Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 48-72. szám)
1921-03-24 / 68. szám
JtíIOTIDÉK. 192Í, raírcius 24 I Nyu^o&z választmányi ölése Nyíregyháza, márc. 23. Saját tudósítónktól A Nvukosz nyíregyházi iőcsopoi-tja mire. 19 én tartott* választmányi ülését élénk érdeklődés mellett. tárgysorozat minden egyes pontja mi biíooyitotta, hogy a vezetőség híva tásának aga^.a.án áll éa a leghelyesebb irányban kormánjo.-za az egyesülőt működését. A női csoport vezetőjévé öz/ 0 áh Janőnét vá lasztottak meg, miután az eiőiő vezető özv, Barciényi Kálmánné elköltözött Nyíregyházáról. A Njukosz Országos Elnöksége „E;ba Akno" név filatt az elhasznált levélbélyegek gyftjtését kazdemányezi, ami tisztességes keresetet biz íosifans. az özvegyeknek ós árváknak. A Nyukosz teüjainsk célszerű a , Nyukosz" cimü társadalmi és közgazdasági hetilap járat issa, mart ebben az öiszes őket érintő hirek bentíoglaltatnak. Általában a magunk részéről is azt ajánljuk a nyugdíjas katonatiszteknek, továbbá a katonatisztek árváinak és özvegyei cek, hogy kivitel nélkül siessenek belépni a Nyukosz-ba, mert minden egyes ujonnaa belépett tag erő3iti a már meglevő szervesetet, ami nemcsak az általános konszolidáció szempontjából, banem aa egyesek egyéni érdekeinek hathatos érvényre juttatása szempontjából is jelentőséggel bír. Minden nyugdíjas katonatisztnek és kaionaözvegynek a Nyukoszban a helye, mert csak igy kepes biztosítani jövőját az elkövetkezendő gazdasági újjáalakulásban. Milyen lesz a forgalmi adó? Nyíregyháza, márc. 28. Saját tudósítónktól. A fényűzési, vigalmi és egyéb adókhoz nemsokára csatlakozik az úgynevezett forgalmi adó, amelynek életbeléptetését Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter junktimba kívánja hozni a gabonaforgalom szabaddátételével. — A forgalmi ad) kulcsát általánosságban egy száza' lókra tervezi Í, de lasznek olyanok is, amelyeknél öt százalókban állapitjá'i meg A forgalmi* adónsk előnye, hogy életbaléptatése előtt revízió alá veszik a fényűzési adót ós sok cikk u án, amely most tíz százalékos luxus adó alá esik, ezután c upán egy százalékos forgalmi adót kell majd fizetni. Lesznek viszont o yan do'gok is, ameiyek a forgalmi adózás helyett a drágább luxus-adó alá kerülnek. A mezőgazdasági termékekre a forgalmi adó előreláthatólag öt százalékos lesz, amit a gabonánál mint őrlési adót a malm>kb3n szednek be. A szakköröket az a terv is foglalkoztatja, hogy forgalmi adó alá vonják a szabadfoglalkozásodat Eszerint a jöiröban az orvososnak és az üj?*védeknak is ba kellene szolgáltatniok jövedelmük egy százalékát. Nagypénteken nem jelennek meg az újságok Budipast, márc. 23 Saját tudósítónktól. A miniszterelnökség sajtóosztályától nyert értesülés szériát a kotmíny intézkedéseket fog tenni, hogy a munkásság a Nagypénteket is kellő hangulatban magünnepe'.hssse s ezért Nagypénteken és Nagyszombat reggelén sam a fővárosban, sem vidéken nem jalennak mag az újságok A tegnapi rniniszteranács A tegnapi minisztertanácson Teleki Pál miniszterelnök Mayer államtitkárnak felajánlotta a közélelmezési tárcát Mayer a tárcát oly feltétellel válla'ta, ha a szabadforgalomra és a rekvirálások megszüntetésére