Nyírvidék, 1920 (41. évfolyam, 147-223. szám)

1920-08-06 / 178. szám

1920. auguszt s 6 Aff Milyen lesz az uj pénz ? Nem régen azt a hirt terjesztették, hogy az uj pénz neve Turul lesz. Most már kevesebb szó járja az uj pénzről, pedig tény az, hogy Korányi pénzügy­miniszter már el is készítette a magyar pénz­piac rendezésére vonatkozó javaslatát E tervek 3zerint egységes áilamjegyek lesznek kibocsátva. A terv megvalósulását a kormányválság ódázta el s emiatt nem került forgalomba a már elké­szült több millió értékű aprópénzt sem. Mérték­adó körök nyilatkozata alapján megírhatjuk, hogy a pénzegység ezentúl is korona lesz. A huszkoronásokat a Franklin társulat készíti, a kisebb jegyeket az államnyomda. Az ötven, -száz, ezer koronások Svájcban készülnek. Az uj államjegyek forgalomba hozatalát a pénzügyi javaslatok letárgyalása után azonnal meg­kezdik. — A Milliók könyve legújabb száma: Leile irta Bacgabő Sándor Rizosz. Ara 6 ko­rona. Kapható az Ujságholtban, a tőzsdékben ás minden ujságelárusitónál. — Palma gummlsarok, bőr- és posztó komótcipők, fehércipötisztitók, cipő­fűzők, cipőkrémek minden színben kapható: Hungária Cipőgyár üzletében, Nyirígyháza, Zrínyi Ilona utca 5. KÖZGAZDASÁG. A közfogyasztás céljaira igénybe vett termények őrleményeinek árairól rendelet jelent meg, amely a következő árakat szabja meg: búzadara 2500 K, finom tésztaliszt 2250 K, főzőliszt 1230 K, buzakenyérliszt, egységes rozs­liszt, árpaliszt, valamint ezeknek keveréke 400 X, korpa, konkoly és egyéb őrlési hulladék 150 K métermázsánkint, a közvetlen fogyasztást szolgáló forgalmon kívül. A vételár hitelezése esetén 6% kamatot szabad követelni. A köz­vetlen fogyasztást szolgáló forgalmi árákat a törvényhatóság első tisztviselője állapítja meg. A rendelet megszegése esetében a szóbanforgó készleteket elkobozzák, amikor is egyötöd a •feljelentőt, a többi pedig a rokkantak segély­alapját illeti. Testnevelés Budapesti Torna Club csapaíösszeálli tása. Óriási fontosságot tulajdonit B. T. C. ve zetősége, hogy nyiregyházai kirándulásuk teljes sikerrel végződik. Éppen ezérl azon első csa­pattal fog szerepelni, amelyikkel az őszi sze­zónt megkezdi. Felállása a következő lesz: Pal­c.sek, az E. L, A C-ból most átigazolt nagy jövőjű kapus, Orbán Béla és Erdélyi Géza (volt III ker.) hátvédek, Horváth Gyula (válogatott), Kanyeurek Lipót (válogatott) Szabó Sándor fe­dezetek, Dobó Gyula (válogatott) Brauchler Jó­zsef, Pócz Árpád (válogatott), Schwenk Alajos (válogatoU) és Szántó Imre (válogatott). Kisé­rőkül Harsády József a többszörös reprezesita­tiv hátvéd és Lescheditzky Kálmán a club in­tézője fog lejönni. Jegyek már előre válthatók Rotterideszné úrasszony dohánytőzsdéjében, hol elővételben 1—5 koronával olcsóbbak. Felhívás a birójelöltekhez! Magyar Labda­rugók Szövetsége Löwenrosen Chlarlest, a foot­ballbirák alelnökét, valamint Vértes Imrét az Alismert birót már szombaton leküldi, hogy a T-ére és 8 ára tervezett bírói vizsgálatot meg­tarthassák. A bírók még aznap este 6 1/* (fél hét) órakor az elméletből, mig vasárnap d- e. 9 órakor a gyakorlatból tartanak vizsgálatot. Felhívjuk ezért a birójélőiteket, hogy a kitűzött időben pontosan megjelenjenek a bujtosi sport­telepen. Jelentkezéseket ugy a helybeliektől mint a környékbeliektől elfogad Merényi Lajos (Csil­lag-u. 8), hova az ötven korona vizsgálati díj küldendő. , Huszonnégy éven aluliak ifjúsági-birók lehetnek. MOZI Diadal mozgó. Augusztus 6,7, 8, pén­tek, szombat, vasárnap: A fekete golyó. Amerikai filmdráma 4 felvonásban. A szezon legnagyobb attrakciója. Apolló^ mozgó. Augusztus 7, 8, szom­bat, vasárnap: Századok 1gendái. Film­szenzáció 2 részben, 8 felvonásban. Mindkét rész egyszerre lesz bemutatva. NYILTTÉR' A t. vevőközönség figyelmébe ajánlom nagy raktáramat, hol mélyen leszállitott áron kaphatók a következő áruk: K 130.- helyett K 105.­„110.- „ „ 95­„ 130.- „ „ 105.­„ 120.- „ „ 100­„ 130— „ „ 105.— „ 120 - „ „ 100­„ 120- „ „ 95­„ 180.- „ „ 130­„ 180— „ „ 120.­garantált 400 yardos cérna K 32.— 140 cm. széles sötétkék, barna, szürke szövetek — — — — K 160.