Nyírvidék, 1919 (40. évfolyam, 122-215. szám)

1919-07-08 / 151. szám

Nyíregyháza, 1919. julius 8, * Vasárnap Ara 30 fillér. £L. évf )lyam * 156 SZABOLCSVÁRMEGVE ÉS NYÍREGYHÁZA VÁROS HIVATALOS NAPILAPJA Szerkesztik: Dr. VIETÓRISZ JÓZSEF és GERGELY ANDOR felelős szerkesztő Előfizetés: Egész évre 72 K, félévre... 36 K, negyedévre 18 K, egy hónapra 6 K. Tanítóknak félévre 24 korona í ALAPÍTOTTA: JÓBA ELEK I Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZÉCHENYI-ÚT 0. SZÁM. TELEFON SZÁM 329. POSTACHEQUE 29553 Kéziratokat nem adunk vissza. Bolseviki ágensek Szerbiában Budapest, julius 7. Belgrádból jelentik, hogy ott el­fogtak egy Pogácsni k nevezetű ma­gyarországi szerbet 3 társával együtt akiknél 5 millió korona értékű ma­gyar bankjegyet találtak. Az elfogott bolseviki agitátorok feladatta lett volna a fegyverszüneti szerződés szerint Szerbiába kiküldött néhány ezer mun'<ás utján a bolsevismust Jugo­szláviában elterjeszteni. Pogacsnik ösz­szeköttetésben volt a Malta szigetén működött agitátorral is, akit az an­golok kivégeztettek. Vörös kegyetlenkedések Arad, julius 7. Csongrádnál és Mindszentnél na­ponta ezrével menekülnek át a Ti­szán, akiket a Kalocsától megindult fehérek elől menekülő vörösek visz­szavonulásokban magukkal akartak hurcolni és előadják, hogy Budapest­ről nagy számban jönnek csapatok a délvidéki ellenforradalom leverésére, j de nem tudják feltartóztatni sem az elkeseredés által tüzelt fehér gárda előnyomulásál sem az ellenforradalmi mozgalom terjedését. Egész Pestvár­megye forrong a vörös vonal háta mögött is minduntalan felüti a fejét itt-ott az ellenforradalom, s bár vé­resen torolnak meg minden lázadást amit el tudnak fojtani, mégis a ta­nyák és falvak népe halált megvető elszántsággal száll szembe a rabló vörösökkel. Előadásuk szerint pár hét alatt ellehetne intézni a bolsevis­mus ügyét, ha a franciák néhány ezer fegyvert és pár gépfegyvert ren­delkezésére bocsájtanának az elszánt fehér gárdistáknak. megkötik a békét Bul­gáriával és Törökországgal Nagyszeben, julius 7. A Dácia jelenti Parisból: A Bulgáriával kötendő békeszerző­dés tervezésével megbízott külön bi­sottság munkálatait már befejezte. Bulgária delegátusai valószínűleg már a napokban meghivatnak Párisba. Jól informált párisi körök szerint Bulgáriával és Törökországgal még julius hó folyamán megkötik a békét. A bolgár kormány tudomására hozta a békekonferenciának, hogy Gesow Iván volt miniszterelnököt szán­dékszik a békedelegáció elnökévé ki­nevezni. A párisi sajtó Gesow ellen lép fel, rámutatva, hogy ő az egcsz háború idején hü barátja és szószo­lója volt a németeknek. A hadseregfőparancsnokság julius 5-iki hivatalos jelentése Rossz akaróink különféle riadt híreket szórtak a nyilvánosság közzé seregeinknek a nyugati s keleti fronton törfénő hadműveleteiről. Forgalomba került olyan álhir, hogy egy román hadosztályt tönkrevertek a magyarok, azután, hogy Fighina sí Cetatea Alba a bolsevisták kezében volna. A hadsereg főparancsnokság formálisan megcáfolja ezeket a szándékos álhireket. Mindkét fronton a járőrök szokott tüzelésein s a magyarok néhány jelentéktelen kísérletén kívül, hogy a Tiszán átkeljenek, — ami mind vissza lett verve, — semmi nemű hadmüvelet nem volt. Hadseregfőparancsnokság. Caciula kormánybiztost szabadon bocsájtották Kolozsvár, juliüs 6 Caciula kormánybiztost tegnap sza­badon eresztették. Ezzel kapcsolato­san a kormányzótanács a következő hivatalos, kommünikét adta ki: Ne> hány lap azt irta, hogy Caciula Miklós kolozsvári közélelmezési biz­tos le lett tartóztatva azon okból, hogy összeköttetése lett volna a bánffy hunyadi főszolgabíróval. Ez a hír nem felel meg a valóságnak és azt a leghatározottabban megcáfolva fel­hívjuk a közfigyelmet, hogy ne na­gyon siessen a közvélemény ítélete elé ártatlan embereket állítani, A román beviteli és kivifeli keres­kedelem szabályozása Bukarest, julius 7. A tegnap előtti minisztertanács tárgyalta a kivitel és behozatal sza­bályozásának kérdését. Megállapodás ls történt, amely szerint a bevitelnek semmi korlátja nem lesz, viszont a luxus cikkek kivitelével minden mást csak kormány engedéllyel lehet Ro­mániából kivinni. (Dácia) A francia leszerelés