Nyírvidék, 1920 (41. évfolyam, 75-146. szám)

1920-06-11 / 131. szám

Ifiregyháza, 19iQ. junius 11. * Péotek XLI. évfolyam * 131 izám Dvorcsák GyőzS Nyíregyházán. Az erősen mozgalmas választási küzde­lemnek a képe teljessn kibotakozott tegnap eate Dvorcsák Győző jelöltnek megérkezésével. Hivei és apostolai ugyan eddig is mindent el­követtek a választó közőqség tájékoztatására, a jelöltjük programjának ösmertetésére, kiváló egyéniségének, érdemeinek méltatására, — de azért mégis — már ugy hozza azt magával a szokás, meg a választó ós jelölt közötti viszony­nak a természete, mégis csak az az egymásra ösmerés, a kölcsönös megértés, a bizalom igazi alapja, helyes módja, ha a választó és jelölt közvetlen, személyes érintkezésbe lép egymással és a választó közvetlenül, a jelölt­nek szájából hallhatja azokat tz elveket, ame lyeknek alapján a kerületnek bizalmára, man dátumára pályázik. A magunk részéről, akik egyébként a párt­mozgalmaknak C3ak hűséges és tárgyilagos krónikásai vagyunk és ezután is azok kívánunk maradni, — a választas ideális tisztaságának és az eredmény realitásának szempontjából nagyoa örülünk, hogy a kerület har-aadik je­löltje is személyesen megjenhetett és köz vet len érintkezésbe léphet a választó közön­séggel. Tudjuk, hogy >z ő nyíregyházi jelöltsége messze magasan áll a helyi és személyi éide­keken és a felvidék visszakapcsolásának kér­désével összefüggésben országos érdekű kérdés és épen ez­ért látjuk szívesen a jelölt urnák egyébként is érdekes és európaszerte jól ismert alakját, sz agilis politikusnak meg­jelenését városunkban. Különös súlyt helyezünk az ő személye­sen teendő nyilatkozataira annál is inkább, mert azokból és azok által tisztázni remélünk sok olyan kérdést, a melyek a választási moz­galmaknál szokásos korteskedés és ellenkortes­kedés révén merültek fel az ő jelőttségével kapcsolatban •lesnék a jelölt ur attól a mandátumtól, amelynek el­nyerését Apponyi Albert országos érdekből szükségesnek tartja. Anélkül, hogy ezeknek az aggodalmaknak a komolyságát és jelentőségét méltatni kíván­nók, az vagy azok bitelét bírálni akarnók, az ügy érdekében, és pedig usry a magyarság álta­lános érdekében, mint magának Dvorcsák Győző képviselőjelöltnek az érdekében is szük­ségesnek találtuk nyíltan leszögezni itt azt a tényt, hogy ilyen szóbeszédek sokaknak ez elhatározását károsan befolyásolják, vagy legalább is nagyon sok vá lasztónál teszik nehézzé a helyzet mérlegelését és az elhatározást. Mert hiszen mi sem természetesebb, mint az emberi na'urában gyökerező az a hajlam, hogy a rosszat mindig hamarabb elhiszi vala­kiről, mint a jót. Éppen ezért örülünk neki, hogy Dvorcsák Győző megérkezett, mert a választási kampány hátralévő két napja alatt alkalma és módja lesz reá. hogy ezekbsn a kérdésekben nyilat­kozzék. Álláspontját, programmját, kívánalmait, nemzetiségi felfogásának alapvető tételeit előt­tünk kifejthesse, az aggodalmakat eloszlathassa, a kételkedőket megnyugtathassa és ez által a helyzetet végképen tisztázhassa. Az ilyet csak személyesen, csak élőszóval vagy csak sajátkezű aláírással ellátott írásbeli nyilatkozattal lehet elintézni. Ilyen fontos kér­désekben a mások közvetítő nyilatkozatainak, a szócsövek hangjainak soha nem lehet meg az a meggyőző és elhatározásra indító hatása, mint a közvetlen érintkezésnek, a közvetlenül tett nyilatkozatnak. A felvidék, az ország feszült