Nyírvidék, 1920 (41. évfolyam, 1-74. szám)

1920-01-23 / 18. szám

2 bolsevistáktól el kellett szenvednem. Ne­hezen és ezer veszedelem között sikerült azonban megmenekülnünk. A szívembe záriam az összes keserűséget és nem akarom annak emiékeit az elbeszéléssel felHjitani. El akarom a multat felejteni, azért jöttünk erre a csodálatosan szép vidékre Enyhülésre van szükségünk és reméljük, hogy azt a magány és pihenés meghozza nekünk. — Azonban — mondta vontatott hanghordozással Nikolajevics Nikolaj — Közvetve értesültünk arról, hogy a pastvidéki törvényszék rögtönitélő bíró­sága halálra itélte Ábrahám János kő­művest és Horváth János gyári mun­kást, akik a mult év december havának végén Lieae Nándor parasztgazdát a ve csési országúton meggyilkolták. A halálra­ítéltek felett már döntött a Kúria. Hor­váth János büntetését kegyelemből él­ném lehet tuda :, hogy mit hoz a jövő, amely esetleg eseményeivel hamarosan kimozdíthat minket innen. Az újságíró megkérdezte még a nagyherceget, hogy meddig szándékozik Olaszországban maradni? A válasz az volt, hogy az olaszországi tartózkodás ugyan hosszabb időre van tervezve és a villa bérlete is hosszabb időre szól. Nikolajevics Nikolaj nem nagyon vá iozott meg. Arcának kifejezése a régi csupán arcának a ráncai szaporodtak meg. engedte és 15 évi fegyházbüntetésre változtatták á . Ábrahám Jánost, akinek kegyelmi kérvényét a Kuría elutasította, a Margit körúti fogház udvarán kivégez­ték. A halálos itéíet kihirdetése után az eliíéltet dr. Tury György ügyes?, átadta a hóhérnak. Bili Mihály veje, Hermann Ádám első pribék hajtotta végre a ki­végzést. maguk rejtegették, leplezgették. Mosz az­tán újra hurokra került Liatay, A rendőrség több oldalról értesült, hogy Líptay Pazonyban van s a tanyá­kon bujkál, de mintha már elfelejtette volna, hogy még adósa a törvénynek, mind vakmerőbben rémiigette erőszakos fenyegetéseivel környezetét. A rendőrség bár Liptay a nyíregyházi körzeten kívül rejtőzödött, erős karhatalmat küldött ki kézrekeritásére. A különítmény körülvette a pazonyi Liptay-féle tanyát s a szöke­vény, aki egy krupii verembe bujt el, csakhamar kézrekeríiít. Vallatásánál kide­rült, hogy a Tiszán akart átszö mi, de ez sehogysem sikerült neki. Bujdosásá­ban sokan segítségére voltak, etrejtetták, élelmet vittek neki. A rendőrség eljárást indított ezek elien az elbujtatók és kéz­rejátszófc ellen is. Progremmbeszédek hete Választási agftáolok — Huszár, Szte­ranyi, Wám beszéinok A Nyir vidék tud js tójától. Az uj életre ébredő Magyarországon a most cselekvésbe induló társadalmi és politi­kai erők ezekben a napokban mérkőznsk. Hu­szonötödikén kezdődőek a nemzetgyűlési vá­lasztások, amelyek a legáltalánosabb, leglibe ­rálisabb választási jog alapján történnek. A választásokat országszerte élénk küzdelem előzi meg. A legnevezetesebb jelöltek az elmúlt va­sárnapokat használták fel program mbsszédü'i elmondására. A választási küzdelmek lefolyásáról a programmbeszédek tartalmáról nincs módunk­ban részletes képet adni. Az a vázlatos átte­kintés, amélyet itt nyujtunk legnagyobbrészt Erdély nagyobb városaiba jutott némát lapok adatai s külömbőző erdélyi lapok közlése alap­ján készült. Huszár Károly Huszár Károly miniszterei n5k vasárnap mondotta el programmbeszédét régi kerületé­ben, Sárvárott. Választói nagy szeretettel és kitörő lelkesedéssel üdvözölték a miniszterel­nököt. aki ismertette az orszig helyzetét 03 rámutatott arra, hogy a jövőben milyen irány­ban kell haladni. Csak ugy boldogulhatunk — mondotta — ha a nemzeti élet egész voialán visszaállítjuk a keresztény