Nyírvidék, 1918 (39. évfolyam, 146-220. szám)

1918-08-14 / 183. szám

1918 augusztus 14 JSÍYÍityiDÉK­Egy katona fosztogatásai az Ér-ntcáo Njiregj hí?n,.nugu*ztui 13 (.A Nyirvidék tudósítójától) Kellemetlen vendég látogatta végig tegnap éjszaka az Er-utcán lakó embere­kct. egy eddig még ismeretlen katona, aki körülbeiül tiz helyen kíséreli meg betö­rést és nem egy helyen eredménnyel járt a munkája. A katona az Kr-utca páros oldalán ievo házakat vette sorra és különösen o­Ivan helyen Kísérelte meg a szerencséi, ,i­hol sejtette. vagy tudta, hogy a lakók fürdőn vannak, vagy csak asszonyok van­nak odahaza. 'gy betöri a katona Adorján Eereiie főgimnáziumi tanár lakására. alwH -feljesen fölforgatta a lakást, azonban a­lig vitt e valamit, betört Szűcs Jenő ügy­véd lakására, de itt sem járt nagy ered­ménnyel. Póesik István törvényszéki iro­daszolga iakásába nyitott utcai ablakon próbált behatolni a katona és előbb bevi­lágított egy villamos zseblámpával a nyi­tóit ablakon. Az éie.s fényre Pócsikné föl­riadt. fölébresztette az urát. aki aztán ül­dözőbe vette a katonát, de az elmenekült. Nem ment azonban messze a katona, mert mikor az üldözés lármája lecsilla­puH, újra vissza-opózoll és most már az idea közepén levő házakat kezdte foszto­gatni. .Mintegy liz házat látogatott végig a betörő és több házban nagy zsákmányt szedett össze. Végre aztán valamitől bi­zonyára megriadhatott a katona, mert hajnal leié eltűnt az Er-uIcából. Olasz vereség a Monté Cornon Ku4a|»eat, augusztus 13 (A Nyirvidék twiósitójától.) A főhadiszállásról jelentik: A tiroli hegyi arcvonalon a 157-ik lövészezred ro­ham járőrei sikeresen rajtaütöttek a Monté Corvon ellentálló olaszokon és nagy vesz­teségei okoztak az ellenségnek helstre környékén az ellenséges repülök által le­dobott bombák az olasz polgári lakosság körében számos áldozatot követellek. Albániában nem történt különös ese­ménv. A vezérkor tör.ök& Újra drágább lesz a dohány iiitdaiuwr, augusztus 13 IA Nyirvidék tudónMlától.) Bécsbői jelentik, hogy Ausztriában új­ra elterjedt annak a híre, hogy a dohány­jövedék fölemeli a dohányáru árát. A Premdenbtatt ezzel a hírrel kapcsolatban megjegyzi, hogy a hir igaz. de nem lehet biztosan tudni, hogy a drágulás mikor kö­vetkezik be. —; •••••••••••••••• Zü • • • • • • • • • 1 A D A L • • o Ilüfv* is ktiiltn A becstelen nő | 6 f»Í¥OHÍS»t Jr*m« pnn nri r: in nr:tnnFirinF3r i ÚJDONSÁGOK V közigazgatási bizottság ülése. Szabolcs vármegye közigazgatási bizottsá­ga holnap, szerdán délelőtt kilenc órakor tartja augusztus havi rendes ülését a vár­megyeháza kistermében Meskó László dr. lőispán elnöklése mellett. káposzta beíveli lök. A közélelme­zési miniszter leiratot intézet Szabolcs vár­megye alispánjához, akivel közli, hogy a káposztatermés, az eddigi kilátások alap­ján nem igen fogja fedezni a szükségletet, épen ezért a káposzta pótlásáról kell gon­doskodni. Erre a legalkalmasabb a lök és mivel lökben igen bő termés volt az idén. tök főzelék eitevésével kell pótolni a hiányt. A lök három hónapnál tovább is eláll befőzve vagy besavanyilva és uta­sítja a miniszter az alispánt, hogy erre hívja föl a közönség figyelmét. — Gör. kalh. egyházi énekkar. Szuehy Klek nyíregyházi görög katholikus segéd­lelkész kezdeményezésére a napoki).ui a­laknfl meg Nyíregyházán a gör. kalh. egyházi énekkar. Az uj egyesület egvházi elnökévé Ruttkav Gvüla"kanonokot, vi­lági elnökévé Vargha György iparos ta­nonciskolái igazgatót választoltak meg. Karmester Szuehy Elek, m A S HÍ karmester Szilvássy József, pénztáros Kaszás Gvörgv ellenőr Szlatkievics Román, jegyző Kár páli Tibor és Eyahövies Sándor, könyv­táros pedig Rultkay Sándor lett. — Esküvő .Wiesner Mariska és Er­lich Sándor tart. főhadnagy szívesen 'al­ják az esküvőjükön barátaikat és ismerő­seiket 191,S. augusztus 18-án délután 1 ó­rnkor .Nyíregyházán Rákóczi-utca 22. sz. alatt. — Minden külön értesités helyett. — V »Békesség e. néplapot a mai naptól kezdve lapunk nyomdájában állít­ják elő. Előfizetési" ára félévre 2 korona. Egyesszám