Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 197-221. szám)

1921-09-06 / 201. szám

19S1; szeptember 6 Tirsadalmi add Egy gondolatot akarok megpendíteni. Mi városi fateinerek, úgynevezett nad­rágos elemek az utóbbi időben elviselhe­tetlen társadalmi adók alatt görnyede­zünk. A háborúval járó szenvedések, az azt követő kimondhatatlan nyomorúságok olyan mértékben hárítják a társadalom aiyakába a jótékonyság emberbaráti fel­iadatait, hogy annaK teljesítését és kellő ellátását csak az egész társadalomnak egy­séges és általános részvétele mellett lehet­ne megoldani. Annyi a gyűjtés, a jótékony célú mula­tozás, a különféle emberbaráti egyesüle­tekbe való toborzás és az ezek számára fizetendő tagsági dijak, alapítványok és pártolótagsági teljesítések summája, hogy niindén egyes egyénnek, akinek csak a leg­szerényebb feleslege van, kivétel nélkül hozzá kellene járulnia az arra érdemes jótékonysági urnához. Ámde ehelyett mit tapasztalunk. A sok gyűjtés, jótékonykodás, az ezerféle társadalmi segítő akció terhe kivétel nél­kül, mondhatnám könyörtelenül annak a pár ezer nadrágos embernek, a városi la­teiner osztálynak, pár száz kereskedőnek, jobb iparosnak és vállalkozónak a vállain gördül végig, akik a piacon élve az ilyen akcióknak akarva-nemakarva útjába ke­rülnek és kényelmesen megközelíthetők. »Azok a jó vidéki, tanyasi és falusi elemek azonban, akik a háborús nyomorú ságból egyébként is sokkal kevesebbet szenvedtek, mint a városiak, meghúzódva a maguk csendes, kényelmes és félreeső udvarházaikban, mindezekről a társadal­mi és jótékonysági adózásokról mit se tudnak, holott talán annak terheit legjob­ban mégis ők bírnák elviselni. Hát ugy gondolom, hogy ezen változ­tatni kellene és pedig az egyenlő tehervi­selés elve alapján. Annyi sokat hallunk csevegni, beszél­ni, agitálni és orditozni jogok kiterjesz­téséről, jogegyenlőségről stb. hogy jót es­nék végre valamit hallani a kötelesség­egyenlőségről is. Nos, én épen erre a bá­zisra szeretném á tt erelni ezt a kérdést is. Az lenne nézetem szerint a leghelye­sebb és legigazságosabb megoldás, ha a város ezeket a dolgokat hivatalosan ha­tóságilag intézné él. Tessék meglimitálni hivatalosan az erre kirendelt bizottság utján minden egyes segitőákciónak a jogosultságát, cél­ját, szükségletét és meghatározni, hogy a város egész társadalma mivel járuljon hozzá a konkrét ügynek támogatásához és tessék azt az összeget a város egész közön­ségének terhére egyszerűen és egy összeg­ben folyósítani, a folyósítandó összege­ket pedig pótadó alakjában beszedni min­den egyes polgártól teherviselési képes­ség arányában. Egy ilyen aktuális és igazságos pof •dóhoz, illetve annak megszavazásához, nevezzük azt társadalmi pótadónak, min­denki szívesen fog hozzájárulni Ennek ellenébon szüntessen be a va­ros a város területén minden egyéni, vagy egyesületi gyűjtést, házalást és j,6lékonyr célu mulatozást. A jelen szomorú időben ugy se na­gyon illik hozzánk a mindeiféle ötletes­sqggel kieszelt dinom-dánom! Ha a szegény-ügyet annak idején kö­vetésre méltó módon megtudta a város e szerint az elv szierint oldani, akkor ezt a kérdést is ellehet intézni ekként. Szóló. Csonkamagyarország nem orszflg, Egész Magyarország mennyország! . ­á kir. kat. figlmiliiim ünnepélyes megnyitása Nyíregyháza, azept. 