Nyírvidék, 1919 (40. évfolyam, 1-72. szám)
1919-02-11 / 34. szám
1919. február 11 s ÚJDONSÁGOK — Felhívás. Ez uton is felkérjük hátraJékos előfizetőnket — azokat is, akik csak a folyó évre tartoznak előfizetni — hogy az előfizetési összeget lapunk kiadóhivatalában postafor dultával beküldeni ssiveskedjenek amennyiben te icintettel a ptpirhiányra, nem áll módunkban lapot küldeni azoknak, akik hátralékban vannak Az előfizetést mint az termétzetes is, mindenkor előre kell beküldeni. — Lázár Kálmán meghalt. A régi Nyíregyházának égyik legismerősebb a társadalom egyik legbecsültebb alakja hali meg tegnap, Lázár Kálmán nyugalmazott királyi ügyész, aki éveken keresztül vezette a nyíregyházi ügyészséget. Lázár Kálmán, akinek hivatalos működéséhez sok híres pör fűződik, már régebben vonult nyugalomba. A társadalmi és közgazdasági éleiben azonban továbbra is élénk szerepet vitt és elnöke volt a Nyíregyházi Általános Hitelintézetnek. Halála hirtelen, váratlanul következett be és széles körben keltett mély részvéte. — A tanítók drAgasági segélye. A m. közokt. miniszter ur január hó 21-én kelt 8931 sz. rendeletével a tiszalöki, 8932. sz. rendeletével a nagykállói 8934 sz. rendeletével a nyírbátori és 8935. sz. rendeletével a kisvárdai áll. adóhivaial kerületéhez tartozó állami tanítók f. évi január—március hónapokra járó havi 300 koronás drágasági segélyt kiutalta. Ezt az érdekeltek kellően bélyegeit külön nyűg táikra azoanal felvehetik. — A szabolcsvármegyei iparosok szövetségének ácsszakosztálya e hó 13-án azaz "jsütörtököa este 5 órakor az ipartestütet he iyíségében ülést tart. Az Elnökség. — Garay K Imán dr. szabad lyceumi előadása. Ma, mikor a társadalom fejlődése roham lépésekkel halad s nyomában mint meteoritok, a reform eszmék tömege kiséri, szükséges és hasznos, hogy az eszmék nem csupán jelszavak, de a közönség tudatába átment valóságok is legyenek. Épen a mai időkben van alkalmunk megfigyelhetni, bogy a szociális eszmék félre ismerése, avagy Lem tökélates ismerete, milyan szélsőséges, sokszor abnormis irányokban, mozgalmakban jutnak kifejezésre és és aminek következményeként a párt szenvedélyek terrorisztikus föllépése által a békés társadalom élete és nyugalma van veszélyeztetve. Ily helyzetben közszükségletet jelentett Garay Kálmán előadása, aki a mai társadalom problémáinak helyes megvilágositása érdekében is beszélt történelmi visszapillantás keretében annak fejlődési irányairól s egyben a szocializmus, radikalizmus, munkás kérdés, bérmozgalmak és földbirtok reform elméleteiről, képviselőiről. Közönsége elismerésének nyilvánításaként az érdakes és kellemesen előadóit értekezéséért hálás tapsokkal jutalmazta meg. — A nyiregyh'tzi pénzintézeti tisztviselők egyesülete legutóbbi naggyülésén kimondotta a Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesületéhez való csatlakozását. Megválasztotta a tisztikart, amelynek tagjai lettek: Elnök: Törös Pál, alelnökök: Lshoczky Dezső és Sztempák Mária, titkár : Garami János, jegyző : Lukác3 Andor és pénztárnok: Homolay Géza. — A kollektív szerződések megkötése most van folyamatban, egyelőre az építőipari munkaadók és alkalmazottak körében. Vasárnap délután a „Szabolcsvármegyei Iparosok Szövetsége" építő- és kömivesmesteri szakosztálya tartott e tárgyban ülést, hogy az építőipari alkalmazottakkal, még a tavasz beállta előtt létrejöjjön a megállapodás. — A nyíregyházi borbély és fodrász segédek szakegylete folyó hó 12 ikén, kedden este fél 7 órakor a Hazám kávéház borozó helyiségében rendkívüli gyűlést tart, melyre az összes szaktársakat tekintettel az ügy fontosságára tisztelettel meghívjuk. — Eljegyzés. Záborski Bihari Zsuzsókát Nyírtétről eljegyezte Feleki János Nyíregyházáról. — A városi dalegylet kögyülöse Tegnap vasárnap délután 3 órakor az evi rendes közgyűlés a dalegyleti tagok nagy részvéte mellett megtartatott. Megjelent Bogár Lajos a dalegylet örökös tiszteletbeli elnöke is. Az 1914 —18. évekről szóló jelentés, a számvizsgálóbizottság jelentése tudomásul vétetett. A tisztikar lemondott. A közgyűlés