Nyírvidék, 1918 (39. évfolyam, 146-220. szám)

1918-08-22 / 187. szám

í 918 augusztus 22 KUmimK 3 ÚJDONSÁGOK Jóba Elek temetése Utolsó útjára kisértük hétfőn dél­után nemeslelkü, derék, jó főszerkesztőn kel, Jóba Eleket. Temetése mutatta meg, mennyire szerette ez a társadalom Jóba Eleket. A gyász udvarát és a ház előtt az utLestet is sűrűen lepte el a gyászo­lók sokassága, amelyben olt volt ennek a városnak minden osztálya. A főispán, az alispán, a polgármester mellett a vármegye, a város, a törvényszék, a pénz ügyigazgatóság, az egyházak, a tantestü­let, a társadalmi egyletek vezetőit, a he­lyi közgazdasági élet vezérférfiait és az egyszerűbb emberek egész seregét lát­. tuk a ravatal körül, amelyei sürün bo­ritott el virággal a szeretet, a hála', a kegyelet és a részvéL Külön gyászkocsi kellett a rengeteg csokornak és koszorú­nak. ' y/^ A gyászháználrlwtók Jenő dr. ref. lelkész mondott gyászbeszédei a ravatal fölött és beszédének egész gondolat me­nete boldogult Jóba Elek nemes gondol­kodását követte: akor volt, hittel teljes, meleg és megnyugtató, amely a halált csak a túlvilág üzeneteként fogadja. Azután négylovas gyászhintón in­dult utolsó uljára Jóba Elek. A kocsi mellett díszruhás városi hajdúk lépked­tek, a kocsi mögött és körülötte pedig a gyászolók sokassága és bosszú kocsi­sor kisérte ki a halottat az északi temető­be. A sírnál Garay Kálmán dr. városi tanácsos búcsúzott az elhunyttól egy­kori kartársai, a városi tisztviselők nevé­ben mig a Jóba-nyomda munkásainak búcsúját Kazimir Károly tolmácsolta. A két búcsúztató minden szava ékes bi­zonysága annak a nagy és a simát sem szűnő szeretetnek, amellyel Jóba Eleket szerették barálai, kartársai, munkásai. Gyászda! közepette helyezték el ko­porsóját a családi sírboltban, ahol vele marad egy egész társadalom szeretete, tisztelete. ^ — Az osztráfTgyermekek szent István napi élelmezésének javítására Várallyai Ferenc ur 300 koronát volt szívás adományozni. Mint­hogy a gyermekek csoportos ellátása már meg­szűnt és csak a velük érkezett tanítónők és tanítók, valamint az ujabban visszamaradt 16 gyermek nyer együttes ellátást, — az adomá­nyozott összeg egyharmada qz étkezésük javí­tására — kétharmada pedig az osztrák gyer­mekek részére rendezendő szórakozásokkal kapcsolatosan felmerülendő készkiadások fede­zésére fordittatik. A nemes adományért ez uton mond hálás köszönetet a Helyi nyaraltató bizottság. — Fényes László-asztaltársaság csü­törtökön este, vacsora után a Korona-szálloda kistermében összejövetelt tart, amelyre az asz­taltársaság tagjait, Fénye3 Lűszló barátait és hiveit ezen az uton is meghívják. Az összejö­vetelen megjelenik Fényes László is, Ski ezt az alkalmat fölhasználja arra, hogy a legutóbbi beszámolója óta . történt eseményekkel és a helyzettel foglalkozzék. — Köszönetnyilvánítás. Néhai Ruzieska András halála alkalmából Hoffer Bertalan és neje 50 K küldtek egyletünk céljaira. Fogad­ják hálás közönetemet szegényeinkről való megemlékezésükért. Dr. Flegmann Jenőné izr. n. e. elnök. — Ráhajtott a taligával. Ujíehértón az utca porában játszadozott Takács Júlia 10 éves gyermek. Egy fiatalkorú taligás fiu arra hajtott es mivel a gyermek nem tért ki a taliga