Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 25-47. szám)

1921-02-25 / 45. szám

MoeszBela nyugalomba vonul Niregyháza, febr. 24. (Saját tudósítónktól.) Nyiregyháza város képviselőtestülete pén­tek délutáni közgyűléséé egy nyugdíjaztatás iránti kórelmet tárgyal, Moesz; Bek adóügyi tanácsnok nyugalomba vonui. Moesz Béla pél­dás szorgalommal teljesített hivatali pályája a város iaadüiötes fejlődésének éveivel rsik öasse s a város e fejlődés nagyszabású voltát azoknak a fáradh&t&tlisn munkásságú tisztvi­selőknek erőmegfössnóse segítségével biztosi­tolta, asiknek egyike Moesz BSla is volt. Ez év junius 19-én lesz 36 éve, hogv Moesz Bé' lát h városi képviselőtestület bíróvá választotta. H'vatali működésének javarészét, mintegy huszonötasztendőt a városi aljegyzői székben tölti lelkiismeretesen, kitartó hangyaszorgalom­mal Ezután árvaszéki ülnök, msjd 1917 óta adóügyi tanácsos A munkskedvéban, ügysze­retetében ma is fiatalos Moesz Bélát szemé­nek gyöngüiésa kéaysücrifette csak a hosszú munkás hivatali mult után a nyugalomba. Amikor s város közönségének elismerésével és hülájával tekintünk át lankadatlan munkássá­génak évtizedjin, kiváiijuk, hogy nyugalomba­vonulásának napjaira zavartalanul s még sokáig árasszon a hivatásszereietből takadó murjkásóletfe yaló elégülí THszagondoJás, békét, boldogságot Városi közgyűlés Nyiregyháza, febr. 24. Saját tudósítónktól. Nyíregyháza város képviselőtestülete pén teken délután 3 órakor tartja február havi rendes közgyűlését. A közgyűlés ezúttal nem ró nagyobb munkaterhét a városatyákra, mert a tárgysorozatnak mindössze 37 pontja vaa. A közgyűlés igy is néhány jelentős tárgyban fog határozatot hozói. Ez alkalommal foglalkoznak a városatyák Vencsellő község felseghésének ügyével. A Nyirvidók annak idején megírta, hog7 Szabolcsvármegye törvényhatósági bizottsága mngáévá 'tétté Kállay Atd ás nemzetgyűlési képviselőnek Vencsellő felépítése tárgyában élöteijesztett indítványát őá elhatározta, hogy felhívást intéz a vármegye községeihez a ret­tenetesen elpusztított testvérközségnek közös erővel való felépítés) érdekében. Mikecz Isiván alispán lelkes felhívásban fordult e tárgyban a vármegye lakosságához s reméljük, hogy Nyír­egyháza város képviselőtestülete iesz az első a vármegyében azok között, akik Vencsellő fel­segitésében példás áldozatkészséggel vesznek részt. A pénteki közgyűlésen matatja be Dr. Benc3 Kálmán po'gármester Hegedíis Pál tá­bornokiak a debreceni körletparancsnoknak Nyiregyháza városához intézett bucsuiratát is. A közgyűlés foglalkozni fog a kertgíszdasági tizemnek városi kezelésbe való átvételére vo­natkozó javaslattal s jelentős tárgya lesz az a tanácsi javaslat is, mely községi temetkezési üzem felállítására vonatkozik. A város közön­ségét ugy g%zd«sági ; mint higiéniai szempon­tokból egyetemesen érdeklő javaslattal bőveb­ben lapunkban más alkalommal foglalkozunk. Tárgysorozaton van ezenkívül a városi kerék­gyártó és kovácsműhely felállítása, Moesz Béla adóügyi tanácsnok nyugdíjaztatási kérvénye, az iparostanonciskolai tanilók drágasígi segély iránt beterjesziett kérelme, a polgármesternek a pénzügyi tanácsnoki állás helyettesítése tár­gyában előterjesztendő jelentése, több haszon bérleti szerződósügy, a gazdasági intózőség elő­terjesztése az erdőőrök jutalmazása tárgyában s több települési ügy. — Magyar nótáért a rabkórházba. Pozsony­ból jelentik: Az elmúlt éjjelek egyikén a pozsonyi Modern Kabaróban Eizterházy Károly gróf magyar nótát rendelt a cigánynál, mire a jelenlevő csehek a grófot véresre verték. Ez­után egy detektív letartóztatta és a rabkór­házba szállította. Bu séta lyifigyMiis Sétálunk a városban szomorú séta ez, ssámba vesszük