Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 197-221. szám)

1921-09-16 / 209. szám

1351. szeptember 16 JMyíryidék. 3 Megnyílik a vasúti tiszképző tanfo­lyam. Hegyeshaimy Lajos kereskedelem­ügyi miniszter intézkedésére a vasuli tisztképző tanfolyam. amely, a háború óta előadásait felfüggeszteni volt kénytelen, e hó folyamán újra megkezdi működését Budapesten a Luther-utcai helyiségeiben. A szegedi egyetemre másfélezer hallgató iratkozott be. Szegedről jelen­tik: Az okt. 10-én megnyíló tudomány­egyetemen tegnapig 140Ö hallgató jelent­kezett felvételre. A jelentkezők között 300 nő csak az orvosi fakultásra iratkozott. A nők közül valószínűleg csak százat vesz­nek fel. A többit visszautasítják. A diákok nagyobbrészt szegedi illetőségűek. — Nincs záróra meghosszabbítás. A belügyminiszter az ország jelenlegi súlyos gazdasági helyzetére való tekintettel zár­óra meghosszabbítást táncvigalmak. esté­Ivek stb. tartásánál sem fog engedélyezni. Egyben utasította az elsőfokú hatóságo­kat,, hogy eziránti kérelmeket saját hatás­kröükben utasítsanak el. Ugrásszerű áremelkedések. A ma­gyar korona árcsökkenése és az árupiac nemzetközi helyzete már a múlt hetek­ben rohamos áremelkedéseket idéztek elő árupiacunkon. Ehhez most a lefolyt héten a vámtételek meglepetésszerű és nagyarányú emelése, továbbá a forgalmi adó egyaránt még szilárditóbb hatással voltak, ugy, hogy. az árupiac minden szak­májában ujabb és meglepetésszerű ár­emelkedések mutatkoztak. Kereskedőink majdnem minden szakmában arról van­nak meggyőződve, hogy. a drágaság miha­marabb a tavalyi nívón lesz, sőt esetleg még a tavalyinál is súlyosabb és elviselhe­tetlenebb drágasági folyamat várható. — Angolt, franciát, gyorsírást tanit gyakorlott tanár. Bővebbet a kiadóban. — A»Supreme« Kereskedelmi, Köz­gazdasági, Hitelbiztosító és Bankbizomá­nyi Vállalat Szabolcsvármegyei Vezér­képviselete, gyorsan, pontosán, biztosan elintézi, lebonyolítja az ön összes ügyes­bajos dolgait. Ad, vesz, közvetít! Köz­ponti irodák Budapesten V. kerület Irányi utca 21. sz. I. emelet 4 ajtó. Kereskedelmi iroda VII. kerület Nagydiófa-utca 3. sz. i Bankbizományi iroda Sas-utca 12. szám alatt van. Menekülteknek otthonmaradt érdekeltségeit lebonyolítja, kihozza az in­góságait, lakást- megélhetést biztosit. — Osszektötetés Amerika és Európa összes államaiban. »Supreme« mindent elintéz. Alaptőke 30 millió korona s Angol-Ma­gyar Bank financirozza. — Meghívó. A Nyíregyházi Torna és Vívó Egyesület a folyó 1921. évi szeptem­ber hó 20-án, kedden délután 5 és fél órakor tartja évi rendes közgyűlését a városháza tanácstermében. — Tárgysoro­zat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári jelen­tés. 3. Pénztári jelentés, zárszámadások és költségvetés. 4. Alapszabály módosítás. 5. Tisztújítás. 