Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 197-221. szám)
1921-09-18 / 211. szám
iy?3. szeptember 18 JMYÍRYIDÉK A vendéglősök országos kongresszusa Debreczenben Debrecen, szept. 16. (Kiküldött tudósitónktó ) A magyar szállodások, vendéglősök és korcsmárosok országos szövetségének XXI. évi rendes közgyűlése tegnap zajlott le ümiepélyes keretben az ősmagyar városban Debrecenben. Csonkamagyarország minden részéből, sőt még a megszállolt területekről is odasereg'.ettek a magyar vendéglősipar reprezentánsai, hogy egyrészt demonstratív kifejezést adjanak a kollegiális összetartásnak, másrészt pedig megvitassanak néhány fontos ügyet. Ismerkedés az »AiigoI királynő -ben Nyíregyházáról öten vettek részt a kongresszuson. Papp Lajos a nyíregyházi vendéglős szakcsoport illusztris elnöke, Fried Zoltán a Kis Korona étterem tulajdonosának fia. Márkus a Royal szálloda tulajdonosa, Friedmann Ármin a Széchenyi étterem és kávéház tulajdonosa és Klein vendéglős. Ugyancsak Nyíregyházáról érkezett Debrecenbe az olt vendégként időző Böczögő József is, a miskolczi vendéglőscsoport országszerte ismert elnöke is. A fővárosból több mmt 100 vendéglős jött Debrecenbe a kongresszus előestéjén. Este az Angol Királynő külön termében gyűltek Össze a vendéglősök, hogy, kedélyes vacsora kenetében megismerkedjenek egymással. A hatalmas terem zsúfolásig meglett. A vacsora, ameh-en sok pohárköszöntő hangzott el. csak záróra, kor ért vé$et. A közgyűlés , Csütörtökön délelőtt 9 órákor a vendéglősök nyugdijegyesülete tartotta fí'XIV. évi közgyűlését Bokros Károly elnöklete alatt a Kereskedő Társulat palotájának nagytermében. A vendéglősök szövetségének közgyűlése csak ennek a lefolytatása után 10 órakor vette kezdetét. A fekete, aranyozott faburkolattal körüülvett és gyönyörű allegorikus tárgvu ' freskókkal ékesített hatalmas terembep, amelynek hangulatát a szines ablakokon beszűrődő fény komollyá, ünnepiessé teszi, pontban 10 órakor nyitja meg a közgyűlést Keszev Vince elnök. A megnyitó szavak elhangzása után Usetty Ferenc nemzetgyűlési képviselő a népjóléti miniszter nevében, dr. Dobsa László pedig az igazgatása alatt működő Iparosok Országos Szövetsége nevében, végül Kovács József a szaksajtó központja nevében üdvözli a kongresszust. A felszólalókon kivül a következő jelenvoltakat említjük meg: Balthazár Dezső püspököt, Miskolczy Lajos főispánt. Szentkirályi iparkamarai elnököt. Bostás Tstvánt a városi elöljáróság vezetőjét s dr. Tóth Emil városi tanácsnokot. Walter Károly főtitkár jelentésének felolvasása után Németh Aladár, a kiváló műveltségű, fiatal vendéglős tartott nagyszabású előadást az italmérési törvényről. Utána dr. Nagy Sándor a szövetség jogtanácsosa ismerteLte az ipartörvényt és a forgalmi adót. Gundel Károly budapesti vendéglős, akinek ékesszóló tehetségéről kellemes meglepetéssel értesültek a. hallgatók. Állásfoglalás az árvizsgáló bizottság ármegállapításai ellen« címmel tartott előadást Ezután a különböző jelentések felolvasására került a sor, majd néhány indítvány, letárgyalása után a közgyűlés egy, órakor véget ért. Innen a kollégium hatalmas könyvtárának megle kiütésére siettek a kongresszus tagjai, majd 2 órakor áz Arany bika« szálló emeleti nagytermében gyűltek össze az üfmiepi bankettre. A banketl A galériával körülvett óriási teremben hét hosszú oszlopban teritettek fel. — Egy teríték ára 300 korona volt. Az asztalsorok végén gyermeknagyságu ezüst kelyhekben hütötték a pezsgőt. Több mint háromszáz résztvevő jelentkezeti a diszebédre, ahol minden széknek akadt gazdája. A banketten Balthazár püspök és dr. Lindenberger János prépost püspöki heljmök is résztvettek. Az étrend a következő volt: Szárnyas leves csigatésztával, Töltött káposzta debreceni kolbászszal. Malacpecsenye melléklettel. Jércze és kacsasült, Vegyes saláta, befőttek. Almás és túrós, rétes. Sajt, gyümölcs, Fekete kávé. Ebéd előtt jégbehütött cocktailt és különböző likőröket, valamint a legkitűnőbb söröket szolgálták föl. Ebéd alatt pedig hozzá sem lehetett jutni a finomabb nál--finomabb borokhoz, mert egyremásra