— I a cérnazephir sötét zephir kartonok siffon T. szálú vászon kan&vász flanell szövet színes grenadin fehér crepp 2855 Kiváló tisztelettel Krámer József Bradovka-féle helyiség. Városi közlemények Ad. K. 21505—1920. sz. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy a rendőrség álla­mosítása folytán a járlatlevelek (redia) ügy­kezelése f. évi augusztus hó 1-től a város kezelésébe vétetett át s a járlatlevelek kiállítá­sával a városi jövedéki hivatal bízatott meg. Nyíregyháza, 1920. juiius hó 31. 1355 BENCS polgármester. K. 21816-1920. sz. Hirdetmény Felhivatnak mindazon termelők, akik saját termésű szeszfőzésre szánt nyerstermékeiket (szilva, szőlőtörköly, borseprü) saját maguk kívánják kifőzni, hogy ezen szándékukat f. évi augusztus hó 8-ig a polgármesteri hivatalnál jelentse be. A bejelentés az előirt mintalapokkal tör­ténik. Mintalapok a városi jövedéki hivatalnál kaphatók. Nyíregyháza, 1920. évi augusztus hó 2-án. 11371 Dr. Bencs, polgármester. Gazdasági Egyesöleti Közlemények Gazdák figyelmébe! Felhívjuk a gazdaközönség figyelmét, hogy a Földmivelésügyi miniszter ur vetőmag­csávázási célokra — kilogrammonként 30 koronás árban rézgálicot bocsátott rendelke­zésre a Magyar Mezőgazdák Szövetkezeténél történő átvételre. Mindenki, akinek erre szük­sége van, sürgősen jelentkezzen a Gazdasagi Egyesületnél, hogy a megrendelést idejekorán megtehessük. Szikszay Sándor g. e. titkár. Önkéntes árverési hirdetmény. Az összes telekkönyvi társtulajdonosok nevében közhírré teszem, hogy a Nyíregyházán Rákóczi-utca 22. szám alatti házas belsőség egészben, — mely a nyiregyházai 6. számú telekkönyvi betétben 2 ik sor, 2490. helyrajzi szám alatt áll, a társtulajdonosok közt pénz­értékben leendő felosztás céljából Nyíregyházán, az én hivatalos irodámban (Rákóczi-utca 8. sz,) folyó évi augusztus hó 23 ik napján délután 3 órakor az én közjegyzői közreműködésem mellett megtartandó nyilvános magánárverésen 700000 korona kikiáltási becsár mellett oladatik. Bánompénzül 50000 korona az árverés kezde­tekor kezemhez lefizetendő, mely az árverésen elért legmagasabb vételi ajánlat összegének egyenlő Vs-ig azonnal kiegészítendő,az elfogadott árverési vételi ígéret összőgének második egy­harmada a folyó év szeptember hó 7. napján a maradványi egész összege pedig folyó évi szeptember hó 22. napján lejáratig kamat nél­kül irodámban nekem megfizetendő. Ugy a bánompénz, mint a vételári összes részletek a jelenben közforgalmú készpénzben fizetendő. Ezen árverésnek részletesebb feltételei közjegyzői irodámban a hivatalos órákban az árverésig is megtekinthetők. Nyáregyháza, 1920. augusztus hó 2. napján. SomOgyi Gyula 1353 nyiregyházai kir. közjegyző. Gépazsurozás, a legszebb kivitelben és jutányos áron készül: Viz-utca 12. szám alatt. Válogatott csemegeszőlő 1 Ixg. K 20.-« Heimeczi fiiszer- és csemegekereskedés, Nyirvizpalota. 1472 Jsmenetelü meglevő üzlethez kibővítésre , 60—70 ezer koroml társ kerestetik. Cim a kiadóban. 1373 1 liter uradalmi bor K16­Kapható (nagyban is) Berger Sámuel fűszer- és csem&geüzletében Zöldség-tér 2. sz. 1375 Magyar levélbélyeget használtat és használatlant veszek. Árajánlatokat kér: Spitzer Sámuel Kismarton, Sopron megye. 1361 Pormentesifö padlóolaj Gépolaj, kátvány, vörös Karboleum, Brunolin, Linóleum, fehér és színes zománclakkok, sósav kénsav, terpentin pótló, valódi lenolajfirnis és szappanfőző szóda, legerősebb, nagyban és kicsinyben legolcsóbban beszerezhető Brül! Simon festéksizletében Borprések ekék, boronák, vetögépek legjutányosabb árban kaphatók.: Weisz Dezső cégnél Rákóczi-utca 17. sz. 1342 Megnyílt uj ecetraktár. Kapbató legjobb minőségű gyári ecet nagyban és kicsinyben legjutányosabb árban Nyirfa-utca 37. szám alatt Fried Márkusznál. § i—t Raktár nagyban: Sip-utca22. Ajánlunk mig a készlet tart s I. a. 62%-os száraz szinszappant i/4 kgr.-os darabokban 64 koronáért. 72%-os marseiiii fagg^ussappant kgr.-ként 80 K-ért. 1205 Komlós és Társa Budapest, VI., Bajza-utca 44. TáTirati cim: Klein ok Budapest

Next

/
Thumbnails
Contents