Nyírvidék, 1920 (41. évfolyam, 1-74. szám)
1920-03-18 / 64. szám
JVyíevidék. 1920. március 18. cellát a sajtó képviselői előtt beszé det mondott. A többi közt azt jelen tette ki hogy a kormánynak az a nézete, hogy a köztársaság olyan tény, amit Németországnak tudomásul kell vennie. A kormánynak az a meggyőződése, hogy a n.unka nyugodt folyta tását csakis az alkotmányos állapotokhoz való gyors visszatérés teszi lehetővé. Elhatáronta, hogy amint csak lehet uj választásokat rendel el. Az antant körök tegnap délben a francia nagykövetségen tanaóskozásra ültek össze, amely délután négy órakor még nem ért véget. A tanácskozáson résztvett a szövetségesek Berlinben időző katonai miszsziójának vezetője is, aki az est folya mán Párisba utazott. Hir szerint az antant missziók már érintkezésbe is léptek az uj kormánnyal. A Wolf ügynökség jelenti, hogy a hatalom berlini birtokosai Maecker tá bornok utján azt kezdeményezték a dresdai birodalmi kormánnyal, hogy az kompromisszum lé'e'itése céljából lépjen érintkezésbe Berlinnel. Nem biztatnak a londoni táviratok Budapest, márc 16. Neuilly szikratávirat. A párisi lapok londoni táviratot közölnek, amelynek értelmében a magyar békeszerződést nem fogják módosítani, hanem fölszólítják Magyarországot, hogy tiz napon belül irja alá a békét. Párisból jelentik, hogy a Temps félhivatalos londoni 'forrásból érkezett jelentésa szerint a legfelsőbb tanács elhatározta, hogy nem változtaja meg a magyar békeszerződést. A tanács döntését néhány nap múlva fogják közölni, a Párisban időző magyar delegációval, aztán fel szólítják Magyarországot, hogy tiz napon belül irja alá a szerződést. A nagykövetek konferenciája megvizsgálta a magyar delegációnak a békeszerződés katonai, repülésügyi valamint haditengerészeti intézkedések módosítására vonatkozó kívánságokat elutasították. A távirat forgalom helyreállítása Budapest, márc. 15. A Ferencvárosi pályaudvariéi tegnap este indult útnak á magyar nemzeti hadsereg távírász csapatának harminc távírász katonából álló különítménye Debrecen felé. A különítmény feladata a táviróvezetékek kijavítása lesz. A kivonuló románok töob helyen megrongálták a vezetékeket és ezért a távíró forgalmat eddig i,nem indíthatták meg. Előreláthatóan három nap alatt elkészülnek a javitas munkálataival s aztán megindul a forgalom. Egyelőre azonban csakis hivatalos táviratokat továbbítanak. A béketárgyalások befejezése halasztást szenved Budapest, márc. 15. Párisi szikratávirat jelenti, hogy a legfelsőbb tanács a magyar jegyzékre még ezen a héten akart válaszolni. Tekintettel azonban arra, hogy az örmény kérdés és a török probléma hirtelen felszínre bukkant és sürgős megoldást kíván, a magyar béketárgyala sok befejezése most ujbói halasztást szenved. A románok visszavonulása Budapest, márc. 16 A román visszavonulás 13-a óta nem változott. A románok ezidőszerint a Dévaványa—Derecske—Hajdusámson—Balkány- Kállósemjén vona Ion állanak. Debrecenbe érkezett jelentések szerint a románok a Debre centől keletre eső területeket minden képzéletet felülmúló módon pusztitják. minden vihetőt elhurcolnak, az élő állatállományt elrabolják. A románok további visszavonulást 17-én kezdik meg a Clemenceau vonalra. Március 15-e