Nyírvidék, 1919 (40. évfolyam, 122-215. szám)
1919-08-29 / 190. szám
iSnw. augusztus 29 JftÖWméR jMM —• !••• • • III ••• III i 3 tették az ese'et a rendőrségnek, mire Borsy Béla rendőrfelügyelő azonnal a helyszínre szállt ki megfelelő kísérettel, s ott a jelenvoltakat kihallgatta. Taskó György pedig időközben megbánta tettét és önként jelentkezett a rendőrségen, s most az ügyészség fogházában várja az ítéletet. HÍREK Sakkoznak a kávéházban mióta megadóztatta a város a kártyát és a b iliárdot. Sakkoznak, mert csodálatos véletlenként a kockás tábla a maga 32 figurájával elkerülte az adót, holott az ördög bibliája a maga ugyancsak 32 levelével beleesett az adóba, mint Klofác a verembe. Sakkoznak vígan és a kiérdemesült kaláberkibicek most boldog izgalommal lesik a ki rály és királyné kacérkodását a fekete fehér mezőnyön. Például az öreg Weisz bácsi, aki eddig üzleti összeköttetései révén csak a mattot ismerte, most elszántan sakkot diktál a lóval és a paraszttal. S.pos obsitos vártüzér önkéntes stilszeiüen a bástyákkal operál, mig Breuer ur bakatiszt létére a futárokkal rokonszenvez. •Ö; sakktablája van a Koronának és mind az öt állandóan foglalt. A hatodik tábla figurájának a fele hiányzik, de azért az is munkában van ás nadrággombok pótolják a hiányzó parasztokat Aki nem ért még a sakkhoz, az kuglizik, minthogy a kuglit sem Edóziatta meg a város mindenre kiterjedő gondos figyelme. A kugli nemes játék, jó szem, erős kéz és sima pálya keil hozzá és az áliitó gyereknek a jóakarata. O tőle függ, hogy hány baba bukik fel, hányat tud ügyesen, észrevétlenül felrúgni a golyó számlájára. Aki egy dobással kilencet üt, az a nap hőse, annak a nevét megörökítik a tekepálya falán • és annak a nevére prezentálhatják az egész kuglizó társaság korcsmaszámlaját. Mert ivások is vannak, sőt rossz nyelvek azt mondják, hogy az ivás a fő' és a kugli a maga kilenc babájával csak mellékszerepet Játszik. Hiszi a pici. — Az előfizetési díjjal hátralékban levő olvasóinkat felkérjük, hogy az előiizetési dijat mielőbb küldjék be, mert a nagy papirhiánvra való tekintettel, kénytelenek leszünk a lap küldését beszüntetni. — Képviselőtestületi közgyűlés. Nyiregyháza város képviselőtestülete f. hó 29-én, holnap d. u. 4 órakor a városháza nagytermében rendkivüli közgyűlést tart. A tárgysorozat fontosabb tárgyai: A villanyáram szünetelésének oka. A városi közön-égnek tűzifával ellátása. Hivatásos tűzoltóparancsnok! állás szervezése. Iskolaszéki tagok pótválasztása. A Sóstófürdő bérlete. Tanulmányi segélyek kiosztása. A női kereskedelmi iskola íelálitása. — Hivatásos tűzoltóparancsnok. Dr. Konthy Gyula volt tüzoltofőparancsnok memorandumot intézett a képviselőtestülethez, amelyben 20 éves tűzoltói gyakorlata alapján különösen a megelőző tűzrendészet követelményeire tekintettel a városi fizetéses tűzoltók élére egy hivatásos tűzoltóparancsnok állítását javasolja amellett, hogy az önkéntes tűzoltó egyesületet továbbra is fentartandónak véli. A memorandummal a legközelebbi képviselőtestületi közgyűlés fog foglalkozni — A városi együttes szakosztályuk ma délután a városháza nagytermében ,ülést tartottak, amelyen a város közönségének tűzifával való ellátását beszélték meg. — A Szeressük Asztaltársa Ság f. hó 30 án, szombaton délután 5 órakor a Nagykorona étterem Sze ressük asztalánál rendes ülést tart — Diákkori versek címen uj könyv fog megjelenni a napokban a nyi;egyházi könyvpiacon. Szerzője : dr. Waifer Géza. — A bujtosi lakosok kérelem'mil fordu.tak a rendőrkapitányhoz, hogy a Bujtos utcán állandó rendőr őrszem állí.tassék ifel. A rendőrkapitány a kérelmet teljesítette és a Lászió, Liliom és Bujtos-utcákon állandó rendőrőrjáratok cirkálnak. — Uj vonat. Nyiregyháza és Nyiradony között folyó hó 2 8-tól kezdódőleg megindul a