Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 73-97. szám)
1921-04-10 / 80. szám
6 1921. április 19. nek meg Nyíregyházára. Befejeződtek a Bessenyei Kör zenekarának próbái is a Jénai szimfónia grandiózui alkotásából, amelyben vonósok és fúvósok szólaltatják meg a hatalmas zenei gondolatokat. A Hangverseny, amelyen Beethovent Vertse K. Andor móltatja, előreláthatólag a szokott? bbnái jóval nagyobb látó gatotíságnak fog örvendeni, azért a rendezőség gondoskodott a terem lehetőleg alapos kihasználásáról. Az ujabb jegyek már kaphatók Ferenczi könyvesboltjába!. Meghalt az olmostiottai fejbevert asszony Nyíregyháza, ápr 9. Saját tudósítónktól Megírtuk annak idején, hogy Szuhi Mihály érpataki földműves egy éjjelen, amikor látogatóban volt Simapusztán lakó sógoránál, ólmosbotjával fejbeverte a feleségét minden különösebb ok nélkül. Az asszonyt halálos sérülésével az Erzsébet-kórházba szállították, ahol tiz napi szenveaes után elhunyt. A királyi ügyészség indítványára Foltin Endre vizsgálóbiróhelyettes elrendelte a bjccolás megejtését, amelyet Valent Mihály dr. és Szilárd Jenő dr. tegnap foganatosítottak is. A boncolás során megállapítást nyert, hogy Szuhi Mihály négy ütést mért ólmosbotjával akó feleségére Az ütések oly hatalmasak voltak, hogy még a koponyavarratok is szétestek. Síuhi Mihály a vizsgálat során azt vallotta, hogy cselekményét hirtelen támadt féltékenységi rohamában követte el feleségével szember, aki már előrehaladott áldott állapotban volt. Széehenyl István Akadémiájának tudó? színe előtt április 11 én a Wodianer jutalommal kitüntetett tanítók között egy őszbe hajló tanitó is megjelenik a kitüot tő hivo szóra. Ionén Nyíregyháziról indul, ide vetette közénk a megszállás fájdalma, amely az övéhez hasonló magyar szivekbe izzó parázs égetésével írja be naponkint, hogy mint oldo t kéve, szét hullt nemzetünk. Fillér József a ki tüntetett igazgató tanitó, Nyiregyhá ÁN a SZRbadoktatísi előadások íikári teendőinek intézése folyamán ismertük meg őt s benne azt az értéket, mely a tanítói léleknek ragyogó éke, az eszményekért való rajongást és apos toli lelkességét, tüzét és ércességét a szépet, az igazat, az öröic jóságot hirdető tanító szó nak. E szavak nyomán kigyúl a sziveknek ma már-már Jlatkadó tüze, mfgfényesedik az a terem, ahol tanitó szava hangzik, Ez a fényes ség az, amelynek sugara a tudományok caarno káig hatott ez iskolából, amelyben Pillér J > zsef ízig vérig magyar nemzedéket nevelt. A Tudományos Akadémia ünnep'ő kitüntetése alkalmából köszöntjük mindannyian, kik szenvedő magyar szivéből áradó tanításinak szegődünk uj tanítványaivá és követőivé Azt kívánjuk, hogy érje meg, lássa meg ennek az uj tanitó munkának sikerét és annak tudatát, hogy a hivő lélekkel várt nagy feltámadásnak érdemes részese ö is! — Menekült tisztviselők elhelyezése. A menekült tisztviselők elhelyezéséről kormányrendelet jelent meg. Menekülteknek a rendelet azo kat a tisztviselőket tekinti, akik ideiglenes beosztást nyertek, vagyis akik végleges elhelyezést kaptak, hogy ezentúl csak ebban az ecetben nyerhetnek a menekültek beosztást, ha a megszállott területről a közigazgatási vsgy katonai hatóságok kényszerére kellett távozniok Jelentős a rendelesben az is, hogy az ezentúl kért beosztások alkalmával a menekülteket képzettségüknek megfelelő, de hivatásuktól eltérő foglalkozási ághoz is beoszthatja a pénzügyminiszter, akinek a menekült tisztviselők ren delkezésro állanak. — Esküvő. Eisler Jenő állampénztári tanácsos Debreczenből és Rcth Iionkn, flőth Ferenc malomiulajdonos leánya házasságot kötöttek. Legújabb hírek Budapest. Andrássy és Nagyatádi kihallgatása után kiderült, hogy a kisgazdák serami esetre sem támogatják Telekit. A válság most már komolyabbá lett s holnapra az összkormány lemondása várható. A kisgazdapárt tárgyi és személyi garanciát vár irásba foglalt követeléseinek teljesítésére. E követelések között ott van a sajtószabadság, a cenzúra eltörlése is. A pár', legszívesebben Gaál Gaszton kormányeinökségét fogadná, de erős csoport hangoztatja Rubinek elnökségét is. Budapest. A válság ügyében ma nem voltak kihalgatások. A kormányzó Telekivel a Tattersaal ba ment a mintaállatvásárra s a kihallgatások holnap folytatódnak és pedig csoportonkint. Budapest. A földmiveJésügyi miniszter ma adia ki vetésjelentését. Az őszi gabonavetések Somogy és Békés kivételével általában jól átteleltek, de a nagy szárazság és az éjjeli fagyok miatt nehezen bokrosodnak. A tavaszi árpa és zabvetést mindenütt befejezték s kelés