Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 248-272. szám)

1921-11-05 / 251. szám

JVtowidék oorembör 5. „Elégeld meg Isten a mi sok szenvedésünket I" Irta és a Hősök temetőjében rendezett emlékünnepélyen előadta: Sasi S/abó László. Egy nagy angol költő igy kiált .fel egyik gyönyörű költeményében: "Azokhoz képest, akik lenn alusznak, maroknyi had csupán, amely fent tusázik!« Mi akik élünk, akik idefenn vivjuk az élet nehéz küzdelmeit, mi csak egy kicsiny csapat vagyunk ahoz a tengernyi áradathoz képest, akik száz meg száz nemzedéken át előttünk jártak itt e földön, előttünk éltek, szerettek, küzdöttek és meghaltak mind... mind... kivétel nélkül megtérve az anyaföld porába.... Ha elgondoljuk az előttünk élt nemzedékek számlálhatatlan tömegét, akik [előttünk e földet népesítették, az apáknak nagyapáknak, az ősöknek végnélküli sorát és láncolatát, borzongva tekintünk a lábunk alá, remegés fog el arra a gondo" latra, liogy nincs ennek a temérdek földnek egy porszeme se, amelyikhez valamely emberelődünknek emléke, elhullatott verejtéke, talán kiömlő könnye, kiserkent vére vagy a szélszárnyára veit hamvainak valamelyik atomja hozzá ne tapadna... Mi a holtak levegőjét szívjuk, a holtak porában járunk... az ő ezernyi em" lékeik közt botorkálunk... mindent betöltő számukhoz képest valóban maréknyi had vagyunk csupán... És volt-e valaha nemzedék, a melynek több halottja lett volna, mint nekünk... Volt-e nemzedék vailaha, amely a maga soraiból hirtelen, erőszakosan annyi vért veszített, annyi kedves halottat temetett volna néhány rövid esztendő alatt, tnint a mi szegény, sokat szenvedett most élő magyar nemzedékünk!!.... Volt egy idő, melyről ugy énekel a koszorús költő: Magyar tenger vizében •hunyt el észak, kelet, dél hu.ló csillaga!« Igen volt egy kor, a magjai- nemzet dicső kora Nagy Lajos királyunk alatt, amikor magyar volt a tenger északon, délen, keleten... A lengyel földön épugy mint az Adrián, vagy a Fekete tengeren a magyar karnak súlyát érezték, a magyar dicsőségnek napját tisztelték szomszédaink- I j Most ezeken a tájakon a magyar vérnek tengerében fürdik a bus emlékezés ... Magyar katonának kiomló vére csörgedezett Verduntól Odesszáig és Varsótól az olasz tengerekig... A világháborúnak mind a négy églájékáu magyar katonák dicsőségéről tanultak beszélni ellenségeink és magyar katonának kiomló véréi siratták az itthoni özvegyek, árvák, kenyérkereső nélkül maradó apák és anyák... Jajj... ezerszer jajj nekünk, akik anynyi fiatal erőt, annyi férfikart veszítettünk rövid néhány év alatt... A halottaknak ez a száma elég lett volna az éhes földnek 30—40 esztendőre... Jajj! Ezerszer jajj nekünk, hogy alig van család, alig van ház, melynek ma ne lenne súlyos, keserves gyásza... És jajj! Ezerszer jajj nekünk, mert a mi veszteségünkre nincsen vigasztalás, nincsen megnyugovás... A mi vérhullá.sunk, a mi nagy veszteségünk... hiába esett!! Ha rajtam állana... Én azt irnám ki ide, ennek a temetőnek a bejárója felé: »Itt nyugszik a szenvedés.«.. Igen itt nyugszik. A sok, a kimondhatatlan nagy szenvedés, a halál ezernyi válogatott nemének szörnyű borzalmai itt mind... mind szépen elcsitultak.... Már nem fájnak a halálos sebek... már nem borzongat a láz.... már elsimultak a 'haláltusától eltorzult arenak a vonásai... nera ráz a kórház-vonat zakatolásanem zug a fejben a géppuskák ádáz kattonem kisértenek a lázálmokban visszatérő harctéri borzalmak... Mái- minden... minden elmúlt... elnémult... Elcsitult.... »Itt nyugszik a szenvedés...