közlekedés. A vonatok menetidejének rendje a következő: A 6302 számú vonat indul Nyíregyházáról este 7 óra 16 perckor. A 6301 számú vonat érkezik Nyíregyházára reggel 6 óra 51 perckor. — A testnevelő tanfolyam augusztus hó 30 án délután 5—7-ig í tart sportünnepélyt a bujtosi sportte- j lepen, amelyre a t. szülők és az érdeklődő közönség szives meg-jelené • : sít kérjük. A sport ünnepély prog- j ramtnja : játékos svéd torna a 6—9 ! éves gyermekekkel, svédtorna és lab- t darugo mérkőzés 10—13 éven gyer- j mekekkel. Belépődíj tribünjeg 5 K, j állóhely 3 K. A tiszta jövedelem a • nyíregyházi hadirokkantak, hadiözve i gyek és hadiárvák egyesülete javára j fordittatik. \ — Értesítés/Bálint András hely j beli oki. tánctanító ezúton értesiti I i. t. táncnövendékeit, hogy a felnőtt csoport táncoktatása f. hó 28-án azaz csütörtökön este 6 őrakor, a délutáni csoporté pedig f. hó 29 én azaz péntek délután 5 órakor a Gazda Otthon-bin újból megkezdődik.' A felnőtt csoport táncoktatása vasárnaponként 5 órakor kezdődik. — tUinan nyelvű íorditásokat elfogad a Nyirvidék kiadóhivatala. vnAiVVVWVVVAA/VVVWVWVW Az erddlyi csapatok parancsnokságától. Körrendelet a 81S1. számú utazási (forgalmi) rendeletre vonatkozó szolgalati függelékkel. 1. Csapataink áltai elfoglak területen a Tiszától keletre, ennek a parancsnokságnak 8!81. számú rendeletében adott intéz kedisek érvényben maradnak. 2 Azon személyek részére, akik Magyarország belső részen, úgymint a csapataim? által elfoglalt területen, amely a DanaTisza közét magában foglalja, » csehszlovákok ált»l elfoglalt területen északon és a franciak s szerbek által elfoglalt területen tovabbra is érvényben marad Az u.azás ezen a területen fényképpel ellátott utazási igazolványokkal fog történni, kiáilitva a helyi rendőrhivatal által és láttamoztatva a legközelebbi katonai parancsnokság által, A Budapesten lakó egyének részére, akik a közellévő falvakba akarnak utazni, a budipesti katonai parancsnokság meg fogj a állapítani a határt, amelynek körletében az utazis csak polgári hatóság álla; kiállít ott azonossági igazolvánnyal a katonai parancsnokság láttamozási* nélkül is lehet utazni., 3. A 2 ik pont alatt feltüutetett körletben sz utazás C;&k egymáss 1 s/.o.nszédos helységekbe van megengedve, a polgári hatóságok által kiállított és katonai hatóság által nem láttamozott igazolvány riyal A 2-ik és 3-ik pont alatt feltüntetett utasítások abban az esetben lesznek meg változtatva, ha a katonai szükségletek ezt megkívánj ík. 4 A 2 ik porit alatt, mutatott területen lakó egyének, akik a mi csapataink által elfoglalt terű eten kivul. de csak » cseh szlovákok által elfoglalt területre. Ausztriába, a szerbek ós jugoszlávok altal elfoglalt magyar területre akarnak utazni, csak tényképpel ellátott igazo.Fánnyal lehet, kiállítva a helyi hatóságok által és láttamoztatva Hadsereg Parancsnokság, Csapattest és Hadtestpárancsnokság által. 5 M.ndazon egyének, akik a 2. pont alatt feltüntetett csapataink álcal elfoglalt területről a 4 ik pont alatt feltüntetett területen kívül akarnak utazói, kötelesek a helyi hatóságok által útlevelet kiáll ttatni éa láttamoztatni a budapesti csapatuk parancsnoksága által. 6 Uj rendelkezésig a 2-ik pont alatt feltüntetett körletből a Tiszától keletre elfoglalt körietbe vagy ford.tva, polgári egyéneknek tiltva van a/, utazás, kivévén azon egyéneket, akik hivatalosan u az nak és egy külön 939 es számú nyílt parancsesal birtiaa, kiállítva a katoaai hatóságok által (Hadsoregparanesnokság, Csapatteste* • Hadtest-, Hadtáp- és felügyeleti parancsnokságok hírszerző irodai által). Ugvszíntén meg van engedve & Tiszán át való utazás azon egyéneknek, akik a Tisza nyugati vagy kele'.i részérői elmenekültek, a gyanús személyek kivételével. Ezeknek a hazatérőknek személyenkint 100 kgr.