Nyírvidék, 1918 (39. évfolyam, 1-75. szám)
1918-02-01 / 27. szám
4 JíYiranDÉK. ! 918 február ) Az antant fölbontotta az orosz szerződéseket Bodapect, január 31. (A Nyirvidék (udőiitőjátéí.) Genfből táviratozzák: Az Echo de Páris jelenti, hogy az antant kormányai fóíbontottnak jelentettek ki minden Oroszországgal kötött politikai és katonai szerződést. Az uj kormány bemutatkozása j Bndapest, január 31. | (A Nyirvidtk tudöiHájátói } i Ma mutatkozott be a képviselőházban < az újjáalakított Wekerle-kabinet általános j érdeklődés mellett. A házban már tiz óra- \ kor népesek voltak a folyosók, a ininisz- 1 lerek közül elsőnek Tóth János, majd Esz- j terházy jelentek meg. Zsúfolt karzat előtt, \ háromnegyed tizenegykor nyitotta meg az j ülést Szász Károly elnök és miután be- I mutatta a kormányt kinevező királyi kéz- ; iratokat, megtette előterjesztését. Azután Wekerle Sándor miniszterei- ! nök állott föl és általános figyelem között ismertette programmját, amely voltaképen az uj egységes párt programmja. Ez a programul ugy főbb vonásaiban, — mmt részleteiben az, amelyet tegnap ismertettünk. Wekerle beszédének a végén fölszólítást. Intézett a politikusokhoz, hogy miután az általa ismertetett véderőreforni tervezet megvalósítja azt, amiért a magyar pártok évtizedek óta küzdenek. a nemzeti önálló hadsereget, seními komolyabb akadálya nincs az erők egyesitésének. Kér mindenkit, csatlakozzék az uj pártalakuláshoz, amely széleskörű gazdasági és szociális programmjával ki kell hogy elégítse az ország politikai közvéleményét. Wekerle beszédét hosszas taps követte. majd Tisza István gróf szólalt föl és. bírálta a programmot, különösen a közigazgatására vonatkozó részben. Kijelenti Wekerlének ama fölszólitására. 'hogy? minden párt csatlakozzék az uj alakuláshoz. hogy a munkapárt részéről ez nem is volna lehetetlen, ha a választójog nem állana útban. Tisza után Károlvi Mihálv gróf beszélt, ptána ;i többi pártvezető politikusok következtek. Az slasz vezérkar jelentése l'söapesi, januá 31. . (A Nyimdék tudésit^jától.) A sajtóhadiszállásról táviratozzák, hogy az olasz vezérkar jelenti: Csapataink az Asiagótól keletre elfoglalták a Col del Rossot. Col del Chelét, és Monté di Valbellát, sok foglyot és zsákmányt ejtettek. ' ' ' Flíarwricsutd és Ma«j«i j JŐBA ELEK. *»M6» wr«i*«stíSj KERTÉSZ LÁSZLÓ £ FH.i I O Szerda-Csütörtök KARL GÖTZ a legjobb, ,, német színész szereplésével js ig Egy különc izgalmasan érdekf. tört. 4 r. Siíadáaok fél S, fél 9. g Vasárnap déiotán 4, fél 6, este 7 és fél 9. g DIADAL MOZGÓ :: Február 1., 2. és3án péntek, szombat, vasárnap Wilde Oszkár világhírű regénye lizélet királya (Dorian Grey arcképe) ídegt'eszitöen szenzációs filmdráma 5 felv. Pergetett- és akácmézet vesze minden mennyiségben, saját edényeimben. Deutsch Samu, Nyíregyháza, Takarék-épület. Interurbán telefon 310. 183—10—1 Eladó birtok Szabolcsvármegyében, vasulh állomáshoz közel, csakne^i 1000 hold területű birtok, megfelelő gazdasági épületekkel eladó. Részletes felvilágosítást ad dr. Bartos Sándor ügyvéd, Nyíregyháza. 