Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 73-97. szám)

1921-04-20 / 88. szám

4 JÍYiMWSIL 1921. április 20 — A szabolcsvármegyei közszolgálati al­Jcalmaxottah beszerzési csoportja felszámolás alatt értesiti helybeli tagjait, hogy a 6500/920. P. M. en. rendelet alapján az 1920. év április, május és junius hónapokban tényleg ki nem adott élelmi szerek helyett járó készpénzmeg­térítés a hatóságok és hivataloknál működő helyi megbízottak kezéhez t'. évi április hó 19-én ós 20 án kifizette. — A helybeli nyug­díjasok és akiknek helyi megbízottjuk nincs A—K ig f. évi április hó 21-én, L—Z-ig ápr. 22-én és az elmaradottak ápri is 23-án du. fél 4—6 óra között a rk. iskola (Bethlen u. 3. sz) tanácskozó termében — hátul az udvarban — jelentkezzenek az ármegtérités átvétele végett és személyazonosságuk igazolása végett hoz­zák magukkal arcképes igazolványukat, vagy március havi ellátási jegyeiket. — A vidéki tagokat végül értesítjük, hogy az utalványok most küldettek meg a helyi megbízottaknak a nyugták aláírása végett s mihelyt ezek ide be­érkeznek, a helyi megbízottakat távirati uton fogjuk értesíteni arról, hogy mely napon jelent­kezzenek a pénzárt, — A Gazdag-ctrkuse Nyíregyházára jön Clazdagék cirkuszát jól ismeri egész Magyar­ország közönsége. Legrégibb igen kedvelt cir­kusza ez az országnak, évről-évre gyarapodó felszereléssel, kényelmes és ízléses berendezés­sel, mindig áldozatrakész direkcióval és állan­dóan friss műsorral kész társulattal. A legjele­sebb artisták követik az ötlütekben kifogyha­tatlan Gazdag testvéreket, akik rendszerint ugy értékeltetik találóan társulatukat, hogy nyom­ban valamelyik cirkusz elutazása után jelen­nek meg, hogy igy az értékbeli különbségre maga a közönség mutathasson rá. így lett nyil­vánvalóvá a Gazdag testvérek törekvéseinek becsületessége, igy érték el Gazdagék azt, hogy évről-évre szívesen látják városaink. Mint más­kor, most is számos uj erővel megfrissült tár­sulattal köszönt be hozzánk a cirkusz, artistái, zsokéja, akrobatái, pompás nöi személyzete meglepetést keltők. A cirkusz most Kisvárdán játszik nagy sikerrel, ahol csütörtökön nagy keletmagyarországi birkozóverseny céljaira bé» relték ki a cirkuszt a debreceni és környéki sportkörök; Gazdagék pénteken búcsúznak el Kisvárdától és pénteken tartják szenzácidsnek ígérkező megnyitó előadásukat Nyíregyházán. — Köszönetnyilvánítás. A polg. leányisk. tanulóinak jutalmazására a Nyíregyházi Taka­rékpénztár Egyesület 400 K, a Nyíregyházi Általános Hitelintézet 200 K, a Szabolcsi Agrár Takarékpénztár Rt. 50 K-t adományo­zott. A nemesszivü adakozóknak hálás köszö­netet mond az igazgatóság. Dr. Nánássy Andor a részére szakértő dij fejében megállapított összeget 500 K-t a menekültek segélyezésére adományozta. Fogadja a Menekültügyi Hivatal hazafias köszönetét. — A mozivásznon a kifogyhatatlan em­beri fantázia sok-sok csodája keit már életre és leggyakrabban a fantasztikus filmmüvek nyerték meg leghamarább a közönség tetszését. A fantasztikus filmek közt is csodasiámbamenő a Genuina, melyet szerdán és csütörtökön fog bemutatni a Diadal mozgó. Különösen fokoz­zák és teljesen újszerűvé teszik e filmet a Róbert Wiene által tervezett kubista díszletek ős kosztümök. A fő női szerepben Fern Andra szépsége és abszolút művészete is nagyban emelik a darab rendkívüli hatását. Az előadá­sokon fiatalkorúak nem jelenhetnek meg. — A n. é. hölgykőzönség a legújabb bécsi modell formákra elkészült női ssalma és tagál kalapokat megtekinthetik a Kalapüemben Zrinyi Ilona u. í. sz. Ilerskovits-féle villany­saerelési üzlet mellett. — Gabardin kelméből készült divataljak minden színben 600 K-tól feljebb nagy válasz­tékban kaphatók a Rózsa Áruházban Dtbre• cxenbcn. Alföldi palota. A bika szállodával szemben. (f| — Boccacio Dekameronja uj kiadásban most jalenik meg. Az öt kötetre tervezett mi első két kötete már a könyvpiacra került, Kap­ható az Ujságboltban. Olcsó női tavaszi divatharisnyák Drapp, szürke, barna, fehér és fekete színekbea 78-98 K. Selyem harisnyák minden színben 350 K. Férfi nyári zok­nik 35 -50-60 K. Gyermekzoknik 30 K és feljebb minden színben és nagyság­ban, gyermek patent harisnyák óriási vá­lasztékban leszállított olcsó árban kap­ható Hungária Cipőgyár üzletében Nyír­egyháza, Zrinyi Ilona-u. 5. 