-ig terjedtie'ő podgyász-. szabad magukkal vinciök Ezen hazatérők utazasi igazolványai csaki.i egyszeri utazásra ói vényesek (a hazatérésre) ki lesznek állítva a polgári hatóságok által ts látamoztatva katonai hatóságok által (az erdélyi csapatok parancsnoksága, Csapattest-, Hadtáp, Had test- és felügyeleti kerti ietparancs • noksá f c' hírszerző irodit altal). Azoknak akik a Tisza kjleti körletéből annak nyugati körletébe térnek haza, egy nyilatkozatot keli adniok, azon parancsnoksághoz, amely az utazási igazol ványukat láttamozta, hogy nem fognak visszatérni. 7. A katonai parancsnokságok utazási engedélyt adhatnak azok nak, akiinek a Tisza mindkét pariján birtokuk van, de csak a Tnza partjain levő helységekbe. 8 Minden a 2 ik és pint szerint kiadott engedély eaak egyszeri oda és visszautazásra érvényes ós azok csak 30 napi érvénnyel biruak. 9 A szövetséges államok által kiadott útlevelek minden esetben érvényesek. 10. Azok az egyéneV, akik a fentebbi rendelkezések ellen cselekesznek, a hadbíróság el4 fognak állíttatni és a forgalmi (utazási) rendelet 1. pantjiban megállapított büntetesekkel lesznek sújtva. Budapest, 19;9. aug. 20 Az- erdélyi csapatok főparancsnoka : MABDARESCU tábornok. Vezérkari főnök : PANA1TESCU tábornok rt mf »» '<•»' w rrnw www* Értesités a nyiregyházi ref. leányinternátus megnyitásáról. Tisztelettel hozzuk tudomására az érdekelt szülőknek a ref leányinternátusról a következőket: 1. Felvétetnek valláskülönbség nélkül mindazok a növendékek, akik akár a leánygimnázium, akár a leány felsőkereskedelmi, akár a polgári leányiskola, vagy kereskedelmi tanfolyam vagy nőipariskolában fogják tanulmányaikat folytatni. 2. A felvételi dij egy összegben 400J koronában állapíttatott meg, azonban tekintettel az é.elmezés terén fennálló súlyos viszonyokra az igazgató tanács fentartja maganak azt a jogot arra, hogy az első félévi számadás eredménvehez képest a második félévre eső ellátási dijat aránylagosan felemelje. A 4000 korona összegben teljes ellátást kapnak a növendékek, beleértve világítást, fűtést, takarítást és mosatást is, sőt intézeti orvosi gyógykezelést is 3. A jelentkezés alkalmával 'egynegyed évi ellátási dij (1000 kor) lefizetendő s ez akkor sem követelhető vissza, ha a növendék felvétel útán az intézetből kilépne. 4. Ellátás alatt napi ötszöri étkezés értendő és pedig reggeli, délelőtti uzsonna, ebéd és délutáni uzsonna és vacsora Reggelire tej, kávé, esetleg thea vagy rántott leves. Délben három tál étel. Vacsora rendszerint két tál étel. Uzsonnákra kenyér (lekvárral, mézzel, túróval, tepertővel). Az élelmezes jó minőségű intézeti házi kezelésben lesz kiszolgáltatva 5. Sem ruházatban, sem fehérneműben, sem ágyneműben lehetetlen feltételeket nem sz«b meg az intézet minden növendéket a lehetőség szerint kiván felszereltetni ; csak azt szabja meg, hogy minden esetre a szerény mértékek alkalmaztassanak mindenik növendéknél, hogy vetélkedés esete elő ne forduljon — Egy drb. abroszt, 3 drb asztalkendőt, evőeszközöket a legegyszerűbb kiállításban hozzanak magu.-tkal a növendékek: éppen így ágynemüeket is, — melyeknek intézeti számát esetleg behimzés végett -- levélben fogjuk tudatni a jelentkezés után. 6. A felügyeletet a megválasztott igazgatónő fogja végezni, ki a növendékeket tanulmányaikban is ellenőrzi, segiti és korrepetálja, kik felügyelet nélkül sem otthon nem maradhatnak, sem az utcán, vagy másut meg nem jelenhetne*. 7. Az intézetbe való jelentkezés után értesítünk mindenkit a beiratasokról és tudatjuk a legvégső időpontot, ameddig e bentlakást meg kell kezdeni. 8. Minden részletkérdésről a vármegyei főlevélíárnok, mint az intézet gondnoka (Megyehaza) szolgál kinek kinek szives felvilágosítással. Nyiregyháza, 1919. aug. 16, A leáipternatos ij. fasássa.