Nyírvidék, 1920 (41. évfolyam, 147-223. szám)
1920-08-29 / 197. szám
t920 augusztus 29. gwzkodoti ahoz, hogy a statáriummal marad vagy távozik és lemondását megerősítette. Ö a statáriumot nem tartotta szükségesnek, különősen Nyíregyházára nem. Az ő érdeme az is, hogy ekkor megakadályozták Mikecz István alispánnak rendelkezési állományba való helyezését. A kommunisták ellen SZÍVÓS közdelmet folytatott. Gyűlöletet igyekez&ít kelter.i a munkások körében a kommunisták ellen, Akiről megtudták, hogy kommunista, kin'ásították a párthelyiségből. Annak megakadályozására, hogy a munkások íe-gyvert szerezzenek, Kovács főhadnagy- j gya l megállapodnak abbaD, hogy a fegyvereket S összeszed k é3 a nemzetőrség őrizetébe adják, f A nemzetőrség lefegyverezését igyekezett megakadályozni. Arról tudomással bír, hogy Kiss Rolandot még lejövetele előtt figyelmeztették arra, hogy keresse vele az összeköttetést és ő Kisst lejövetelekor minden tekintetken igyekezett is támogatni. Erre azonban Kisst csakugyan azon jobbszélső ssociálisták figyelmeztették, akikhez ugy ő mint Kiss Roland tartozott. Védekszéae «orán többször visszatér arra, hogy h izociáliata párt semmit sem tett Murányi kormánybzíos ellen és nem törekedett arra, hogy Szabolcavármegye szocialista kormánybiztost kapjon. Az uj szcciálista kormánybiztos installációja alkalmával mondott beszédével nem izgatott. hanem éppen ellenkezőleg munkára serkentette u főldosiiá.vt követelő népet'. Az izg&tárok vádj .ra részletesen nyilat- • kőzik üazimir Karoly. 1 íiiüizstfisveiJírí _ k vármegyei szabedoktatás megszenrszösa A nemzetnevelés ügja szer esetien, a szab&doktítás szflk körre . ajfiő. <m sj i esz- i közök hijján akadotió veit Magi rorszagon s a . nagy lelki én anyagi ött?.v jwJíIc, tradíciók és eszmények feladása, r.em;;oti öncííuság elhalványoáása egyéb nerctöiöuömséíjünkro visszavezethető okok mellett erre vezethető vissza. Ezael szemben » marxi.-, aics materiális i. , ! (.iájának hatalmas összegekkel támogatott agit'í- j ciós íZörvoESíd épültek ki é3 eléálioít egy tisztán materialú szocializmus, a nemzeti lélek taiajíika nem gyökerező és szomoiu végbe torkolüűó forradalmakiíáa. A nagy reorganiz&lé munka korrigálja a multak hibáit s eí«ő komoly feladata a néplélek egésasége* 'aji ösztönének, nemzeti öntudatának életrehivása, sgyszsrsmint a modsrn életfeladatok eegoldásához szükséges szociális és természettudományos ismeretek iskolán kívüli oktatással való terjesztése. E kérdést ma már Dem csupáh a cikkek és eszmsciserés éltetik, itt hála istennek rendületlen uekiindulásról, cselekvésről van szó. Amint országos szervezkedés folyik á testnevelés f ellendítene „ érdekében és hozzátehetjük, számottevő sikerrel, ugy a nemzeti lélek élesztőse és tartalmasitása céljából is szervező munkához; 1 Attak as arra biratottalx. Hz a munka vármogyék központjából indul ki. Nyi?»gyh^ea la eg-jik kiswgárzó központja less a népfobriiágositó SKabadoktatáin&fc A vértelen taíltftaok dastrakliv hatását ellensúlyozó munkát ab a biaoitság indította meg, amely csütörtöiSn délelőtt a vármegyeházán dr. Jármy Béla főispán elnökletével tanácskozott a szabadokiatás megszervezéséről. A tanácskozáson megjelent Depner Tibor miniszteri titkár az országos szebadokUtá3 ügyének központi képviseletében, jelen voltak továbbá hadseregünk képviselői, az alispán, a kir. tanfelügyelő, az egyházak és iskolák vezetői. A tanácskozáson Benkő András kir. tanfelügyelő ismertette a ssnbadoktstás szervezésére vonatkozó miniszteri rendeletet, majd Depner Tibor miniszteri titkár mondott emelkedett szellemű, mulasztásainkat élesen megvilágító és a nemzetnevelés teendőinek egész perspektíváját feltáró beszédít, mely vaióban alkalmas voit arra, hogy átérestussö a szabadoktatás döntő jelentősegét a haza soraára. A kérdéshez Énekes János kanonok, majd többen szóltak, így Benkő András kir. tanfelügyelő is. A felszólalások során az az álláspont alakult ki, hogy bármennyire is átérzik a jelenlévők a szabadoktatás szervezésének sürgősségét, a szervezem csak akkor