Nyírvidék, 1918 (39. évfolyam, 221-295. szám)

1918-12-13 / 285. szám

t J&tBBmÉBL 49i«, áeeetalwtf 13. 1 kormánybiztos a közigazgatási bizottságban A vármegye a mult hóban Nyíregyháza december IS A Nyirvidék UudótiUSjáUH.) Szabolcsvármegye közigazgatás bizottsága ma délelőtt 9 órakor a vármegyeháza kister­mében ülést tartott, amelyen Murányi László dr. kormánybiztos elnökölt. Az ülésen, amelyen igen nagy fontosságú ügyek kerültek szóba, a bizottsági tagok a szokottnál valamivel nagyobb számban jelentek meg. Murányi László dr. kormánybiztos, meg­nyitva az ülést, üdvözölte a bizottság tagjait és a következőket mondotta: A kormánybiztos beszéde — Talán ezer év óta soha nem neheze­dett oly nehéz idő Magyarország népére, mint ma. Sajnos a komoly fellegek nemhogy oszla doznának hazáni egeről, hanem egyre komo­molyabbá, sötétebbe válnak, — Szomorú események sorozata követi egymást és különösen az ezomoru. hogy ez események a magyar nép bűneinek az ered­ményei, azé a népé, amely nem tudta megér­teni a szabadság gondolatát és pusztításban, fosztogatasban lelte kedvét. Ez vezette a nyu­gati államokat arra a hitre, hogy nálunk is ugyanaz történik, ami törtéat Oroszországban és arra az e határozásra, hogy a fegyverszüneti kérdés föltételeit nem respektálva megszáilj ik az ország nagy részét és ezáltal mintegy ha tárvonalat állítanak közénk és a küllőid közé. Félni lehet attól, hogy ha hamarosan észre nem térünk, az országnak még azt a csekély részét és megszállják, ami megszállatlan maradt. — Ejry féladatunk lehet ma; küzdeni minden el en, ami anarehiaba vinné az orszá­got. Ahol kell, szép szóval, ahol kell, energiá­val, de küzdeni, megakadályozni a további za­vargásokat. Kéri a kormánybiztos, hogy ebben a munkában legyenek neki segitségere és támo­gassák. Nem személyi támogatást kér, közügy­ről van szó, szűkebb pátriánk biztonságáról, a haza jövő sorsárol és az mindennek előtta való. Az alispáni jelentés Azután Ger^elyffy Endre helyettesitett főjegyző olvasta föl Mikecz Jstván ahspánhe­lyettes jelentesét a vármegye mult havi álla potáról, amely jelentós főbb részei itt követ­keznek : A forradalom kitörésének és diadalmas gyors sikerének nagy eredményeit és az azt közvetlen követő vármegyei zavargások szo­morú sőt szégyenteljes történetét nagy voná­sokban az tlóző havi jelentésben mar be volt jekntve a tek. közigazgatási bizottságnak. Ez alkalommal a pusztítások mérvéről, az okozott károk nagyságáról s általában a za­vargások lefolyásáról hü és kimeritő képet nem adhatok. Előbb a romok eltakarítása a féktelen kedők lehetftség szerinti megnyugtatása, a köz­rend és köznyugalom biitositása képezi fela­datunkat, melyek bekövetkezte után szándék­szom az elmúlt szomorú eseményekről rész­letesen a történtek alapos ismerete után teljes tárgyilagossal beszámolni. Megszűntek a zavargások Azt azonban már is jelenthet m, hogy a zavargások megszűntek, a rend fenntartását részben a legfiatalabb öt korosztályból alaki tott katonaság, részben a nemzetőrség, részben polgárőrség biztosítja. A rablott tárgyak jó része visszakerült jogos tulajdonosaihoz, a bű­nösök ellen pedig folyamatban van az eljárás gőt á tőeinkosok letartóztatva várják megérde­melt büntetésüket. A vármegye közönsége már nyagodtabb viszonyok között lelkesedéssel fogadta azt a korszakalkotó eseményt, mely szétsznkiiotta azt íz évszázados — sok véres küzdelmünkre és jogos keserűségünkre emlékezteié — köteléket, mely nemzetünket a Habsburg házhoz kötötte megváltoztatta az