Nyírvidék, 1920 (41. évfolyam, 147-223. szám)

1920-07-21 / 164. szám

1920. julius SÍ JVijaviDÉK. HÍREK — Orvosi hir. Dr. Lafkoviea Emö orvosi működését Kossuth-utca 11. szám alatt meg­kezdte. — Eljegyzéí. Koha Gizit eljegyezte Ho­rovitz Yiimos (Minden külön értesítés nélkül) — Orgia a temető őrházban. Többhe y­ről érkező feijelentések alapján az államrend­őrség tegnap éjjel razziát tartott a vasúti te­metőben. Az eredmény meglepő volt és az erkölcsi züllés rettenetes és szomorú tanúbi­zonyságát szolgáltatta. A temetöőr házában hét nőt ós három férfit lepjtt meg a rendőr­ség. Alapos gyanú merült fel Balázs András temető őr ellen, hogy kerítéssel foglakozik és lakását éjjenként az utcai nőknek engedi át. A rendőrség Balázs ellen az eljárást folya­matba tette. — Áz oláhok kegyetlenségei. Hogy mi Iyen kegyetlen módon bánnak az oláhok hon maradt véreinkkel, ítéljük meg az alábbi ese­tekből is. Korond községben fegyverelrejtés címén a legények közül nyolcat az oláhok el­fogtuk, bezérták s két hónapig vizsgálati fog ságban tartották. A Lfogság alatt oly erősen elverték őket, hogy az egyik, kiszabadulása után hat hónapig bal karját semmiféle munkára nem használhatta. Ugyancsak Korondon történt karácsonykor, hogy sz egyik fiu mu'atozás közben igy köszöntötte poharát : „A magyarok istena ne hagyjon el l 4 Több se kellett. Az ott jelenlevő olábcsendőrök neki estek 3 oly na­gyon megverték a szerencsétlent, hogy még ma is ágyban fekvő be!eg. — A vásárosnaményi kommunisták pöre. Szilvási Károly és társainak napokat igénybe­vevő pere tegrap este 6 írakor ért véget a törvényszék ítéletének kihirdetésével. Vasárnap de. dr.Székal Gyu'a kir ügyész vádbeszédje után a védők, dr. Szilágvi Jenő, dr. Mekes Aladár, dr. S. Szabó László, dr. Kerekes Pál és dr. Korányi Endre terjesztették elő védbeszédjüket, ami után a törvényszék tanácskozásra vonult vissza és másfél napi gondos muDka után teg­nap este 6 órakor hirdatte ki a szétágazó bün­p?r nagyterjedelmü anyagára nsgy körültekin­téssel gondosan kidolgozott terjedelmes íté­letét. A biróság ez idősebb Szilvásit, a vásá­rosnaményi kommunista mozgalom tejét egy évi és négy havi börtönre, fiát Istvánt pedig, aki fiatalos hévvel és buzgalommal tigyekezett aty­jának szellemében közreműködni, egy évi sza­badságvesztésre ítélte. A többi vádlottakat, akik az egész moz­galomban epizód-szereplők voltak ós jelenték telen működésűket is inkább a terror megfé­lemlítő hatása alatt fejtették ki, mint meggyő­ződésből, a biróság felmentette. — Fogház és bolbíintetés az árdrágí­tóknak. A „Budipesti Közlöny" julius 16 iki száma közli, a magyar nemzetgyűlésnek az ár­drágítókra vonatkozó törvónyciaket. Az árdrá­gítás vétsége egy évig terjedhető fogházzal és százezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel, továbbá hivatalvesztéssel s a 'politikai jogok gyakorlásának felfüggesztésével és azoknak a cikkeknek elkobzásával büntetendő, amelyekre nézve a cselekmény elkövettetett. És ameny­nyiben az árdrágítás visszaélését közvetítő (láncos) követte el, ha felnőtt 10-25 ig ter­jedhető vesszőbüntetéssel büntetendő A tör­vénycikk minden esetben elrendeli az ítéletnek az elitélt költségén hírlapokban és falragaszok utján való közzétételét — öngyilkossági kísérlet. Pozsgai Má­ria helybeli lakos tegnap este 7 órakor meg­mérgezte magát. Öngyilkossági kísérletének okai ismeretlenek. Könnyebb természetű és nem életveszélyes sérüléssel beszállították az „Er­zsébet" kórházba. — Palma gummlsarok, bőr és posztó komótcipők, ehóreipőtisztítók, cipő­fűzők, cipőkrémek minden szinban kapható : Hungária Cipőgyár üzletében, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 5. SZÍNHÁZ Heti műsor: Kedd: Farsang tündére, oparett ujdoaság, Sztankóczy István jutalomjátéka. Szerda: Egy katona története, Kun Dezső juta­lomjátéka. Péntek^' ^ züs t operett újdonság. Szombat: Pünkösdi rózsa ) Balogh Böske a Reva Vasárnap du : Cigánybáró) színház primadonnája, „ este : Csókbakter) mint vendé; — Kun Dezsé jut alomjátéka. Szerdán ismét lázas estéje lesz a Színháznak. Kun Dazső ez a tehetséges kedvelt komikus tartja jutalom estéjét egy komoly kitűnő darabban, csak azért, hogy megmutassa a közönségnek, hogy más oldalról is tud művészit nyújtani. ,,Egy katona története" kerül szinre és hisszük, hogy zsúfolt ház fog tapsolni a jutalmazandó­nak. Ugy értesülünk, hogy barátai ajándékok­kal halmozzák el ez estén. EzQst sirály Butykai szenzációs operettje c&ütörtökön kerül szinre, a főszerepeket Réthy