Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 273-297. szám)

1921-12-21 / 289. szám

1311. decerabs? 21 Nyíregyháza, Debrecen és Budapest között naponta induljon gyorsvonat. A debreeeni kereskedelmi és iparkamara a jobb vasúti közlekedésért. Debrecen, december 20. A Nyirvidék tudósítójától. Csütörtökön délután tartotta meg a kereskedelmi és iparkamara évzáró rerfc­des közgyűlését Szentkirályi Tivadar cl L nöklésével. melyen dr. Radó Dezső főtit kár és dr. Harsánya Imre helyettes titkár előadásában az iparosokat és kereskedői­ket közelről érintő fontos ügyek kerültek tárgyalás alá. Radó Dezső dr., Zelinger Ede és Szent-Királyi Tivadar elnök felszólalása után a közgyűlés elhatározta, hogy táv­irati felterjesztést intéz a pénzügyminisz­terhez az adófetszólamlási bizottságok működésének sürgős elrendelés® ennek megtörténtéig a jövedelem adó és hadinyereségadó beflzjef lésére halasztás adása iránt. Egyben a végrehajtások enyhítése iránt a városi tanácsot megkeresi. A kamara egész törekvését fordítja arra, hogy vasúti közlekedésünk mind­inkább megjavíttassék. Az üzletvezetőség utján a vasutigazgatóságot Írásban fel­kérte a kamara, hogy Nyíregyháza—Debrecen és Bu" dapést között naponta induljon gyorsvonat. még pedig ugy, hogy a felmenő gyors­vonat legkésőbb déli 12 órára Budapestre érkezzék, ahonnan vissza 1(5—17 óra táj­ban induljon. Kívánta továbbá a kamara hogy a vicinális vonalakon a vonaiok szaporittassanak és a menetidő csökkentessék. Különösen kiemelte, hogy Debrcczen—Nyíregyháza és Deb~ ezen—Biharijieresztes közt a mje­netrenci javittassék, Berettyóújfalu s általában csonka Bihar megye lakossága megfelelő vonatössze­köttetés utján szorosabban kapcsoltassék Debrecenhez. Y ' Az általános forgalmi adóval is kap­csolatosan a kamara az érdekeltség sérel­meit összefoglalva, felterjeszti ós a pót­rendeletben azok orvoslását kéri. Kimondta a kamara, hogy tisztviselői karát kiegészíti adóügyi előadóval, aki az iparosoknak és kereskedőknek miniden adóügyi kérdésben tanáccsal, felvilágosí­tással és útmutatással szolgál. Elhatározta a kamara közgyűlése, hogy a vasárnapi munkaszünelre vonatlco zó észrevételeket összegyűjtve felter­jeszti a kereskedelemügyi miniszter úr­hoz. M egál lap itatta közgyűlés a kamará­nak 1922. évi költségvetését, melynek ke­retében a tisztviselők nehéz helyzetéről! is mély szociális érzékkel gondoskodott. Szükségessé vált a kamarai illeték kulcs­nak 8 százalékban megállapítása. Felterjesztésben kérte a kamara közgyűlése a szén forgalom szabaddá té­telét és a szénkormánybiztosság megszün­tetését. Bujdosó Gábor kamarai számvevőt irodaigazgatóvá nevezte ki a közgyűlés amely után még több ipari és kereskedem mi ügyet intézett el. fi vármegye rendkívüli közgyűlése. Dr. Jármy Béla főispán Szabolcsvár­megye törvényhatósági bizottságának rendkívüli közgyűlését holnapra, f. hó 21-ére, délelőtt 10 órára hívta össze a vár m egy eháza nagy termébe. A rendkívüli közgyűlés tárgysoroza­tán háromszáznál több tárgy vár feldol­gozásra. Jelentős mozzanatai lesznek a törvényhatósági bizottsági gyűlésnek a közelmúltban történt históriai események bejelentései s a kormányváltozással járó (miniszteri leiratok tárgyalása. A tárgya­lásra kerülő iratok között kiemelendő Zemplén vármegyéje, amely a társtör­yényhatóságokat a Kormányzó Ur Őfőmél­tósága és a kormány, üdvözlésére hivja ffel az ország lellíen legutóbb megkísérelt ki­rátycsiny alkalmából kifejtett erélyes fel­lépésükért. Borsodvármegye a szénterme­lés ügyének rendezése, Debrecen város törvényhatósága a Tudományos Társula­tok anyagi támogatása tárgyában. Gróf Tisza István nagy emléke is át­vonul a vármegyeház tárgyalótermen holnap. Káltay Miklós és társai indítvá­nyozni fogják gróf Tisza István arcképé­nek a törvényhatósági közgyűlés terme részére való megfestését és azt, hogy, Szabolcs vármegye az évenkint tartandó Tisza István emlékünnepein képviseltesse magát. Egyéb jelentős tárgy még: A vármegye tisztviselő karának ké­relme a tisztviselők megélhetését lehe­tővé