elől, neki hajtott a gyermeknek, aki igen súlyos sé­rüléseket szenvedett, különösen a ballábán. A gyermeket beszállították az Erzsébet közkór­házba, a fiatalkorú taligás fiu ellen pedig megindították az eljárást. — A cs. és kir. Ferenc Salvator fő­herceg nevét viselő 15-ös huszárezred ha­diaibutna. melynek jövedelme az ezred el­esett hőseinek özvegyei és árvái javára lesz fordítva, a közeljövőben megjelenik. Az album szerkesztősége ezúton is felkéri mindazokat, akiknek az album céljaira alkalmas fénykép • felvételek, jegyzetek, rajzok és más emlékek vannak birtokában, hogy ezeket az album szerkesztőségének — Nyiregyháza, 15 ős hu­szárezred — mielőbb beküldeni szíveskedjenek. Kívánatra a beküldött dolgok az albuai meg­jelenése után a tulajdonosoknak hiánytalanul vissza lesznek szolgáltatva. — Eljegyzések. Rotshtein Bertuskát el­jegyezte Rottemberg Izsák. Csengery Irénke és Hölcz János tüzér­főhadnagy jegyet váltottak Nyíregyházán. — A Borsszem Jankó 1500 K-ás pá­lyázatának eredménye. Molnár Jenő és Bér 3 Dezső nagy népszerüségü lapja, a Borsszem Jankó e hó 18 iki számában hirdette ki az 1500 K-ás humoreszk pályázat eredményét. Az augusztus 18 iki szám egyébként is méltán so­rakozik ez eddigi fényes sekerü számokhoz. Az egyik pályanverles humoreszken kivül, amely­nek Beehtold kapitány a szerzője, egész sereg humoros írás és rajz jelent meg. Az ezer ko­ronát nyert vidám elbeszélés közlését — szer­zője : Gosztonyi Ádám — a jövő számában kezdi el a Borsszem Jankó. A pompás lap egyes számának ára 80 fillér, előfizetési ára V* évre 10 korona. Kiadóhivatal: V., József­' tér 13. — A muszkafogoly halála. Kisvárda és Pap községgel közös határárok fenekén egy orosz egyenruhába öltözött ismeretlen férfi holttestre akadtak az arra menő asszonyok. Mellette egy nagy karó hevert, mellyel a gyil­kos kioltotta életét. Az esetről jelentést tettek a kisvárdaí csendőrségnek, amely minden va­lószínűség szerint 1—2 nap alatt elfogja az elvetemült gyilkost. A kisvárdaí járásbíróság vizsgálóbirája Jáworszky Aladár kir. járásbiró kiszállott a belyszinre, a hullát lefényképeztette és dr. Zsiday Dániel és dr. Fried Sámuel or­vosokkal felboncoltatta és a holttest eltemeté­sét elrendelte. — Harcias napszámos. Kovács János 5 napszámos hosszabb idő óta vadházasságban élt Szokolay Amáliával, akivel állandóan ve­szekedett, marakodott Tegnap is összevesztek valamin és Kovács előbb arculütötte Szokolay Amáliát, majd mikor ez tiltakozni próbált a brutalitás ellen, előrántotta zsebkését és. azzal mellbeszurta az as^aonyt, akit súlyos sérülé­sekkel az Erzsébet közkórházba szállítottak. — Megvertek egy asszonyi. Nagy ria­dalmat keltett a Bethlen-utcán egy kato- r na, aki behatolt Szabó Kálmánné 53 szá- < mu lakásába és anélkül, hogy egy szót is szólt volna, neki ment az asszonynak, akit csúnyán Összevert Az asszonyt a i szomszédok szabadították ki a katona ke- f zéből. aki Pop cső Lászlónak mondja ma- • gát. — Szenzációs detektív dárma a Dia­dalban. Ma szerdán és holnap csütörtökön a Diadal-mozgóban izgalmas, szenzációs detektiv­dráma kerül bemutatásra. A detektív dráma cime Az öt ujnyom, amerikai dráma és ugy a meséje, mint a kidolgozása a legizgalmasabb