Nagyszeben, julius 7. Parisból jelentik, hogy három év­folyam demobilizálását elrendelték. A hadügyminisztériumban Clemenceau elnöklésével fontos minisztertanács volt, melyen több generális, köztük Foch tábornagy is résztvett, a mi­nisztertanácson a leszereléssel fog­lalkoztak. Lemond Péter király Nagyszeben, julius 7. Belgrádból felfogott radtió táviratok szerint julius 15-re Arangyelovácba várják Péter királyt. Hirlik, hogy betegeskedése miatt, a béke aláírása után lemondani szándékozik. Mosoiu tábornok visszalépése Bukarest, julius 7. Mosoiu tábornok, aki előbb az erdélyi román csapatok főparancsnoka, majd a Tiszáig megszállott területek katonai parancsnoka volt és leg­utóbb Debreczenben állomásozott, visszalépési szándékát jelentette be kormányának. A lemondás elfoga­dása kérdésében nem történik dön­tés mindaddig, mig az utód szemé­lyére vonatkozó megállapodás létre nem jő. A tegnap előtti miniszter tanács már foglalkozott az üggyel (Dácia.) Lapunk zártakor értesülünk, hogy Mosoiu tábornok utóda Oaogenann tábornok lett. Moszkvában és kornyékén tífusz és kolera dühöng Bukarest, julius 7. Genfből jelentik, hogy a „Journal de Geneve" tudósitója, aki a járvány elől Lengyelországba menekült Moszk­vából lapjának azt irja, hogy orvos, orvosság és fertőtlenitő-szerek hiánya folytán a bolsevikiek tehetetlenek a vörös gárdában dühöngő kiütéses tifusz és kolera veszedelemmel szem­ben Az emberek ezer számra halnak meg és a vész napról napra rettene­tesebb mérvet ölt. Haza térnek az orosz tisztek Nagyszeben, julius 7. A belgrádi orosz követ felhívással fordult a Jugoszláviában tartózkodó összes orosz tisztekhez, hogy nála személyesen vagy Írásban jelentkez­zenek, mert Oroszországba lesznek visszaküldve, ahogy a helyzet tisz­tulni kezd, Take Jonescu kihallgatása Nagyszeben, julius 7. Bukarestből jelentik, hogy Mária királyné tegnap újból hosszabb kü­lön kihallgatáson fogadta Take Jo­nescut a. nemrég visszatért államfér­fiut. Ujabb névsor a kivégzett ellenforradaiiMOkról A szovjet határozata a burzsoázia letörésére Szeged, julius 6. A tanácsok országos ülésének in­téző bizottsága Garbai Sándor elnök­lésével ülést tartott, amelyen Kun Béla népbiztos kijelentette, hogy a legkíméletlenebb eszközökkel kell el­nyomni a burzsoáziát, mert a pro­letárdiktatúra csak ugy maradhat fenn, ha mindent letipornak, ami a diktatúra kiépítésének útjában áll. Osztályharcot kell hirdetni — úgy­mond — és a burzsoáziát egysége­sen és erősen kell elnyomni. A gyű­lés a következő határozati javaslatot fogadta el: A központi intéző bizottság arra való tekintettel, hogy a diktatúra enyhe kezelése nemhogy észretéri­tené a burzsoáziát, hanem ellenfor­radalmi magatartásra biztatja: elha­tározta, hogy a proletariátus dikta­túráját a legteljesebb mértékben és a legkönyörtelenebb eszközökkel al­kalmazza és utasítja a kormányzó­tanácsot, hogy ha kell, fojtsa vérbe is a borzsoázia ellenforradalmát. A szovjet kormány kinevezte" vKun Bélát a vörös hadsereg helyettes fő­parancsnokává Budapest székhelylyel. Az uj főparancsnok első ténykedése az volt, hogy Budapest és környé­kére a legszigorúbb kivételes allapo­tot rendelte el. Mindenféle ellenfor­radalmi ténykedés, vagy bárminő bűntett kötél általi halállal büntette­tik, azokat az ellenforradalmárokat pedig, akiket kezükben fegyverrel fognak el, a helyszínen agyonlövik. A kormány egyidejűleg kinevezte a statáriális bíróságot is, amelynek el­nöke Kiss Miklós és melléje beosz­tatta Korti Emilt és Matuschevics Istvánt, Az ellenforradalom leveréséből beszámoló laptudósitások szerint a statáriális bíróság bőven ontja az ember vért. A letartóztatottak közt van Bartha őrnagy is, a Ludovika­Akadémia volt parancsnoka. A bíró­ság, amely folytatólagosan tartja ülé­seit, halálra ítélte Kiss Istvánt, Gras­sel József és Szabó László volt ka­tonatiszteket, Továbbá Osváth Zoltán volt tényleges századost, a 2. tüzér­ezred parancsnokát, Waldinbrecht Antal 'volt tart. főhadnagyot, a 2. tüzérezred ütegparancsnokát és Imrei Ferenc volt tényleges századost, a 28. üteg parancsnokát. A Ludovika növendékeit szintén halálra Ítélték) de kivégzésüket az olasz különít­mény megakadályozta. Ari 30 fillér,

Next

/
Thumbnails
Contents