Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 25-47. szám)
1921-02-04 / 27. szám
1921 . február 4 Lepecsételték a városi színházat _ JNftttnri DÉg. Veszekedés közbei megölte a sógoiát A házi perpatvar szomorú vége Nyíregyháza, febr. 3- Saját tudósítónktól. Még alig csillapodtak le arohodi gyilkosság nyomán keletkezett izgalmak, máris ujabb áldozata van az emberi szenvedélynek. Ezúttal azonban nem előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságról van szó, hanem egy házi perpatvar nyomán keletkezett harag elementáris kitöréséről, amely egy embsr életébe ke rült. A szomorú esetről az alábbiakban számolunk íbe. A Kenézlő község határában lévő úgynevezett Szarvas tanyán lakik a feleségével Ko •ács József béres. Kedden este 8—9 óra kö zött a házastársak valamin összekaptak, mire az asszony fogta magát és átment a közelben lakó testvéréhez Hadara Józsetnéhez. Kovács Józsefet nagyon felboszantotta, hogy az asszony elment hazulról, utána ment Hadaráé^c hoz és ott is folytatni akarta a veszekedést. Hadara József azonban leintette Kovácsot, Miivészi képkiállítás Nyíregyháza,Ifebr.1,3. Saját tudósitónktól A görög katholikus püspöki palota Bethlen utcai földszintjén levő helyiségben művészi képkiállítás nyilt meg, amelyen a modern magyar festőművészet legkiválóbb reprezentánsainak alkotásai láthatók- Harmath M. budapesti műkereskedő kollekciójának legjavát hoz & Nyíregyházára, hogy könnyen hozzáférhetővé tegye a képvásárlást azok részére is, akik talán sokoldalú elfoglaltságuk miatt, vagy egyéb okból nem juthatnak abba a helyzetbe, hogy egy fővárosi képkiállitást, avagy egy magyar művész atelier-jét megtekinthessék. A kiállításon mindjárt szembetűnik Neogrády Antal színpompás „Napsütése" e és Kézdi Kovács László melankólikus ,,Téli táj"-a. Megkapó szépségű Jámbor Lajos „Olvasó nő" je Kiváló rajztechnikát árul el Geiger Richárd „Készülődés a bálra" cimü tusrajza. Erdőssy Béla az Országos Képzőművészeti Főiskola tanára is több gyönyörű képpel szerepel. Berkes Antal „Berlini utcarészletbe ragyogó színezéssel rögzíti meg a német főváros egyik pittoreszk részletét. Telkessy Valér „Anyám intése„Nő legyezővel cimü képei, valamint interieuíje igen sikerűitek. Bájosak a Kövér Gyula „Babaarckép"-e és Raicerné Istvánffy Gabriella „Macská" ja. Kiválóak Edvi Illés Aladár rajzai, Molnár Z. János csendéletei. Kzsnkivül Gimes hogy az ő házánál ne kiabáljon, majd mikor ez sem használt, elővette forgópisztolyát és azzal fenyegette meg a sógorát. Erié Kovács dühében felkapott egy úgynevezett „szekérpergettyü' -t és azzal többször fejbevágta Hé darát, aki a szenvedett sérülések következtében nyomban meghalt. Miután a Tisza zajlása miatt Kenézlöt csak nagy kerülővei lehet megközelíteni, a nyíregyházi királyi ügyészség telefonon megkereste a sárospataki járásbíróságot, hogy a bon colást ejtse meg és a vizsgálatot folytassa le. Enn8k befejezte után Kovács Józsefet Nyíregyházára fogják kísérni. Miután a nyomozás eddigi adatai alapján az állapitható meg, hogy Kovács József tettét erős felindulásban követte el, ami lényegesen egyhébb beszámítás alá esik, mint a közönséges emberölés, az ügy a rendes, tehát nem a rögtönitélő (statáriális) bíróság elé keröl. Lajos (,.Tü' ör előtt") Páüya Celesztin, Pállya Karoly, Albert Ferenc, Nádory S, Szász István, („Vásárjelenet"), Torday Székely Zs. és Zorkóczy Gyula szerepelnek több képpel. A