biztat siker rel, ha annak élére önálló vezetésre hivatott szakembert küldenek ki, amit a központi kiküldött meg is igért. Az értekezlet ezután a vármegyei szabadoktatási bizottságot választotta meg a következőképen: Elnök Mikecz István alispán, társelnökök Énekes János, Ruttkay Gyula, dr. Bartók Jenő; Paulik János, ügyvezető elnök Benkő András kir. tanfelügyelő. Rákóczi lelke vfi-raszt az ősi Kassa felett. Vasárnap volt egy hete, e hó 15-én, hosszuhosszu hónapok óta újra felcsendült a kassai dómban a cssh erőszakkal lebilincselt, de magasba ivelő sasként újra és újra felszálló varázsos erejű magyar imádság, Kölcsey: Himnusza A vitézi magyar mullról regélő ősi boltivek alá ötszáz magyar leány, pár tás, gyöngyös magyar ruhában jött Isten zsámolyához. És ott a könnyes szemek egymásba omló tekintete a néma fájdalomról beszélt: Csonkamagvarországról. És ez a fájdalom hatalmasan zengő énekké, az igazságos Istenhez szárnyaló könyörgéssé erősödött és a kassai dómban ötszáz leány ajkán felcsendült az Isten áldd meg a magyart! A csehek a hazafias bátor magyar leányok közül hármat, két Forgác'n leányt és a Schaíkbáz leányt mise után letartóztatták. Rövid idő múlva szabadon bocsátották ugyan, de szigsru zsupáni rendeletben bűncselekménynek bélyegezték a templomi magyar fohászt. Nem és nem! Bilincsbe verni a magyar lelket, a dalba áhító hazasze reíetet nem lehat, mert az sírboltjából is kitör és hatalmasabb lesz, mint valaha ! Kassai magyar lányok áldja Isten a ti hüségtek ! —• Eljejjzés Friscfcmann Zoltán föld birtokos Ifagyfcííldból eljcgy-íste Bsnedikt Erzsikét B«sd;kt Imre Máv. főfelügyelő kányát Nyíregyházát, — Niafhlvé. Braun* te in L zsiks és Weisz Mór 1. hó 29 én délután 3 órakor tartják ejy tekeiéai ünnepélyüket Selyem-utea 20. sz alatt, amelyre jóbaráiaikst és ismerősüket meghívják. — Gyermekvándorlás. A Hadviseltek gyermek akciója álul varmegyénkbe elhelyexett vendig gyermekek hazaszaüitása meglesdödöit. Piros pozsgás vidám gyermekcsoportokat isállitanak a hilyérdekü vonatok. A -gyermekek óriási csomagjaikkal alig bírnak. A vendéglátók annji élelmet .pakoltak, hogy a cialádok is nyaralni fognak belőle Budapesten. A gyermekek fájó szívvel hagyják ott az igazi vendégízeretetet, a vendéglátók pedig már most meghívták a gyermekek legnagyobb részit a jövő nyárra is. Ma a polgári, nyiradonyi és dombrádí vonalról érkezett be 180 gyermek, ezsk közzül 130 már Reggel tovább utazott Bulapes'.re. A dombrádi gyermekök 24-én ma délben a Korona szálló éttermében ebédeltek, mint a vármegye vendégei, öröm volt látai a gömbölyű arca, éiaterős gyermekeket, akik noha <em fogják elfeledni a azabolcii vendéglátást. — A menekülteknek. Tamá* György pénztáros és Lengyel Antal rendeaő a nyirmadai diákság t. hó 15-én uz erdélyi menekültek javára rendezeti műkedvelő előidáaának tisata jövedelmét, 2002 koronát szerkesztőségünk utján a menekültek rendelkesésére juttatták. Hazafias, példás áldozatkész aégükért menekült véreink köszönetét tolmácsoljuk a rendezőknek és falülfízetőknek. — A Hadviseltek Irredenta müvészestélyén, vasárnap este fói 9 órakor a Korona szálló dísztermében ogy bájos párbeszéd során mond hálás köszönetet egy vendég gyermek a nyíregyházai vendéglátóknak és a leányegyletnek, önfeláldozó nemes magatartásukért. As estély jövedelmét a szövetség & gyermekek hazaszállítására fordítja. A műsor tele van igazi művészi számokkal. — A „Tisza" ma megjelent száma a következő rendkívül érdekes tartalommal jelenik meg: Charles Bandelaire: A balszerencse. Franciából fordította: Sás. Pisszer János: Lakásnyomcruság. Egy szabolcsi pap az épiumszivók barlangjában. A nő eredete. (Indus legenda.) Expersntából fordította Fer-y. Söpörnek a kávéházban. Marió : Pesti levél Vájsz vagyok a Jóba-cégtől... Kis „Tisza" a gyermekeknek. Kapható a Déli üjság rikkancsainál, az üjságboltban és a tőzsdékben. Ára 3 korona. — A megcsalt jótevő. A barak borbélya megszánta Sz. Gy. kiskorút, aki mint árva magára hagyottan lézengett a barak körül. Szállást adott neki, A jótett fejében reggelre