szellemst. A békés fejlődésre és a nemzet kulturális értékeire kell felépítenünk az ország jövőjét. Nekünk mo3t higgadíágra, magunkbaszállásra, lelki egyensúlyra és erköl­esi erőink fokozására van szükségünk. Baráto­kat kell keresnünk a nagyvilágban, régi ellen­ségeink között, mert máskép megállani nem tudunk. Szterényi József A Lipótvárosi Kaszinó nagytermében óri­ási hallgatóság előtt mondta el programmbe­szédét Szterényi József báró, a Vili. választó­kerület jelöltje. Szomorúsággal állapította mag, hogy a mai katasztrofális helyzetben az ország nem egységes. Óva int olyan jelszavaktól, amelyek hamisak lehetnek. Ilyen jelszó a többek között az, mely I AU A Nyirvidek tudósítójától. A pusztulásból, a gyászból, vérrel mocskolt forradalmakból néüáDy megátal­kodott, megtérni nem tudó, őszintén be­ismerni nem akaró embernek máig sem volt elég. Még ma is akadnak olyanok, akik hihetetlen mende mondának nem­csak hogy felülnek, de ilyeneket felelőt­lenül, beteg fantáziával terjeszteni is me­részek. Most, amikor az orosz szovjet Európa hatalmaitól magára hagyottan, összeomlás előtt áll s rendszertelenül támadó hadserege a lengyel front szikla­falán véresen esik össze s a kategorikus visszautasítás ellenére is kényszerhelyze­tében újra és újra békéért könyörög. Az ezt megvilágító újsághíreket ter­mészetesen nem veszik figyelembe, ha­nem minden hírt a beteg szubjektivitás ferdítésével és egyoldalúságával, ösztö­nösen hamisan fognak fel és céltudatos átformálással adnak tovább. A nyíregyházi rendőrség jó szima­tának s a társadalmi békére netalán ve­szedelmes elemek szigorú következetes­séggel való szemmeltartásának köszön­hető, hogy egy ilyen sugó-bugó, híreket szövögető alattomos csoport setét nauti­kája napfényre került. A napokban bizalmasan arról érte­sült a rendőrség, hogy a Dáák Ferenc­utcai Lakatos féle korcsmában gyanúsan összebúvó emberek a kommunista világ visszajöveieléről beszélgetnek és szövö­getnek terveket. A rendőrségnek sikerült a társaság közelébe férkőzni, az ólálkodókat kihall­gatni s érzésvilágukról, eszmekörükről és szándékukról pontos értesülést sze­rezve őket leleplezni. Azóta a társaság valamennyi tagja letartóztatásban van. Legtöbbje vasutas, de lehet, hogy mások is kompromittálva lesznek. A letartóztatottak között olyanok is vannak, akiket kommunista érzelmük miatt annak idején a megszálló román királyi hadsereg internált s internálásuk­ból hazatértek. Az egyik vasutasról, Szűcs Zsigmondról a vallatás során az is kide rült, hogy ő volt az, aki a kisgazda párt tavalyi emlékezetes gyűlésén, a rendőrök ellen támadt s azok közül egyet meg is vert A vizsgálatot s a nyomozást erélye­sen folytatják. Aszökött fogoly kezr8keritósa (A Nyirvidék tudósítójától.) Szilvesz­ter napjának előestéjén történt, hogy az államügyészság fogházából nyoic fogoly furfangosan megszökött. A vakmerő szö­kés hire sok találgatásra fantasztikus mende-mondára adott alkalmat. Beszéltek arról, hogy a kommunista foglyok me­nekültek el közvetlenül'iügyük tárgyalása előtt. Ebből természetesen egy szó sem volt igaz. A megszököttek közül hat lo­pással, egy emberöléssel van vádolva s csak egy kommunista bűnös. A megszököttek után azó'a erélye sen kutat a rendőrség. Most nyolcuk kö­zül egy, talán a legfurfangosabb, Liptay Károly, pazoayi lakós hurokra került. Liptay rendkívüli ember. A nép azt tartja róla, hogy természetfölötti hatalma van s rajta nem fog a törvény. E naiv hit­nek maguk a Liptay ismerősei adtak tá­maszt, mikor a notorius garázdálkodó! Kivégezték az egyik vecsési gyilkost

Next

/
Thumbnails
Contents