alatt van. A márciusi fagyoktól a lóherés és lucernások szenvedtek legtöbbet. A korai gyümölcs virágzásának kedvezett az időjárás. Budapest. Hegedűs miniszter ma egy ujságiró előtt kijelentette, hogy a pénzkicserélésről szóló törvényjavaslatot a legközelebbi nemzetgyűlésen beterjeszti. A pónzssere az eredeti terv szerint 5% levonással kezdetét veszi. Két héten át az uj pénz a régivel együtt lesz forgalomban, hogy jobban megszokják Bécs Károly király, bár a svájci kormány legújabban eltekint attól, hogy a király Svájcban tartózkodását határidőhöz nem köti, nem marad Svájcban, hanem Spanyolországban telepedik le Grác A tartománygyülés a németpárt javaslatára lelkesen hozzájárult ahhoz, hogy népszavazást rendezzenek Stájernek Németországhoz való csatlakozása kérdésében. Budapest. Parisból jelenük. Kemalisták foly tatják előnyomulásukat a görögök ellen. Budapest. Londonból jelentik: Loyd George hiv. proklamációban mozgósítja a britt tartatékosokat. A proklamáció rámutat, hogy a sztrájkok és a kommunista mozgalmak a nemzet létét fenyegetik. Budapest, A belügyminiszter rendeletet intézett az államrendőrség főkapitányságához, amelyben utasitja, hogy szombat reggel 9 órakor zart bori. tékban értesitse a mozgószinház tulajdonjogának átruházásáról. A mozgószinházakat holnap kötelesek átadni az uj tulajdonosoknak. A mai tőzsde hirei Budape.í, április 9. Sajat tudósítónktól. A korona zürichi áresése megszilárdította a valutákat.- Napoleon lltO, dollár 298, márka 492, lei 435, szokol 415. Zürichi sürgöny: Budapest 195, Berlin 932'5, Bécs 155, lebélyegzett 97. — Kártékony szárnyasok és ragadozók pusztítása. A vadállományra káros szárnyasok ős ragadozók pusztítására szükséges foszforszirup megérkezett és a gacdasözönseg rendelkezésére áil. A méreg Osg>án József -gyógyszertárában kapható, adagonkint 300 koronáért. — Tavaszi divat-harisnyák drapp, szürke, bagaria sárga, oarua, fehér és fekete színekben, selyem, fildeko, mouslín stb. minőségekben, férfi zoknik, gyermek divatzoknik éá patent harisnyák, nagy választékbaa leszillito t olcsónö ároan vásároluató Huugáiia, Cipőgyár üzletéoen Nyíregyháza Zrinyi I. u. 5 — Köszönetnyilvánítás. BiQor Epsteia Karola úrnő Am'erk ba való szerencsés meg érkezése alkalmiból a nyíregyházi jó;ékoi»y nőegylet céljaira 1310 K-t edomanyozott, mely nagylelkű adománváert fogadja egyletünk hálás köszönetét, özv. Básthy öarnflné ne. elnök. — Megszüntették a nyíregyházi mértékhitelesítő hivatalt. A kereskedelmi miniszter a debreceni állami mértékhitelesítő hivatal ha tásköri területét Szabo'csvármegyére is kiterjesztette s a nyíregyházi állami mértékhitelesítő hivatalt megszüntette. — A közalkalmazottak a meg nem kapott tűzifáéit térítést kapnak, a térítést a pénzügyÍKa/g*tóiűg utalja ki. Az 1920- évi fae latasi jegyek 1—10 s^lvényei utan jár a készp nz megtérítés. Az ö jelzésű szelvényekre az 1—5 szelvényre 65 — 65 a 6 sz. szelvényre 90, a 7—8 sz ra 110—110, a 9 sz ra 130—180 korona, az A jolzesü szelvényekre pedig ezeknek az összegeknek feie jár. Ha tehit mind a tiz szelvény meg: ac, az ö jelzésű szelvényekért ő szesen 895, as A jelzósöekért 447 60 korona térítő? jár — lancislíola. 4. Fodor Iréa ós Guitannn L';jo3 táncisko ájában, a Gazda-Ouhon nagytermében, hétfőn 11-én kezdődik a tanítás, kezdőknek 5. haladéknak 7 ór-kor.' — Értesítjük a né. közönséget, hogy fel' vételi irodánkat a Herskovits-féle villanyszer elési üzlet mellett levő üzlethelyiségbe Zrinyi Ilona u. 4 szám alá tettük át. Tisztelettel Kalapüzem. — Cabardm kelméből készült divataljak minden színben 600 K tói feljebb nagy választékban kaphatók a Rózsa Áruházban Debreczenben. Alföldi palota. A bika szállodával szemben. (7) — A n é. hölqyközön$é<) a legújabb bécsi modell formakra elkesztilt női szalma és tauál kalapokat megtekinthet itt a Kalapüzemben Érutca 3. sz. Városi Színház Mozgó 9, 10 én Az ujfászü'etés. D »tna. — Diádat. Apnli- 8,9, 10-én Tarzan II 7 felvonát-bm. Apollo Április 9,10 én ítéljen a tenger. Halász drama. Elsőrendű' házikoszt családok részére kihordásra. — Abonnenseket vállal. — Szives pártfogást kér OPRIS OSZKÁRNE Bethlen utca 15. szám. 2609 Szőllőkötöző zsineg legjobb impregnált minőség Kardos Lászlónál, Deoreczen Kossuth-utca 9. 1980 MODERN KÖLCSÖNKÖNYVTÁR AZ UJSÁ BOLTBAN Értesítés. Szomjas Gusztáv értesiti az őrlő közönséget, hogy malmát (Lajos tanya) innét üzembe helyezte. Vám 15 százalék. Tüzelő anysg nem szükséges. Kéi ügyes hetes egy kisebb és egy nagyobb azonnali belépésre felvétetik. Clm az Ujiáfboltban.