Margit, Pálfi Ilonka, Sztankóczy István és Ekecs Ferencz játszák. KÖZGAZDASÁG — A szövetkezetek a gabona átvételben. Mint illetékes helyről értesülünk az idei zárolt gabona termós összegyűjtésével megbízott, Ma­gyar Szövetkezeti Központok Áruforgalmi Rész­vénytársaságá" nak helybeli kirendeltsége Sza­bolc3vámegye egész területén megszervezte már az u. n adógabona átvételével megbízott szerveket. Az átvétellel mindenhol a „Hangya" éi 0 K. H. szövetkezetei lettek megbízva ós ott ahol esetleg ilyenek nincsenek a szomszéd község szövetkezetei illetve azoknak megbízot­tai fogják az adógabona átvételét ős rendel tetési helyére leendő elszállítását eszközölni. Korszakot alkotó eseménynek mondhatjuk a kereskeeelam terén a szövetkezeteknek a ga­bona átvételhez történt bekapcsolását, mert ez által szövetkezeteink, melyek éppen a vi­dék, tehát a iermelő területek eddigi áru ellá tását biztosították, könnyű szerrel szerezhet­nek gyakorlatot a gabona kereskedelemben ós ezáltal megalapozói lesznek majd az uj keresz­tény gabonakereskedelemnek. — Szabolcsvármegyei Gazdasági Szövet­kezet címen nagyjelentőségű idaálista szerve­zettség létesül. A szö'-etkezet előéríekezlete vasárnap délután volt s ott kimondották az alakulás szükségét. A részjegyzósek magindul­tak. A szövetkezetet közelebbről & holnapi számban ismertetjük. . 1,1.1, — Testnevelés Gáspár Jenő Fedák Béla és Lovass Antai a Mac. hírneves bajnokai a vasárnapi verse­nyek körei annyira megkedvelték városunkat, hogy a hétfői napot is körünkben töltötték s csak ma reggel indultak Pest felé. Kívánjuk, hogy a kellemes emlékeket tartsák meg hosszú időre s ha lehetséges az őszi athlétikai verse­nyünkön ismét üdvözölhessük. A viszontlá­tásra ! MTK. football csapata Nyíregyházán. NyTVE. vezetősége nem kímélve semmiféle áldozatot, vasárnapra lehozatta a külföldet most veretlenül végigjáró MTK. csapatát, hogy mű­vészetüket a NyTVE. első csapata ellen ragyog tassák. A vezetőlég mindent elkövet, hogy a világhirü c»ap«tot a lehető legszívélyesebb fo­gadtatásban részesítse. Felhívás a sportkedvelő közönséghez I Több oldalról hozzánk idézett azon kedves felhívásnak, hogy az MTK. footballistáit julius 24-én ós 25-én este készséggel látják ottho nukban, szívesen teszünk eleget és ezért föl­kérjük a sportszerető és footballt kedvelő kö­zönséget, hogy akik a nevezett napokon ottho nukban egy egy helyet biztosítanak a football művészek számára, ebbeli szándékukat f hó 23-ig adják tudtul a football osztályrendező ségének. (Dr. Kcómy Károly irodája Zrínyi Ilona utca.) Helyreigazítás. A vasárnapi athlétikai ver­seny eredményközlésébe, tegnapi számunkba hiba csúszott b?, amelyet a következőkben igazítunk helyre: V. Magasugrás. 1. Gáspár Jenő (MAC.) 182 cm. 2 Petrasovszky (NyTVE) 169 cm. 3. Létray (üyTVE.) 149 cm. öt mxsi] m DIADAL SMOZGO Julius 21, 22, szerda, ssütörtök Nordisk szenzáció! A halál jegyese Indiai kaland 4 felvonásban. Főszereplő : RIA. YENDE. Városi közlemények K. 17846-1920. sz. Ajánlati felhívás. Nyíregyháza város képviselőtestület® Frankfurt Ignác volt nyíregyházai lakos elhalá­lozása folytán a Kgy: 10016—1920. ez. vég­határozaiával a „Haromrózsa" korcsma bérle­tének az örökösök részére 1920. évi augu3ztu» hó l-re való felmondását é3 a korcsmának ezen időtől 1 évi időtartamra ajánlati verseny utján való bérbeadását rendelte el. Felhivatnak ennélfogva mindazok, akik a „Háromrózsa" kercsma bérletét elnyerni kíván­ják, hogy zárt borítékba helyezett ajánlatukat f év julius hő 24 ik napjának d e. !0 órájáig Nyíregyháza város tanácsához címezve dr. Lőjek Gyula pü. tanácsnoknak adják at, ki egyenként a város részéről kikötendő bérleti feltételeket a hirdetmény kibocsátásától kezdve az érdek­lődőknek rendelkezésére bocsájtjs. Bánompénzül a magajánlott összeg 10% a készpénzben az ajáalatok henyuj fására kikötött határidőt megelőző napon déli 12 óráig a vá­rosi házipénztárnál, ezen felhívás számára való hivatkozással leteendő. Az ajánlatban a bánompénz letétele meg­említendő. Későn érkezett vagy bánompánz nélküli ajánlatok nem fognak figyelembe vétetni. A tanács, illetve a képviselőtestület fenn­tartja magának a jogot, hogy az ajánlatok közül, tekintet nélkül az ajánlatok feltételére, szabadon választhasson Nyíregyháza, 1920. évi julius hó 9-én. 1230 Dr. Bencs, polgármester. 3ES 1 egy kisebszerti kávéház teljes be­rendezés egyben vagy részletekben. Cim a kiadóban. 2261 Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal

Next

/
Thumbnails
Contents