Nyírvidék, 1918 (39. évfolyam, 221-295. szám)

1918-11-16 / 262. szám

1 köztársaságot követelni Nyíregyházi Neptanacs Vasárnap népgyűlés lesz flfíreírríiAiti, november 15 (Á Nyirvidék tudóriUtfától, M g néhány reményveszteit udvaronccal az éretlen Windischgraetz herceg royalista akció fölélesztésével próbálkozik, 'addig a magyar nemzet mindegyre erőteljesebben követeli a monarchikus államforma megváltoztatását és a magyar köztársaság kikiáltását. Magyarország az első volt a középeurópai forradalmak megindításában, a népuralom vérnélküli forradalmának a megteremtésében. Napok alatt követte a magyar forradalmat a német és az ausztriai és mig a forradalomban ezek az államok utánunk következtek, addig a köztársaság kikiáltásában mi elmaradtunk. De az államforma kérdésének a meghatározásával csak addig várt a magyar nép, am g a forradalmat kővető természetes rázkódtatás véget ér és a rend helyreáll. Ez megtörtént és az államforma meghatározási mindeaképpeu előtérbe nyomult. Ez indítót a arra a Magyar Nemzeti Tanácsot, hogy állásfoglalásra hivja föl az ország közvéleményét. A Nyíregyházi Neptanácshoz tegnap érkezett meg a Nemzeti Tanács távirata, amely szükségesnek tartja, hogy a Néptanács sürgősen foglaljon állást, milyen államformát tart szükségesnek a forradalom eredményeinek és a népuialom intézményes biztosításának érdekében. Nagy Kálmán elnök olvasta föl a Néptanács ülésén a Nemzeti Tanács táviratál, majd azt a propozidót tettp, hogy a Néptanács követelje a Nemzeti TanacsDrágaság és államterhek A háború ideje alatt sokat irtam itt és más helyeken is, a lakosságot és annak megélhetését terhelő dragasagról, de a háborús viszonyok közö't a cenzúrától leszorított toll soha sem szólhatott azokon a hangokon, amelyeken a keserűségnek húrjai szóltak volna. Ma már a szólás szabadsága megengedi, hogy a drágaságban rejlő veszedelmeket feltárjuk es figyelmeztessük a kapitalista társadalmat, hogy saját létalapjának — ha ezt ma még mindig jogosultnak tartji — megszilárdítás*, de főként a köz érdekében kövessen el mindent, hogy a drágaság megszűnjék. A harcterekről visszatérő harcosoknak lelkét és szivét ne n lelkesíti a győzedelmes háborúnak lelkesítő ereje Nem hozhaij ik vissza harcosaink azokat a fegyvereket, amelyek hosszú harcokon keresztül hűséges baltársaik voltak. A leszeMes nem történik ugy meg, amint azt a honvédalmi miniszteriumbt.n tervezték, lokozatosan és rendszeresen, hanem egyszerre, tömegesen szerelnek le katonáink, tömegesen térnek vissza a harcos milliók, hogy felvegyék a polgári élet utjai jöölte munkaköröket, az ott mutatkozó munkaalkalmakat, amelyek azonban, — fájdalom, ma még szerrezetlenül állvan, nagyrészt hiányzanak. Elgondolható, hogy minő keserűségekkel eltelten térnek vissza otthon ikba, amikor tudjak, hogy munkaalkalom nélkül, kereseti lehetőségek nélkül, de a ma is még mérhetetlen draga megélhetési viszonyok között kell élniök. tói a magyar köztársaság kikiáltását. Ez a nemzet, amely annyit szenvedett, anynyit vérzett és nyomorgott évszázadokon át uralkodói miatt, amely az elnyomatásban tespedt és idegen érdekek sorvasztó szolgálatában nyomorodott el, remegve félti a forradalom által kivívott népuralmat, amelyet csak a köztársasági államforma mellett lát biztosítva. Magyarországot csak a demokratikus köztársaság mentheti meg abból a döbbenetesen súlyos veszedelemből, amelybe az uralkodók önzése döntötte. Fölállva, egyhangúlag kiáltották a Néptanács tagjai: — Éljen a magyar köztársaság ! Névszeriut való szavazást rendelt el az elnök és a Néptanács valamennyi tagja a közlársaság mellett szavazott. A szavazás után iá lelkesen éltették a köztársaságot. Garay Kálmán dr. indítványára elhatározták, hogy táviratban tudatják a Nemzeti Tanáccsal a nyíregyházi állásfog alást, de a város népét is megkérdezik. Ezért vasárnap délelőtt a Zöldség térre nagy népgyűlést hiv össze a Nep tanács, amely ezt a határozatát a város népe elé terjeszti, hogy a lakosság egyetemének is alkalma nyíljék az államforma kérdésében állást foglalni. Vé^ül a Néptanács elhatározta, hogy tagjait kikii di a járási székhelyekre és a vármegye többi nagyobb községeibe, hogy az ottani Neptanácsokat is állásfoglalásra birja. Joggal feltehető, hogy ez a felgyülemlő és végeredményében mindenkit eltöltő elégedetlenség ki.ö het Kitörhet, mert semmi sem gátolhatja meg, ha a drágaságot minden elgondo ható eszközzel viss a nem fejlesztjük. Erre pedig megvan a kenyszerü, de főként köteles lehetőség. A kapitalista társadalom tagjai, a háború alatt vagyonukat oly magasra növelhették, hogy még akkor sem vesztenek a háború előtti vagyonállapottal szemben, ha az összes javak árait mélyen leszállítják ; le, egészen a háború előtti nivóig. Ennek semmi akadalya Ha a háborúban felgyülemlett vagyonok csökkennek is ezzel, az a köz nézőpontjából mellékes, de a tőkések szempontj iból — paradoxonnak latszik da mégis igaz, — csak előnyös lehet. Előnyös az ő nézőpontjukból csupán azért, meit létalapjuk megtámasztására működnek ezzel Ha ma még mindig jqgosult nak tartják a kapúalista termelés és tarsadalmi rendet, — és miért ne mondanák és tartanák épen ők annak ? — íkkor, de csakis akkor értsék meg a rohanó idők in'ő szavát, adjak portékáikat azon a Irhető olcsó — pedig még akkor is dehogy olcsó — árakon, amelyek mellett a keserüsegek ürömpohara ki nem csordul ! Mert jaj nekik, ha az elégedetlenségeket még tovabu íj fenntartanák, vagy pláne fokoznák! Követelnünk kell tehát, a dolgozó milliók éidekeben. hogy az árakat — mindennek az árát — most és nem k sőbb, de ha lehet azonnal, szállítsák le a háború előtti nívóra ! A forradilom könnyen elbánt a régi politikai rendszerrel, mert al sem hallotta meg az Ltő 1918. november 16 szókat. De ha a kapitalisták nem látják meg az idők jelét, könnyen meglehet, hogy egész társadalmi rendjüket ugy felborítja az elégedetlenség feszitö crejo, hogy az ezt követő pusztulást helyrehozni, még a jövő rendnek is nagy munkajába kerülhet. Felre tehát minden kapzsizsággal ! Félre, a vagyonhalmozás h bás, terda és káros törekveseivei! Felre p°dig addig, amíg haza nem tértek a harcos millipk: amíg ezek nem érzik a rájuk nehezedő súlyokat ! De ha még a drágaságot vissza is fejlesztette a kapitalista rend még akkor is csak félmunkát végzett. Az államterhek oly magas fokon állanak, hegy azoknak későbbi törlesztése, állandó súlyként nehezednék nemzetünkre. A háború sok terhe — ma már látjuk. — nem mint ahogy mondották, befektetés, hanem sajnos olyan teher, amellyel a ránk következő béke idején szabadon mozognunk, szabadon és természetesen fejlődnünk ugy, hogy kelyünket a versengő államok sorában megállhássuk : nem lehet. Ezt a terhet le kell vetnüuk 1 Ezt a mérhetetlen terhet mielőbb elhagynunk már csak azért is szükséges, hogy az ezeknek elszámolása és kezelésével lefoglalt sok munkaerő is, hasznos munkában találjon el foglaltságot Ambő

