haza, a békesség és a tisztességes munka megbecsülésének érdekében kívánnak felhasználni. Ezután Zoltán Gáspár főtitkár emelkedett szólásra és a közalkalmazottak helyzetének árnyoldalaira mulat rá. — »GyülÖletországnak« nevezi Csonkamagyarországot, ahol tombol az egoizmus. Emilt az elbocsátás rémképe tartja izgalomban az élete delén átlépett karlársakat, amott a dermesztő hideg ül tanyát a szegény családok hajlékaiban, máshol pedig a nélkülözésektől lecsigázotl arcok sóhajtanak fel, de sajnos nem sok reménnyel, mert az egészséges társadalmi egyensúlyt célzó Kansz eszme még a nemzetgyűlésen sem talált megértésre... Szomorú tényként szegezi le, hogy ezt a sivár helyzetet a társadalom több rétegénél is lehet tapasztatni — »Gyülőletországban «.. Tombol Gyülőletországban az egoizmus. Nőnek a lisztpanamák, panama és másféle jegy-csalások, sikkasztások, csempészések és a siberek szerencséi. A legjobb adóalanyt nyújtó kereskedelmi és ipari vállalkozások elvérzenek és kidőlnek, mint a tisztviselőosztály. De é» a Kansz, a csikorgó hidegben is áll a vártán és szent kötelességének tudatában várja a parancsot. Ezután áttér a főtitkár a budapesti országos választmány legutóbbi ülésénCK lefolyására, amelyen a gyakorlati élet szempontjából mondtak véleményeket a minisztériumok előtt fekvő és a tisztviselői kérdésekkel kapcsolatos tervezetekről. A Kansz véleménye mindenütt meghallgatásra talál, bár a teljesítést sokszor a pénzügyi helyzet miatt el kell halasztani. Ezek után ismertette egyenkint a letárgyalt és tulnyomólag a napilapokban is kivonatolt határozatokat és innét felterjesztett javaslatokat. Szóvá tette a Szterényí-féle támadást, amelyre azt határozta a törvényhatósági választmány, hogy bár a nemzetgyűlési képviselők bírálási jogát csorbítani nem kívánja, mindazonáltal csatlakozik a központ tiltakozásához, mert a Szterényi-féle felszólalásnak vaníjak olyan kitételei is, amelyek gyanúsítok és félreértésre is nyújthatnak alkalmai. A törvényhatósági választmány belső életéről szóló részből megtudtuk, hogy az elnöki bizottság január folyamán is élénk tevékenységet fejlett ki. A szénszálIitmáinyok útban vannak. A naturaliák kiterjesztése és egyes cikkek árának pénzben való adása érdekében tárgyalások vannak folyamatban. A szanatóriumi és kórházi gyógykezeltetésre vonatkozó megállapodásoknál megnyugvást kellően járt el a Kansz. A létszám csökkentés kérdésében írásban beadott, de szóbelileg is képviselt álláspontját elfogadták. Összesen negyven pontot tartalmaz a Zoltán Gáspár főtitkár beszámolója, a melynek tudomásul vételénél éljen, taps és elnöki indítványra elismerés honorálja a főtitkárt. Áttérnek ezután a tárgysorozat többi pontjaira. A lemondott programmbizottsági elnök helyett Moravszkv Ferenc főgiimnáziumi igazgatót választják meg. A fegyelmi bizottsági tisztség elnöki székét dr. Sarvay János nyug. curiai biró címmel és jelleggel felruházott kir. ívsz. bíróval töllik be. Megválasztják á fegyelmi bizottság tagjait. A folyó ügyek és kérések elintézése után este fél 7 órakor rekesztette be Bimaszombathv Géza elnök az ülést. OZABOLC \ VÁHUMEGyEÍ BESSENYEI - KÖR. RKJyH\Z\ Csütörtökön délután 6 órakor a főgimn. dísztermében Moravszky Ferenc főgimn. igazgató tart előadást Olaszországról. (ti2 színes vetített képpel.) Belépődíj 15 korona. Nem tagnak 20 korona. Halld I az Apolló mozjóba""""" AZ EZERARCÚ EMBER péntek, szombati és vasárnapi előadásokon mutatkozik be. I