bontották föl a pezsgős üvegeket. A hangulat kitűnő volt. Bandi Ferenc alelnök a kormányra, Németh Aladár a kongreszszus illusztris résztvevőire, Gundel Károly Németh '.Aladárra, dr. Vargha Elemér főjegyző Debrecen város képviseletéljen a vendégekre. Bokros Károly a sajtóra, Biró Dénes Németh Aladárra ürítették poharaikat. Végül az általános közóhajnak engedve Balthazár püspök is felszólalt. Beszédét zajos tetszésnyilvánítás követte. A díszebéd alatt Magyary. Imre az arany érdemkereszttel kitüntetet hires cigányprímás hangversenyezett Azzal kezdte, hogy Jaj de'magas ez a vendégfogadó Ujjai alatt csodálatos tisztasággal zengték a hurok a szebbnél-szebb régi magyal- nótákat, pezsgő csárdásokat csak ugy ömlött belőle a sok zenei Ötlet. Klasszikus darabokat is adott elő. A Teli Vilmos operanyitány harmadik tételének előadását frenetikus taps és éljenzés követte. S Magy ary gömbölyű mosollyal foI E1egáns az Ujságboltban. gadta a közönség hálás elismerését s újra elővette szárazfáját, amely ugy szól, ahogyan csak akarja. Kirándulás a Hortobágyról A banketl fél 6 óra tájban éri véget. Este a Gambrinusban vacsoráztak a kongresszus résztvevői, akik közül sokan feleségükkel együtt jelelitek meg. Pénteken reggel a Hortobágy természeti szépségeit tekintették meg s ezzel véget is ért a nagy méretei dacára is intim és barátságos hangulatban lefolyt vendéglős kon 4gresszus. Felhívás a szabolcsvármegyei szesztermelOkhőz A szeszadótörvény ujabb módosítása mezőgazdasági szeszfinomitók felállítását megtiltotta. Ezt a helyzetet a nagyipari finomítók máris kihasználták, amennyiben a szeszfinomitásért a finom szesz árának 10 százalékát kötötték ki maguknak. A törvény egy, módot ad a védekezésre. Megengedte, hogy a mezőgazdasági szeszgyárosok szövetkezeibe tömörülve saját, központi finomítójukban fi" nomithassák lermeívényeiket. A törvénynek ezzel részünkre nyújtott előnyével élni akarunk. Megalakítottuk a Szabolcsvármegyei Szesztermelők Szeszfinomitó Szövetkezetét. Felhívunk minden szeszgyárost, hogy haladéktalanul lépjen e szövetkezet tagjai sorába, miáltal nyers szesz termeivényét módjában lesz lényegesen olcsóbban finomítani, mig ellenkező esetben a pénzügyminisztérium nyers szeszét ipari finomításba fogja finomítás céljából eldisponálni. Szabolcs var uie gyei Mezőgazdasági Szesztermelők Szeszfinorailó Szövetkezete. A jelszó: Móricz. Az oláhok áltatmegszállt területen történt a Nagyváradról Kolozsvárra menő vegyesvonat másod osztályú fülkéjében. Öt ur szunnyadozott 'a rozoga állapotban levő ülésen. Egyik állomáson egy elegánsan öltözött hölgy állt meg a szakasz ajtaja előtt, karján egy kis kétéves gyermekkel, kezében égő gyertyával. Az oláh kezelésben tevő vasutakon a forradalom óta, mint fölösleges fényűzés, megszűnt a világítás. A hölgy helyett keresett. Az urak készséggel húzódtak öszszébb. Az anya gyermekével az egyik ur mellé telepedett. Az utasok csakhamar megbarátkoztak a hölgy karján fiekándo izó aprósággal. Kézről-kézre adva becézgették. Időnként egy ur bebenézett a szakaszba és megkérdezte a gyermekes hölgyet: »Mi van Móriccal??* A hölgy ismételten ugyanazt felelte: Móric itt van. Minden rendben.« A különös beszélgetés nem tűnt fel a gyermekkel elfoglalt utasoknak. Mikor azonban az egyik kis állomáson a hölgy leszállt, megtudták, hogy mi van Móriccal. Az egyik ur ijedten tapasztalta, bog}" 1500 leit és fontos okmányokat tartalmazó tárcája eltűnt. A másik ur szintén a zsebéhez kapott, honnan hiányzott 5000 lei, a harmadik szintén és igy tovább. A legközelebbi állomáson jelentést tettek a rendőrségnek, ahol azzal vigasztalták meg a károsultakat. hogy ilyesmi mindennap előfordul a C. E. R. vonatokon, de a tolvajok túlságos agyafúrtak és nem tudják őket lefülelni. Fém jelzési di/ak felemelése. — A pénzügyminiszter a fémjelzési illetékeket a következőképpen állapította meg: az aranyáruszerek, huzalok és rudacsok után kilogrammonkint 2500 korona; ezüstáruszerek, huzalok és rudacsok után kilogram monként 300 korona; aranyozott valódi — ezüst — huzalok után kilogrammonként 350 korona.