Nyírvidék, 1918 (39. évfolyam, 146-220. szám)

1918-09-05 / 199. szám

2 1918 szeptember 5 ü köztisztviselők gyermekei Kér volt beszüntetni tél tandiiot Nyíregyháza, szeptember 4 (A Nyírvidék tudósítójától.) A közoktatásügyi miniszter rendele­tet adott ki, valamennyi tankerületi fő­igazgatósághoz. melyben a régi tandíjsza­bályzatot akként módosítja, hogy mind­azok a fiu és leányközépiskolai nyilvános tanulók, akiknek szülei a családi pótlék szempontjából az első csoportba tartoz­nak, de csalds a VI. fizetési osztályig be­zárólag, továbbá a közös hadsereg, a ha­ditengerészet, a m. kir. honvédség és a m. kir. csendőrség szolgálatában álló ha­vi dijasok az ezredesi rangfokozatig bezá­rólag, valamint az ezen csoportba tarto­zó nyugdijasok fiai és az ugyanezen cso­portba tartozók árvái mindaddig, mig leg­alább általános elégséges előmenetelt ta­núsítanak, az állami kir. kalh. és oly fiu­és leányközépiskolákban, melyekben a tandij á vallás és közoktatásügyi minisz­térium által kezelt valamely közalapba folynak be, százalékon felül részesiten­dők féltandijmentességben. E kedvezményben részesitendők a­zok is. akik a tanév végén elégtelen osz­tályzatot kaptak ugyan, de ezen elégleien osztályzatukat a következő tanév elején kijavították és felső osztályba felléphet­nek. Kedvezményben nem részesíthetők a­zük a fent említett csoportba tartozók, akiknek maguknak, feleségüknek vagy a középiskolába járó gyermeküknek szóba­jöhető magánvagyona van. Ha e tekin­cetben vitás kérdés merül fel, az igényjo­osultság tekintetében az illetékes főigaz­fgSító dönt. Igényjogosultak a családi pótlék -f 'ipontjából a második és harmadik' •j.iortba sorozottaknak azon fiai is, $ viknek elégséges osztályzatuk nincsen és jlsőbb osztályba való előmenetel szem­^flR'tjából irányadó tárgyaknak legalább feléből jeles érdemjegyük van. Ugyanilyen kedvezményre jogosultak a közös hadse­regbeli. m. kir. honvédségi és a m. kir. csendőrségi és haditengerészeti altisztek fiai is. Az I osztályba lépő tanulók közül az igényjogosultak a fentemiitett féltandij­mentességben szintén részesitendők, e­gyébként azonban az igazgató az I. osz­tályba lépő tanulókat az első félévben tandíjkedvezményben csakis feltételesen s ez esetben is csak kivételesen részesít­heti. Az ántánt katonai tanácskozása Budapest, szeptember 4 (A Nyirvidék tudósítójától,) Báselből jelentik, hogy Párisban Cle­menceau elnöklésével fontos katonai ta­nácskozás volt. amelyen az ántánt legki­válóbb hadvezérei vettek részt. Robbanás az odesszai lőpor­raktárban Budapest, szeptember 4 Moszkvából jelentik: Az odesszai lő­szerraktárban vasárnap történt robbanás­nak ötven halottja, több száz sebesültje és több ezer hajléktalan áldozata van, mi vei a robbanástól egész utcák házsorai dőltek romba, vagy a robbanás okozta tűz­vésztől pusztultak el. A robbanás színhe­lyétől több mértföldnyire levő Slolbevaja utcában egyetlen ház sem maradt épen. A kár több száz millióra rug. A lőszer­raktár az ukrán kormány tulajdona volt}. A megmenekült lakosságot osztrák-magyar csapatok élelmezik. a Sűrűn hangzanak fel panaszok a szü­lők köréből, hogy ha nem nyílik meg az egy éves női kereskedelmi tanfolyam, mit csináljanak IV. polgárit végzeit leányaik­kal. A leánygimnáziumba nem szándékoz­tak beíratni, — mert ha szándékoztak vol­na, — meg is tették volna — a felsőkeres­kedelmibe, bár kereskedelmi szakoktatást óhajtanak gyermeküknek, nem tudják be­íratni, mert nem képesek olyan (nagy anya­gi áldozatra, mint aminővel a felső ke­reskedelmi iskoláztatás jár. Három évig a nagy tandij. drága könyvek, szóval ma­ga a három esztendő költsége oly niagy pénzbeli kiadást tesz ki, amit egy gyer­mekéért most nem költhet az a szerény viszonyok között élő család, akinek a há­borús viszonyok addig sem fényes meg­élhetésükéi súlyosbították. Az egy éves női kereskedelmi tanfo­lyam létjogosult. Nyújtott eddig olyan szakoktatást, hogy nagyon jó tisztvise­lők kerültek ki a végzett növendékek kö­zül. Ha idáig be vált hézagpótlónak, — most amikor már föléje került egy költ­séges testvériskola, szüntessük meg?.... — Épül már az uj ház^ bontsuk le a régit, ha addig, mig az uj felépül el is lakhatnánk benne?... Nem kétlem, — hisz természetes is. — hogy képzettebb munkaerők fognak kikerülni a három éves iskolából. Ám az idén is állásban van már a végzett növen­dékek legjava s nem hinném, hogy az érdekelt cégek, vállalatok, intézetek meg ne éreznék a női munkaerők hiányát még három évig. ha nem les/ kereskedelmi tan­folyam. Ez évben még tömegesen kívánják a szülők a tanfolyam megnyitását A ma­guk szempontjából jogos is a kívánsá­guk. mert hiszen a felső kereskedelmi is­kola nem a tanfolyamból