Nyírvidék, 1920 (41. évfolyam, 224-298. szám)

1920-10-17 / 238. szám

1940. október 17 I 1 . • J í . J 1 - I Testnevelés A Debreceni Nyomdász Sport Club Nyír­egyházán Vasárnap f. hó 17-én ismét itthon játszik a Nyetve a Debreceni Nyomdász Sport Club ellen. Ez a mérkőzés van hivatva eldön­teni azt, hogy az ifjúsági erők kivívásával tény­leg annyira meg gyöngült a Nyejve, hogy reá­lis volt a mult vasárnapi kisvárdai t veresége, avagy nem. Mint értesülünk a Ny. T. V. E. erősen készült a vasárnapi mérkőzésre s telje­sen uj csapattal fog a mérkőzésre kiállani, amennyiben a csapat összeállításában előnyös változásokat fog eszközölni. Nekünk csupán az az óhajunk, hogy értsék meg végre valahára a Nyetve játékosai, hogy ezen mérkőzéséi bajno­kiak s a papir formára mit sem lehet alapí­tani. Ne csupán arra törekedjenek tehát, hogy szép iskola játékot produkálva fölvisszök a labdát a legszebb akciókkal, egész az ellenfél kapujához, hanem goolt is kell lőniök, mert a mérkőzéseket végre is a gool dönji el nem pedig a 90% os fölény. A Nyetvs uj footbsll intézője Mint érte­sülünk a Nyetve elnöksége a lemondott football intézője helyett, Liszkay Bélát bízta meg a football ügyek vezetésével 1 MOZI Oissdal mozgó. Október 17, vasárnap: Az elmegyógyász. Dráma 5 felvonásban. Főszereplő: Bruno Dekarli. Apoilé'f [mozgó. Október 16, 17, szombat, vasárnap: A burlingtoni jaguár] (A pokol milliói) A New York Herald pálya­nyertes kalandorregénye filmen, 24 felvonás­ban. Főszereplő: Pearl White. Városi-Színház Mozgó. Október 15, 16, 17, Péntek, szombat, vasárnap : Szezon­nyitó élőadás ! A Kölni nemzetközi filmkiálli­táson az első dijat nyerő „Patience" Skót ballada 5 felvonásban. Művész quartet. Első­rangú műsor. Színház fűtve ! Előadások kezdete V 27 és V 29 órakor. Menekült okleveles óvónő 1—2 gyermek mellé nevelőnőnek helyben, esetleg vidékre szerény feltételek mellett ajánlkozik. Cim a kiadó­hivatalban. 3503 Nöi gyászkalapokat fekete ruhákat és blúzokat válo­gatott kivitelben nagyban szál HORVÁTH és HALÁSZ Budapest. IV, Váczi-u. 26. 3418 Négyszobásház mellékhelyiségekkel, kettő udvar, istállóra átalakítható külön épülettel eladó. Vétel esetén elfoglalható. Érdeklődni lehet Deák Ferenc utca 20., dél­után háromtól—ötig. 3492 Könnyű 6-os gőzlokomobil 42 colos cséplővel, teljes felszereléssel, jó szíjazatta!. 3 és 1/ 2 ló­erős gőzlokomobil 800-as cséplővel, teljes" fel­szereléssel, jó szíjazatta!. 4-es benzinlokomobil 720-as cséplővel, jó szijazattal, teljes felszere­léssel. Gépek javítva vannak. Megtekinthetők Júlia malom udvarán. Bővebbet a főgépésznól. 3460 Kereskedők és szabók figyelmébe! Mindenféle szövet-, bélés- és textil­áruk a legnagyobb választékban és legszolidabb árakon szerezhetők be holtzer ésTársa textiláru- és gyapjanagykereskedő cég­nél, Budapest, V., Nagykorona u 19. Külföldi bevásárlási központ: Wien, I., Jasomirgottstrasse 4. Vidéki megbízásoknak a legpontosabban és leggyorsabban teszünk eleget. 3297 Gazdasági Egyesületi Közlemények Gyümölcstermelők figyelmébe! Értesítjük a gazdaközönséget, hogy első­rendű törpe alma gyümölcsfa kapható jutányos áron a Gazdasági Egyesületnél a Vármegye­házán. Gazdasági Egyesület. X2 lsidó öt bárka burgonya vagy rénahordáshoz ós egy négyes szecskavágó, mind kifogástalan állapotban. Cim: Uj fehértó, Kapitánytanya 3288 JL a. dL 4 hónapos 280 drb elsőrendű mangalípa malac Orbánc ellen oltva, kiváló állomány. Közelebbi imformációk Mándy Uradalom, Nyírbátor, ahol a malacok megtekinthetők. 3474 STELLA-siitőpor GIISTO vanilln-cukor a legjobb. Gyár: Budapest, Rottenier-iitca 46. ruhaszövetek, flanellek, barchettek, ichiffonok, vásznak, zephirek, kartonok, télikendők nagy választékban kaphatók FODOR FERENC divatáru üzletében, NYÍREGYHÁZA. Napraforgómagból olajat ki­ütünk és magot a legmaga­sabb áron veszünk. „Júlia" malom. ISTVÁN-uti CQTTAGE SANATÓR1UM Budapest, Hungária-körut 9. (stván-ut végén.) Sebészet, szülészet és nőgyógyászat. Ideg és belgyógyászat. Orthopaediai és phisikalis gyógymódok osztálya. Vizgyógyintézet. Röntgen laboratórium. Hizó és soványító kúrák. Az otthopaediai és phisikalis osztály vezető főorvosa dr. Róth A. főorvos. Csontok, izületek, izmok összes gyul­ladásai és elgörbülései a legmodernebb gyógyeszkőzökkel kezeltetnek. 1692 Pályázati hirdemény. Nyíregyháza r.-t. város tanácsa pályázatot hirdet a városi gőz- és kádfürdőben megürese­dett fűtői állásra. Csak a fűtői vizsga igazolásával ellátott kérelmek vehetők figyelembe. A pályázati kérelmek a havi fizetési igény megjelölésével 1920. év október hó 19-ik napján déli 12 óráig adandók be a polgár­mesteri hivatalban. Érdeklődőknek a mérnöki hivatal nyújt felvilágosítást. Az állást elnyerőnek a gőzfürdőtelepen lakás, fűtés és világítás biztosítva van. Az állás 1920. év november hó 1-én el­foglalandó. Nyiregyháza, 1920. október 13. 3142 Dr. Bencs Kálmán s. k. polgármester. Nyíregyházi fiókja Ér-ufca 3. szám alatt október hó folyamán megnyílik. Női, férfi és gyermekkalapok átalakítása, festése, tisztitása és vasalása a legdivatosabb formákban szakszerűen, gyorsan, olcsón és pontosan készölnek. II ét férfi fii! ái?ai@Ipik f gyernek isi mukáioip& 6s férfi hm ommík árkaitak aagy válasstékbaa & Ingáik BipSgyás fiilatában, NyiregyMia, Zmjl Ilon-ntoa 5. n&m.

Next

/
Thumbnails
Contents