Nyírvidék, 1920 (41. évfolyam, 147-223. szám)

1920-07-10 / 155. szám

2 1920. julius 10 • ••""• - Gazdálkodás az oláh demarkációs vonal mentén Budapest, julius 8. (Saját tudósítónktól) Amint tudjuk, Magyarországnak földara­bolása nagyon sommásan és minden jogos érdek teljes félretételével ment végbe. így a román demarkációs vonal is nem cssk egyes községeknek határát vágja ketté, hanem sok gazdának földjét is ugy kettészeli, hogy akár­melyik részén lakjék a gazda az ország terü­letének, a demarkációs vonalon tul esö földjé­től szuronyok kergették vissza. Ez az állapot rengeteg sok uehézséget okozott a demarkációs vonal melletti gazdálkodasban. Ha meggondol­juk hogy ez a vonal csaknem ezerszáz kilo­méter hosszú, akkor elképzelhetjük, hogy hány ezer magyar gazda életét keserítette meg ez az állapot, lakott legyen a demarkációs vona­lon innen, vagy tul. A már aláirt, de a magyar törvényhozás által el nem fogadott békeszerződés értelmében még csak most kezdhették meg munkájukat azok a határmegállapitó bizottságok, amelyeket a győztes nagyhatalmak küldenek ide, hogy az égbekiáltó igazságtalanság és fölösleges fcárbiz­tositásoknak legalább azt a részét orvosolják, ami az életet és a gazdálkodást a demarkációs vonal mentén képtelen gyötrelemmé tette. A magyar kormány már hosszabb idő óta sürgeti, hogy az oláh kormány .. valamelyes ideiglenes megegyezésbe menjen belé, hogy a gazdálkodás a szóban levő vidékeken teljesen meg ne akadjon. Most végre létre jött a meg­egyezés, amelyét a magyar kormány és a román kormány megbízásából is katonatisztek irtak alá. Ez az egyezmény junuis 26-án lépett életbe és egy hónapi határidőre "mindkét rész­ről bármikor föl lehet mondani. Az egyezménynek a'következő intézkedé­seit kell főképpen kiemelnünk : Azok az ingatlanok, amik a demarkációs —I H'I'II ni » • mi'S MWW»»ttWMi»,i uacfaamca—i Egyről-másról Szépségápolás Egy vidéki barátnőmmel találkoztam a napokban. Meglepett a csodálatos szépsége. Első kérdésem ez volt: mond kérlek mitől szé­pültél így meg. Eleinte húzódozott, hogy igy­ugy... nem mondhatja el, mert a házi orvosuk ajánlott neki egy elsőrangú kúrát, ami eleinte kissé kellemetlen, de később mikor megszokja az ember fel se veszi 03 ő becsületszavára megígérte, hogy nem árulja el a titkot, de ha fogadom, hogy senkinek sem mondom el, be­avat engem mint jó barátnőjét. Égre-földre esküdöztem, hogy nem mondom sekinek mire barátnőm a következőket mesélte el: Hajdan hónapokkal ezelőtt, mikor még minden nap hust ettünk kétszer is, tele volt az arcom apró pörsenésekkel. A doktor mondta, hogy ez a tulerős táplálkozástól van. Ideges voltam. Azután csak hetenként egyszer került hus az asztalra. Tojás, vaj nemvolt már. Az arcom kezdett kisimulni. A járásomat, valami előkelő lassúság váltotta fel. Az erőteljes moz­dulataimat kezdtem elveszteni. Örömmel kons tatáltam e lényeges változást. De az arcom még mindig virított, mint egy jól táplált szakács­nőnek. De most — s itt arca szinte átszelle­mült a büszke örömtől — mióta hust egyálta­lán nem látunk, vaj, tojás raak névleg szere­pel az asztalunkon, óh azóta soha egy patta­nás sincs az arcomon. Az álmaim nyugodtak. Eleinte voltak ugyan vízióim. Rántott csirke, libacomb, füstölt sonka, kolbász és más hus­nemüek vonultak el előttem katonai egyenruhá­ban és elfogatással fenyegettek, amiért száműz­tem őket. De orvosom tanácsára esté hidegvizes lemosásokat rendeztem és a vizió megszűnt. Most pedig a következő diéta szerint élek. Reggel egy fél csésze tej, egész csészével éh­gyomorra nem ajánlatos, kevés barna kenyér, tizórai semmi esetre sam. Ebéd: krumplileves, zöld petrezselyemmel; ez valami csodás hal­vány szint kölcsönöz az arcnak esetleg még egy tál étel: psprikáskrumpli kevés zsírral, a sok zsír növel