Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 197-221. szám)
1921-09-02 / 198. szám
Nyíregyháza, 1921. szeptember 2. * Péntek XLII. évfolyam. , 198 szám, SZABOLCSVARMEGYE ÉS NYÍREGYHÁZA VÁROS HIVATALOS NAPILAPJA £lö«zetésl árak: helybon : egész évre 320 K, félévra ttO K, negyedévre 80 K, egy hónapra 30 K, vidéken : »gész évre 320 K, félévre 160 K, negyedévre 60 K, •gy hónapra 30 K. — Egyes szám ára 2 korona. Alapította JÓBA ELEK Feleifia szerkesztő Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZÉCHENYI-UT 9. SZÁM. Telefon szám 139. Postacheque 286M. Kéziratokat nem adunk vissza. Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában. Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen. Sopronban teljes a rend és nyugalom Budapest, szept. 1. Saját tudósítónktól. A M. T. I. jelenti, hogy Sigray kormánybiztos értesítése Szerint Sopron városának a felelőtlen elemektől való megtisztítása teljesen befejeződött s a városban most már teljes a rend és nyugalom. Az úgynevezett második zónának a megtisztítása ma estére nyer befejezést. Már eddig is több kisebb osztagot sikerült lefegyverezni. Friedrich István Budapesten van Budapest, szept. 1. Saját tudósítónktól. Szombathelyről jelentik, hogy Friedrich István onnan Budapestre utazott. A népszövetség tanácsa a kisebbségek védelméről Budapest, szept. 1. Saját tudósítónktól. Bécsből jelentik, hogy a Neue Freie Presse értesülése szerbit a Népszövetség tanácsa Genfben tegnap délelőtt ülést tartott, amelyen a "Magyarországgal kötött békeszerződés 6-ik pontjában és a Romániával kötött szerződés 10. és 11. pontjában becikkelyezett kisebbségek védelméről tanácskoztak. A tanácskozás eredménye szerint a kisebbségek védelme a Népszövetség garanciája alá lesz helyezve. - , , í I Életbelépett a forgalmi adó Ma jeleni meg a pénzügyminiszternek a forgalmi adóról szóló végrehajtási utasítása, amely szerint a forgalmi adó szeptember 1-én lép életbe. A forgalmi adó ellenőrzésére olyan könyvet keii vezetni, amelyből minden bevétel kitűnik. A forgalmi adó másfél százalék s ezt vagy bélyegben, vagy készpénzben kell leróni. Erre a célra külön forgalmi adóbélyegerkel liocsátanak ki. Linder Bélát nem engedik Ausztriába Szegedről jelentik, hogy belgrádi értesülés szerűit az ottani osztrák követség nem láttamozza az az »emigránsok «-nak Ausztriába szóló útleveleit. Legutóbb Linder Bélát utasították el ily irányú kérelmével. Linder ugyanis Bécsbe akart utazni, de a belgrádi osztrák követ megtagadta az útlevél vizirozását. — . , II A bátor gráci legények Bécsből jelentik, liogy a gráci katona és munkástanács elhatározta, hogy egyetlen embert sem hajlandó kitenni a Nyugalmagyarországba való előnyomulás veszélyének s épen ezért erre a célra nem hajlandó egy szál katonát sem adni. Lángol a Délvidék is Jugoszlávia robbanás előtt Zágráb, szept 1. Egész Horvátország feszült várakozással várja a közeli jövőL Mindenfelöl zavargások hire érkezik. — Zágrábban nyiltan hangoz Látják, hogy nagy dolgok előestéjén áll a horvát nép. A bomba robbanása bármely pillanatban vár ható, a gyújtózsinór már el van helyezve. AA >'Listi« irja, hogy percek kellenek talán és rettenetes robbanás veti szét a mai rend szert. Most a boszniai lázadás hire szitja fel az izgalmat. A >Hrvatski Listi« aug. 28-iki számában »Meddig várunk ? cimen szenvedélyes vezércikk jelent meg. A zavaros helyzetben — irja a cikk — mely egész Jugoszláviában uralkodik, érzik, hogy forró a levegő. El fog érkezni a mi időnk, csak türelem. De mikor a várás oly nagyon nehéz : Miért nem indulunk 1 Csak egy szó kell, egy ember kell, aki kimondja s mi megyünk ulána és mennek még a halottak is ! Meddig várunk ? Hogy a helyzet mennyire komoly, mutatják a kormány ideges eenzurarendeletei. Boszniával megszakították a személyforgalmat. Zágrábba színtiszta szerb ezredet helyeztek. Belgrád, szept. 