1 a terhek eredtek, azokból keli azokot eliminálnunk. A haboru hozta, a háború vigyo is e terhekel. Erre a, célra, a háborubán szerzett vagyonok használandók fel. Ha pedig ez kevés lenne, ami nem valószínű, akkor a háború előtti vagyonokat kell a szükséges mértékig felhasználni, az áiiam terheinek eliminálására. Ezek volnának nagy vonásai a rendezésnek. Hogy pedig szükséges az államterhek megszüntetése, azt bizonyítani talán felesleges is. Magyarország újjászületése másként nem képzelhető el, mint csak ugy, ha terhektől menten fog a jövőben együtt haladhatni, a fejlődő nemzetek soraban. Mert terhekkel megrakottan, fejletlen iparral, a megélhetésnek drága volta mellett csak ugy haladhat, mint a szekér a gyorsvonat mollett. Ennek meglátásához és megértéséhez nem kell a sok szó. De kell a figyelmeztetés, mert kapitalistáink még mindig abban a hitben élnek, hogy a lapok közgazdasági hirei között elhelyezett és a különböző értekek fennmaradását és megszilárdulását hirdető soraikkal értekeiket ós vagyonnikat meg tudjak tartani: azt hiszik, hogy az idők rohanó arja nem fogja nem fogja elsodorni azt a gátat, amelyet a kapitalista társadalom a fejlődés utjaba állított, hamis felfogásaival. Csalódnia kell e társadalomnak, mert amit itt és másutt mir oly sokszor, de hangfogóval mondottunk el, — kenyszer igazság, mely ellen a kapitalista értékelmélet felallithat dokrinákat, de megcáfolni aligha tueja. Leszorítani az árakat, még ha a fogak bele csikorulnak is! Levetni az áliamterheket, még ha némelyek elevenebe is vágna! És mindezeket sürgősen, mert int az idö, halogatásra nincsen alkalom 1 Tudjuk, ho^y amikent a Károlyi kormány sem tetszik a felső tízezernek, azonkepen az itt mondottak sem tetszenek a kapitalista: töltény és börgyárosoknak, tojás és csirke elárusítóknak és másoknak ; de ki kellett mondani, mert a hangfogót levették már a nyomdafestékről és főként le, az elfojtott keserűség megfeszített húrjáról. Pisszer János. Bejáró takarítónő lapunk kiadóhivatalában felvétetik