5. Saját tudósítónktól. Ez az első szeptemberi vasárnap. — Napfényesek az utcák, a sétálókon még a nyár üde szinpompája. Tizenegy óra van, a templomokból sürü raiban árad a nép. A Bessenyei-tér Felé indulok, itt, a róm. kath. egyház iskolaépületében ma nagy esemény játszódik le: egy iskola bont szárnyat, ma van a kir. kath. főgim­názium megnyitó ünnepe. Az udvaron már itt vannak az uj iskola diákjai, jó­kedvű, egészséges arcú, friss fiuk. Egyik csoportjuk valami labdafélével football já­tékot produkál, a többiek élénk örömmel nyüzsögnek az ismerős jóbarátok kettes­ben sétálnak, a kezükben imakönyv. A kis udvar szülőkkel, ünnepi ruhás urakkal, katonatisztekkel telik meg. Még szükiben vagyunk a hellyel, mondja az iskola kö­réhez tartozó egyik ur, az ünnepélyen zsúfolva iesz a las osztályterem. De éppen ez az erővel teltség, az idevonzódó nagy­közönség, a népes uj osztály jelei az iz­mos alkotó készségnek, mely ezt a kultúr­intézményt életre hivta és meg fogja te­remteni a magához méltó hatalmas kere­teket is. Az érdeklődők mind számosabban ér­keznek, itt látjuk városunk felekezeteinek, hatóságainak, a különböző iskoláknak képviseletét. Megérkezik Szűcs István kul­tuszminiszteri tanácsos, Miklóssy István hajdudorogi püspök, majd Énekes János kanonoki ornátusában. A mai ünnep fé­nye reásugárzik, az ő agilitása, kitartó lelkesedése tette az évtizedes tervet a kir. kath. főgimnázium megalapítását való­sággá. Bemutatkozunk az uj iskola vezető­jének dr. Névery János igazgató urnák és az első profeszornak, Szathmáry Lász­lónak. Az igazgató markáns dunántuli ma­gyar, csupa energia és tüz. Szathmáry László a vértanuk városából, Aradról re­patriált tanár. , I Tizenegy órakor bevonulnak a kis di­ákok is a terembe. A hosszú asztalnál Miklóssy István püspök, Szűcs István mi­niszteri tanácsos, Énekes János kanonok, a róm. kath. iskolaszék tagjai, Dr. Névery János igazgató foglalnak helyet Énekes János kanonok, iskolaszéki el­nök emelkedik szólásra: örömmel és meghatottsággal üdvözli a megjelenteket itt, ahol a magyar művelő désnek egyik uj intézménye nyílik megj, Uj kutforrás fakad, amelyből üditő italt meríthet a magyar ifjúság, hogy kielégít­se egyik legtermészetesebb életszükségle tét: tudományszomját. A tudomány való­ban — mint Salamon is mondja — ké­pes ezt a szellemi szomjúságot kielégíteni.. Ám csalóka és ártalmas a tudomány is, ha nem istenfélelem talajában gyökerezik éz az ember az önisteniLés, a lázadás esz­közéül használja. A hamis tudomány bor­zalmas rombolásának példáit nem kel] messze keresnünk, a közelmúltban láttuk azokat. A mai napon születő kultúrintéz­mény az igazi tudomány áldásos forrását fogja megnyitni. Mély meghatottságot érez, hiszen az uj intézményt a róm. kat. egyház öleli keblére. A szülői érzés lehet ilyen. Az egyház volt a talaj, mely az uj intézmény gondolatát, mint elvetett magot befogadta megtartotta s amint megfogant, szive alatt melengette. Énekes János kanonok ez után történeti képét adta a róm. kath. egyház törekvéseinek, amelyek már évti­zedekkel ezelőtt uj középiskola megalapí­tására irányultak. Hálásan emlékezik meg Szmrecsányj Lajos egri érsekről, aki a kulturtörekvést eredményesen támogatta, Miklóssy István püspökről, Ör. Viszota min. tanácsos és dr. Ady Lajos főigazgatóról, akik a gim­názium megalapításában lelkes támogatás­sal vettek részt. Majd felveti azt a kérdést, hogy soktw talán a gimnázium helyett praktikusabb, gyakorlati pályákra nevelő iskola szüksé­gességét