1. A kormány a boszniai lázadások ietiprására, a komitácsi bandák ellen több ezer gyalogost rendelt ki. A lázadások szitásával a muzulmánokat vádolják. A délszláv zavargások Cl)fojtására kormánybiztost küldenek Boszniába. Rz osztrákok betörnek Magyarországba A nyugatmagyarországi helyzet Sopron szept. 1. A Rába melletti füzesek között osztrák csapatok átlépték a trianoni békeszerződésben megjelölt halárt és elűzve a pénzügyőröket benyomultak az ország területére. Bécs. A lappk élénken tárgyalják dr. Grátz Gusztávnak Schober kancellárnál tett látogatásai. A két politikus hosszasan tárgyalt a nyugatmagyarországi helyzetről. Minthogy dr. Grátz látogatása nem hivatalos, a lapok bizakodóim iraak róla. Bécs, szept. 1. Beavatott körökből vett értesülés szerint az a hir, hogy a kisantant valamelyik tagja megbízást kapott volna a szövetséges hatalmaktól a nyugatmagyarországi kérdésben katonai be" avalRozásra. egyelőre korai. Bécs, szept. 1. A Neue Freie Presse j irja: Ausztria átadta tiltakozó jegyzékét i a szövetséges hatalmak képviselőinek. A j legfelsőbb tanács döntése holnapra várható. Bécs, szept. 1. Az éjszaka nyugodtan telt el, összeütközés nem volt, a helyzet | változatlan. A régi magyar határra Ausztria több hadosztályt vonultatott fel. Bécsújhely, szept. 1. Az osztrák csendőrség a kismartoni kerületben megszállta Szent-Margit bányát, Volka-Hodányt és Cinnfalvát. A csendőrség gyanafalvát feladta. — Gyanafalva és Fehring között megszűnt a vonalközlekedés, meri a magyarok felszedték a sineket. Bécs, szept.' 1. A cseh követ ma megjelent a kancellárnál és hosszabb ideig tárgyalt a nyugatmagyarországi kérdésről. A nagyantant körökből figyelmeztették a kancellárt, hogy a döntésre egyelőre várni kell, mert a legfelsőbb tanács jelenleg nincs együtt s csak most hivták össze tagjaiL Beavatott helyen ehhez a következő kommentárt fűzik: Ez a hir annak a jele, hogy Ausztria belátható időn belül nem számithat segítségére. Jó volna, ha a pártok észretérnének és visszarendeltetnék az osztrák haderőt. A szerb király hazajön Budapest, szept. 1. Saját tudósítónktól. Bécsből jelentik, hogy belgrádi értesülés szerint a Sándor királyon végzett műtét kitűnően sikerült és a beteg állapota annyira javult, hogy most mái- nem is ad-1 nak ki orvosi jelentést. A szerb király szép tember 15-én tér vissza Párisból s tiszteletére Laibachbaii, Zágrábban és Belgrádon nagy ünnepségeket fognak rendezni. Ankét a dragaság meggatlásának Ügyében Budapest, szept. 1. Saját tudósítónktól. Ma délelőtt nagyszabású ankét volt a drágaság meiggátlása ügyében, amelyen az elnöklő Bethlen István gróf miniszterelnökön kivül Hegyeshalmy, kereskedelemügyi, Nagyatádi Szabó földniivelésüjgyi Bernolák népjóléti és Vass kultuszminiszterek, továbbá a főváros és a gazdasági élet érdekeltsége vettek részt. Az[ ajikéto'n több javaslat hangzott el, melyek után a kormány kilátásba helyezte, hogy műiden rendelkezésre álló eszközzel igyekezni fog a már katasztrofális jelentőségű drágaságot megakadályozni. A mai tőzsde hirei Budapest, szep.t. 1. Saját tudósítónktól. Valuták: Napoleon 1285—1035, font 1460—1485,»dollár 3877 2—397 1/*, márka 452— 462, líra 1720—1740, osztrák korona 35 3/4—. 36 3 '4, rubel 41 1/*—427«, lei 470—480, szokol 465—475, dinár 825-845, lengyel márka 14-15. Zürichi jelentós: Budapest 150. Ára 2 korona.