Nyírvidék, 1918 (39. évfolyam, 76-145. szám)

1918-04-07 / 80. szám

1918. április 7. JtániariDÉK. — Elhunyt urnö. Idős Gaál Ede nyu­galmazott városi levéltáros félesége, szü­letett Huray Karolin, e hó 5-én 75 éves korában eüűmyt Az elhunytban ifj. Gaál Ede városi adó pénztárnok és Gaál Eiek városi levéltáros édesanyjukat gyászol ják. Az elhunyt temetése holnap, vasárnap délután lesz az Ér-utca 34. számú gvász­Éházból­— Megjött a 5rat'ik. Fölötte vérszegény trafikküldemény érkezett Nyíregyházára. A küldeményben cigarettadohány egyálta­lában nincs, cigaretta is kevés jött, a szi­varküldemény pedig a kért mennyiségnek mindössze a husz százalékát teszi ki. A Nyíregyházának eddig havonként adott 96 ezer koronányi trafik helyett 32 ezer ko­rona értékű küldeményt kapott a nagytra­fik. A kiosztás kedden és szerdán lesz. — Eljegyzés. Sitberstein József elje­gyezte Groszmatrn Margitkát. — Minden külön értesítés helyett. A leányegylet részére a Nyíregyházi Takarékpénztár Egyesület 300 koronát, a Nyírvidéki Gazd. Takarékpénztár Egye­sület 50 koronát, «Névtelen» postán 100 koronát, a Szabolcsa Hitelbank 50 koronát volt kegyes adományozni. Fogadják az adakozók a Leányegylet elnöksége hálás köszönetéi. — Ilalálozas. Lefkovits Ignác földbir­tokos, Lefkovits Zsigmond kereskedő édesatyja 88 éves korában meghalt. — Köszönetnyilvánítás. Egyletünk cél­jaira a Fűszer- és Gyarmatáru r. t. 100 K, a Közgazdasági Takarékpénztár r. t. 50 K, Manheimer Simon 10 K-t adományo­zott. Gyermekkonyhánk részére a Fűszer j és Gyarmatáru r. t. 200 K-l, Gyülaházi Ar­thur 25 K-t, Manheimer Simon 15 Kit juttattak Szives pártfogásukat hálásan kö­szönöm szegényeink nevében. Dr. Fleg­máim .lenőné izr. n. e. elnök. — l'VUí Irén csevegő estéi. A nyíregy­házán is népszerű kamara-művésznő Féld Irén a xfővárosban oly szenzációs sikert aratott csevegő műsorával, hogy vidéki körútra indult és a napokban Nyíregy­házán is rendez csevegő estét. Ez a mű­vészi esemény főleg a hölgy közönséget ér­dekli, de természetesen a női világ titkai iránt érdeklődő férfiak sem fognak unat­kozni az estélyen. A részletes programmot a napokban közöljük és jegyek is kapha­tók lesznek a jövő héttől kezdve. — \ Karnéliá» hölgy: Franeeska Ber tinivel. A -legnagyobb tragikák művészi nagyságának fokmérője volt és marad mindig Dumas- Ganthier Margit megren­dítő történetéinek megjátszása. Oly nehéz és nemes feladat, a lelki érzéseknek oly .színes és gazdag viliágát kell átélni tudni, hogy állandó versengésé avatja ezt a sze­repet a világ -legelső tragikói között. Film­inegjátszásra az összesek közül csupán két kimagasló egyéniség tudott érvényesülni, még pedig ugy, hogy kritika helyett csak csodálkozó elragadtatás maradhat szá­mukra Az egyik Iílara Kimball Joung, kit természetesen a nyíregyházi közönség szine-java megnézett, a másik pedig Franeeska Berlini a nagy olasz tragika, ki méltó versenytársa Kimballnak. A Ka­méliás hölgyet a Városi Színház Mozgó mutatja be hétfőn és kedden délutáni és esti előadásaiban — Ch. (Percei Carolu c hó 15-én hét­főn délután 5 órakor kezdi a tánctanitást i Korona-sizájffló dísztermében. Beiratko­zásokat elrtogad szívességből Ungár Lipót divatáruháza. — Lesznek kezdő és hala­dó koIonok dédiutáni és esti tanfolyamok felül öltek részére. Eladó egy ruJia szekrény, ágy, asztal, s/.ékek Í6a tüzheiy. Nyírfatér 11. 180-2-1 jjiiH.u'Uu m ITT Pösmiceartö és kiadó: JÓBA ELEK felalO* isarftesartő: KERTÉSZ LÁSZLÖ Köszönet. Mindazok, kik szegény megboldo­gult férjem temetésén voltak éa fájdal­mamban osztoztak, fogadják hálás kö­szönetem. Nyíregyháza, 1918. április 6. títr. Z«.iska Jánosné és gyermeket. Apró hirdetések MtfWtrnxdák físjr«lui<$}>«. Egész évi páliokasaüksógletüket elsőrendű törkőpál inkává; a Városi Központi Szeszfőzdében maximál árban fedezhetik, hol az eladás már megkt?/ dódött . 76-?­Gimnáziumi érettségivel bíró öatalember jobb ügyvédi irodában állást keres. Cim a ki­adóhivatalban 117—2 Szakmájában teljesen jártas, több évi gyakorlattal rendelkező motorekegépészt keres W. D. rendszerű, 80 H. P. szántómotorához a Mándy-uradalom, Nyírbátor, hova pályázók ad­ják be ajánlataika t 169-6 5000 kéve, kákával vegyes nád eladó Cim a kiadóban. 