188-3 Szabolcsvármegye Hivatalos Lapja a «Nyírvidék» előfizetői által évi 18 K kedvezményes előfizetési áron rendelhető meg •Nem előfizetőknek 21 K. 64 öl idei vágású I. oszt, akác tűzifa félölenként is eladó. A helyszínén ölenként 240 K, beszállítva 280 IC. Cim a kiadóban. 194—2 Virág-utca 47. szám alatt, Palombi Gábor gondnoknál, február hó 3-án, vasárnap délelőtt 10 órakor nyilvános árverésen eladásra kerülnek ágyak,. lepedők, pokrócok, párnák, törülközők stb. 193—1 — Lágy ólmot, lehetőleg nem beolvasztott állapotban vesz lapunk kiadóhivatala. bármily kis mennyiségben. APRÓ HIRDETÉSEK i u A 1*6oUeóbii hirdetés 3 1- Hivatalát hiídtítíck un 80 füfer _ ÍMtttér sorsaként SöflBér — Apró Wnífttstik » ««6lg 2 korma. mUxSea iwftötsi >12Uhr-• • Vastag tetflrel Mimit QH5 Szőke, intelligens, szép urileány levelezni óhajt tisztességes gentlcmennel. Levelekot .,300.000 korona hozomány" jelige alatt a kiad óba kér. Keresek május 1 ére 2 szobás lakást mellékhelyiségekkel. Ajánlatok a kiadóba küldendők 130- 3 Ügyes leány üzletbe kiszolgáló lánynak ajánlkozik. Cim: Ér-utca 49 131—l Keresek megvételre egy jó karba* 1 erő fürdőkádat. Cim: Boeskay-szálloda. 132—3 Egy jókarban levő 4-es E M. G. gőzcséplögarnitura eladó. Vasgyár-u. 5. 126—3 Eladó a Vay Adám-utca 30. számú ház bolthelviségekkel. Értekezni lehet Nyirfa utca 1. sz. alatt. 120-3-1 A Báthori-ulca 6. szám alatt 231 liter kétszer lehúzott tiszta jó asztali bor (tavalyi szűrés) ela dó. Ért ek ezni lehet ug yanott. 1 22-3 Feles bolgár kertészt keresek a várostói fél óra járásra í'ekvö birtokomba. Széchenyi-ut 24. szám. 123-3—1 Vendéglői főzést jól értő szakácsnőt keres a Szécheny-vendéglö. 128—2 Kiadó 103 magyar hold búzaföld tanyával, Piricsén, közvetlen a község mellett,, előnyős lizetési feltételek mellek. Érteke/. hetni Lengyel Józ sefnél, Zöldség-tér 9. 129-6 Igen szép perzsa-szőnyegek kaphatók Un gár Lipót cégnél . " 134 -3 Két lóra való kocsi szerszám, egy féderes talyiga, egy kocsi és 15 drb lóbőr eladó. Cim : Kótaji-utca 54 . 133 -2 Azonnali állást keres VI középiskolával, egy évi irodai gyakorlattal biró egyén. Cim : Virág-utca 27. 13Egy intelligens nő német beszéd órákat ad február 15 tői. Értekezni Rákóczy-ut 1., l_em , 2. ajtó, Suste r Luhnál, 136 4 Kiadó különböző méretű tölgyfa, ipari célra, vagy gazdaságba használható fel. Megtekinthető Nyirbogáton, özv. iCorniss Gézáné udvarában 135 - 3 A lap kihordására vonatkozó panaszokat kérjük azonnal közölni kiadóhivatalunkkal. Telefon 139. Tegyen kísérletet, hogy a Nyírvidék hirdetései biztos sikerrel járnak/ Az uj ügyvédi díjszabás megjelent és kapható kiadóhivatalunkban. Ara i K. gr Megjött! I Motorok szerkezete és kezelése 1 Gyakorlati kézikönyv. Negyedik kiadás. 73 képpel. Ára 7 K Kisdinamók Útmutatás kis gépek elkészítéséhez, Kidolgozott képek rajzaival. Ára 4 K Kaphatók a Nyirvidék kiadóhivatalában Nyomatott iób* Elek Ia^twiaídonos ^őüyniyoaidájiálíiK. Nyíregyházán.