államformát és proklamálta a magyar népköztársaságot­A vármegye tisztikara, a községi elöljá­rók — és tsdtouamal az összes hatóságok siet­tek esküt tenni az uj alakjában jolentkeaő ál­lamhatalomnak, vállvetve támogatva azt nehéz nemzetmentő munkájában. A kormánybiztos kinevezése E válságos időkbeu nagy változásokon ment át a vartnegye kormányzása is. A nép­köztársaság kormánya dr. Murányi László kor­mánybiztost áliitotta főispáni h*táskorrel a vár­megye élére, aki is a november hó 20 ik nap­ján megtartott rendkívül közgyűlésben mutat­kozott be a vármegye közönségének. Nem len­nék tárgyilagos ha meg nem állapítanám, hogy a közgyűlés előtt kifejtett programmja — mely egyesitette magában az igaz demokratikus át alakulás energikus megvalósítását, a bölcs mér­sékletet s a vármegye közönsége és tisztikara iránti teljes megértést — nem csak a legjobb hatást tette a vármegye közönségére, hí nem jogos bizalmat keltett az irányban is, hogy e válságos időkbun a vármegye élére olyas férfiú került, kit tudása, gyakorlati ismeretsége, nagy munkabírása és hatalmas szociális irányzata képesitik arra, hogy a vármegyét az uj Ma­gyarországba minden nagyobb zőkkeae* és megrázkódtatás nélkül átvezetni lógja. Az uj kormánybiztost beiktaté közgyűlés vett bucsut a nyugdíjazását már előzőleg kérő Mikecz Dezső alispánjától. A kacsa meleg, közvetlen formája méltó azokhoz az érdemek­hez ós ahoz a szeretetteljes kapcsolathoz, mely a távozó alispánt 33 éven át vármegyéiéhez fűzte. A vármegye közgyűlése a legnagyobb megbecsüléssel a tisztikar peeig könnyes szem rael vált meg attól az alispánjától, akit min­den tisztviselőtársa őszintén nagyra becsfiit és igazán szeretelt. Alispánunk távozása után — az alispáni állás betöltéséig — én mint törvónyazeriuti helyettese latom el az alispáni ügyek vezetó sét. Igyekezni fogok ezen ma sokszorosan ne­héz feladatot ugyan abban a méltányos, kö­rültekintő és lelkiismeretes irályban teljesíteni, amint arra a mi távozó alispánunk annyi éves át példát mutatott. Első és legfontosabb kötelességemnek tartotta«, hogy a kormánybiztos úrral azokban a községekben megjelenjek, ahol a for adalom napjaiban a legnagyobb bajok voltak. Ez id^ig Tiszaeszlár, Tiszalök, Büdszentmihály, Polgár, Kótaj, Nagyhalász, Ibrány, Biri, Balkány, Nyir adouy, Nyiracsád ós Nyirábrány községekben voltuck. ahol is az előre összehívott népet igyekeztünk felvilágosítani, megnyugtatni és a netalán ismétlődő zavargások szomorú követ kezményeire figyelmeztetni. E nagy munkánkban erős segítő társunk a nyíregyházi ezocial demokiata-párt elnöke Kazimir Karoly polgár­társ, ki felkerésünkre készségesen jár velünk s igyekszik a n^pet munkára bi -ni s a tétlen seggel jaró károsodásoktól megóvni. Sajnos az idő kedvezőtlen volta, a közlekedés rosszasága és hivatalainkban lévő, főleg a közéleimezes és közbiztonság körüli teendők zavartalan ellátása nem engedik, hogy ezen kétségtelen sikerrel járó agiiatios utunkat oly msrvben folytassuk, mint ahogyan az kiváaatos lenne ós ahogyan azt mi szeretnők is folytatni. A közélelmezés bajai Az ötöd fél évig tartó borzalmas háború, valamint Ausztriának kizsákmányoló politikája nemkülönben a folyó év tavaszán reánk nehe zedett elemi csaoasok a legválságosabb hely zetbe juttatták közótelmezésüoket. Hozzájárult ehez még az a köiüimeny is, bogy katonáink egyrés^e a község söpredek elemeivel szövet­kezve kirabolták, kifosztották a községek ós birtokosok magtárait. Azon községekben pedig, melyeknak a magtáraiban taroló