6. Indítványok. — Tagjaink teljes számban leendő megjelenését kéri — az elnökség. — MEGÉRKEZTEK a legújabb divatú kötött gyapju női kabátok FODOR FERENC térti- és női divat­áruházába, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona-utca 5. — Hölgyeim ne formáltassák kalap­jaikat ! ! míg a téli idény legújabb 45 szebb nél-szebb változatú kálapmodelljeit meg nem tekintik a Kalapüzcmhen, Zrínyi Ilona-utca 4. szám. — Iskolai gyermek patent harisnyák legolcsóbban szerezhetők be Irányi divat­áruházában Zrinyi Ilona-u. 3. (Csengery­ház.) Testnevelés Budapesti footballcsapat Nyíregyházáin. Folyó hó 18-án vasárnap a Nyíregy­házi Torna és Vívó Egyesület csapata baj­noki mérkőzésre nincs kisorsolva s igy, szabad vasárnapja lévén a Budapesti »Dro gistáke csapatát kötötte le barátságos mér­kőzésre. i | • A szimpatikus »Drogistac fiuk már több vidéki városban szerepellek eredmé­nyesen s a közönség legteljesebb megelé­gedésére. A közönség szimpátiájának meg­nyeréséhez nagyban hozzájárul az a körül mény. hogy a : Drogista« fiuk több cso­'mag Toalett-szert — parfüm, toalett szap­pan, fogkefe stb. — visznek magukkal vi­déki uíjukra, amit a lelkes sportlátogató hölgyek között osztanak szét. Amint hír­lik, ide is nagyobb szertárral jönnek le A mérkőzés vasárnap délután 4 óra­kor kezdődik a Bujtosi Sporttelepen. Gyermek patent iskola , harisnyák Női és férfi ősziharisnyák • nagy válasz­tékban olcsó árban szerezhető be Hun­gária Cipőáruházában Nyíregyháza, Zrinyi Ilona-u. 5. Férfi divat zoknik ... 28 K. Női mouslin harisnya fehér és fekete 48 K. Női divat harisnyák drapp, szürke, fehér és fekete színekben ... 60 K. Női cérna harisnya fekete ... 85 K. Női divat selyem harisnyák ... 275 K Gyermek patent iskola harisnya fekete és barna legkisebb nagy?ág 35 K, nagyobbak számonként 5 koronával emelkednek. APRÓ ÜSETESEK HriMM tüiak: 10 >uóig 20 korona,"sMKjfeíSI Ksíadea tovább] szó 1 korosa. - Vidéki hir­(Sctésetet r«at az összeg beküldése után kSzSSafc. — Apró fefrdetés tóáa érdeklődök csak válúz&éiyeg. vagy tovetezőlaj be­t*álaaz»lhxtea&. — Teíetoa MODERN Kölcsönkönyvtár AZ UJSÁGBOLTBAN. Nyári idényből vissza­maradt nöi fél és spangnis cipSk 270 és 450 K. Köz­ponti Gpoáruházban, Taka­rék saroképület. 7497 BHtorozott szobát kere­sek sürgősen. Cim az Uj­ságboltban U 3700 Élveszett vasárnap a 'Sóstótól a Honvéd-utcáig egy hosszú, fekete félpár nöi keztyü. Megtalálója az Ujságboltban illő jutalom­ban ^észesül^__U_3693 Használt vagy uj szőllő­• daráló gépet vennék. Far­mer, Vay Adám-n. 7. 3696 lisztviselő a maga és 9 éves fia számára teljes el­látást keres. Cim a kiadó­ban. • Inteligens várni tudó né­met esetleg magyar leány, uriházhoz gyerekek mellé azonnal felvétetik. Gyerek­kocsi és menyasszonyi ruha sladó. Cím a kiadóban. 7867 3 db uj száckoronás bankjegyet találtam. Igazolt • tulajdonosa átveheti Csillag­íj'ca 8. 7916 Egy-két lóra való istállót keresek. Fizetés megegye­zés szerint, esetleg termé­szetben. Címet az Ujság­boltba kérem beadni. 3699 GŐZGÉP stabil 2 és fél lóerős, kifogástalan üzem­képes állapotban eladó. — Elár István gazdasága Le­velek— Magy. 7902 Gazdaságba 2 évi gya­korlattal 6 középiskolát végzett fiatalember októ­ber 1., esetleg január l-re állást keres. — Leveleket „Intelligens" jeligére a kí­adó ba kérek . 7921 Egy könyvszekrény, mely ruhaszekrénynek is alkal­mas, egy kávéházi már­ványasztal és villanylámpa eladó. Megtekinthető d. u. 2—3-ig Deák Ferenc-u. 20. 7920 Egy szoba, konyha és kamarából álló lakásomat elcserélném ugyanilyenért. Virágú. 30 . 