kiállítást állandóan látogatja a műértő és érdeklődő közönség és gyönyörködik az ízlésesen összeállított gyüjtemém ben. A kiállítás még vasárnap is nyitva lesz s igy a vásárolni óhajtóknak elég idő áll rendelkezésükre. A képek árai szolidan vannak megállapítva s igy a hevésbbé tehetősek is vásárolhatnak. — Uj nóta. Magyar katonák szivéhez szól ez az uj nóta, amelyet a miskolci bakák énekelnek: Kenyeret süt az én rózsám éjjel, Most dagasztja gyenge fehér kezével, Azt hallotta, éhezik a babája, babája... Neki küldi messzi Magyarországba. Kisangyalom el ne küld a kenyeret, Mire kisül, akkorra otthon leszek Házad előtt megfújom a trombitát... Elzavarjuk Bukarestig az olájt! Köszönetnyilvánítás. A most kezdődő felruházási akció részére hozzájárultak Gál Béláné 500 dr. Hartstein Józsefné 400, Gál Józsefné 200. özv. Groák Adolfné, Grosz Simonné, Kemény Ignácnó 100—100, Gerai Józsefné (MUkolcz) 50 korona, két jó barát 10 sokol. Szegényeink reszére özv. Palica Lajosné paszulyt volt szíves külde jí. Fogadják mindannyian hálás köszönetemet. Dr. Flegmann Jenöné izr. n. e. elnök. A színtársulat ksnyír nélkül Nyíregyháza város szinügyi bizottsága keddi gyűlésén elhatározta, hogy bezáratja a városi színházat. A színházban kedden este nem is játszottak. A váratlan döntés nagy izgalmat keltett a mintegy hstven nyoicvan tagból á'ló társulatban, A színészek és a segédszemélyzet fizetés nélkül maradtak s a legnagyobb bizonytalanságban várjak a történtek reparálását A zavart növeli az, hogy ebb3n a pillanatban sem az igazgató BathlenBruckner. sem a titkár nincsenek Nyíregyházán. Jugoszláviába utaztak, bogy színi szezonra kérjenek engedélyt a belgrádi kormánytól. Illetékes helyen a színház bezáratásáról a következő információt adták: A városi szinház bezáratásában nincs semmi rendkívüli, e*ak a színészek tüntetik fel a színház bezáratását jogtalan, kulturbotrányt kavaró sérelemnek. A színtársulat szerződőse február 1-ére lejárt s a további engedély megtagadására a városnak komoly okai vannak. A színtársulat ugyanis távolról sem elégítette ki azt a várakozást, amelvet ígéreteivel ós szerződésben kifejezett kötelezettségeivel keltett Nivós operette, opera és drámai előadásokat ígért és egy kettő kivételével gyenge erőkkel silány operákat adott. Ehhez járult az, hogy a várossal szemben arrogáns viselkedést tanúsított a direkció, a miniszteri támogatás tudatában semmibo sem vette a hajlékot adó várost és a szinügyi bizottságot. Mi, amikor a színház bezáratásáról hírt aduns, anélkül, hogy a színtársulat kvalitása tekintetében vitába kívánnánk bárkivel is bocsátkozni, kénytelenek vagyunk msgállapitani, hogy a város kétségtelenül nemes intencióinak ilyen módon, kulturánk mai lerongyoltsagában ilyen eszközökkel való érvényre juttatását igen sajnálatosnak tartjuk. Most, mikor úgyis csak néhány hét választott el bennüoküt a társulat buc3ujától, el tudtuk volna még viselni ezt az időt városunk kulurájának minden súlyosabb fe&ra nélkül, míg ha a direkció esetleges személyi botlásaiért most drákói szigorral a társulat érdemes tagjait is sujtjuk, kérdés, nem ártalmas-e ez az eljárásunk éppen városunk kulturális presztízse szempontjából. A társulat helyzete egyébként az, hogy elsejei fizetésüket sem kapjak meg, igazán kétségeejtő helyzetben, a nyomor szélén vannak és fűhöz fához kapkodaak, hogy exisztenciájukat máról-holnapra biztosítják. — Az