gondjainkat. Nem a magunk kis gondjüi kísérnek uíunkoű, hanem a mindannyiunké. Tisztaság A házak nemrégen kopottan szomorkod tak, mint megannyi tisztviselők. Most itt is, ott ia míg-riegujal a házak frontja, uj boltok, portálow kerüinek a sápadt házakra. Általában azonban sivár, szennyes a házak sora. Elfa­csarodik a stivünk, ha egy-egy nyitott kapun udvarokba nézünk. A város kellő köxepén, gereblyét soha nem látott, seprűtől irtózó, fésületlen udvarok meredjek ránk, mint -rígi rendnek, friss kedvvel ős^őit tisztaságnak temetői A szemét most a februári fagyban van konser válve, de mi lesz, ha jön az őszisteségít pa­rancsoló napsütés és az olvadással egyf.tt ké­miai folyamatok indulnak mog. Eg^ik központi fekvésű iskola udvarán mentünk át a miuap s ott a köztisztaság szempontjából legkényesebb helyiségben, amelyet a ki3 gyermekek egész raja keres fel nsponkiat, hajmeresztő sseunyet találtunk. Ez végképen elkeserített. Ha már a lakásviszonyok mlfett életuat há igazát vagy tépett kedéíjü csüggeteg kkók nem érnek rá RZ udvar higiénia ufssitásau követni, az isko­lának, a bölcsesség kútfejének még ki kellene tartani valahogy azok meílett a tisztasági elvek mellett, amelyekről az olvasókönyvekben oly sok szép olvasmány oktatgat. Bus rezignácitíval ballagunk a seprükksi csak ritkán cirógatott »zéles nyíregyházi utcákon Reggel félnyoic óra falé roskstag sepsőmunká­sok vonnak iassu iveket az urason vesszősep rőjükkel. Arcunkba pöfékel a gyilkos szemetes por, Ida szemétkupacok sorakoznak a seprő nyomán, de mindez csak mutatóban van, hO|jr meg no szakadjon a folytonosság a múlttal, szemét, papiirongy, szalma sűrűn kavarog az utón, ha sztmen csapja városi az étzaki szél. A gondok gondja Azt irják, nagy a pénzbőség- Bizonyos, hogy sok a b&nljó a zsebekben, de elosztódáss egészségtelen. Üzérek belsőzssbéban biblia­vastagságú eaerkoronás csomó duszsd, munká­jából élö dolgoshoz most is lassú titsmbon jut­nak a nagypipáju, kevésdohányu bankók. A homlokokra mély ráncokat vés a kenyér gondja. A lisztellátás zavarai következtében legtöbb embör kenyeret vásáról. A kenyérussora a leg­sötétebb bűn. Pedig vannak, akik ezzel üzér­kednek. Vannak dolgos emberek, akik heti keresetük felénél többet kénytelenek kenyérre költeni, 28 koronát fizetve kilogrammjáért Bizonyos, hogy nincs nagyobb ós komo lyabb destrukció annál az anarchiánál, amely a magas árak erősz&kolásában van. Nincs le­sújtóbb, az emberekben való hitet jobban pusztitóbb, mint az árak különbözőségének látása. Volt olyan nap Nyíregyházán, amikor egyik ponton 800 s ugyanakkor egy másik ponton 400 koronát fizettek egy méter tűzi­fáért, a harmadik ponton pedig 1200 koronát, egy ^skatulának nevezhető szaí- ér mssxáirozottan felhányt apró fáért. Esty próbsuton egyik bolt­ban 8, a másikban 7, a harmadikban 6 s a Hangyában 5 koronát fizettem egy á&rab cit­romért. Egy dobos „JesMelazerelésen 100 K árjelzés van a* egjik kirakatban, a másikban ninci árjelzés s bent & boltban ugyanazt 338 koronáért adják. Lehet, hogy magyarázatát ad­hatják ennek a labilitásnak, mi degy, az er­kölcsökre való visszahatása kétségtelen. Tisztviselő sors Régi jij, & tisztviselő jaja, már nem tű­nik fel, alkotóeleme a mának, a nagy disszo­nanciának, a mai életnek. Csak ha értelmes, tiszta percben feleszmélve átnézünk ezen a kérdésen, akkor döbbenünk meg. A kopottas ruháju államhivatalnokon nem az anyagi lesur­lődás sebei a Iegmegdöbbentők, hanem az a pusztulás, amit e segítséget nem kapó jajkiál­tásos lét a szellemiekben rombol, a lélekben, amely a nemzet lelke. A lelket is kell táplálni s ez a táplálás is megfizethetetlen. A magyar 4 1921. február 12 8 tisstviielő már rág nam vesz könyvet s rég eladta a;-c