Nyírvidék, 1920 (41. évfolyam, 224-298. szám)

1920-12-14 / 285. szám

» 1 ím. áeeerabei 14 A diákok sorkosztolása Még csak 15 ebéd alkalomra van szükség és akkor minden arra rászoruló diáknaknak biztosítva van legalább az ebédje. Hétfőre 1, szerdára 4, péntekre 2, szombatra 8 diák nem kaphatott még eddig beosztást. Egyben bocsánatot kérünir az esetleges tévedésekért és mulasztásért ha egyik másik helyen a bejegyzett napra hiába várták a vendég diákot vagy ha e^yik másik helyre kettő is tévedett egyszerre. A beosztás nagy és nehéz munka, nagy körül­iekintést kíván és fizikai idő sem volt a beér kezett ajánlatok azonnal feldolgozására és be­osztására. Egyes napokat pedig, mint a vasár­napot, keddet és csütörtököt már tul is jegyezte a jószivü közönség, ugy hogy e napokra már több volt az ebédalkalom, mint a diák. Akik pedig a Nyirvidékhez is beküldötték ajánlatukat és a missziós hölgyek ivén is feljegyezték magokat, azok közül egyeseket az a meglepetés ért, hogy két diák is megjelent egymás után. Kis Károlyhoz tévedésből 3 diák került egy ebédre és mindahárman megelégedének. Ujabb felajánlások: 3 ebédet és 3 vacsorát ad: báró Buttler Sándorné. 2 reggeli, ebéd és vacsorát Qyurkovics Zoltánné. Nyíregyházi gyalogezred tiszti étkezdéje 2 diáknak állandó ebéd, vacsorát ad. Egy diáknak a Tisztviselők Otthonában rálő állandó étkezését biztosítja a Stockholmi Magyar Társaság. 2 ebédet, 2 vacsorát ad özv. Móricz Józsefné. 2 ebédet Erdélyi Kálmánná, Krecsák Jó­zsef, Qloviczky József Klein Dávid, 1 ebédet, vacsorát, reggelit Estók Károlyné, Berkovits Dávidné, Szabó János, Gráf Jánosné. 1 ebédet: Balczár Lajosné, Hunyadi Lászlóné, Ruhman Béláné, Hoffer Bertalanné, Herr Béláné, Olchváry Dezsőné, Kovács Pálné, Lengyel Nándorné, Neubauer Hugó, Izsóf Já­nos, Róth Ferenc malomtulajdonos. 1 vacsorát ajánlottak fel dr. Szánthó Miksa, Kurucz Dezsőné, Andrássy Aurél, Sipos Lajosné, Bleuer Bertalanné. A diákok élelmezését megváltották : Haász Ignác havi 200 K-val (három hó­napra fizetett 600 K-t.) Haász Mórné havi 200 K-val (3 hóra fizetett 600 K-t). Elek Józsefné a diákok élelmezésére fel­ajánlott 1000 K, Brüll Simon 300 K, Balczár Lajosné és Lányi lmréné 200 K mig ebédet nem adhat Szomjas Lenke 100 K és Ador­ján Ferenc 100 K-t. KatönáíTesTélye a Koronában Csukaszürke ruha! Sastollas Bocskay sapka! Mig rá nem rajzolódott a nyíregyházi utcák tablójára, sugaras messze álom volt csupán. Szivünk mélyén rejtett sóvárgó vágy, mely a Tiszánál őrködő oláh poszt felett napon­kint odaszállt a nemzeti hadsereg zászlöbontó táborhelye felé. És ragyogó ünnepi reggel volt a bevonulás reggele, Egy kétség és remény közt hánykódó esztendő' telt el azóta s a találkozáskor keblünkre ölelt magyar katona szeretetünk, féltésünk, bizakodásunk a legsöté­tebb hányódásban. Mindent elvehettek tőlünk, de nem foszthattak meg magyar hitünktől és « tornyosuló hit szilárd alapépítménye a magyar hadsereg, Horthy Miklós 'katonái." E hadsereg dédelgetett büszkeségünk, csodálatunk és szere tétünk tárgya. „Titkon kisérem lépteid s mind­egyre hiven, nem mint az árny az utazót csak jó időben." E vallomást a költő hazájához teszi s ma a haza a jövő reménysége: a nem­zeti hadsereg. Az ő lépéseit," mozdulását kiséri figyelő lelkünk. Most, fázós, lisztben szűkmarkú kegyetlen télben is, most az ébredő szeretet diadalát hirdető szent karácsony heté­ben is. A szeretet áldozó kötelességeinek élére ezt a kérdést tesszük: lesz-e a mi katonáink­nak karácsony estéjük, otthonuk fényét a lak­tanyába sugárzó meghitt ünnepük. Ragaszkodó szivünk parancsa, hogy legyen Ez a sziv meg is szólaltatta e parancsot s örvendve halljuk, hogy részt vehet ki-ki a katonák karácsony­estéjének elővaráziolásábsn. Egész városunkra kiterjedő akció indáit meg azzal a gyönyörű céllal, hogy a