Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 273-297. szám)

1921-12-22 / 290. szám

1921. december 21 iJNTyíevidek a volt a mi iga/ vezérünk, de mi voltunk kis­hitűek, akik nem tudtuk követni. Tisza István elveszett örökre, csak szel­leme maradhat itt közöttünk, annak hódolva azt akarva megörökíteni, kérem Szabolcsvár­megye közönségét,, hogv javaslatomat elfo­gadni kegyeskedjék. A nagv tetszéssel fogadott beszédhez az elnöklő főispán füz frappáns reflexiót, mely után a közgyűlés egyhangúlag az indítvány értelmében határoz. A tisztviselői kar segély iránti kérelmé­hez Cieduly Henrik és dr. Klehner Károly Szólnak hozzá s egyértelinüleg jogosnak és sürgősen elintézendőnek tartják a kérelmet. A vámszedési jog engedélyezése és a vám­dijtételek felemelése tárgyában beadott alispáni előterjesztés tárgyalásánál dr. Uj­jalussy Dezső indítványozza, hogy a vasüti lopások megszüntetése végett írjon föl a tör­vényhatósági közgyűlés a kereskedelemügyi miniszterhez. — Ez már nem éhes embereknek az alkalomszerű tolvajlása, hanem egy szerve­zett maffia üzletszerű káros tevékenysége, mely quasi felügyelet mellett folyik. Való­sággal rablássá fajult lopás,, amely egész va­gontételekete tüntet el és semmisít meg. • A közgyűlés az indítvány értelmében ha­tározott. Ezután a megüresedett megyebi­zottság tagsági helyek betöltésére került a sor. Uj tagok lettek : dr. Mezőssy Béla, Me­gyery Géza, Énekes János, dr. Ujfalussv Dezső, dr. Kállay Miklós Az ülés lapzártakor folyik. Készülnek a karácsonyi fonott kalácsok. inert ezek a pirosra sült hagyományos karácsonyi .készítmények hiven ápolt régi családi tradíciókat elevenítenek meg. Mosolyra, bensőséges, békés harmóniára szeretetre inspirálnak ezek a karácsonyi fonatosok, amelyeket magyar asszonyok áldott keze remekbe formát Mit is ér a karácsony. Ha nincs kalács a rácson. mondja őszintén ez a régi naiv mondóka és valljuk meg, van igazság benne. Nem szószerint, de a szavak mögé rejtetten igazat mond ez a riginus. Mert hol a ka­rácsony lelke, a szeretet ott, aholi hűlt a rács, ahol kalácsra nem telik és betola­kodik a minden ember örömének drága ünnepén a diadalmas karácsony lagadái­sa: a gond, a hu, a vád. Édes, jó asszonyaink, mikor tszakgab­játok a foszlóbétü szép karácsonyi kar lácstésztát, gondoljatok e kis rigmus nyo­mán a didergők, ruhát, kalácsot nélkülör ző szegényekre. Szebb, rózsásabb lesz fo­natosok és szebb, rózsásabb arcotok is, mert ráragyog a szerető jóság lelki fénye ha a kalácstésztából egy kis kalácsra va­lót kiszakítva azt mondjátok: ezt pedig a nélkülözőknek adom a jászolban szüle­tett Jézuska nevében.. Vállaljuk valamennyien ezt a kis gon­dot az édes tehernek vallott karácsonyi gondok közé A'üWjük be az ajándékkalácsol pénteken vagy szombaton a Szo eíális Missziótársulat ingyen 1<y vesosztö konyhájába volt szabadkőműves páholy - ahol u kalácsok sok nagyon szegénynek kará­csonyába visznek egy-egy meleg sugárt, bizalom, hit sugarát, a hitét és bizalomét az emberi jóságban, amelyért a kis Jé­zus megszületett. A Staboicsi Naptár ára egy ke róna aranyvalutába átszámítva, mert a 150 koronás ár 1 korona békebeli árnak Művész-jubileum a Városi Színházban. Nyíregyháza, december 21 A Nyirvi­dék tudósítójától. A Városi Színházban mindnyájunk megelégedésére 111 üködő X emény i-t ár su­latnak holnap, csütörtökön bensőséges ün­nepe lesz. Országh Bertalan színművész, a társulat titkára négy évtizeden át szol­gálta a. magyar színművészet nemzetne^ velő szent ügyét. Ismerjük ázt a nemes küzdelmei, amelyet az utóbbi négy év­tized folyamán a magyar Színművészet apostolainak meg kellett vívni, mig a ma­gyar játékszín ügye azon a komoly piedesz tálon van. amelyről ma szó. a nemzethez. Országh Bertalan is egyik lelkes és talen­tinnos tagja volt az ízig-vérig magyar szellemű gárdának és küzdelmes páiyar utján négy évtized ható munkája után az elismerés pálmája illeti őt Meg vagyunk győződve róla, hogy vá­rosunk társadalma a holnapi napon a négy évtizedes kulturmunka iránt tanúsí­tott megbecsülésnek kifejezést fog adni s nagyszámban jelenik meg a Városi Színház jubileumi előadásán, amikor is Katona József halhatatlan tragédiájában annak egyéniségét leghatározottabban tük­röző Petur bán szerepében lép elénk az ünnepelt színművész, Országh Bertalan A jubiláris est rendezőbizottsága, a melynek élén dr. Jármy Béla főispán jliszs­elnők. Mikecz István alispán. Bencs Kál­mán polgármester elnökök ál a nak nagy figyelemmel készítette elő a jubiláris előadást, hogy méltó keretei és tártát inat adjon az ünneplésnek Karácsonyfaünnep, mesedél­után, munkásgyermekek öröme. A Gutenberg Kör, Munkások Közmű* velődési Egyesülete mély