garanciát kap H;r szerint a miniszterelnök ez irányban a legmesszebbmenő ígéreteket tette meg Maje; nek, sőt a pénzügyminiszter is kijelentette, hogy a közélalmezéíi minisztérium működése elé nem fog pénzügyi nehézségeket gördíteni Beavatott körből nyert értesülés szerint a belügyminiszteri szék betöltésére Teleki Széchenyi Viktor grófot hozza javaslatba a kormányzónál, erre azonban csak a hasvéti ünnepek után kerfil a sor. Előfizetőinkhez. A mai számunkhoz posis.u alványt mellé íseiünk azon T előfizetőink részére, kiknek előfizetése márc. 31 én lejár, azzal a kéréssel, szíveskedjenek annak megújításáról míg ebben a hónapban gondoskodni, mert csak azon T. előfizetőinknek küidhetjüs a lapot, akiktől az előfizetési dijat idejében megkspjui. A kiadóhivatal. ______ Söpnk az utcát, nem a pápait, hanem a nyíregyházit. Es nem éjjel söprik, mint az minaen rendes városban szokás még abból az időből, amikor a tüdővészt még csak hirből ismerték, hanem nappal jámbor polgártárs, vagy ha ugy akarod nyájas olvasó. De nem azt akartam mondani ezzel, hogy a napnak bizonyos órájában, nem, hanem egész napon át. Reggel, mikor kibújsz odvas barlangodból és azzal a naiv elhatározással lépsz ki a kapun, hogy most élvezni iogod az úgynevezett íriss levegőt, mint egy piavei gáztámadás, ugy gomolyog íelód az utcaseprő buzgalmának fellegekbe tornyosuló porhulláma. A Széchenyi-uton hiába sétálsz a délelőtt bármely percében, ott állandóan működésben van egy seprű, amely hihetetlenül konok kitartással igyekszik mozgásba hozni minden porszemcsét, ami csak létezik ezen a széles utón. Délutánra azután egész Nyíregyháza* oly un már mint egy rettenetes üst, amelyet megrázott egy óriás s a benlévő mozgó részecskék pokoli összevisszaságban keringenek. A londoni köd kristályosan tiszta és világos ahoz a porködhöz képest, amiben Nyíregyháza mindennap megliirdik az utca seprő gárda jóvoltából. Mindezt pedig nem azért mondottuk, hogy ópen mondjunk valamit, hanem azért, mert már eleget nyeltünk a nyíregyházi porból . . . — Előadás a Gazdaotthonban V/isárcap délelőtt 11 órasor a nyíregyházi Gazdáotthon Bethlen utcai helyiségében a Gazdaszövetség tagjai tartottak gyuláit Pau'u*z Márton einöte lete alatt Az értekezleten az egyleti ügyeket intózfé* el. A gyűlés után Vass JáG03 ál *mreedóraógi tinztviselő ez Egyesült Vadász Társaság tagjainak tartott mindvégig lebilincselő. érde ves és tanulságos előadást & kártékony madaraknak méreggel való iriásáráról. — A Gutenberg Kör műsoros esija. A nyíregyházi műkedvelő ifjúság a Gutenberg Kör javára Húsvét másodnapján táncmulatsággal egybekötött műsoros e»tét rendez. Az est programmját részleteien boszus, most csak annyit jelzünk, hogy az mindinkinak az igényét ki fogj* elégíteni. A gazdag műsor uUn regcelig tart j tánc lesz a fiatalság örömére. — Fslkérjftk azokat, akik igényt tartanak meghívóra, de névsorunk hiányossága niiat nem kaptak, cimükst adják le a Jóba-nyomdába — Eljegyzés. Goldbarger Mór eljegyezte Brener BJzsikét Száldobosról. Mindan külön értesítés helyeit — Rendőrség» áthelyezések A belügyminiszter Oiory litván volt szatmári rendőrfőkapi ányt és dr. Holczer Jan5 címzetes