32©4 Fi&yeHml ~ c«**f Szolid szabott árak Elsőrendű kézimunka gyártmányú lack, antilop, sárga bagaria és chewro kivágott molíye spanglis és fűzős félcipők a leg­elegánsabb fazonokban nagy választékban megérkeztek CipőbülőnXegességi Áruház SfősSlK A tavaszi saisonra megérkeztek a legújabb divatú férfi- és női gyapjú szövetek. Mindennemű női divatcikkek óriási választékban, a legolcsóbb napi árban kaphatók FODOR FERENC férfi-, nőidivatáru üzletében, Nyíregyháza. 3215—2 Nöi szalma- és tagál kalapokat átvarr fest a legifjabb bécsi modell formákra Ér-utoa 3. Kitűnő minőségi, saját termésű fajborok, valamint elsőrendű húsvéti kóser borok, minden mennyiségben, a legjutányosab napiárban kaphatók Dán cziger btpcibeo, Bessenyei-tér 3., fittek Igtát-féls báz. 2661 Városi közlemények K. 10011 — 1921. Hirdetmény. A m. kir. földmivelésügyi minisz­ternek 66666—1920. F. M. számú rendelete értelmében az 1920. évi XXIX. ts. alapján felhívom mindazo­kat, akik házhelyre igényt tartanak és nem tartanak a már jelentkezésre felhívott első csoporthoz, hogy igé­nyeiket a gazdasági intéző hivatalá­ban (Városháza épület, emelet 48. sz. szoba) f. év április hó 18-tól kezdve bezárólag április hó 24-íg jelentsék be. Ezen két csoportba tartoznak a mezőgazdasággal foglalkozó, önállóan kereső, önjogu férfi munkások vagy az ilyen törpebirtokosok, továbbá az első vagy második csoportba be nem sorozhatok azon családfők, akik Nyír­egyháza városában 10 év óta állan­dóan laknak s akiknek állandó tisz­tességes keresetük is van. A jelentkezéseknél a K. 5810— 1921. számú hirdetményemben köz­zétett adatokat, amelyek a Nyirvidék f. év április hó 14-ik számában meg­tekinthető, ezúttal is igazolni kell. Tájékozásul megjegyzem, hogy törpebirtoknak tekintendő azon me zőgazdasági birtok, amely mellett a birtokosnak még állandóan másnak gazdaságában vagy egyebütt is az év nagyobb részében dolgoznia kell, hegy megélhessen. Nyíregyháza, 1921. április 14. 3190 BENCS, p«lg*rM«»t*r. K. 9083—1921. Hirdetmény. Felhívom Nyíregyháza város határához tartózó gezdaközönsé­get, hogy a f. évi cséplési szén és benzin szükségletét a II. al­jegyző hivatalos helyiségében (emelet, 19-es szoba) legkésőbb április bó 30-ig jelentsék be. Nyíregyháza, 1921. ápr. 14. BOGÁR LAJOS, 3212—3 h. polgármester. K. 10373-1921. HIRDETMÉNY. Közhírré teszem, hogy a császárszállási gulya és a városi csorda legelők bére a folyó évi legeltetési idényre megállapitta­tott, a jelentkezések április hó 19-én kezdetét veszik. A jelent­kezések a város házipénztárában a helybeli gazdák, illetve gazda­ságok részéről április hó 19-től április hó 28 tg bezárólag, vidéki gazdaságok részéről pedig április hó 28-tól május hó 5-;g bezá­rólag vétetnek fel. A császárszállási gulyalegelő bére holybeli gazdaságok részére három éven aluli marhákért 200 K, 3 éves vagy azon felüli mar­hákért 270 K. Vidéki gazdaságok részére: 3 éven aluli marhákért 400 K, 3 éves vagy azon felüli marhákért 500 K A városi csordalegeld bére minden egyes toké* után 300 K A város fenntartja magának a jogot, hogy a legelőbért időköz­ben felemelhesse. Nyíregyháza, 1921. április 18. Dr. Bencs Kálmán, 3227—3 polgármester. GLYN ELINOR regénye h boldogság felé Ára 10 korona. Kapható az Ujságboltban. Eladó 1 darab törekrázó tengely 1 darab szalmarázó tengely (4 e* gzámu cssplőhöz) 1 darab csőszoritó prés (51. sz,) 1 darab porhanyitó (Gmber) HOVÁN KÁROLY, BÜJ. 1207-2 J Permetezőket cséplőgépeket és mindenféle mezőgazdasági munkákat olcsón és gyorsan készítek. Sciiinwald Vilmos géplakatos, Kosguthutea 19. 3172

Next

/
Thumbnails
Contents