fegyverben "készen álló véreink karácsonyestén, otthonra emlékeztető foszlós kalácsban, ajándékos, közvetlen szépségű szent­estében részesüljenek. Az akcióra szivünk dobbanása a visszhang. Enaek az estének tün­tető megnyilatkozásnak kell lenni. Ki-ki sietve keresse a körülményeihez találó alkalmat s módot az akcióban való részvételre. A katonák karácsonyi estéjének anyag felíételeit egyrészt a holnap, 14 ón este műél­vezet tekintetében is klasszikusnak ígérkező műsoros estélyen biztosittatnak. Az estély a Koronában lesz s élén a mindig győzelmes akciók lelke, Oehm Tivadarné áh. Az estély pompás műsoraiból ezeket emeljük ki: A szin« ház zenekarának klasszikus nyitánya, Garay Etta szavalata. Kondor Sándor éneke, hegedű­kísérettel, Hall Géza főhadnagy szavaiata. Biró Jolánka énekszáma Kovách Árpád zongora­kísérete mellett. A zenekar zárószáma. A ki­váló müsoru estélyt a rövid előkészületi idő ellenére is a legszélesebb körbea várva várt érdeklődés előzi meg. A karácsonyestí akció másrészt a szent estéhez szükséges élelmicikkek ajándékozásában nyilvánul meg. Kalácalisztet, vagy kész kalácsot, süteményeket, sültet, bort, gyümölcsöt, vagy más alkalmas cikkeket a Move termeiben (volt szabadkőműves páholy) gyűjti a rendezőség | Karácsonyesti asztalunkat a háborús években l is áldozatos készséggel osztottuk meg a leg- : drágább testvérrel, a hsrcos katonával. Ma se íj szeghetjük meg karácsonyesti kalácsunkat a j nélkül a megnyugtató tudat nélkül, hogy ugyan- \ akkor katonatestvéreinknek is juttattunk abból, ami nékünk jutott. Iktassa be mindenki karácsonyi köteles­ségei közé a legszebbet, melybon hazafias áldozatkészségének nyilvánvaló tényét, a nem­zeti hadsereg iránt való szeretetéaek megnyi­latkozását adhatja: az adakozást a katonák karácjonyestéjére. Lakatos— és kavácsmesterekc szövetkezete Nyíregyháza, dec II Saját tudósítónktól. A szövetkezeti eszme ujabb térhódításá­ról veszünk hírt. A nyíregyházi lakatos- éa ko­vácsmesterek szövetkezetet.óhajtan-k létesíteni, hogy az anyagbeszerzés nehézségein könnyít­senek, hogy tagjaik részére nyersanyagot és félgyártmányokat beszerezzenek és egyben azért, hogy készgyártmányokat produkálván, azokat részben tagjaiknál, részben pedig a nagyközön­ség érdekében értékesíthessék. Értesülé3üak szerint a tárgyalások és meg­beszélések oly előrahaladott stadiumban van­nak, bogy a szövetkezet megalakulása rövid idő kérdése, hz alapszabálytervezetet egy BZÜ­kebb,, hattagú bizottság, Kiss Gyula helybeli lakatosmester elnöklete alatt és Pisszer János építész előadása alapján megállapította. Ennek, a minden szakmabeli mestert kielégítő alap­szabály tervezetnek alapján, rövidesen megin­dul az üzletrészjegyzés, melyet az alakuló köz­gyűlés megtartása követ. Megtörténtek az anyagbeszerzés iránti tá­jékozódások Budapesten, amelyek kedvező ered­ménnyel jártak, ugy, hogy ha megalakult a szö­vetkezet, valószínű, hogy a legrövidebb idő alatt lehetővé válik, tagjainak anyaggal és szén nel való ellátása is. A kiküldött bizottságba legbiztatóbb reménységgel ;fog a szövetkezet megalapításához. Ugy látszik, hogy bármeny nyire is ellenszenves kereskedelmi körökben a szövetkezetek szaporodása, az érdekelt körök mégis ebben látják boldogulásuk útját. Kívánunk sikert munkájukhoz, mert ebben is amindig előretörni kívánó erők szervezkedé­sét látjuk, amely az öosegély határozott bázi­sán kíván haladni, hogy elérje csonka-hazánk sorsának jobbra fordultát. (—r—s) — Értesités. Tisztelettel értesítem a szülőket, hogy a nyíregyházi református elemi népiskolában a tanítás f. hó 14 én, reggel 8 órakor megkezdődik. Nyíregyháza, 1920. dec. 12. Dr. Bartók Jenő ref. lelkész, iskolaszéki elnök. — Háláló fás Lavaleki Molnár Gusztáv földbirtokos életének 52 ik évében december 12 én este 10 órakor Kemecsén elhunyt. Keme­csén