államióndórségi segédfogalmazót Debrecenből Nyír egyházára helyezte át. — Magnus, a .híres o'así atléta legújabb ala'sntása élvezhető csütörtökön es síonibatoa a Diadal mozgóban. Magnuá, az igazságos a címe ví aírrkciis filcuueí, mely telve vau megkapó és mulatságos jalönatekköl. (2) — Tánciskola Pe'czer Carola tánciskoláját márciui 29-ön du 4 órakor nyitja m;g a Korona nagytermében. Beiratkozni ieaet U-igár Lipót divatüzletebea (2) — Cower-coat és tvenish angol kslmébőí készült tavaszi női felöltő újdonságok elíőrsnöü kivitelben erkeztek a Rózsa áruházba Debrecen Alfö:di pslota. tx B.ka szállodával Síenban. — Nem kell nyilvántartania, miíor jár lé előlizetése a fővárosi lapokra, üa as Ujságboltban íiaet elő, mert Ön ha >ett az Ujs^boií taríja nyilván a lej iratot és értesíti, milíOí kell maguji aai aa előtizeiést. — Gyermekágyban, nyomorban. Dtnó Istvánná (Taáasz u. 4 ) jjveraieságabaii fökszik. Ruoaföíejö ninus. A köayörüietea szivek segítse^ét k«ri. — Tavaszi divat-harisnyák, bagaria sárga, baroa, draup, szürko, teher és Ibfeeto színekba.i, atílyem, fi daío és mousim nánőségben, gyerm»kzokaik, pataut nsu-isnyás, minden sziuben érkeztek Hungária Cipőgyár üaletöban Nyíregyháza Zrínyi 1. u. 5. A felsősziléziai népszavazás eredménye Budapest, mátc. 23. (Ssját tudósítónktól.) Bécsből joientik, hogy a feisősziléziai népszavazás végleges eredmönye a követfeezö : 7LÖ4I6 német, 4?i 06 leDgjel, A szavazás tiliát a na/netek javára döit el. A mapr és orosz kormány mayeyyazíek Budapest, márc. 23. Saját tudósiiűnktöl. Jungert Mihály ktiiügyminisz en osztálytanácso? hazaérkezett Revalbói, ahol tanácskozásokat folytato t Szovjetoroizország kitiüidíiiteivel a letartóztatott népbiztosokért túszként eifoi^ot-: 5000 magyar tí»2t és poigári egyöu ügyében. Juaj;ert osztálytanácsos Eiyilatkoüata szerint a tar^ysiások a legbarátöagoaabb me darban folyiak, ami lehetőve tette, hojty b;zo nyo? megáliapodásokrtt létetítsenek. Az osztálytanácsos ruegiiiiapiíotta, hogy a?, ötezer túszon ídvü) még 30 szer olyan magyar hadifogoly van O.'osEországbsn, akik haza óhaj anais jö.iDi és 15 ezer olyan, akik ott karnak ietalepfcdai. Juagert .Mihály vé^ül kijelenteti*, ho^y a Pogány József volt magyar népb;zi03 agjoalüvfctésöról, illetve öügyiíkosságáról keletkezett hírek uem felelnek meg a valóságnak, mert ö még a napokban láüa Pogány Józsefat. Francia-cseb véd- és dacszövetség Bécsből jelentik, hogy beavatott| körök megerősítik a francia cseh véd ós dacíz5vetsí-g hírét A szövetség 3 enetben kötelezné mifidkót szerződő felet & beavatkozásra: 1. Német, vagy osztrák monarchikus puccs eso tőre, 2 ba Németországban vagy Ausztriábaa bolsevista forradalom törne ti, végül 3 ha Ausztria akár egészben, akár részben csatlakozna Németországhoz MOZI — Apolló. Márciui 24., 26. és 27 éa, Barrabas III róiz. 7, 8 és 9 ik epizód. — Diada'. Március 24 én és 26-áa Magnui az igazságos o ssz filmdráma 5 falvonásban. Gazdasági egyesületi közlemény Értesítjük a gazdaközönságat, hogy csillagfürt, pustyi tangari, réti komicain, takarmányrépa vetőmagvak éa gazdasági Kovács vas kapható a Gazdasági Egyesületnél a vármegyeházán. Sziksz&y Sándor e. titkár.