Nyírvidék, 1920 (41. évfolyam, 224-298. szám)

1920-12-25 / 295. szám

192t. december 9S. JVTtRfTDÉK A vallás ás kulturális fejlődés Méltóztatott azzal a kéréssel felkeresni, hogy a keresztyénség küszöbön álló szent ünnepei al­kalmából b. lapjuk számára a fenti tárgyról pár sort irjak Készséggel teszek eleget a feladatnak. S ha elgondolom, miért méltóztattak reám épen a fenti tárgyról szóló fejtegetés feladatát bizni, aligha tévedek, ha ennek okát a közelmúlt val­lásellenes korszak ama fennen hangoztatott jel­szavában találom meg, hogy a vallás intézmé­nye ellensége volt az emberiség haladásának, útjában állott a szellemi és szociális fejlődésnek s mint ilyen, a haladottabb világnézletü embe­riség korában már túlélte önmagát. Tárgyilagos kivánok maradni s azért e kétségkívül veszé­lyes tényállításokra csupán a történelem tényei­vel kivánok felelni. Az emberi művelődés történetének kétségkívül egyik legérdekesebb thémája a vallás szerepe a kulturális fejlődésben. Előmozditotta-e vagy hátráltatta-e a vallás az emberiség kulturális fejlődését 7... Erről a kérdésről tehát voltakép nagyon sokat lehetne mondanom, de a rendel­kezésemre álló tér és idő korlátolt volta miatt nem kifejtő, hanem csupán összefoglaló mód­szerben beszélhetek s evégre elöljáróban leszö­gezem azt a tényt, hogy amennyiben a vallás fogalma alatt nem felekezeteket, de általában a viszontagságos földi lét ama jótékony nemtőjét értjük, aki vándorutunk csillagtalan éjszakáin is vigasztaló fényt áraszt aggódásra, csügge­désre, kétségbeesésre hajló lelkeinkbe, mert széttéphetetlen erős hit és bizalom szálaival fűzi azt össze a Mindenség Urával, Istenével, — és amennyiben kultura alatt az emberiség neme­sebb értelemben vett szellemi és erkölcsi kin­cseinek gyűjtőfogalma értendő: ugy a vallás nemcsak hogy nem hátráltatja az emberiség szellemi és erkölcsi fejlődését, de az arra jó­tékonyan kiható összes tényezők között a lehető legelőkelőbb helyet foglalta el. A filozófia a létért való küzdelem anyagias felfogásából deriválja az ember kulturélete ele­meinek a keletkezését. Elénk állítja az ősembert, amint a reá ható természeti jelenségek kény­szere alatt fur-farag, vés, élez, szerkeszt és fej­leszt különböző védő, óvó, kényelem- és élelem­biztosító szerszámokat, majd a fenyegetővé váló életjelenségekkel szemben megalkotja az őspat­riarchális családi, társadalmi és állami szerve­zeteket. És az egyetemes vallástörténelem megtanít reá, hogy már e kezdetleges kulturáju korszak embere, a fétisimádás, a nap-, hold- és csillag­imádás embere, majd a természeti erők kép­zeletbeli szimbolizált alakjait, a görög és a ró­mai és egyptomí és perzsa és indus stb. míto­szok allegorizált istenalakokat imádó embere és emberei keresték a titkok titkának megfejté­sét, a véges és a végtelen közötti összefüggést, a lét jelenségeire és végokaira tartozó magya­rázatot és egyszerű leikök benső, ösztönszerű sugallatára felvették a nagy mindenség véghe­tetlen titkának egyedüli megoldási kulcsául az istenség képzetét ... És ezzel már adva volt a vallás hasonlíthatatlan tényezői szerepe az emberiség kultúréletének az irányításában. A függésviszonyban differenciálódó vallásos élet­tapasztalat reáutalt az örök istenség akaratának kipuhatolására, az istenség kegyei, segedelme, áldása és kegyelme feltételeinek kutatására, — eszméltetett, gondolkozásra, erkö'csfilozófiai el­mélyedésre nevelt, szervezeteket létesített, tör­vényeket alkotott, közösségeket gyűjtött, a maga felfogását a legfőbb jóról, a földi lét utairól és Arany madár Az utcán éh«sen ázva, fázva Szomorúan állt az éjek lánya, Testét kopott ruha takarta Hiszen 6 nem is igy akarta, Senkije, barátja nam volt már Elmúlt a tavasz, elmúlt a nyár Elmúlt a mult -- a szépség, pompa Jött a vég az ősz, a nyár u^ója, Hiszen ő nem ia igy akarta. Mig fiatal volt, üde és szép, Körülrajongták ifjak, aggok, Valtak tüzas, pompás Felejthetetlen kia kalamdok. Élt mint arany madár Nap fényességbe, Mint ezerszínű pille A mérhetetlen léjba. Övé volt menny, fölá, a világ övé volt minden secp virág. Szerették, mint mindenki a seépet S mindenki birni akarta. Da hiazm 6 nem la igy akarta. Szállt, szállt a kis aranymadár, Előtt* nagy ismaratlen semmi, Istanem, mit is kéne tenni. Tovább, tevább hajszolta önmagát, Övé volt az egész világ. Taláa agy zöld bokor óva inte, Da a kis madár semmibe vette. Ne Szállj madárka a puszta végtelenbe, Elkábítanak a fényes sugarak, S elmúlik minden mint egy Végtelennek látszó röpke édes pillanat, A kia madár szállt tovább daléira És lemoaolygott a zöld bokorra, Hiszen ő nem is igy akarta. Igen, igy szép volt és izgató a lét Ki tudja nem e bujkál itt valahol A* örök sötét vég. Az égi kék, mi testét takarta Hiszen 6 nem is igy akarta. Nehéz ólmos eső az ablakokat vágja, Hideg északi szél a bachanált járja. Könnyes szemmel néz a múltba vtssza Et?y festett arcú nő, Homlokán a multak árnya. Az éj leánya Testét rongyaiba takarja Hisaen ő nem is igy akarta. Arany madár kiált az éj feketeségbe Ne siállj sosem a végtelenségbe, Az e«ő, a hideg szél. Siró jajjal feleletre vár Ugy e nem dalolsa arany madár ? • Mi ért "nem szálltál le arany madár? Pihenőt, "árnyat, védelmet Kínált a zöld bokor csoportja, Te elrepülUl felette dalolva, A» éj leanya könnyes fejét Egy durva hideg kőre hajtja, Hiszen ő nem is igy akarta. Szemében alvó tüzek lángja ég, £sak vissza jönne egyszer még. Az, ki érte, ha kiváata volna A szivét kitépve Csak egyet kért, egy volt as ár, Ne szállj tovább arany madar. Mintha érezte volna, Hogy ez lesz a vége, Ssak mindig egyce erre kérte. Testét a hideg, az eső marja; Lelke az önvád örök rabja, Hiszen ő nem is igy akarta Hiszen ő nem ia igy akarta...? S2athmári Mester Gáza. céljairól megalkotva, igyekezett azoknak érvényt szerezni az annak képére teremtett állami és társadalmi berendezésben, sőt igyekezett azt ki­épített intézményeivel, szervezeteivel, szellemi és anyagi befolyásával mások által is elfogad­tatni : a szellemi és erkölcsi életmegmozdulás­nak tehát oly intenzív lökőerejévé magasztosul, amelyet épen jellege sajátosságánál fogva semmi mássaL helyettesíteni nem lehetett és nem is lehet soha! Rámutassak-e most már a tudomány, a mű­vészet, az irodalom, a jog, a nemzeti és szo­ciális népjóléti élet fejlődésének ama megszám­lálhatatlan gazdagságban előttünk álió bámula­tos jelenségeire, alkotásaira és intézményeire, amelyek mind-mind a vallásnak, közelebbről két ezredév óta a keresztyén vallásnak köszönhetik létöket s amelyeket semmiféle kigondolások, túlzó, anyagelvü rendfzerek és szociális fantaz­magóriák nem fognak nem létezőkké tenni soha, de soha! Rámutassak-e arra, hogy az Uruktól­Istenüktől pillanatok kábulatában eltántorödott népek keserves próbák és súlyos boldogság­vesztések közt tanulták újra megbecsülni e pó­tolhatatlan lelki kincs hatalmát, amely függet­lenül attól, hogy az egyes vallási közösségek hittudása miféle dogmákban talált külső, betü­beli kifejezést, a maga áldó/hatásaival öiök idő óta bele van idegzödve az egész emberiség lelkületébe és onnan kiirthatatlan?! — Ezekkel most már nem foglalkozom. De a legmagasz­tosabb vallásforma, a keresztyénség Krisztus születése napjában szimbolizálódó születése ün­nepén azzal a boldog öntudattal teszem le a tollat, hogy ami az emberiség életében szép, j magasztos, nemes és valóban áldó, boldogító • kulturérték, annak a bölcsőjénél, mint j tékony nemtő, föltétlenül ott volt és ott van a Krisztus fönséges vallásának, az