170—3 Eladó szőllő. A nyíregyházi ágost. hitv. evang. egyházközség tulajdonát képező, az Ószőllő erdei oldalán levő egy hold területű Barzó-féle szőllő, a tavaszi munkák költségei nek megtérítésével azonnal eladó, esetleg bérbe­adó. Írásbeli zárt ajánlatok az egyház elnök­ségéhez címezve a lelkészi hivatalba adandók be folyó évi április hó 16-ig. Az egyház fenn­tartja magának azon jogot, hogy az ajánlatok között szabadon választhasson, és esetleg, ha megfelelő ajánlatok nem érkeznek be. azok egyikét se fogadja el. 171—3 Jókarban lévő, kis Singer karikahajós varrógépet veszek. Cim: Markstcinné. Hol­ló-utca 49. Sárgarépa-magot és makói dughagymát keresek megvételre. Cim a kiadóban. 172 3 Két lóra való alig használt igás szekér eiadó. Rózsa-utca 40 . 164 - 3 Egy alig használt, jó karban levő bőr* fedeles hintó eladó. Értekezhetni a kiadó­hivatalban. 15 0 -3 Legjobb magvak 2 éves futó és bokor­rózsák, víritós növények és mindenféle plánták kaphatók Doránt Ferenc kertészetében, Kállai­utca 59. 45—5—I Cséplőgép raktáram felosztása miatt jó­karban levő 2 gőzös garnitúra, 4 lóerojü, 2 elevátor és egy 6-os cséplő jutányos áron el­adó. Berkovita Dávid, Zöldség-tér 11., Nyíregy­háza; 22-?— Eladó nri lakóház. Nyíregyházán, főfor­galmi utcán, 7 szobából, előcsarnokból, fürdő­szobából, konyha, kamara, két cselédszobából álló, magas igények szerint épített urasági lakóház, hatalmas pincehelyiségekkel, viaveze­téki berendezésekkel, a majorsági udvarban 6 lóra való istállóval, kocsiszínnel, mosókonyhá­val, házmesteri lakással és minden szükséges mellékhelyiségekkel kényelmesen ellátva, szabad kézből eladó és azonnal birtokba vehető. To­vábbi felvilágosításokat nyújthat dr. S. Szabó László ügyvéd. Nyíregyházán. 78—? 2 Hölgyek figyelmébe! Mindennemű haj­munkát elvállalok, hajat veszek, raktáron kész copfokat tartok. Cim: Mező-utca 24. 176 Vennék cirka 5000 darab gyökeres szőllő­ve sszőt. üngár Lipót, Nyíregyháza. 177-5 Komplet hálót és ebédlöt sürgősen kere­sek Cim a kiadóban. 175-2 Téglagyár városi vállalattal, házak, szőllő­t8lepek, több malom és földbirtok eladó. — Ugyanott kerestetik Szabolcs-, vagy Zemplén­ben eladó vagy bérbevehető földbírtok. Bárá­nyok és bor nagyobb tételben megvételre ke­restetik. Czitrom Mórné. Debrecen, Ferencz József utca 77. 166—4 Eladó a Széchenyi ut 29. számú 5 szoba, fürdőszoba és mellékhelyiségekből álló alápin­cézett modern lakóház, szép disz- és gyümíU­csö3 kerttel. Ugyancsak a Széeheoyi-ut 26. sz. Báthori-utcára nyíló telek a rajta levő 4 szo­bából és mellékhelyiségekből álló alápincézett, teljesen uj, még lakatlan lakóházzal. Kótrész­ben is eladó. Május l én átvehető. Értekezhetni Kérv József tulajdonodnál . 178- 3 Magas csiraképességü, nagy téli bolgár káposztamag hapható Hoffmann Adolf fűszer­üzletében. 179 - 3 Szabolcs vármegye Hivatalos Lapja * <Nyírvídék> előfizetői által évi 18 K ked­vezményes előfizetési áron rendelhető neg Nem előfizetőknek tk K. Ügyes, napbb fíu hetesként, nagy fizetéssel azonnal alkalmazást kap a Nyirvidék kiadóhivatalában,Széchényié. Vasút! menetrend •vyitegybását'ől Jndu!: SiöTOÉ8-feié reggel 7 1 Ü, este Mwas-felé reggel 7 5 0, d. u. S» esie 02! Ötp-feié d. u. . áátáSlfta-felé este 8« ?ásáí0s£a»ísy-íefé este 859. ?s!$r-íelé este 652. IjMeay-felé este 71*. Nyíregyházára érkezik: Saftüfö-felGl reggel 6* 7, este 82®***. Fiöömefl-feiöl reggel u. S 3 5. este 6i2 Gsip-felől d. u. i 3 0. Míimú&-M6l reggel 6<» ílsáíöSMHlésy-felöl reggel 6». íölgiMelől reggel 6 3 7. Iftfadoay-felől reggel 6 6 i. " Budapestié induló gyorsrenaUtaz vaa wwu Mkozása. Budapestre érkesik d. u. 1 óra 05 pior " Csatlakozással Ungvár-felé. * M Budapestről jövő gyorsvonathoz van csat ikozása. Budapestről indul d. u. 2 órakor. • 5 6 A PESTER LLOYO llif»!iHMllillili!lltiIUIlllt|.'ilHiU3jM számonkint kapható a Kyíryibék. >> kiadóhivatalában

Next

/
Thumbnails
Contents