Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 1-25. szám)
1922-01-19 / 15. szám
6 J#ÍE¥IDÉKL 1918. január 19, Szabolcsvármegye Közig. Bizottságától. 2853-1921. Kb. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter ur a m. kir. Államvasutak Igazgatósága által az államvasutak Sóstóhegy megálló helyének állomássá kibővítése céljából kért kisajátítási eljárást az 1881. évi 41. tc. 32. szakasza alapján elrendeli. Véghatározat. Az elrendelt kisajátítási eljárás megtartására az id. törvény 33. szakasza értelmében eljáró bizottságba elnökül: Virányi Sándor vm. főjegyző,, tagokul: Kállay Emil és Kovács László th. biz. tagok,, jegyzőül: Dr. Garay Gyula vm. aljegyző kiküldetnek,, az eljárás lefolytatására határnapul 1922. évi február hó 16. napjának d. e. 10 órájára Pazony községbe a községházához kitüzetik. Pazony község elöljárósága a kisajátítási terv közlése mellett felhivatik,, hogy a tervet és összeírást a fent kitűzött határnapot megelőzőleg 15 napon át közszemlére tegye ki s erről az összeírásban felsorolt édekelteket szabályszerűen haladéktalanul értesítse, a közszemlére kitétel és értesítés megtörténtét igazoló községi bizonylatot a tárgyalás napját megelőzőleg legkésőbb 8 nappal ezen közig, bizottsághoz terjessze be„ amennyiben pedig az érdekelt ingatlan tulajdonosok valamelyike ismeretlen helyen vagy az ország területén kivül tartózkodván,, ezen hirdetmény tartalmáról értesíthető nem volna,, ezen körülményről az id. törvény, 37. szakasza értelmében ügygondnok kirendelése végett haladéktalanul tegyen jelentést. Ezen hirdetmény egy-egy példánya . a vármegye alispánjának,, a bizottság tagjainak a nyirbogdányi járás főszolgabírójának,, Pazony község elöljáróságának, a m. kir. állam vasutak igazgatóságának tudomásul vétel,, illetve megfelelő eljárás,, a várm. hivatalos lapnak egyszeri s a »Nyirvidék« szerkesztőségének három izbeni közzététel végett megküldetik. Nyíregyháza,, 1921. évi december hó 28. Jármy Béla, . főispán. Dr. Flesch-féle újból kapható Leghamarább megszünteti: kenőcs 8611 somort, ótvart, rühességet Nem piszkít, szagtalan, nappal is használható. 15, 25 és 40 K-ás dobozokban. Bedörzsölés utánra való Skaboformpuder 7 K. Kén- éa kátrány szappan 20 K K apható minden gyógyszertárban. Tyúkszemet, bőrkeményedéét, szemölcsöt leghamarabb eltávolítja Dr. Flesch féle GANNABIN 1 üveg 20 K. Kapható minden gyógyszertárban. Főraktár : Török József R. T. Budapest. VI., Király u 12. Forgalmi adúkflnyvek legújabb rendszerű kapható a Jóba-nyomdában Széchenyi-ut 9. Telefon 139. Két darab három czolos vastagságú vörös fenyőből készült, egyenként 20 hl. űrtartalmú (toleissni) központi szeszfőzdének igen alkalmas eladó. Cim az Ujságboltban. U3088-2 Kész felsőrészek tucatban és páronként Lányka 30—35 sz, 150—200 K Női fűzős, gombos 250—320 K Női cúgos 320 K Férfi csizma felsőrész 600—700 K & KLAFTER cipőfelsőrész üzemében, Zöldségtér 11 . 265 1 Keresek azonnali belépésre gépek kezeléséhez némileg értő saíb nős embert Első Nyíregyházi Szikvizgyár U3085-2 Debreceni-utca 5. A Nyirbaktai Takarékpénztár R.-t. azonnali belépésre praxissal rendelkező mérlegképes főkönyvelőt keres. Pályázatok a takarékpénztár igazgatóságához a fizetési igények és referenciák megjelölésével nyújtandók be. Nőtlenek elöDyben részesülnek. Kiadásokat csak meghívottaknak téritünk meg. 246 2 Kötszerek, gummiáruk, irigátor felszerelések, lázmérők, fecskendők, sérvkötők kaphatók a Korzó lilatszertárban Nyíregyháza, Rákdci-ut 4. 216-4 ifp^ Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. m Év." Boglyasaljai szén, poroszszén, kováceszén, párisi^koksz, !££, elsőmdü bükkhaiibft méterenként és aprítva első osztályú fából, mázsánként mvaXhat Bsraith Sámuel ós Tina cégnél Széchenyi-utca* 16. szám. 175-23 Értesítem a n. é. hölgyközönséget, hogylüzletemben sikerült egy elsőrendű hölgyfodrász segédet alkalmazni, aki Budapesten fgyik 'egjobb üzletben évekig dolgozott. Minden e szakmába vágó munkát szakszerűen végzünk, úgymint ondolálás, fésülés, hajmosás villamoi hajszárítással Hajfestés mindenféle színben, manikűrözési és mindenféle hajmunkák készítését vállalunk, kész hajfonatok állandóan kaphatók. A n. 6 hölgyközönség szíves pártfogását kérve, maradok tisztelettel 267-13 "Rftflnír P* 1 fodrász Takarékpalota, JjOUiiar í ai Vay Ádámu. 2 szám. I Bodrogkereszturi terméskövet szállít Führer Mihály köbányatulajdenos Nyíregyháza, Egyház-u. 24, Telefonszám 14. Ugyanott tűzifa méterekben kirakva kapható. 3040—12 Hatóságilag 4983—1921. sz. alatt engedélyezett Első Sárospataki Ingatlan áruforgalmi és Kereskedelmi Közvetítő Iroda Sárospatakon Rákóczi-utca 85. sí. Táviratcím: „Ingatlan, Sárospatak." Keres megszállott területen levő vevői részére kisebb-nagyobb földbirtokot, házat, szőlőt, malmot, legelöt és kaszálót, bérletre, vételre és eladásra. Ez alkalommal felkéretnek, mindazon ingatlan to'ajdonos urak, kik ingaUant eladásra, vagy bérletre adni szándékuk van, teljes bizalommal forduljanak a fenti „irodához" hol lelkiismeretesen ég legpontosabban minden visszaélés kizárásával közvetít. Soűácbtsr Aladár adásvételi közvetítő irodája /Nyíregyháza. Takarókpózntár átj. udvai Kővetkező ingatlanok eladására megbízásaim vannak: 48 hold első osztálya bozaiermft főid gazdasági épületekkel lakással és belsőséggel Nyirbogdányban eladó. 130 magyar hold első osztályú búzatermő főid lakással kedvező árban eladó. 14 magyar hold első osztályú föld lakással, és minden mellékhelyiséggel Nyíregyházától 30 percnyire kisvasút mentén azonnal eladó, 37 hold főid mely nagyobbrészt búzatermő Kék községben olcsó árban megvehető. Uri lakás 5 szoba fürdőszoba Nyíregyháza legszebb helyén eladó, és azonnal elfoglalható. 85 magyar hold búzatermő föld Nyirbogdányban közvetlen a vasút mellett kedvező árban eladó. lőbb kisebb és nagyobb házak eladására vannak megbízásaim, amelyek kőzött beköltözhetők is vannak. Mintegy 24 magyar hold első oszt. kitűnően kezelt szöllő uri lakással, istállóval és minden felszereléssel Szabolesmegyében azonnal eladó. Nyomatott íóba Elek laptulajdonos könyvnyomdájában Nyíregyházán.