egyhangúlag választotta meg uj tisztikarát. Elnök: Dr. Vietörisz István városi főügyész. Alelnök : °Dr. Lőjek Gyula városi árvaszéki ülnök. Titkár: Kozliü István. Pénztáros: ifj Gaál Ede. Karmester: Jakab József. Helyettes karmester ős szertáros : Kubecska István. Zászlótartó: Nagy Sándor Megválasztatott a 8 tagu választmány. A dal egylet működő tagjai sorába felvétettek: Krecsáh László, Német Ödön, Német Gábor. A közgyűlés volt elnökét Dr. Prok Gyulát tiszteletbeli elnökké választotta. Kubacska István alelnöknek, aki a háborús négy év alatt az egyesület ügyeit vezette és a dalegylet itthon maradt tagjait ös» zetartotta, a négy évről szóló jelentést elkészítette, úgyszintén Jakab József karmesternek aki a háború tartamára fizetéséről lemondott és Nyíregyháza városának az évi segélyekért jegyzőkönyvileg fejezte ki köszönetét. Négytagú küldöttség ment a megválasztott elnök és alelnökért. Mindketten megköszönve a beléjük helyezott és előlegezett bizalmat a dalegylet vezetését örömmel vállalják, de egyúttal Kérték a tagokat, hogy igyekezzenek ők is fokozott szorgalommal a 4 év mulasztásait pótolni, mert csak karöltve, összefogva lesznek képesek e szép multu dalegylettel eredményeket elérni. — Telepathikus esték az Apollóban. Érthető az a nagyérdeklődés ami megelőzi Frank Eric telepathikus fenomén és Lsx Rudolf szaionbüvész mai. hétfői és holnap, keddi elő adásait. Még eddig sehol nem mutatott kísérletek fogják bámulatra ragadni a közönséget. Az bizonyos, hogy ezek a művészesték a legnagyobb színvonalon fognak lefolyni s feledhetetlen lesz a nyíregyházi közönség emlékében. Jegyek márcsak korlátolt számban kapha tók az Ujságboltban és az Apolló pénztáránál. — A Nyugat, Ignotus, Ady Endre és Babits Mihály szerkesztése alatt megjelenő folyóirat február 1 i száma a következő tartalommal jelent meg: Ady Endre, Schőpfiin Aladár: A pirosruhás nő. (Regény. 111.) Tóth Árpád: Ballada. — Epitaphium. (Versek) Balázs Sándor : A Bakó-lányok. Boross LászlóA versaillesi konferencia előkészületre. Réti Ödön: Reménz. (Novella) Figyelő: Füst Milán: Búcsúszavak Altenberg Péterhez. Kassák Lajos: Szabó Dezső könyve. Déry Tibor: Szép Ernő: Lili ákác. Dóczy Jenő : Surányí Miklós: lvan tate. E[ek Arthur : A Szépművészeti Muzeum É 7könyve. — Kelet gyÖBgje hétfőn kedden szerdán a Városi szinháa mozgóban. A művész világban lejátszódó drámai cselekmény elejétől végig rendkívül érdekes es lebilincselő. Egy mivész élete regényét tárgyalja a darab mely sok melegséggel és finomsággal van telítve. A jó photográpháju film a gyönyörű gyönyörködtetésével nyújt élvezetet. Jegyek előre válthatók Jakobovits Fannyka dohánytőzsdéjében d. u. órától a Mozgó pénztárnál. — Fed ik Sáriról irt Lakatos László a Figaró holnap megjelenő uj számába. A kiváló író szenzációsan érdekes beszélgetést folytatott a kitűnő müvésnövel. Aáy Endrét Kosztolányi Dezső parentálta e megható cikkben, Lukáes Gyula részletes riportot irt a délvidéki színtársulat kőbányai szerepléséről és üldöztetésérői Kaczér Illés a külföldjáró magyarokról ad érdekes cikket, Várnay István megszerezte ós közli ama művésznők névsorát, akiknek telefonját elrekvirálták. Szirii Gyula cikke az uj színpadról, Somlyó Zoltán verse, intimitások, apróságok, őszinte kritikák vannak még a Figaró uj számában, melynek 1 korona 20 fii ér az ára és amely az Ujságboltban kapható. / mwr*mc*.r- KlHWfKSi *.-;ai* Városi Szinház-Mozgó, Hétfő—Kedd-Szerda Ragyogó alkotású film „Kelet ggongge" Dráma 4 részben. H P o L L O Hétfő—Kedd Frank Eric és Lax Rudolf Telepathikus estélirei Iee Kedd, szerda, csütörtök „Az ördög" Várkcnyi Mihállyal Jóminőségü sárgarépamag kicsinyben és nagyban kapható Luther-u. 3. telefon 329 164-3 — IJjjrlapeló'fizetését asc UjságMban njitsu meg. Időt lakarit meg: nem kell ácsorogni • postán, pénzt lakarit m«£i nem kei! portót tizeiaie u pénz «lkiiMés# •éft. Müvészesféh az fipollo-szinházbati FRANK BRIC »*«>•«-»hintiísuim LAX RUDOLF a legkitűnőbb telepathikus fenomén a legjobb szalon bűvész kísérleti estéi. Jegyek előre válthatók az Ujságboltban .