Budapesten Budapast, márc 15. A főváros valamennyi nemzeti testülete vasárnap rendezte a márciusi szabadságünriepet. A keresztény nemzeti pártban Haller István mondott nagyszabású beszédet a nemzeti újjászületés t&vaszáról. Délután 4 őrikor óriási néptömeg vqnult a Petőfi-szoborhoz, shol elsónek Pok János, beszélt az Ébredő magyarok nevében. Majd Blata János „Feltámadunk" cimü köl teményét szavalta el. Aztán Szabó Dezső mondott lelkes bessédet a tettek uj kurzusáról. Bakó László, a Nemzeti Szinház művésze Petőfi : a Ledőlt szobor cimü költeményét szavalta. A keresztény egyesülés pártja nevében itt is Haller István beszélt Megemlékezett a tavalyi március szomorúságáról és a mai március boldog faltámadásáról. Az ünnepség csaknem másfél óra hosszáig tartott A tömeg hst óra felé oszlott szét. A széto?zló tömeg egy része különvált és izgatott antiszemita tüntetést rögtönzött, mely különösen az Andrássy-uti kávéházak előtt volt heves A tömeg az Est kiadóhivatala elé vonulva tüntetett tovább. Bombolás azonban nem történt, mert a vágtatva érkező lovasrendőrök a tömeget szétoszlatták. A késő esti órákban rendőrkülönitmények cirkáltak az utcákon s utcákon s rendzavarás nem is történt HIREK — Hadigondozó kérelme T.sztelettel felkérjük mindazokat a jó szivü adakozókat, akik a városi had-gondozó bizottság által rendezett hangverseny alkalmából a büffében természetbeni adományokkal hozzájárultak hogy eme adományaikat a f. hó 20 án (szómba ton) délután fél 3 órától 5 óráig a nagy Korona szálloda k s termeben elküldeni szíveskedjenek. Az elnökség. — Zenekedvelők felhivása ! Fel kérem a Zenekedvelők Egyesülete mü ködő tagjait és mindazokat a nőket és férfiakat, akik vonóshangszereken játszanak és az egyesületben működni óhajtanak, hogy csütörtökön márc. 18-án d. u fél 6 órakor a városháza kistér mében tartandó n.egbeszélésen meg megjelenni szíveskedjenek, Kovách Ár pád karnagy. — Gyászjelentés. Komár Erzsébet, Mariska, Ferenc, Ödön mély táj dalommal/tudatják felejthetetlen jó testvérük Komár István volt 16. honv gy ezredbeli katona, az igiói géppuska osz tag oktatója, nemzeti hadser; gbeli őrmester, több vitézségi érem és kitün tetés tulajdonosának a f. év február 29-én Egerben életének tavaszan 23 évében történt elhunytát. Bajtársai és barátai szeretete és részvéte kisérte az egri katonai temetőben lévő ideiglenes njugvóhőlyére. Az engesztelő szent miseáldozat f. hó ^3 án délelőtt 9 órakor fog az utsni röm kath. templomban lelkiüdveért bemutattatui. ifjusá gának öt esztendejét áldozta a harcterek nyomorúságában hazájáért s a férfiúi s katonai becsületéért ontott drága vére hullása számtalan bajtársáéval együtt ha megváltója volna egy igazabb s emberségesebb kornak, mérhetetlen fájdalmunkat enyhítené az irgalmas lstea. Áldó t legyen emléke. NYiLTTER* Felhívás! Tóth Gyula hentes és mészáros üzletét átvettem és felhivom mindazokat, kiknek fenti céggel szemben követelésük van, azt folyó hó 19-éig alóliroltnál jelentsék be, azontúl semaaitéle követelés nem fog figyelembe vétetni. Nyíregyháza, 1920 márc. 16. Hoschek Károly, hentes és mészáros. Felkérem azt a jókedvű urat, aki vadonatúj keménykalapomat a Bocskai vendéglőben március 15-én megtartott banketten tréfából kicserélte a saját ócska cs zsiros kalapjával, hogy a cserét 48 órán bolül ^zjveskedjék megismételni, nehogy a tréfát komoly útra tereljem. A visszacserélést azért is fontosnak tartom, mert a nekem hagyott kalap öt számmal nagyobb, mint a fejem. Egy kárval'ott ember. A gazdaközönség figyelmébe! A Szabolcsv. 