« A kötöző helynek rémes kínjai és a felszakadt kötésnek, a műtőasztalnak Tájdalmai már nem ijjesztenek... A hősök itt ebben és a világ annyi hősi temetőjében megpihentek... Jajj! Ezerszer jajj azonban nekünk, akik tovább viseljük az élet keresztjét... A nyomorúságot, a gyászt, a szégyent, a megpróbáltatást! Jajj nekünk, mert mi nekünk kell tovább hordanunk, viselnünk az Éle'.et, melynek nem maradt öröme, nem maradt büszkesége és alig van reménysége! Jajj nekünk, mert ide kell jönnünk* hogy tanuljunk élni és tovább küzdeni azoktól, akik megtudtak halni! Hiába volt a mi nagy áldozatunk, a mi nagv veszteségünk. A mi hőseink hasztalan áldoztak éle'.et, vért, ifjúságot! Mi alul maradtunk, mi legyőzöttek vagyunk! Nem a harcmezőn. Nem ott marad" tunk alul. Ti elesett hősök, ti jó uton jártatok, ti a dicsőség utján haladtatok. — Azon az uton előbb-utóbb kivirult volna a ti véráldozatotok dicső diadala. Hiszen már olyan "közel jártunk a végső nagy győzelemhez! Nem! Nem a harcmezőn vesztettük el a csatát, hanem azért, mert hűtlenek lettünk tihozzátok, akik példát mutattatok nekünk az önfeláldozásban! — Azért, mert egy percre, egy pillanatra megszédült a magyar és hűtlenné vált őseinek becsületes hagyományaihoz. és megtántorodtunk egy erkölcs- és nemzetbomlasztó tévtannak mételyé'.ől! Eldobáltuk a fegyvert, amelyet ti itt nyugvó hősök halálig markoltatok és letértünk az útról, amelyen ti tántoríthatatlan elszántsággal végső lehelletig jártatok és a mi tántorgó lépteink a mélységbe vezettek, a pusztulásba vittek és a szégyenben végződtek. Keserves és szomorú dolog az, amikor az egyes ember vezekel a maga kicsinyes bűnéért. Szomorú bűnhődés, mert a büntetésbe mindig megtorló igazságnak boszszuja vegyül... . Hát még, milyen rettenetes az, mikor egy nemzetnek kell bűnhődnie, vezer kelnie egy őrült pillanatban elkövetett nagy hibájáért, eltévelyedéséért....' Mikor egy nemzet áll a sirja szélén, melyet botor kezekkel elvakult gyermekei ástak meg számára... így áll most a magyar saját maga ásta sirjának ürege előtt... Körülvéve kárörvendő, rabló hiénáktól, akik csak az alkalomra lesnek, hogy vég'eg betaszítsák ezeréves nemzetünket a végpusztulás, a végromlás emésztő mélységébe... Valamikor régen, a dicső római császárság idején, mikor a Cézár Ítéletet mondott valamelyik eltévelyedett aja'tvalójának sorsa felett, joga volt az éatéltnek vagy valamelyik hozzátartozójának az ítélet végrehajtása előtt kegyelmet kérni, ha a harctéren szerzett sebének felmutatásával bizonyságot tett arról, hogy valamelyik háborúban becsüleltel szolgált és hő jesen ontotta vérét a hazáért... Ilyen

