Nyírvidék, 1918 (39. évfolyam, 1-75. szám)

1918-02-28 / 49. szám

2 NYiwixír 1918, február 28 Mozgalom a hazatérő hadifoglyokérf Megkezdte munkáját a Fényes László asztaltársaság Nyíregyháza, február 27. (A iVvwr«<í«A atdúatűnagui Amióta Fényes László ennek a város­nak az országgyűlési képviselője, azóta megtanulták itt az emberek, hogy amit va­laki szóval hirdet, ami mellé odaállott, azt tettel is előre kell segítenie, mert aki meglátja a bajt, aki az orvoslás szüksé­gét hirdeti, annak elől kell járnia a segí­tésben. Politikai és társadalmi kérdések­ben bizonyos gyakorlatiasság lett otthonos Nyíregyházán, amit kétségtelenül Fényes­től tanultak a nyíregyháziak. Fényes Lász­ló ugyanis azt hirdeti és követi* hogy min­den Kimondott szónak, minden hirdetett elvnek akkor van értéke, ha nyomban igyekszünk a megvalósításukra. Nyíregyházán egy ma már csaknem ezer taggal bíró asztaltársaságot az hozott össze, hogy éppen a Fényes László által hirdetett eszmék szolgálatában valósítsa meg mindazt, amit a maga erejéből tud és tulmenvén az alamizsnaosztás koldus­nevelésén. magasabb és komolyabb pélok elérésére törekedjék. Ez az asztaltársaság, amely a Fényes László nevét viseli, most tartotta első nagyobb összejövetelét a kép­viselő jelenlétében. A Korona-szálló étter­mében volt az összejövetel és a résztve­vők teljesen megtöltötték a termet. Nagy Kálmán fejtette ki, hogy mi hozta össze ezt a társaságot. Rámutatott arra. hogy amióta Fén} res László ebbe a városba jött azóta jobban látjuk a nyomorúságot, na­gyobb bennünk a készség a mások baján való segítésre. Amikor Fényes a beszá­molóját a jól végzett munka büszke öntu­datával megtartotta, azt mondta, "hogy sziklás, gazos a talaj, nehéz a megmun­kálása. Azért állottak össze, akik követői az ő eszméinek, hogy fölajánlják a segít­ségüket Fényesnek. Segíteni kívánnak ne­ki nehéz munkájában, szabja meg a mun­kát. amelynek elvégzését magára vállal­ja ez a társaság. Fényes László meleg szívvel fogadta a kedves gondolatot. Nem akar sokat be­szélni az érzésekről, a barátságról, a sze­retetnek nem a szavakban, hanem tettek­ben kell megnyilatkoznia. Lehetetlen, hogy annyi ember, amennyi ebben a városban van. mindenben ugyanegy véleményen le­gyen. Azért hálás különösen, mert ennek dacára azt látja, hogy a közös munkában mindenki részt kiván venni. Valami ösztön mindig azt súgta neki. hogy ne vegyen részt semmiféle testületben, semmiféle tár­saságban. Arra jött rá. hogy ezekben a tár­saságokban az elmélet és a gyakorlat kö­zött széles iir tátong, örül, hogy akik kezdeményezői voltak ennek az alakulás- j nak. nem csináltak egyesületet, nem vá­lasztanak elnököt, nem osztogatnak tiszt­ségeket. mert az ilyesféle hatalmi érdekek vitájában elvész a lényeg. Félt. hpgy par­lamentesdit akarnak játszani, pedig a par­lamentárizmusnak is a pártkörök a meg­ölői. Ez a társaság, amely mindig az okos szó vezetését fogadja el. nem pedig a kor­teskedéssel választott vezetőség irányítá­sát az előre fog jutni szép céljai eléré­sében. Látták mindannyian — mondotta a képviselő — mennyien jöttek segítséget ü kérni a beszámoló után az asszonyok. — l Nem alamizsna kellett ezeknek, "hanem j ! az. hogy orvoslást találjon a sérelmére, ; hogy jó szót a panaszára, megnyugtatást I a vélt igazságtalanságra. Mindazt, amit ő \ a beszámolójában elmondott átlalánosság- í bon az a sok szegény asszony konkreti- > zálta. Ebben a munkában kéri a társa-" ság segítségét. Itt nem kell sok szó. itt minden szónoklat helyett cselekedni kell. mert sem rántást csinálni, sem levest főz­ni nem tud az a szegény asszony a mi szép beszédünkkel. Biztosra veszi, hogy ez a társaság pártfogása alá veszi a panaszko­dókat ebben a városban, ahol ugy a pol­gármester, mint a város egész vezetősége annyi jóakarattal és olyan nagy köteles­ségtudással végzi a város dolgait, könnyű lesz eredményt elérni. És ha csak egy kis jóakaratot látnak azok a szegény, maguk­ra hagyott asszonyok, sokkal több béke­tűréssel. sokkal nagyobb türelemhiel vi­selik sorsukat. Az egymás iránti jóakarat és bizalom megmutatja az utat. amelyen ennek a társaságnak haladnia kell. Itt senkisem akar magának semmit, itt min­denki másért kiván dolgozni és ha azt a kevés időt, amit elfoglaltsága mellett en­nek a munkának szenteli, sok könnyet föl tudnak szárítani, sok fájdalmat meg­szünteüii. Többen