hangsúlyozzák. Nem szabad azonban figyelmen kivül hagyni, hogy, a gimnázium olyan általános műveltséget nyújt, amelynek elnyerése után bármely kereseti pályára léphetnek a tanulók. — Minden pályán tudásra van szükség. Az élet is a gimnázium létjogosultságát iga­zolja. Hatvannégy növendéket vettek tel az uj intézet elsőosztályába s ugyanakkor a régi evangélikus gimnázium létszáma sem csappant meg és a polgári iskolába is bőségesen jutott tanuló. A gimnáziális nevelés jelentősége fő­ként abban van, hogy évekre terjedő rend­szeres nevelés utján a nemzet számára jel­lemes, hazafisággal és keresztény öntudat­tal áthatott lelkes ifjakat ad. Ha az ifjú­ság figyelmét örökösen a praktikus isme­retekre irányitanók, lehet, nogy kenyérke­resetre neveinők, intellektust is csiszol­nánk benne, de a matérialista, utilitarista lelkek helyett ennek a megcsonkított ha­zának ideálokért hevülő ifjúságra van szüksége, akik ezekért az ideálokért, hsa kell, életet—vért tudnak áldozni. Ennek az intézménynek nevelő gondolata is az önzésbe ragadó utilitarista szellem helyett a keresztény, nemzeti gondolat lesz. Vé­gül az ifjakhoz szólott és szorgalomra, kitartó munkára intette őket Ne csak korban, hanem tudományban és erős ke­resztény nemzeti érzésben növekedjenek. A jelenvoltak lelkes eljenzéssel fogad­ták a megnyitó beszédet, amelynek végez­tével Énekes János kanonok átadta az is­kolát dr. Névery János igazgatónak. Dr. Névery izzó magyar lelkesedéssel áthatott beszédjében körvonalazta peda­gógiájának alapgondolatait ígéretet tesz, hogy azt az ügyet, amelyet reábíztak, azt a szellemet, amelynek szolgálatában ak­ciót indítottak, szívvel-lélekkel 1 szolgálja ós diadalra viszi. Ez az "iskola már nevé­vel elköteleztetett a krisztusi nevelés gon­dolatának, itt a tudományok pillére 9 könyvek könyve, az evangéliumi igazság lesz, ez az iskola a legcélravezetőbb ir­redentizmus lesz. A pogány magyar a kereszthez tért ezer éves kulturnemzetté lett, most összeomlott az ország, mert megfogyatkozott itt a nemzeti érzés, a kle­resztény eszmékhez való ragaszkodás. — Csak Krisztus nevében tehetjük újra nagy­gyá Szent István hatalmas országává Cson kamagyarországot. Vissza kell vezetnünk a nemzetet a kereszthez, a jövőt, az ifjú­ságot, a nemzet palántáit, jó talajba, a valláserkölcsi alapra helyezett nevelőiskb­la talajába kell ültetnünk. Görögország összeomlása után Athén­ban arról tanácskoztak, miként támad­hatna újra fel a görög nép. Egy bölcs, aki tanuja voltarégi dicsőségnek, mélyen hall gatott. Mikor felszólították, hogy mondja el ő is a véleményét, egy almát ejtett 3 földre. Az alma szétesett, mert rothadt volt. Nézzétek, mondotta, az alma szét­esett, mert rothadt volt, de ime a magjai épek, ültessétek jó talajba ós egészséges gyümölcsfákat nevelhettek. Az a mag, amelytől jövőnk függ, a nemzet ijusága. Keseregve Csonkamagyarorszájgj sor­sán, megállapíthatjuk, hogy rothadt volt a társadalmunk. Elrothasztották a tévtanok, amelyek a vallást, a hitet bigottságnak mondották, kigúnyolták a keresztény er­kölcsöt, mint az életörömök gyilkolóját. Teljes volt a lelki rothadás, jött a világ­háború orkánja és Európa fájáról romlott almaként földrehullott, szétesett Magyar­ország. Tekintsünk azonban ifjúságunkra, helyezzük ezt a nemes palántát a vallás­erkölcsi alapon álló iskola dus talajába, neveljük tettekre buzdító, önzetlen faj-

Next

/
Thumbnails
Contents