várakozása és érdeklődése kíséri ebben a kérdésben a nyíregyházi választási mozgalmat és annak ki­menetelét. A teendő nyilatkozatoknak országos, sőt külpolitikai jelentőségét elvitatni nem lehet. A helyzet komolysága szerint cselekedjék min­denki. A kormányválság Budapest, junius 10. (Saját tudósitóDktól.) Budapestről je­lentik, hogy a nemzetgyűlés tagjait a válság kérdése foglalkoztatta. A kormány tagjai Horthy kormát)yzó elő terjesztették azokat a garanciá­kat, amelyeknek teljesítése esetén hajlandók helyükön maradni A két kormányzópárt ebben a kérdésbeű véd és dacszövetséget kötött s minden eszközzel kész megvédeni a nemzet­gyűlés szuverenitását. Apponyi A bért gróf Tóth János volt mi­niszterrel ma délben Budapestre érkezett. Az összes pártok tőle várják, hogy érveinek hatal­mas tekintélyével a válságot sikerül végleg megoldania. A Franciaországban lefoglalt postai küldemények kiadása. Budepest, junius 10. Saját tudósítónktól. Budapestről jelentik, hogy a kereskedelem­ügyi minisztérium értesítést adott ki, mely szerint a Franciaországban a háború alatt le­foglalt postai küldeményeket visszaadják, ha az érdekeltek francia nyelvű beadványban a fran­cia vezérkar főnökéhez fordulnak. Bővebb fel­világosítást a miniszteri értesítés nyújt. A bolgárok meghívása a Dunabizottságba Budapest, junius 10. (Saját tudósítónktól.) Szófiából jelentik, hogy a bolgár kormány jegyzéket kapott Páris­ból, hogy a Duna-bizott3ágba küldjön megha­talmazott képviselőt. A bizottság tanácskozásai julius 17 én ós augusztus 1-én lesznek. A bol­gár kormány Lazarov Györgyöt hatalmazta meg a bizottságban való részvételre. Emődy József meghalt. Budapest, junius 10. (Saját tudósítónktól) Budapestről jelentik, hogy Emődy Józef, az Omge. egyik igazgatója, felvidéki birtokán meghalt. Tőzsdei árfolyamok Budapest, junius 10. (Saját tudósítónktól.) Valuta: Napoleon 620—6C5, font 640-655, dollár 160-160, francia frank 12.82-12.90. svájci frank 30.00— 30.75, márka 463-483, lira 10.10-10.20, rubel 3.98-3 01, szokoi 8 80-3 86, Deviza : Budapest 3 25, Bécs 4 C0, osztrák bélyegzett 4 00. Hány választó van Nyír­egyházán ? Nyíregyháza, junius 10. (Saját tudósító!.) A választási bizottság most fejezte be a nyíregyházi választók össze­számlálását, A választók nincsenek nem sze­rint megkülönböztetve, s igy csak a végső ösz­szeget tudjuk. Az eredmény kerületek szerint a következő: I. 1133, II. 1082, 111. 1046, IV. 880, V. 916, VI. 960, VII. 968, Vll. 848, IX. 1022, X. 894, XI. 1047, XII. 1139, Xlll. 866, XIV. 1121 és XV. 944. A legtöbb szavazó van tehát a XII. kerületben: 1139, s a legkevesebb a Xlll. kerületben: 866. Az összes szavazók száma ennélfogva: 14856. Sfmrecsányi György Nagykállóban Nagykálló, junius 10. (Saját tudósítónktól.) Nagykállóból jeleo­tik, hogy Szmrecsányi György, Somogyi István és Lingauer Béla nemzetgyűlési képviselők oda­érkeztek, hogy támogassák a keresztény nem­zeti egyesülés pártjának ottani jelöltjét Dr. Nemes Nagy Zoltán, akinek megválasztása a jelek szerint biztosra vehető. A pápa beteg Budapest, junius 10. (Saját tudósítónktól) Bécsből jelentik, hogy Neue Freie Presse párisi értesülése sze­rint XV. Benedek pápa köszvényben megbete­gedett és az orvosok okvetlen fürdőhelyet ajánlottak neki. Ha a pápa megfogadja orvo­sai tanácsát, ugy a Vatikán fiktív fogságát meg kell szakítania. Ara 1 korona

Next

/
Thumbnails
Contents