7917 Rőfös kereskedő segéd, ügyes kiszolgáló szeptem­ber 1 ére felvétetik, kirakat­rendező előnyben részesül. Guttmann Mirton, Város­ház palota. Ugyanott egy jobb házból való fiu tanuló­nak felvétetik. U 3705 Egy jobb házból való fiu tanulónak felvétetik Szilas Mór bőrkereskedésében, — Városház épület. U 3704 Fehérnemű varrást válla­lok lakásomon. Ér-utca 23, Négy lakosztályból álló ház eladó. Vétel esetén egy lakosztály elfoglalható. — Deák Ferenc-u. 93. U 3702 Egy ügyes tüzőnőt fel­veszek, Kampf Sámuel, Jó­kai-utca 5 . U 3701 "Egy nagy utazó bunda és egy lábzsák eladó. Sza­bolcs-utca 15 . 7897 Gyakorlott irodakezelő­nőt azonnali belépésre ke­resünk. Ugyanott egy Író­gép kölcsön, esetleg meg­vételre kerestetik. Jelent­kezni „Supreme" Hunyady­utca 11. alatt lehet. 7904 Balogh András szakkép­zett cipész, Vay Adám utca 49., készít javításokat jutá­nyos áron külföldön szer­zett tapasztalat szerint. 7915 Teljes ellátást keres két polgárista leány részére „Supreme" Hunyady-u. 11. 7905 Egy nagy vaságy réz­dísszel és egy szekrény el­adó. Érdeklődni lehet a Széchenyi-kávéházban. 7911 Gyermektelen házaspár keres bútorozott szobát. — Ugyancsak 2—3 szobás la­kás kerestetik jó lelépés­sel. Közvetítő dijaztatik. — Megtudható „Supreme", Hu­nyady-u. 11 . 7906 Gyermekkocsi, uj boros­hordó, borprés, férfi téli­kabát, napraforgó olaj el­adó. Kótaji-u. 65. 7922 10-20 db fiatal igásök­röt használatért és suly­többletmegtéritésért téli tar­tásba veszek. Széna, tava­szi szalma, burgonya, répa. Ajánlat kéretik : Bákaligeti gazdaság, u. p. Pap, per Kisvárda. 7912 Gyapjúszövetek Férfi- és női esőköpenyek, férfi fe­hérnemüek és divatos nyakkendők kaphatók FODOR FERENC férfi és női divatárubftza, Nyíregyháza. 7205 K. 26293/1921. Hirdetmény. Az 1922. szolgálati évre ösz­szeállitott esküdtkópes egyének névjegyzéké f. évi szeptember hó 15 töl szeptember hó 80 ig a v. h. I. h. II od aljegyző hivatalos helyiségeben (18 sz. szoba) köz­szemlére tétetett ki. Ezen idő alatt a névjegyzék magtekinthető, ellenök akár élő­szóval akár írásban kifogás ad­ható be. 7909 Nyíregyháza, 1921. szept. 6. Dr. VIETÓRISZ, h. polgármester. Árverési hirdetmény. Az eladó felkérésére közhírré te­szem, hogy Krausz Mór (Debrecen Piacz utca 58) késedelmes vevő költségén és terhére 1408 hektoli­terfok adóval terhelt, finomított szabad szeszt eladnak a 1. évi szeptember hó 19 ik napján d. u. 3 órakor közjegyzői irodámban (Bessenyei tér 15.) közreműködé­semmel megtartandó árverésen. Kikiáltási ár 98000 kiróna de ezen alól is eladják. Bánomp&nz 10.000 korona készpénz amelyet az árvereltetö letenni nem tartozik. A vevő köteles az öt terhelő vételi illetékkel és forgalmi adó­val együtt a teljes vételárat azon­nal kifizetni. Ha ezt elmulasztaná ugy terhére is nyomban uj árve­rést tartanak, amelyen már nem vehet részt. A vevő tartozik a megvett szeszt azonnal átvenni. Nyíregyháza, 1921. szept. 14. Dr. KÖVÁCH ELEK, kir. közjegyző. Értesítés. I m Van szerencsém a n. é. közön-p ség szives tudomására hozni, hogy Jókai utca 1. szám alatt levő szabó-üzletemet Sóstái-ut 3. sz. alá helyeztem át, ahol magyar és némét férfi-ruhát mérték szerint ízlésesen és ponto­san elkészítek. — A n. é. közön­ség további szives pártfogását kérve vagyok teljes tisztelettel Kazár János utóda Fábry D.

Next

/
Thumbnails
Contents