filmek közé sorolják ezt a drámát. Ma szerdán és holnap csütörtökön mutatja be Az öt uj­nyomot a Diadal mozgó. , — Elütötla a kisvonat Mráz János helybeli kilenc éves kis fiút a sóstói uton elütötte a kisvonat. A szerencsétlenség ugy történt, hogy a gyermek leteküdt a sínre és elaludt. Csakis a motorvezető lélekje­lenlétének köszönhető, hogy nagyobb sze­rencséi! enség nem történt, mert — bár a kisvasút utja ott veszedelmesen lejtős — emberfeletti erővel fékezett és sikerült pár centiméterrel előbb a vonatot megállítani, mielőtt a gyermek nyakát. — mely éppen a sínen fekündt, — elvágta volna. A gyer­mek igy csak a bal karján, lábán, és te­jén szenvedett kisebb sérüléseket. — A hipnotizálás relytélje. (A városi sziuház mozgó jelentése.) A spiritizmus és a hipnotizálás legújabb mutatváayait ismerteti meg a nyíregyházi közönséggel szerdán és csü­törtökön Lovag Kassay a csoda bővészmester, aki boszorkánykonyha varázslatos látvány«ssá­gaiban utólérhetetlen műsorral jön a nyíregy­házi városi színház mozgóba. Az előadás d. u. fél G, este fél 9 órakor kezdődik. Jegyek elere válthatók Jakobovits Fannyka k. a. doháav­tözsdéjében. — A Városi Színház Mozgóban szer­dán és csütörtökön Lovag Kassay a budapesti Royal orfeum tagjának személyes fellépte és előadása a modern bűvészet és illuzióbról. Ér­dekes, mulattató és tüneményes predaktiók. Ezt megelőzi a nagysikert aratott eredeti film Marx Landával a főszerepben — A holló — ,u r W?WWBflBWBSaJB«Bl, • IIMUIIMINMir felelő® szerkesztő KERTÉSZ LÁSZLÓ A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsvármegyei Tanítóegyesület hivatalos közlönye. TANÜGY Értesítés A nyíregyházi áll. s. községi polgárt fiúiskolában a beiratkozás az 1918—1919. tanévre szeptember 2-án, 3-án, 4-én lesz délelőtt 8—12-ig. Felvétel alkalmával minden tanuló a mult évi iskolai bizonyítványát, az inté­zet kötelékébe újonnan lepő tanuló pedig ezenkívül születési anyakönyvi kivonatát és az ujraoltást igazoló lapját is tartozik bemutatni. Tandíj 20 korona, felvételi dij 14 ko­rona, tehát a beiratkozáskor fizetendő di­jak összege 34 korona. A javitó vizsgálatok ideje: Az 1. oszt. tanulók javitó vizsgálata szepl. 2-ikán, a II. oszi. tanulóké szept. 3-án, a III, oszt. tanulóké szept. 4-én délután 2 óra. A IV. oszt. tanulók javitó vizsgálata augusztus 3Q-án délelőtt 9 órakor lesz. Felvételi és tantervkülönbözeli vizs­gálatok idéje augusztus 30., délelőtt 9 óra. A tanév megnyílása szeptember 0-án délelőtt 9 örakor lesz az intézet tornater­mében. A lanilás szeptember 7-én délelőtt 8 órakor kezdődik. Nagyváthy Ferenc, jh- igazgató. NYÍLT-TÉR. Van szerencsénk a n. é. közönség b. tudomására hozni, hogy a helybeli piacon a Gsapkay Jenő-féle vaskereskedést átvettük és azt Simkovits és Brieger cég alatt tovább vezetjük. Tisztelt vevőinknek mindenkor pon­tos kiszolgálást, valamint a mai árakhoz képest igyekezni fogunk a lehető legol­csóbb árakat számítani. A n. é. közönség szives pártfogásáét kérve, vagyunk teljes tisztelettel. 1167 — 1 = • =i =0 — • I Szerdán ét csütörtökön ••••••••••noanso - ú 1 A ° * L • • • • • • • Öt ujjnyom Detektiv-szenzáció. Házasság akadályokkal Vígjáték. =PODnOOOOQDOOOOOO

Next

/
Thumbnails
Contents