'Gazdasági .Egyesület ez uton hivja föl mindazokat a termelőket, kiknek saját szükségletén felül bármiféle kerti, zöldség illetve takarmánynemüek vetőmagjából eladó feleslege van, hogy azt sürgősen, de legkésőbb 8 napon belül az egyesület titkári hivatalába jelentse be és pedig a vetőmag pontos megnevezése mellett az eladó mennyiséget és a raktár helyét. Szükségünk van e bejelentésekre a célból, hogy az igy mutatkozó eladó felesleg ellenében más vidékről egyébb gazdasági szükségleteket 'udnánk legcélszerűbben gazdaközönségünk részére beszerezni. Nyíregyháza, 1920. márc. hó 16. !A Szabolcsv. Gazdasági Egyesület nevében Szikszay Sándor, e. titkár. K. 6574—1920. szám. HIRDETMÉNY. Figyelmeztetem a város lakosságát, különösen pedig a kereskedőket és termelőket, hogy ugy a fehérhátu, mint a postatakarékpénztár által kibocsátott bankjegyek közforgalomban vannak és törvényes fizetési esíközt képeznek s azokat m'ndenki kötelei teljes értékben fizetésül elfogadni, mert ellenkező esetb n a közforgalomban levő bankjegyek elfogadási kötelezettségét megállapító törvényes rendelkezések alapján szigorú büntetésben részesül. A tanácskormány által kibocsátott fehérhátu bankjegyek, melyeknek ismertető jeleit már régebben krbocsátott hirdetményben közöltem, közforgalom tárgyát nem képezik s ezeket fizetésül elfogadni senki sefti köteles. Nyíregyháza, 19á0 évi március hó 17-én. 345 Dr. BENCS KÁLMÁN, polgármester. Meghívó A Kisvárda Vidéki Szőlőgazdasági r. t. 1920. és március hó 28 án d. e. II Óra* or a Kisvárdai Takarékpénztár tanácstermében rendkívüli közgyűlést tart. * TÁRGYSOROZAT1. Alaptőke felemelése 2. Esetleges indítványok. Az igazgatóság. Városi Szinház Mozg6. Csütörtik, péntek, szombat és vasárnap Hitves légy erős Diáma 5 felvonásban. Előadások kezdete hétköznap 6 és 8 órakor, vasárnap fél 6, 7 és fél 9 órakor. Fegyverek, biciklik és permetezők szakszerű javitását vállalja : TÜNDÉR és BICZÁK míílaMsok Viz utca 2. (Gazdakörrel szemben). 9'25 5 Apró hirdetések Egy jó karban levő szürke felöltő, téli kabátok, egy Ferenc József öltöny, egy szürke öltöny és egy frak öltöny eladók Tomasovszky Bertalan szabó üzletében, Kállói-u. 5. sz Veszek fenyőfa deszkát és kemény fát bármilyen méretben és mennyiségben, régi vágású fatörzset, lehet szilfa, kőris, bük, dió, körte, eper, tölgy. Érbe Géza asztalos Kossuth-u 10. 895-10 Keresek régi magyar varrottasokat, hímzéseket, régi korsó és cserépedényt. Gim a kiadóhivatalban. 917 Főzni tudó mindenest, vagy bejárónőt keres azonnali belépésre gyermektelen házaspár. Cim a kiadóban. 915 Alig használt deszkák kaphatók. Cim a kiadóhivatalban. 916 Zongora eladó Handelné, Selyem u. 7, sz. Megtekinthető délután 1—5 óráig. 925—3 Egy jókarban levő használt könnyű ekét taligával vennék. Hoffmann füszerüzlet, 926—2 1 pár elegáns 36. számú lakkcipő és 1 pár elegáns 36. sz. fehér bőr női cipők eladók. Sóstói-ut 11. sz. 930—3 Kéz-utca 5. sz. alatt 3 darab javított sertés eladó. * 934-3 2 drb. 12 hetes malac eladó. Kéz-u. 42. 