a róm, kath. egyház szartartása szerint f. hó 14-én fog beszenteltetni és Levelekea f. hó 15 én d. u 2 órako? a családi sírboltban nyugalomra tétetni. Az enresztelő szent mise­áldozat f. hó 16-án d. e. 9 órakor a leveleki és kemeceei rOm. kath. templomokban lesz. A megboldogultban Mezőssy Béla volt földmivt­lésügyi miniszter sógorát gyászolja. — A katcmkk karácsonyára a társada­lom vezető hölgyeinek serény buzgólkodásával városszerte folyik a gyűjtési akció ós hozzá­tehetjük, máris számottevő* megnyugtató ered­ménnyel. Nyíregyháza város hazafiasan érz6 közönsége felekezeti és foglalkozás külömbséga nélkül átérzi, hogy a szeretetnek, ragaszkodás­nak, megbacsülésnek és az együttérzés szálait erősítő figyelemnek mekkora mértékével tarto­zik Csonkamagyarország jobb jörője mostani egyetlen zálogának a vitéz magyar nemzeti hadseregnek. A msi idők sok áldozatott kiváa­nak tőlünk sok társadalmi, jótékonysági cólra szociális nyomorunk enyhítésére, de a sok kö • zött ennek a célnak saját jói felfogott érdemink­ben szintén kellő méltánylásra kell találnia s azért vállvetve igyekezzünk arra, hogy az ott­honuktól elzárt katonáink szamára akár termé­szetbeni, akár készpénz adományaink révéa mennél kedvesebb és emlékezetesebb karácsonyt biztosítsunk. A f. hó 14-én este a Korona nagy­termében büffével egybekötött hangverseny és táncestélyre jegyek még mindig kaphatók Ru­zsonyi Pál, Ferenczi József urak és Jakobovits Fanny urnő üzlethelyisegeiben ; az ugyanezen esti büffére szánt jótékony adományok pedig a Korona szálló emeleti kistermében 14 -én ked­den délután 2—6 óráig adandók át. Hazafias üdvözlettel a rendezőség. — A nyíregyház! ág. h. ev. tantestület f. hó 11-én tartotta negyedévi értekezletét, me­lyen Kubacska István igazgató beszámolt az iskolai életben eddig történtekről. E beszámolé szomoritó tényként állapitja meg, hogy az al­hanyagolt nyári takarítás miatt több iskolában késett a tanítás kezdete miért is a vezetőség eeak az esetben vállalta továbbra is a vezér­szerepet, ha az anomáliák egyszersmindenkorra megszűnnek. A mulasztások horribilis számát a cipő, ruhahiány ás a himlőjárvány okozta. 244 tanuló várja az amerikai cipőt. Felsőruhát 60 fiu és leány kap dec 19 én az ev. leányegye­sülettől. A helybeli cipésztársulat 2 pár, dr, Hoftman Emiiné 1 pár cipőt adott, A hívek 105 K-t, a svéd egyesület dr. Líffler Béla fő­gimn. tanár utján 800 K-t adott szegény tana­lók részére. A tanyai tanítók 32 előadásra vál­lalkoztak A miniszter előadásonként 25 K-t engedélyezett. A városban 969 ág. h. ev. 86 idegen felekezetű s a város által is subventio­nált tanyai iskolában 1031 ág. ev. és 265 ide­gen felekezetű tanuló iratkozott be. A városi ismétlőbe csak 32 s a tanyaiba 370 jár Az értekezleten felolvastatott L Kovács András gazdaifjak egyesületi elelnökénak Kubacska igazgatóhoz intézett azon kérelem, hogy az egyesületi élet fokozottabb fejlesztése érdeké­ben küldjön a tantestület egy tanyai tanítót a titkári teendők ingyen ellátására. A tantestület Neumann Sándort kérte fel. Kubacska István és Komány Péter szavaira valamennyi tanyai ta­nitó falajánlotta segítségét a gazdaifjak egye­sületének. — A Nyíregyházi Takarékpénztár egye­sület a f. hó 12 én — a részvényesek élőnk érdeklődése mellett — tartotta meg rendkívüli közgyűlését, amelyben az igazgatóság javasla­tának változatlan elfogadásával az intézet rész­vénytőkéjének az eddigi 2.200,000 koronáról 4,400,000 koronára való felemelését határozta el. Ennek a műveletnek a végrehajtása után az intézet saját tőkéi 13 millió koronát meg fognak haladni. — Gyermek patent iskola, harisnyák, női cérna és solyem harisnyák, férfi zoknik minden szinben, nagy választékban kaphatók Hungária Cipőgyár üzletében Nyíregyháza, Zrinyi Ilona-u. 5. 1602—80

Next

/
Thumbnails
Contents