levő évi segély, megszavazása iránt. Alispáni előterjesztés az alispáni kezelés­ben 1 evő alapoknál mutatkozó felesleg fel­használása tárgyában. A közigazgatási bi­zottságból kilépő Szikszay Pál, ídr. Me­zőssy Béla, Alegyery Géza, Énekes János, dr. Ujfalussy Dezső bizottsági tagok he­lyeinek betöltése. Igazoló választmány új­raalakítása. Az adófelszólam] ási bizottság­ban üresedésben levő tagsági helyek be­töltése. A legtöbb adót fizíető bizottsági tagok 1922. évre érvényes névjegyzéké­nek bemutatása. A választott bizottsági tagok sorában megüresedett helyek be­töltése. A választott bizottsági tagok 1922. évre érvényes névjegyzékének bemutatá­sa. A törvényhatósági közgyűlésen ülés­sel és szavazati joggal biró tisztviselők 1922. évre érvényes névjegyzékének bemür latása. A vármegyei vitézi szék kérelme a vitézi telkek felajánlásának intenziveb­bé tétele érdekében a 100 holdon felüli bir­tokosokhoz a törvényhatóság részéről fel­hívás intézése iránt, stb. Önképzőkör/ diszgyülés a cipőakció javára. A nemes versenyben — melyet a kö­zépiskolák indítottak a Jármy Béláné őméltósága kezdeményezte cipőakció ja­vára — a kereskedelmi iskola is részt vett. Kedves meglepetésben részesítette An­gyal Lajos lanjár a/megjelent közönséget. AJ műsor minden pontja az ő temperamen­tumos magyar lelkéről, mély eszlétikai érzéséről, törhetetlen ambíciójáról és mindhalálig irredenta voltáról győzte meg a megjelent közönséget. A prológot Szilvássá Etta tolmácsolja csengő hangon. Furmán Lenke konferál szellemesen, minden mondala szivbőí jö­vő őszinte nevetést csal ki a közönség lelkéből. Neki csak gratulálhatunk. Elek Boriska zongorán adja elő Gaal: Ma­gyar ábrándját, ábrándosan, magyar módra, tele érzéssel minden akkordja. — Taps vihar volt jutalma. Majd Tőrös Ica zongora. Beregi és Salamon begedüki­sérete mellett Biíisnyáiiszky Anna és Szembratovics Irma énekelnek olyan ha­tással. hogy még két számot tapsolt k ia közönség, i Csínom Palkó« ütemeire min­den láb önkénytelenül is mozgásba jött. A fiu szereplőket igen találóan bírál­ták meg társaik. Meglátod Taricskából még jó szavaló lesz, mondja egy na­gyobb fiu. Palicz Lajos otthon van minden falusi szerepben. Róth Géza is kitűnő humora olyan, hogy majdnem szikrázik, ha Benővel együtt szerepel. Megható jelenet volt az Árva Korona. Az a mély érzés és fajdalom, melyet Ko­vács Gizella és Kosinszky Lm ma juttat­tak kifejezésre, könnyet csallak ki a szemekből. Felszárította Höllriegel Erna hangja; a meggyőződés és törhetetlen hit hit hangja volt, melyen hitünket, álmun­kat tolmácsolta, egy Nagymagyarország után az Egek Urához. A IsanygiiRBÉziiun karácsonyi vására. A teljes anyagi és erkölcsi siker je­gyében folyt le a leánygimnázium — sze­gény gyermekek cipőakciója javára ren­dezett karácsonyi vására. A gimnázium egyik tantermében, ahol máskor komoly áhítattal tanulnak — szombat, vasárnap hangos, zajos volt az élet. Sürgés-forgás, lázas előkészület. A kis alsóosztályosok­tól a nyolcadik gimnazistákig mindenki hozott valamit a vásár részére. Lehetett is kapni mindent szebbnél-szebb tea ba­bákat, apró karakter figurákat, kézimun­kát. karácsonyfadíszeket, babak'alapokjat, bonboniert, cukorkákat, süteményeket és mindent amit szem száj kívánt. Szebbnél­néi-szebb, bájosabbnál-bájosabb lányok kínálták a vásár portékáit — ugy, hogy, nem volt olyan (aki ellen tudott volna állni az elárusító asztalokhoz invitáló kis lá­nyoknak. A jól sikerült vásár rendezésé 1­ben a siker oroszlánrésze Reguczki Ilona Mázán Margit, Fehér Gáborné, Pusztai Róí­zsi, Hutner Margit tanárnőket illeti, akik­nek méltó segiLő társuk volt az egész; leánygimnáziumi tanári kar. A vasárnap délutáni amerikai árverésnél fejeződött be a vásár, amely sok didergő mezitláhos kisgyermeket fog majd meleg cipőhöz jut­tatni. wUmÁ,8Elvállal női kalapok átformá­OlA AlActXrlcl lásá t> javítását és uj kalapok női divat szalon készítését a legújabb divat Rrireqvliáza. »a» Adám-s. 7. 4 Diadal Mozgóval szemben. szerin t jutányos áron.

Next

/
Thumbnails
Contents