932-2 Bocskay-utca 35. sz. alól vasárnap délután 3 kacsa elveszet. Becsületes megtaláló, vagy nyomravezető illő jutalomban részesül. 935 Egy jó karban levő gyermek vaságy és egy diófa mosdó eladó. Bujios u. 12. 756 Keresek megvétetre 4-es garnitúra gőzgépet. Prill Márton Rakamaz. 763-2 Fiatal takaritóné, vagy mindenes leány magas fizetéssel felvétetik. Cim az Ujsgboltban. 764—2 Eladó egy hatos kazán és egy négyes cséplő. Lácz Károly. I. Manda. 898 Intelligens középkorú nő, ki egy cseléd mellett a főzést és házgondozást végezné, esetleg társalkodó nő a délutáni órákhoz kerestetik. Cim az Ujságbolthan és a kiadóhivatalban. 770 6 darab 8 hetes sertés eladó. Ugyanott mész kapható. Rózsa-u. 13. 769 Suche deutsches Fraulein zu einen Kind. Dr. Landau, Vay Ádám Gasse 6 Parter. 768—3 Elegáns felöltő békében készült, teljesen használatlan eladó. Cim az Ujságboltban. 767—3 Egy alig használt berlini gyártmányú mahagóni zongora eladó. Cim a kiadóban. 937 Pamut-virág, Pruzpáng, legnemesebb gyümölcs fajokból idejében megszedett Oltó vesszők és három javított 8 hónapos süldő eladó. Kótajiut 27. szám. 938—2 Az „Erzsébet" kőzkórházba 2 ápolónő és 1 főmosónő felvétetik. 939-2 2000 darab égetett első osztályú tégla eladó. Dohány-utca 8. 9t0—2 Vásártér-tér 15. szám alatt takarmány répa van eladó. 941 Költöztetést könnyű strál kocsin és egyébb fuvarosást taligával vidékre is jutányos áron elvállal. Nagy Mihály, Epreskert-u. 54. 943—2 Kertész segéd vagy ügyes kerti munkás kerestetik. Jelentkezés Szinház-u. 4. sz. 944—2 Eladó családi házam a város központján, mely áll 6 szoba, fürdőszoba stb. istálló és minden elképzelhető mellékhelyiségekből. Értekezhetni lehet d. u. 2-3 között, Dessevffy-tér 4. 945 Szép fejes saláta, faj Crisantheum, szegfű tövek és virágmagvak kaphatók Hoschek kertészeti telepén. Szegfü-u. 5. 946—3 Bútorozott szobát keres konyba használattal gyermektelen házaspár. Azonnalra, esetleg Áprilrs 1-rc. Címeket a kiadóba 'kérek. 947—2 Debreceni utca 24. sz» alatt tartanivaló 8—10 hónapos sertések eladók. 948—2 Egy drb. 1 éves koca és 2 drb. 10 hónapos ártány eladó. Árpád u. 5. 949—2 Egy sárgaszőrü fehér foltos, Floki nevü ratler kutya elveszett. A megtaláló magas jutalomban részesül, Bessenyei-tér 2. 950 ELADÓ egy darab 8 éves fehér fejős tehén, egy darab 1 éves üsző és 2 drb. 4 hónapos sertés. Megvehető, Nagy Imre irodájában Nyir— vizpalota. 951 Egy j .karban levő fekete nadrág eladó, Viz utca 12. szám. Jobb házból való fiu festő tanulónak felvétetik fizetéssel vagy ellátással. Izsay festő, Uj-utca 12, szám alatt. 952—2 Elcserélném egy szobás lakásomat nagyobb lakással. Izsay Károly, Uj-utca 12. sz. 953—2 Benzin motor 3/2 lóerős, daráló rovátkás kézi és üzemhajtásra, künnyü stráfszekér, 1 teljesen uj premier kályha eladó. Szarvas-u 99. szám alatt. 954 Okleveles tani tó megfelelő állást keres. Cimet a kiadóba kéri beadni. 887 Használt varrógépet keresek Cim az Ujságboltban. 772—2 Ér-utca 42. szám alatt 2 drb. 10 hete3 malac eladó. 771 Kótaji-u. 80. sz. alatt 2 drb. 4 hónapos ártány eladó. 955— Nyomatott Jóba Elek laptulajdonos könyv nyomdájában, Nyíregyházán.