is, amij% volt. Fizetése msllett, amelyből számlái közöl talán egyet is alig fizethet ki, kénytelen mással' foglalkozni, el­kanyarodni hivatásától. Eaargiájának javarészét a kenyérért való kü*dslerh emészti fel. Anya­giakban rég elhagyatva, síöllftmiekbíía emész­tődve, erkölcsében mégis mégis ragyogó tiszta­ságban vár hosszú évek óta a> materialista öazés a legtöbbet vesztett aídoza a a magyar tisztviselő Bus sétánkon a volt Royal-kávéiiáz előtt megyünk el. Ragyogó fehérre mázó t kirakat­burkoiat, bana lén vasén felszerelt bolt. A tiszt­viselők boltja, az ő szövetkezetük Hoz e köay­n^ebb, gondtalanabb napokat, levesz-e majd náhány kilogramm suly? a görnyedt vállakról, a jövő mondja meg. Már sammibea som tud bizni, mósü's mindentől jobbat, mindentől rneg­váltást vár * tisztvis?lő. Bus Pál. — A debreceni kir. ítéld tábla elnöke. A kormányzó Oichváry Zoliáa kir. euriai birót a debreceni kir. itóíő tábla elnökévé nevezte ki. — A Turáni-Kör választmáaya folyó hó 25 én pénteken du 6 érakor fo'yU.tőlagos választmányi ülést tart. Az Einökség. — Eljegyzés Kiéin Boriska urleányt nyir­egyházáról eljegyesta Slrosi tod:ö. Minden kü ön értesítés hslyöt'. — A városi együttes szakosztályok csütör­tök délután 3 órakor dr. Bancs Kálmán pol­gármester elnökletével ülést tsrtottak, amelyen a pénteki városi közgyűlés tárgysorozatát készí­tették elő. — Halott a lakatlan házban. Dabrecenbői jelentik: Tegnap reggel jeientettók a rendőr­ségen, hogy a Poroszlay ut 9 szám alatti lakatlen házban egy ismeretlen asszony holt­testét találták, A rendőrség megállapította, hogy ss illető Ksssás Istvínné 67 éves debreceni lakos és hogy ÜK eiőső nap éjszakáján húzó­dott meg a lakatlan ház félreeső helyén Le­fekvés előtt kirakta msga mellé Ksebkecdőjét, tükrét ós fésűjét, feje alá pedig egy téglát tett. Vdósaioü, hogy as asszony a hideg téli éj* sxaka alatt megfagyott HoittSctét a közkőfhta halottas házába szállították. — Földgázkutatás Sárréten Szeghalomról Jelentik: Pusztai János kezdeményezésére ma már R pénzügyminisztérium is foglalkozik a Sárréten felfedezhető földgázzal. A miniaz­tóiium megbízásából Bocs Hogö dr. már meg­kezdte a kutatasokat és Derecske irányából jön a kutatás le egészen Szeghalomig. — Köszönetnyilvánítás Mikecz Oiö í ur és nsje 1000 K, Reiniez Mó? ur 80 K, Kis­kereskedők fzöveikezete termószatbani ado­mányt juttatott sáövetségűuknak; fogadják érte hálás köszöaetűnket. Hadröá. — Kőzszállitásoh késedelmes kifizetése. Az iparosok és kero«k«dök régi és most különösen nagy sérelme, hogy a közhatóságok részére végzett ipari muakak és azáliitásois számláinak kifisstése igen késedelmesen történik. A gya­kori panaszok folytán a dábreeeni kereskedelmi és iparkam*ra felterjesstést intézett a keres­kedelemügyi ra, kir. miníszterhaz az iparosok és kereskedők hatóságok részére eszközölt szállításairól és munkáiról kiállított száailák sofonkivül sürgős ki!is8tésánek elrendelése érdekében — Kérelem Felhívjuk az ösizes közigaz­gatási és katonai hatóságokat, valamint a tár­sadílom jótékonykodó tagjait, hogy a hozzájuk bármily ügyben forduló hadirokkantak, hadi­özvegyek vagy badiárvúknak bemutatkozókat hivjáfc fel a fenti minőségűi; igazolására. Igazo­lásul a Hsdröá nemzeti szövetség helyi cso­portjának bélyegzőjével ellátott arcképes iga­zolvány szolgál. Es alkalommal nyomatékosan felhívjuk szövetségünk tagjait, akik még mind­eddig nem szerezték ba arcképes igazolványu­kat, hogy birtokba vétele végett azonnal jelent­kezzenek hivatalos helyiségünkben. Megjegyez­zük végül, hogy ezentúl sem a hatóságok, sem magánosok, sem Szövetségünk a migukat igazolni nem tudókat kérelmükkel vissia fogja utasítani. Vezetőség.

Next

/
Thumbnails
Contents