kellemetlen meglepetés érte. Sz. Gy megszökött és magával vitte a borbély egész felszerelését. A szerszámokon sietett túladni, Gönczy detektív nyomára jött és elfogta a már egy hónapja a városban csavargó kisvárdai szökevényt. — A gazdag koldus. Egyik államrendőr előállüotta'^Tukács József kéregetőt, akinek nem volt koldulásra engedélye. A koldusnál ötezerÖtszáz koronát találtak. Tukács siketnéma, de csak a kellemetlen kérdésekre nem ad választ. Egyébként beszél, nyolc évet töltött a debreceni siketnéma intézetben. Most Pestről toloncolták Debrecenbe, ahonnan Nyíregyházára jött kéregető pozícióba. — Beiratások és vizsgálatok a leánygimnáziumban. Tudomására hozom az érde kelt szülőknek, hogy a leánygimnázium első osztályába jelentkező növendékek felvételi vizsgálatát augusztus 30 án, 31-én de. 8—12-ig tartjuk meg. A vizsgálat megkezdése előtt bemutatandó a tanuló születési bizonyítványa, a népiskola IV. osztályának elvégzését bizonyító ,.Értesítő könyvecskéje", valamint ujraoltási bizonyítványa. A vizsgálat dija 15 K. A vizsgálat sikere esetén a növendékek azonnal beirathatók. A II-VIII. osztályokba a tanulókat szeptember t—4 napjain vészük föl a VIII. osztály tantermében, a megelőző évi bizonyítvány alapján. Az V. osztályba ez évben utoijára léphetnek felvételi vizsgálat nélkül a másnemű középiskolák IV. osztályát végzett tanulók. A javító , pótló- és fölvételi vizsgálatokat szeptember 1 és 2 én, a magánvizsgálatokat szept. 3 és 4 ón du. 3 órától tartjuk meg. Minthogy az iskola jelenleg semminő címen sem részesül államsegélyben, az igazgatótanács kénytelen a fenntartással járó terhek fedezetlenül maradt részét arányosan a növendékekre áthárituni ós a tandíj erre való tekintetből valószínűleg 1000-1200 koronában fog megállapittatni, melynek fele a beiratáskor fizetendő. A felvételi" dij 80 K. Szegényebbíoríu növendékek, miként a múltban, ugy ez évben is számíthatnak a II félévben némi tandíjmentességre. Az iskolai ővet szeptember 6 áa de, 9 órakor nyitjuk meg. Adorján Ferenc igazgató. — Vasúti átjáró megszüntetése. A kálló semjén; határban a fűzeskerti átjárónál a Nyíregyháza —Mátészalkai útvonalon lévő vasúti átjáró megszüntetését rendelte el a Máv igazgatósága, ruait az átjáró az ott fekvő birtok parcellázása óta szükségtelen.— A József Szanatólum Egyesület pénztárosát felkérjük, hogy az egyesületnek adományozott 40 K-t szerkesztőségünkben d u. 3-4 órakor átvenni szíveskedjék. — A Tevéi javára. Kótajban augusztus hó 31 én, a kótaji diákifjuság a Területvédő Liga javára jótékonycélu táncestélyt rendez. Konfetti , szerpentincsata és szépségversennyel egybekötve. Beléptidij személyenkint 25 korona. Kcsdete este 8 órakor. Kitűnő senéröl gondoskodva van. — Helyreigazítás. A Területvédő Liga javára befolyt adományok közzétételében az a íétsl, hogy ogy magát megnevezni nem akaró ur 50,000 K-át adományozott, erre helyesbítendő : egy magát megnevezni nem akaró ur 20,000 K át adományozott. — Értesítés. A nőipar iskolában a beiratások szeptember 1. 2 ós 3 án délelőtt 9-12 óráig lesznek. A Kálvin-tér 3. számú helyiségünkben Trajtler Anna igazgató. — Zeneiskolai beiratások. A V. Volkmann Róza zeneiskolájában (Luther-tér 11.) a jeiratások aug. 30 án kezdődnek. Beiratkozni ehet regfel 9-től este 6 ig. Tandíj egész évre 600 kor , beiratási dij 20 kor., fűtési ós világítási dij 50 kor, mely a beiratkozáskor egyszerre fizetendő. A tandíj félévi, negyedévi és havi részletekben is fizethető. A tandíj havi részletekben való fizetése esetén az első és utolsó havi részlet a beiratáskor fizetendő. Bővebbet a falragaszokon.) A Füredi-féle zenedében (Kállói-utca 2.) a beiratások aug. 30 án kezdődnek. Beiratkozni lehet zongora, hegedű és gordonka tanszakra. Tandij egész évre 600 kor., beiratási dij 20 kor., fűtési és világítási díj címen a beiratáskor 50 korona fizetendő. A tandij félévi, negyedévi és havi részletekben is fizethető. A tandij havi részletekben való fizetése esetén az első és utolsó havi részlet a beiratáskor tize* tendő. (Bővebbet a falragaszokon,)