a mitfreszereket, nem ajánlom. vonaltól nem esnek hat kilométernél messzebb, útlevél nélkül átléphetik a tulajdonosok, bérlők vagy művelők. A demarkációs vonalat igazoló jeggyel lehet átlépni, amelyet a magyar terüle­ten a járási főszolgabíró, a román megszállás alatt lévő területen pedig a román közigazga­tási hatóság állit ki. Az igazolványokon rajta kell lenni a főszolgabiróság, a román közigaz­gatási hatóság, továbbá az illetékes magyar és román katonai parancsnokság pecsétjének is. Ezek az igazoló jegyek két hónaponkint meg­ujitandók. Ilyen igazolványt kaphatnak a vonaltól hat kilométernél messzebh eső földek érdekeltjei is. Joguk van az igazolványra a tulajdono­sokon, bérlőkön, vagy művelőkön kivül ezek családtagjainak, segédjeinek, kezelőinek, alkal­kalmazottainak és munkásainak is, ha az ő közreműködésük az ingatlanok gazdasági ki­használása érdekében szükséges. Ez a közlekedés csak napkeltétől nap­nyugtáig tarthat. Könyvet, újságot, vagy más irást, levelet és fegyvert nem szabad vinni. Kocsik, állatok, szerszámok és egy heti élelem átvihetők. Érdekes intézkedés ebben az egyezmény­ben még, az hogy a termésnek a félőt azon a területen kell hagyni, ahol az ingatlan fekszik. A demarkációs vonalon fo'yő ilyen for­galmat a cssndőrség őrzi. Hát bizony elég keserves lesz az ez évi gazdálkodás a demarkációs vonal mentén, az egyezmény alapján is. De legalább nam lesz­nek kitéve a gazdák mindenféle önkényes sar­colásoknak és erőszakoskodásoknak. A mai j viszonyok között ez is nagy szolgálat a magyar ^ mezőgazdaságnak. Uzsonna: semmi. Este újra egy fél csésze tej ' kenyérrel. Sok séta nsm ajánlatos. Először is fölösleges átvágyat csinál, másodszor kopik a cipőtalp. Sokat aludni. Csak ennyi a titkom. Ha ezt szigorúan betartod, lassú előkelő járást divatos halvány arcot és a szemekben valami túlvilági melankólikus fényt nyersz. Barátnőm elbeszélése eddig tartott. S hogy bebizonyítsam mennyire nem vagyok önző, közprédára bocsá­tom ezt a szépítőszert. Bárki megpróbálhatja. Én már megkezdtem, az ebéddel ugyan még csalok, mert a paprikás krumpli helyett spenó­tot ettem, de ugy látom természetéra nézve megegyezik a krumplival, mert ez Í3 halványít. E téren történő észrevételeimet szívesen köz­lőm majd a szépülni akarókkal. . Egy vidéki tisztviselő leány. HÍREK — Orvosi hír. Dr. Ehrsnfeld Hugó orvosi rendelését Szarvas-u. 23, sz, alatt (Grósz Zsig­mond-féle házban) megkezdte. — Utazás kompon át Miskolc felé. Julius l-e óta vonatok járnak Rakamazig s ott a Miskolc felé utazókat komp szállítja át a túlsó oldalra. Az átszállítás meglehetősen ne­hézkes, mert uj kompjegyet kell váltani. Egy­szerűbb volna, ha már itt Nyíregyházán meg­válthatnák a vasúti ós a vele kombinált komp­jegyet. — A „Tisza" legközelebbi száma a Kiss Róland és 25 társának monstre bünpörőről hoz részletes, kimerítő tudósítást. Élénk az érdek­lődés a férfi kedvencverseny iránt, melyhez a szavazólapokat a „Tiszá"-ból kell kivágni. A „Tisza" kapható az Ujságboltban, a tőzsdék­ben és a rikkancsoknál. Egyes szám ára 3 korona. — Adomány. A festőiparosok mulatságuk jövedelméből 939 koronát az Oroszországban sínylődő magyar hadifoglyok hazaszállításának költségeire adományoztak. Az adomány kiadó­hivatalunkban vehető át. — Lovas Ferencz okleveles mérnök ma k gánmérnöki irodáját Kálvin tér 4. sz, alat megnyitotta. — A nyíregyházi m kir. államrend­őrségen a tagnap óta nagyjelentőségű átszar­vezésr munkálat folyik. A rendőrség államosí­tásának végleges keresztül viteléről, az állami szolgálatba lépő személyzet átvételéről, az ál­lami és városi ügykörök pontos magállapításá­ről van szó. As államosítás keresztülvitelét a Debrecenből^ ideérkezett Dr Ghic<fy Tihamér m. kir. áll. rendőrségi főtanácsos, a debreceni rendőrkerület főkapitányi in'.