terménykész­leteket a megsemmisülés veszélyétől meglehetett óvni, — a nóptanacsok és más arra nem illetékes szervek — a végrehajó hatalom hatás­körébe erőszakosan beavatkozva, — lefoglalták a közszükségleti célokra visszatartott készle­teket, szokat önkényesen, a jövővel nem törődő rövid látással, a lakosság között oszto­gatni kezdték. Kétségek és aggodalmak között kisértem e megdöbbentő jelenségeket e amidőn pár nap múlva a felizgatott kedélyek lecsilapultak, azonnal a legerólyesebb intézkedéseket lép­tettem életbe, e szertelenségek megszüntetése érdekében Az Országos Közélelmezési Hivatalt vezető Miniszter november hó 6 án kelt 143300, valamint november hó 9 én kelt 109820 számu rendeleteiben nyert felhatalmazás alapján a néptanáesok&t a legszigorúbban eltiltottam a gabonakészletek felhasználására vonatkozólag oly intézkedések megtételétől, melyek a végre­hajtó hatalom hatásköré; e tartoznak. Tudo­másukra hoztam, hogy a törvényhatóság egész területén, a községi magtárakban, vámmal­mokban, birtokosok magtáraiban tároló termény­készletek feletti kízarölagos rendelkezési jog a Törvényhatóság első tisztviselőjét illeti s a néptanácsoknak e tekintetben semmiféle iage­reneiájuk nincs. Az alárendelt közigazgatási hatóságokat pedig szigorúan utasítottam, hogy ezen elvnek mindea vonalon a legerélyeiebben és minden rendelkezésre álló eszközzel igye­kezzenek érvényt szerezni. Vita a közélelmezésrSl A jelentés felolvasása után Haas Igaácz szólalt fel, aki részletesen foglalkozott a je­lentés egyes fejezeteivel és különösen a köz­élelmezést érintő intézkedésekre tért ki. A felszólalasra Murányi László dr. kormánybiztos és Mikeez István alispáahelyettes valaszoltak és adták meg a kellő felvilágosításokat. Azután az egyes előadók tették meg jelentésüket a reszortjukban a mult hóban történt eseményekről. Kereskedelmi alkalmazottak szervezkedése Sjnroyyiuun, december 12 {A NyírvuUk tauttwM^MI,) Folyó hó 7 én este a Kereskedők és Gaz­dák Köreben taitották a kereskedelmi és ma­gánalkalmazottak szervezkedő nagygyűlésüket. Dr. Dániel Miklós, mint a Kereskedő Ifjak Egylete legutolsó választmányánál jelen levő legidősebb tisztviselője vezette a szervezkedő ülést. Hosszabban vázolta annak szükségessé­gét. hogy a m»i viszonyok mellett a kereske­delmi alkalmazottak nem élhetnek csupán club életet, hanem érdekünk megvédése, cél­jaink elérése végett politikai együttélést kelt kifejtoniók. A társadalomban és a gazdasági életben elfog !alt állásuk és szerepök egyedüli helyes ut a számukra azt jelöli meg, ba mint szakszervezet a helybeli szo-ialdemokrata pártba testületi eg belépnek s mint iyen csatlakoznak a Magánalkalmazottak Orságos Egyesületéhez. A taggyűlés a legnagyobb lelkesedéssel tette Beregi Sándor és Giósz Jenő hozzászólása után magaévá dr. Dániel Miklós indítványát és kimondották, hogy a régi Kereskedő Ifjak Egy­lete, mint a Kereskedelmi fcs Magánalkalma­zottak Szakszervezetté fogja működését tovább folytatni és az előkészítő ilt. átmeneti intéz­kedések végrehajtására egy 30 tagu végrehajtő bizottságot választott, melynek feladatává teite valamennyi Nyíregyházán lévő férfi és nőt ke­reskedelmi alkalmazottnak a szervezetbe való belépésének azonnali keresztülvitelét és az ügyeknek a legrövidebb időn belül megtartandó taggyűlésig, mely a vezetőségét megválasztja, való vitelét. Annak az elhatározása után, hogy a más­nap megtartandó szociáldemokrata-párt tag­gyűlésén valamennyien részt vesznek, az uj

Next

/
Thumbnails
Contents