fejlődött ki,— csak mellette és egymás mellett is igen szépen megfér e két iskola amúgy is. És nem helyén avló nyilt óhajtásokai elu­tasítani a mai időkben, amikor az elemi oktatáson kivül minden iskolai oktatás igen költséges, a tanitás nem ingyenes. Egész közoktatási berendezésünk olyan, hogy igy ősszel a magasabb fokú leány­iskolák kapui elé még egy diadalkaput is képzelek szimbolikusan arannyal — par­don, most papiros bankókkal — díszítve, felírással: «Isten hozott gazdagok!» Csak a szakiskolákat ne szüntessék meg. ha hézagi>ótlók is, ha tanfolyamszer­rüek is. Ne! Bár volna leányok számára szövő-, agyagipari szaktanfolyam, bár ta­nítanák az óramivességet is, ötvösmester­séget is. könyvkötést, gyümölcsföldolgo­zást, sok minden ujat, amire friss erő­vel fogékony elmével s ügyes kezekkel jönne a gyermekleány. Az egy éves kereskedelmi tanfolyam az egyetlen most még. ahol szerényebb sorsú emberek gyermekei gyorsan és ke­vés költséggel kenyérkereső pályára szak­kiképzést nyerhetnek. Nem lehet ezt, e miénket annyi éves fennállása után meg­szüntetni addig, mig létjogosultságát az­zal igazolja., hogy vannak reá jelentke­zők és amíg a végzetteket eltudjuk helyez­ni Komár ErzsébeL A VÁROSI SZÍNHÁZBAN f. hó 9-én és 10-én müvészestélyt tart Király Ernő és Komlóssy Emma Jegyek előre válthatók Jakobovits Fannyka kisasszony dohánytőzsdéjében. ÚJDONSÁGOK -- A vármegye közigazgatási bizott­sága szeptember hó 12-én délelőtt tartja e havi rendes ülését Meskó László dr. főispán elnöklése mellett a vármegyeháza kistermében. — Gazdagyülés Tiszalökön. Vasárnap szeptember 8-án délután Tiszalökön nagy gazdagyülés lesz, amelyen az ottani gaz­daszövetséget alakítják meg. Ez alkalom­mal Szomjas Gusztáv, a kiváló gazda, nagyszabású gazdaprogrammot ad. — Betűszedőből vármegyei irodaigaz­gató. Ennek a nyomdának évtizedekkeli ezelőtt derék, szorgalmas munkása volt Kiss András, akinek az egészségére azon­ban ez a foglalkozás ártalmas volt. Itt hagy ta a nyomdát és Szabolcs vármegye szolgálatába állott, ahol hosszú időn ké­résziül dolgozott becsületesen, szorgalma­san. A derék munkának meg is lett a ju­talma, mert Meskó László dr. főispán Kiss András irod asegéd tisztel vármegyei tiszteletbeli irodaigazgatóvá nevezte ki. — Zeneiskolai beiratás. V. Volkmann Róza zeneiskolájában. — Luther-tér 11. szám. — a beiralások már javában foly­nak. Beiratkozni lehet reggel 9-től este (> óráig. Evi tandij 300 korona, beiratási dij 10 korona. A tandij félévi, negyedévi és havi előleges részletekben is fizethető. A tandij havi részletekben való fizetése esetén az első és utolsó havi tandij egy­szerre fizetendő. Mérlegel vásárol a hadsereg. A keresk. és iparkamara ez uton közli az érdekeltséggel, hogy a cs. és kir. hadügy­minisztérium árlejtést hirdet 1080 darab teljesen felszerelt 100-1000 kilóig hord­képességü tizedes mérleg, valamint a hoz­zá kellő vas és horgánysuly tételek szál­litására. Az ajánlatok ivenként 2 K-ás ok­mánybélyeggeJ ellátva közvetlenül a had­ügyminisztérium 12. osztályához holnapig küldendők be. A szállitási feltételekről, az ajánlattétel módjáról stb. bővebb felvi­lágosításokat ad a magyar szent korona országai részére a Hadügyminisztérium tájékoztató hivatala Budapesten. V., Aka­ídémia-u. 3 — Nagy hangverseny a Koronában. A nyíregyházi zenekedvelő közönségnek nagyon érdekes eseménye lesz holnap csü törtökön. A Korona nagytermében hangh Versenyt rendez Hermann Mily, a máris világhírű fiatal hegedümüvésznő, Hegvi Anna hangversenyénekesnő és Fenyvesi Gábor zongora művész. Hermann Mily most érkezett hollandiai hangverseny kör­útjáról, ahol óriási sikereket aratolt. He­gyi Anna neve jól ismert a közönség előtt. Fenyves Gáborról nem kell külön meg­emlékeznünk, mert hisz fényes diadalai az egész országban ismeretesek — A nyomdai munkások ujabb bér­emelése. A Vidéki Nyomdatulajdonosok Országos Szövetsége és a magyarországi nyomdai munkások szakszervezete legu­tóbb elhatározta a nyomdai munkások hetibérének folytatólagos pótlék alakjá­ban való felemelését. Az érvényben levő a háborús bérfizetést szabályozó megál­lapodás kimondja, hogy amennyiben az élelmiszerek és egyéb közszükségleti Cik­kek terén drágulás mutatkozik, automa­tikusan életbelép a drágulás mérvének: megfelelőleg a munkásság jövedelmének' eddig élvezett háborús pótlékon felül a megfelelő százalékos emelkedése. A már legutóbbi drágulások folytán további négy ven százalék béremelést kapnak a nyom­dai munkások augusztus 19-ikétőf, visz­szamenőleg is, ami természetesen ujabb nagy terhet jelent az ország nyomdaipa­rának. Tekintettel ezen jelentékeny bér­! emelésre, továbbá arra. hogy ugy a pa­i

Next

/
Thumbnails
Contents