1 or az illető feltépte ruháját és megmutatta sebhelyét az igazságot osztó hatalom előtt.. Nagy Isten! Te mindeneket látó és tudó végtelen hatalom! Te igazságos és kegyelmes Isten! íme felmutatjuk mi is a mi sebeinket! Tudjuk a mi nagy vétkeinket, ösmerjük nagy bűneinket. Szánjuk és ezerszer bánjuk eltévelyedésünket! És ide mutatunk ezekre a néma, de mégis beszédes sírokra! Ezekre a mi örökre vérző sebhelyeinkre, melyek százával, ezrével borítják a mi szép, a mi megcsonkított hazánknak földjeit, térségeit! Nézz ezekre a sirokra és lásd, hogy azokon özvegyen inaradt anyáknak, árváknak, gyászoló rokonoknak és barátoknak könnye harmatozik! Nézd és lásd meg, hogy mindenik sirban... Jajj, ott messze harctereken a tömegsírokban nemcsak egy, hanem min denikben sok meg sok derék jó magyar vérünknek drága hamvai nyugosznak... megannyi szentelt áldozatok, mélyeket régi erényeknek, a hűségnek, a becsületes, kitartó frigynek, a barátságnak, az önfeláldozásnak, a vitézségnek jegyébej? mutatott be szeretett hazájáért a magyar! Nézd jó istenünk, ime megnyílnak ezek a sírok és felmutatják mind, mind a maguk nagy halálos sebeit és felmutatjuk itt mi is, az élők, a mi vérző sziveinket, |gyászóló lelkünknek fekete barázdáit, tenyerünkbe tettük ime az összeroskadt anyáknak, a kétségbeesett hitveseknek, az árván maradt gyermekeknek megkínzott sziveit, vonagló ajkait, mind, mind a mi ezernyi ezer sebeinket ós hozzád kiáltunk: Elégeld meg isten a mi sok szenvedésünket a mi nagy szégyenünket és bocsásd meg a mi nagy bűneinket! Nem a magunk érdemeiért, hanem itt ezekben a sírokban nyugvó hősi véreink érdemeiért, sirig tartó hűségükért, a haza szolgálatában kiontott véréért, az ő em" berfeietti sok fájdalmukért, az ő nagy áldozatukért kérünk, könyörgünk hozzád irgalmas isten! szánd meg a te szegény népedet és add vissza nelu elvesztelt hazáját, a mi szétosztott ezeresztendős dicső magyar hazánkat, a mi szabadságunkat, függetlenségünket, add vissza az élethez való kedvünket, jövőbe vetett reménységünket, add vissza a hi.ünket hogy tudjunk jó lélekkel küzdeni és téged hálatelt ftzivvel magasztalni... Ezekért, akik itt nyugosznak. ezekért kérünk. Amen. Tanítóság figyelmébe. Értesítem tankerülelem tanítóit, hogy. a debreceni üzletvezetőség a féláru jegy váltására jogosító arcképes igazolványoknak 1922. évre való érvényesítését folyó évi november hó 1-ével kezdi meg és december hó 31-ig eszközli. December hó 31-ike után feladott Igazolványokat már nem fog érvényesíteni. Az érvényesítés gyors és rendszeres eszközölhetése céljából "felkérem a tanitókat, hogy a saját és családtagjaik arcképes igazolványát a fent megjelölt időben pontosan küldjék be, hogy igazolványaikat érvényesítve mielőbb visszakaphassák. Ugyanez alkalommal felhívom a nyugi dijasokat is, hogy arcképes igazolványaikat érvényesítés céljából az üzletvezetőséghez a községi elöljáróság megfelelő láttamozása, illetve záradékolása után a jelzett határidőn belül közvetlenül posta utján szintén terjesszék be. A debreceni üzletvezetőség a munkatorlódás elkerülése céljából Saaboicsvármegye tényleges szolgálatában levő és nyugdíjas igényjogosultsággal biró alkalmazottak, valamint ezek családtagjainak féláru jegy váltására jogosító arcképes igazolványait november hő 1-től 30-ig fogja érvényesíteni. A családtagok igazolványaiba helyezett betétlapot amennyiben az a folyó évre való utazásra még használható nem keh beküldeni. • Igazolványonként ugy az igényjogosultak, mint a családtagjaik igazolványainak érvényesítése vagy uj igazolvány első alkalommali való kiállítási illetéke fejében a következő illetékek rovandők le: 1. A tetszés szerinti kocsiosztály használatára jogosultaknál 10 korona