éző. A városi rend­őrség szolgálatában állt személyzet nagy részét átveszi az állam, többan azonban a város szol­gálatában maradnak, egyesek további szolgála­tára pedig egyik,fél sem reflektál. E tekintet­ben még bizonytalan egyesek helyzete, s az átvett tisztikar végleges minősítése sem nyert teljesen positiv é3 feielőgitő tormában me ol­dást. Mindenesetre kívánatos volna, hogy a ré­gebb idő óta buzgón szolgáló személyzet tisz­tán lá$sa helyzetét. — A sóstói liga-népfinnepély prog ramja. A f. hó 11-én vasárnap du. megtar­tandó sóstói Tevéi népünnepély programját a következőkben ismerteti az intéző-bizottság, Az előreláthatólag nagyon tömeges jegy­eladás lebonyolításának megkönnyítése végett j6gyek már vasárnap de. 10—l-ig is kaphatók a szokott helyeken íelállitott gyűjtő perselyek­nél. Vasárnak du. pedig jegyek ugy a kisvasút vármegyeháztőri erre felállított külön pénztár­nál, mint a Sóstón felállított 3- pénztárnál kaphatók, ugyanott válthatók jegyek a délutáni kabaré előadásokra is. A jegyek feltűnő helyen viselendők. A közönség az ünnepély délutánjának 1 órájától másnap reggelig félóránkint — éjjel ritkábban, — induló vonatokkal közlekedhet a Sóstóra. ­Az arató ünnepély résztvevői zenekar kíséretében vonulnak keresztül du. 2 óra után a gazdakörből a város főterén a Várme yeház­térí nyvkv. állomásra, onnan du. 3 órakor kis­vasuton külön kocsikban mennek ki a Sóstóra, hol a zenés felvonulást délután 4 órakor meg­ismétlik. v A sóstói ünnepély du. 3 órakor kezdődik, ekkor kezdik meg a különböző elárusító sátrak működésüket. A du. folyamán szépság-verseny, melyek jegyei az ünnepély színhelyén hölgyek által árujitíaínak, a szavazatok a sóstói fő­pénztárnál adandók le Az eredmény este fél 10 órakor fog kihirdettetni Szerpentin, — a szerpentin csatához — a propaganda sátorban kapható, ugyanott árusítják a Liga jelvényeket lapokat és nyomtatványokat is. Lacipecsen ye íonatos, sóskitlí, virsli, sör, bor, gyümölcs, fa gy lalt, sütemény, cigaretta stb. az erre berende­zett sátrakban kapható. Külön sátorban Vári Vojtovits Zoltán festőművész szórakoztatja a közönséget gyorskarikaturáíval. As első kabaré előadás, a helybeli szín­társulat elsőrendű erőivel du. 5 órakor, a második helyi szereplőkkel &' gazd&ifjuság 2 szereplőjével, színművészekkel és a dalárda közreműködésével este 8 órakor veszi kezdetét a Sóstói szállódi nagytermében. Ugyanott ezt követőleg táncmulatság tartatik. Tánc céljaira azonban már a du. folyamán igénybe vehető a tánchelyiség Az ünnepély alatt a fürdő parkját katonai kordon zárja ei s csak feltűnően viselt jegyek­kel lehet belépni. A rendezésnél s jegyellenőr­zésnél a helybeli diák csarkész csapat is közre működik. A nemes célra és igen nagy érdeklődősre tekintettel az államrendőrség kivételesen reggel 4 óráig tolta ki a sóstói ünnepély záróráját. — Méhészköri értasttés. A méhésztan­folyam Ill-ik kurzusa f hó 12-én hétfőn d. u. 5 órakor nyílik meg a görög kath. oskola helyi­ségőben, felkérem a már jelentkezett valamint a még jelentkezni óhajtókat hogy fenti helyen és időben megjelenni szíveskedjenek mivel a f. évben valószínűleg nem fogunk több tanfo­lyamot tartani. Simon Kálmán kör elnök. — Felkérés. A vasárnapi sóstői T. e. v. é. 1. népünnepély rendező bizottsága felkéri a közönséget, hogy az ünnepély anyagi sikere érdekében minél több gyümölcsöt szíveskedje­nek ingyenesen a rendezőség rendelkezésére bocsátani. A gyümölcs adományokat kérjük f. hó 11-én vasárnap reggel 8 órakor névvel meg­jelölt kosarakban-átadni a kisvasutak várme­gyeháztőri állomásán a leányegylet elnökségé­nek. A kosarak másnap vissza fognak as illető ajándékozó házához vitetni. — Ince Lenke erdélyi menekültnek távi­rata van a Menekültügyi hivatalban.

Next

/
Thumbnails
Contents