ára 20 fillér. Kaphaló a tőzs­dékben és rikkancsoknál. Sehumacher: Lady Hamilton sze­relme. Évtizedek óta foglalk >ztatja a re­gényolvasók fantáziáját Hamilton ladv tragikus, buja és kárliozatos szere mi éle­le. A könyv most magyarul is megjelent, Eady Hamilton szerelme a regén v címe és a Kii túra kiadásában került a könvv­piacra. A pásztor eányból lett udvari dá­ma vi ágra szóló karrierjét irja meg Sehu­macher a párat an érdekességü "könyv­ben. — hogyan kerül az utcára, férfikéz­ből férfikézbe, a rozzant cséTédhází nvo­szo!vából drága selyemágyba, mig végre Mária Karolina királynő' fogad ja barát­ságába és Hamilton lord felesége, excel­lenciás asszony lesz belőle. A tündöklő­en szép regény bonyodalmas meséjén a finom erotika színei esi tannak át. Á szép kiállítású könyvet Somlyó Zoltán költői tolla ültette ál magyarra. — a mesteri for­dítás sokban hozzájáru majd a kitűnő regény népszerűségének fokozásához. Ea­dy Hamüton szerelme 12 koronáért kap­ható a .Nyírvidék kiadóhivata ában. A kormányzó Andrejev -Ee mid­iink, a kiváló orosz írónak egyik légérté­kesebb regényél hozza az Olcsó Regény legújabb kötete, amely ma jelent ínég. A művészi készséggel fölépített regény, a­mely mélységes perspektívával világit be az orosz életbe, megjelenésekor szenzáció volt Oroszországban, ahol számtalan kia­dást ért meg, a háború alatt pedig telje­sen kifogyott. A többszínű, művészi borí­tékkal ellátott kötet ára csak 1 korona és kapható minden rikkancsnál, valamint a a Nyirvidék kiadóhivatalában. A lap kihordására vonatkozó pana­szokat kérjük azonnal közölni kiadóhiva­talunkkal. Tcieíon 139. mi JWSÍ • Elkészült a magyar-román határszerződés tervezete Budapest, augusztus II M Nyirvidék tudósítójától.) A bukaresti békeszerződés alkalmával i főszerződés kilencedik pontja megálla­pítja. hogy a román terület ha tárki igazí­tásánál az állam vagyonát képező ingat­lanok kárpótlás nélkül mentek át ama ál­lamok tulajdonába, amelyeknek javára a halárkiigazitás történt. A szerződés szerint erről pótszerződésben intézkednek, amely­nek a tervezetét most küldöttéét Árion ro­tmán külügyminiszter Burián külügymi­niszternek. IBurián a tervezetet átküldöl­te AVekerélhez és Törv íiusztáv igazság­ügyi államtitkár az igazságügymimszteri­umhan tegnap (léiután értekezletet hívott össze, hogy a tervezet pontjait letárgyal­ják. Az értekezleten részt vett l gron (iá­bor. Erdély kormánybiztosa i s A szerződés első pontja szerint a Ma­gyarországhoz csatolt román területek la­kosai szabadon választhatnak arról, hogy magyar, vagy román állampolgárok akar­nak-e lenni. A második pont az uj határok által Magyarországhoz csatolt községek vá­gyó náról intézkedik. A harmadik pont a községek irattárai­nak, anyakönyveinek, bírói és telekköny­vi ügyiratainak, és a községek lététéinek ügyrendjéről szól. v A negyedik pont az uj halárok tekin­tetében követendő eljárásról intézkedik. Az ötödik pont a terűI elváltoztatá.s következtében beállott egyházmegyei vál­tozásokról. a hatodik pont pedig az állam­szerződések hatáiyba lépéséről szól. A szerződéstervezetet még tegnap dél­után letárgyalták és löt ter jesztették Buri­án külügyminiszterhez . Főszerkesztő és kiadó: J06A ELEK Felelős szerkesztő: KERTÉSZ LÁSZLÓ Az osztrák nyaraló gyermekek felügyele­tére Nyíregyházára érkezett tanárnők és tanárok részére bútorozott 1 és 2 szobás lakást keresünk, ellátással, vagy ellátás nélkül, A szobákért megegyezés szerinti árakat fizetünk. Bejelentéseket a Városházán, (emelet, 14. sz.) dr, Walter Géza al : jegyző fogad el. ii3t Helyi nyaraltató bizottság. {OLAJ Henger- 1 towotte-zsirt, kapbolíneutnot stb. csakis elsőrendű minőségben kapható a Nyírvidéki Takarékpénztár r.-t. áru-osztályánál Nyíregyházán, (Vay Ádám-utca 7. szám) Sürgönyeim NYIRKASSA. Telefonsz. 187. 191. 1089 TŰZIFÁT bármelyik állomásra a-z o n n a 1 szállít Fodor Bertalan tlizifaRagykereskedö, Miskolci Debreceni utea 13. Telefonszám 8—03. Ugyanott terményekhez zsákokat köl­csönbe állandóan lehet kapni. 1126

Next

/
Thumbnails
Contents