ingyen levest osetó konyha, mely egyik legszebb vívmánya a Szociális Misszió Társulat nem lankadó szociális iörekvésainek ma már több mint kétszáz éhező szegényt juttat naponta meleg ételhez. A mai viszonyok közt tekintélyes anyagi értékű ingyen levesosztás, mely a Vay Ád<im-utcai tanítóképzőintézeti gyakorló iskola udvarában történik, a jótékonyságra mindig kész nyíregyházi polgárság közadakozásából vált jórészt lehetővé A konyha szép sikeréhez járulókról alkalmunk lesz névszerint megemlékezni. — Elveszett ellátási jegyek. Egyik nyíregyházi tisztviselőcsaladot az a nehezen pótol* ható vesztesség érte, hogy a szalonna váltás után elvesztette három élelmiszer jegyét. Minthogy más a jegyeket ugy sem használhatja, kérjük a megtalálót szíveskedjék az élelmiszerigazolványokat lapunk kiadóhivatalához beküldeni, hogy rendeltetési heiyére juttassuk. — A tanácskormány ssáílitói. • Vannak olyan cégek, üzemek, egyének akik a tanácskormány idején a hadügyi népbiztosság ^bécsi meghatalmazottjával üzleti összeköttetésben állo tak és ebből az összeköttetésből kifolyólag tartozásaik vagy követeléseik vannak. Ezeket most & honvédelmi miniszter vagyoni felelőségre vonás terhe alatt felszólítja, hogy követeléseiket vagy t8rtoz saikat febr. 23 ig jelentsék be a honvédelmi minisztériumban. Miéit itilkesik t&ykéa a rendffrl bfiatetSbirósig? A hiba a törvényben és nem a rendőrségnél keresendő Nyíregyháza, febr. 8."(Saját tudósitónktól) A múltkoriban „Egy olvasó' aláírással a közönség köréből jött panaszt közöltünk, amely a nyíregyházi rendőri büntetőbíróság enyhe ítélkezése fölött méltatlankodik. Miután a kérdés nyilvánosságra került és a közönség tényleg keresi annak az okát, hogy a rakoncátlan taligás, vagy a tejfelt hamisító tanyasi asszony miért kap a mai pénzviszonyokhoz arányítva olyan nevetségesen csekély 30—40 korona pénzbüntetést, ebben a kérdésben az illetékes hatósághoz fordultunk, ahol a következő információt nyertük A háború esetére szóló]kivételes intézkedésekről alkotott törvénycikk alapján a magyar kormányok a háború tartama alatt igen sok, mondhatni töméntelen úgynevezett hadviseléssel kapcsolatos kihágást statuáltak, amelyeknek büntetése 6 hónapig terjedhető elzárásról és 2000 koronáig terjedhető pénzbüntetésről szól. A nagy rendeletgyártásban azonban teljesen megfeledkeztek arról, hogy a törvénh&tr ságok, illetve a rendezett tanácsú városok "által alkotott szabályrendeletekbe ütköző kihágások maximális büntetése 40, azaz negyven korona, úgyszintén megfeledkeztek a kihágást büotetőtörvénykönyv novelláris módosításáról is, aminek eredménye szintén az, hogy a törvény alkotásakor megállepitott 50-100 koronás maximális büntetések nem felelnek meg a mai életviszonyoknak Ha tehát a rendőri büntetőbiró 40 feoronás'büntetést ssab a rakoncátlan talyígásra és 50 korona büntetést a tejfelt hamisító tanyasi asszonyra, ezt nem azért teszi, mert keztyüs kézzel akar bánni a közönség uzsorásaival, hanem azért, mert a törvóayes keretek között ezek a legmagasabb büntetések, amelyeket a sztíbanforgó kihágásokért kiszabni lehet. Hogy pedig ezsn a bajoa mindeddig nem segítettek, ezért legkevésbé lehet megróni a rendőrséget A kihágási ügyekben harmadfokom a belügyminiszter ítélkezik, neki tehát hivatalból is észlelnie kellene ezt a tarthatatlan állapotot. Ez azoknak a kötelessége volna, akik az állam törvényhozó hatalmának birtokosai.