humanitásra valló tervet valósit meg* karácsony eiső napján, vasárnap délután. A Korona nagytermében karácsonyfát állit fel, a fa alá ajándéktárgyakat helyez, az iskolák szegény munkásgyermekeit a szeretet fája alá hivja. Ott egyik tanátóbácsi mesét mond íi szegény gyermekeknek, akik kö­zül néhányan szavalattal járulnak hozzá a bensőséges karácsonyi ünnephez. Lesz egy aktuális egyfelvonásos is, szó­val lelki szépségekben nem lesz hiány. A Gutenberg Kör vezetősége e tervének megvalósításához kérte az iparos és ke­reskedő, továbbá a gazdatársadalom támo­gatását. Mily jói kínálkozó alkalom a szegény munkásgyermekek segítésére egy-egy ajándéktárggyal. Ezt a lehetősé­get az utolsó napon még egyszer figyel­mébe ajánljuk a munkásság iránt hálás, megértő közönségnek. Az adományok pénzbeliek is, a Gutenberg Kör vezetőségé­nek. Jóba-nyomcla küldendők, Hálaadó istentisztelet a róni. katlí. templomban. A győzedelmes soproni népszavazás sikere alkalmából tegnap reggel 9 órakor a róm kath. témámban Te Deum volt, amelyen felekezeti különb­ség lilálkül megjelentek a katonai és po!­gári társadalom vezetői, a hatóságok, in­tézmények, iskolák képviselői Az ünnepi misét Énekes János prépost kanonok monf­dotta fényes segédlettel. A templom hajó­ja megtelt a hálaadó hívekkel s a szent mise végeztével egysziv vel-Iélekkel énekel­ték a jelenlévők a magyarok imádságát. — A A'orona kávéházban csütörtökön este ismét katonazene lesz A csütörtöki kávéházi esték már nélkülözhetetlenek a nyíregyházi publikumnak. A katonazene­kar városunk zenei életének legfontosabb tényezője lett. Szebbnél-szebb műsor ral. egyre javuló összjátékkal s mind lel kesebb ambícióval igyekeznek ezek a de­rék muzsikusok agilis karnagyukkal együtt, hogy méltó ellenértéket nyújtsa­nak a publikum rokonszenvéért és hálás tetszésnyilvánításaiért, — Szabadlleeurai előadás, A nagy magyar advent közeledésének első hirdet­tője a soprofii népszavazás messiása a magyar kulturális integritás. A magyar advent közeli reményétől meggyőződött lelkűnkhöz és érte dobbanó szivünkhöz szól az előadás, melyet folyó hó 22-én, csütörtökön délután 6 órakor tart a fő­gimnázium dísztermében a magvai kufc tura hivatott apostola és líceumunk il­lusztris vendége dr Mitrovics Gyula deb­receni egyetemi tanár Kulturális integri­tás cimmel Jegyek a pénztárnál vállba tók Belépődíj: "nem tagoknak 15. tagok­nak 10. tanulóknak 6 K — karácsonyi ajándéknak legszebb' legmaradandóbb, legbecsesebb es legot esőbb ha egy szép képel vásárol a város, háza naayierméfcen kiállított festménrekf bői. Bur^er István emlékezet*. E dm alatt megjelent közleményünkre azt a helyreigazítást vettük, hogy nem az aut orth hitközség az. melyre tekintélyes va­gyona egy részét hagyta, hanemha sta­tusquo hitközség és a Szentegylet, keek a testilletek nagy jóltevőjük halála évfor­dulóját a zsidó naptár szerint fogják min­denkor megtartani, ezúttal 1922 január 10-én. — Reggelig tartó tánc lesz a Korona termében rendezendő hangulatos Szil­veszteri mulatságon, A 10 órakor kezdődő kabarét Némethi Anci színművésznő fog­ja bekonferálni Nagyszerű magánszá mok énekszámok, kuplék táncduettek szó rakozlatják a publikumot, mely teríteti asztalok mellett helyezkedik eí a Korona kis és nagytermében Az asztalokat mal­most ajánlatos lefogla'ni Belépőjegy 50 korona. — A zsiuö dalkör kultur szakosztálya I hó 25-én. vasárnap délután fél 6 órakor műsoros gyertvagyujtó (chanuka) ürme 1­pélyt rendez a zsidó iskola nagytermében melyre az alapító és pártoló tagokat., egyszersmind az érdeklődőket ez utón hivja meg a rendezőség. A részletes mű­sort legközelebb hozzuk. — 18-as honvédliszt özvegye, nagyon súlyos anyagi viszonyok közt ezúton for­dul a nemes emberbarátokhoz támogatás sért. Az ünnepnapokra akár pénzbeli, akár természetbeni segítséget a lap kiadóhiva^ falába kér. Ne töprengjen azon. hogy mit ve­gyen karácsonyi ajándékba, mikor olyan s/ép képekéi vásárolhat potomáron a vá­rosháza nagytermében, — Nyíregyháza — /asvárdán. Tegnap számoltunk be arról a kedves esetről, mer lyet a felső ker iskola által a cipőakeió javára rendezett előadás szerzett a nagy­számú résztvevőnek. Az előadást vasárr nap némi változtatással Kisvárdán meg> ismételték nagy erkölcsi és anyagi siker­rel. A sok kiadás levonása után is marad 33000 korona az iskola szegényeinek. Az előadáson Mosánszky Mária az intézet régi kedves növendéke is szavalt a tőle Nyíregyházán is megszokott művészettel. Berlich és Bévfy zenetanárok, liegedümü­\íészek művészi játékukkal nagyban emel­ték a sikert. Az előadás után tánc volt a nyíregyházi fiuk ugyancsak megtáncoli­tatták a kisvárdai lányokat s az öttlevők

Next

/
Thumbnails
Contents