ő magasztos evangé­liumából kiáradó Szeretet szellemének glóriás alakja, — ami pedig abban rút, mérges kele­vény, piszok és salak, az mind e jótékony nemtő glóriás alakjának az erőszakos eltávolí­tásából fakadt. Szeretném az újjászületése, megerősödésése, régi dicsősége és nagysága visszaszerzésének útjait tétován kereső magyarság, árva magyar hazánk minden egyes fianak és leányának oda­dörögni szent karacsony ünnepén: egy utad van a boldogulásra, az igaz, a hamisítatlan, a tiszta evangéliumi krisztusi elvek, a krisztusi hűség, a krisztusi munka, a krisztusi kötelesség­teljesítés, a krisztusi erkölcs, a krisztusi szere­tet követése I... A többi ? Mind csalóka fény, veszedelmes játék. Mind-mind romlásba, ve­szendő és veszedelmes antikulturáltságba visz, egytdül ez visz előre, fölfelé, a dicsöseges meg­újhodás, a ragyogóan tiszta és boldogító, vonzó és hódító nemzeti kultura felt. Hiszem és remé­lem, mert e remény nélkül élni sem szeretnék, hogy aki becsületes magyar, legyen az kormány­tag, pártvezér vagy egyszerű polgár, gazda es katona, a tizenkettedik ora utolso pillauataban végre meghallja és követi a magyar nemzet mostani szerencsétlen karácsonyan a vész­harang ez utolsó szavát. Nyíregyháza, 1920 december 24. Geduly Henrik ev. püspök. Mit varunk? . Ha a mai helyzetet röviden jellemezni akarjuk, úgy azt kell mondanunk, hogy mi még mindég csak várunk. A hogyan 1918. őszén vártunk valami ujat, valami jót, a mi véget fog vetni a már tartha­tatlan háborús állapotnak s az idegek feszültségétől IZZJ várakozásban ugy jár­tunk, mint mikor valaki már alig várja a vendégét s minden jövevény léptéről azt hiszi, hogy ő az, s nem ő volt s jöttek utánna még sokan s egy sem ő volt, egy sem azért jött, mert jönnie kellett, hanem mert tudta, hogy várunk valamit. S ma is csak várunk, mintha nem tudnánk és nem éreznénk, hogy régen eljött már az, a kit várunk, régen itt van közöttünk és bennünk, már 1920. esztendő óta, csak nem akarunk tudni az itt létéről és ugy titkoljuk ezt egymás előtt, hogy várunk. Várunk valamit kívülről, valamit idegenből, valamit mindég mástól, mintha nem tudnók nagyon is jól, hogy más­honnan nem jöhet segitség a számunkra, mástól nem várhatunk semmit, csakis magunktól, a magunk akaratából és a magunk cselekedetéből. Nekünk magunk­nak kell mást akarni, másként cselekedni, mint a miként eddig cselekedtünk. Nem is kell mást tenni, csak másként* tenni, mert nem az a lényeges, hogy mit cse­lekszünk, hanem hogy miként cselekszünk. Nem maga a cselekedet, a tett rossz vagy jó, hanem a körülmények, a szándék, a viszonylatok, a melyeK között azt véghez vittük, teszik azt jóvá vagy rosszá. Az a vi>zony, a mely cselekedetünk és a köz­jó között fennáll, hogy megfelel-e csele­kedetünk a közjó alapvető törvényének a felebaráti szeretetnek, a mértéke csele­kedetünk helyes vagy helytelen voltának. Ennek a "viszonynak a megjavulása az, a mit várunk folytonosan és hiába. Mert a mig a legbizarabb módon kigon­dolt elméleteken rágódunk, — ismusokat hangoztatunk, addig is éppen az ellen­kezőit cselekesszük. A legkülönbözőbb társadalmi osztályok, néprétegek, népek, fajok és felekezetek érdekeit csoportosít­juk külön-külön és igyekszünk őket egy­mással szembeállítani akkor, a mikor már 19 évszázad óta jól ismerjük az általános emberi egymásrautaltság erkölcsi törvényét — a felebaráti szeretetet. Ha mindezt ltudjuk, csak akkor ismerjük meg az igazi helyzetet a maga valóságában, akár társadalmi, akár köz­gazdasági, akár p®lit kai szempctitból, mert minden elégedetlenségünknek, minden sikertelenségnek ez az oka. Ezért nincsenek nagyjaink, akik kivezet­nének bennünket ^lÉfcjinthusból, amibe látszólag bf^órültt^^^ct itt min^ft legszebt

Next

/
Thumbnails
Contents