szólaltak még föl, majd ki­mondották, egyértelműen, hogy a Fényes László által megjelölt munkához máris hozzákezdenek, és a csapatostul beérke­ző panaszokat ma, szerdán este fél hét órakor, a Korona-szálló nagytermében tar tandó összejövetelen megvizsgálják, ma­guk között kiosztják és a városi hatóság jóakaratú támogatásával segíteni igye­keznek azokon. Ugyanakkor az orosz 4 >ogságból haza­térő katonáink dolgával is foglalkozott a társaság. Már megkezdődnek a kicseré­lések. de azt megelőzően is csapatostul érkeznek haza máris a fogságból megszö­kött magyar katonák. A társaság tagjai ugy látják, hogy ha a társadalom szerete­tével lelkesíteni törekedett annak idején a harctérre indulókat, sokkal inkább kell érezniök a társadalom szeretetét a hosszú nehéz fogságból hazatérőknek. Erélyes vé­delmi lépések történtek, hogy a forrada­lom szemtanúi, akik orosz fogságban vol­tak a forradalom alatt, és akik telítve vannak forradalmi eszmékkel, ezeket az eszméket hazatérve meg ne bonthassák emez eszmék terjesztésével itthon a ren­det. Ugy véli a társaság, hogy minden eré­lyes rendelkezésnél hathatósabb, ha a tár­sadalom minden melegségével fordul a ha­zaiérők felé és bizonyos az. hogy ha itt­hon ezeket a sokat szenvedett embereket szeretettel várjuk, ez a szeretet nyomban meggyőzi őket arról, hogv ebben az ország ban nem kell. nem szabad forradalmat csinálni. Éppen ezért a Fényes László asztal­társaság tagjai gyűjtést rendeznek a fog­ságból hazajövök segítésére és elhatároz­ták, hogy Mikee Dezső udvari tanácsos alispánt, és Bencs Kálmán dr. polgármes­tert kérik, föl, hogy indítsanak az egész vármegyére és az egész városra kiter­jedő mozgalmat és küldöttségileg kérik Meskó László dr. főispánt, hogy álljon ennek a mozgalomnak az élére. Az alis­pán és a polgármester szívesen fogadták a küldöttséget és készsésgel vállalták a kezdeményezést. A főispánnál holnap jár a küldöttség, hogy még ezen a héten me­gyeszerte megindulhasson az akció. — Csak azon előfizetőnek küldhetjük — a pnpirhiány miatt — a lapot, aki az előfizetési dijat idejében beküldi kiadóhi­vatalunknak. közgyűlés a vármegyén A miniszterek bemutatkozása NjfrafyMsa, február £?. í* A'sfjrv*stik ioáámQi&táij Szabolcs vármegye törvényhatósági bi­zottsága a jövő héten, március 5-én dél­előtt Meskó László dr. főispán elnökié­sével rendkívüli közgyűlést tart. Ezen a közgyűlésen mintegy százötven ügy ke­rül tárgyalás alá, amelyek között több or­szágos jelentőségű. A márciusi rendkívüli közgyűlésen ke rül bemutatásra a királynak a nemzethez az Ukrajnával kötött béke alkalmából in­tézett szózata. Ezen a közgyűlésen fog­lalkoznak az uj kormány kinevezését be­jelentő kormány leirataival, valamint a távozott miniszterek búcsúztatásával és az uj miniszterek bemutatkozásával is. Messze kiható jelentőségű átiratok is kerülnek a közgyűlés elé. Gömör és Kis­hont vármegye a közigazgatás jelenlegi munkaerejének szaporítását tartja elen­gedhetetlenül szükségesnek és ilyen irá­nyú fölirat küldését kéri Szabolcstól. Ko­lozsvár városa az Ausztriával kötött ke­reskedelmi és vámszerződésnek és a jegy­bank szabadalmának a meghosszabbítása ellen való állásfoglalásra hívja föl a vár­megyét, mig több törvényhatóság a pár­baj ellen való állásfoglalását küldötte meg pártolás végett. A csehek támadása és a nemzetiségi kérdés megoldása végett ke­reste meg a vármegyét, mig a somogyiak azt kérik, hogy pártoljuk ama föliratukat, amelyet a magyar államnyelvnek az Ausztriával közös intézményeknél a pa­ritás elvének megfelelő érvényesítése vé­gett küldtek a törvényhozáshoz. A sopro­niak a Moldovában és Besszarábiában é­lő magyarok megvédéséért indítottat moz galmal. Szeged az önálló magyar hadsereg, fölállítását, Szepesvármegye közegészség­ügyi minisztérium létesítését kérte a tör­vényhozástól és hasonló föliratokat kér. Az alispánnak több jelentésén kivül még a községeknek ügyei szerepelek a rendkívüli közgyűlés tárgysorozatán. I •;4N Jk m Szerda - Csütörtök Franceska Bertmi olasz művésznő fellépt. 8 s. Lebilincselően érdekfeszítő dráma 6 felv 'Á' —• mm . LII HMia I ÜMdtsftk tél tt, fel 9. g Vmswrnsp dfitotno 4, fél 6, esSe 7 bs fél 9, q ? £ l\?AF$OSi SZniHÁZmOZQO a — ..... . s Egész hetünk csodája ! ! 3, 5 7 és háromnegyed 9 órakor CMBIRP1 S. Jegyekről gondoskodjunk. Hétfő--Kedd Erna Morenával

Next

/
Thumbnails
Contents