Nyírvidék, 1917 (38. évfolyam, 216-288. szám)
1917-10-14 / 227. szám
JMY!R¥IDÉE 1917, október 16 penziók és hasonlók, .játék-, társalgó-, és fogadó — reprezentációs — helyiségeinek fűtését is. Nem esnek az előbbi bekezdés rendelkezése alá a színházak, hangversenytermek, továbbképzésre és oktatásra szolgáló helyiségek. A szénbizottság javaslata íelől a hatóságnak 8 napon belül határoznia kell. A határozat ellen a szénbizottság és az érdekelt fél a kereskedelemagyi miniszterhez felebbezhet. A feiehbezésnek nincs halasztó hatálya. 22. §. A hatóság — 29. szakasz —: 1. a 8. szakasz 2. bekezdésében, továbbá a 10. és a 11. szakaszban megjelölt helyiségekre nézve az ott megszabott általános korlátok keretén belül pontosan megállapíthatja ugy a fűtés, mint a világítás mértékét és szükség esetén további korlátozásokat is elrendelhet; így különösen lerendelheti azt is, hogy a gáz- és villany fogyasztás az előző év megfelelő időszakában fogyasztott mennyiséget, esetleg ennek meghatározandó hányadát meg nem haladhatja; 2. az egyidejűleg még megvilágítható lakóhelyiségeknek, valamint a fűthető lakóhelyiségeknek számát a háztartásbeli személyek számához, valamint a lakás nagyságához képest a 14. szakasz 1. bekezdésében és a 19. szakasz 1. bekezdésében megállapított mértéken tulmenőleg is korlátozhatja cs egyes lakóhelyiségekre nézve rendeltetésük tekintetbe vételével a világítást és füíést egyáltalán meg is tilthatja. 23. §. A kereskedelemügyi miniszter felmerülő szükség esetében a helyiérdekű vasutak, közúti vasutak. — sikló, fogaskerekű vasutak —• és saját használatú vasutak — sodronypályák — vagy egyes vonalaiknak üzemét korlátozhatja, esetleg egészen beszüntetheti. IV. Záróra. 24. §. A nyilvános étkező helyiségeket — vendéglők, — korcsmák, italmérő vagy elárusítóhelyek, kávéházak, cukrászdák, és hasonlók, -— ha a reájuk hatályban álló jogszabályban még rövidebb záróra nincs megállapítva, esti 11 óránál tovább nyitva iartaní és mindezeket a helyiségeket, hú a hatályban álló jogszabály későbbi idő pontot nem állapit' meg, Reggeli öt óra előtt kinyitni nem szabad. Az utóbbi rendelkezés alól a rendőrhatóság indokolt esetekben a helyi .viszonyoknakHmegfelelően kivételeket tehet. E szakasz rendelkezései nem vonatkoznak a vasúti vendéglőkre, ha nyitva tartásukat az utazó közönség érdekei kívánják. Éjjeli 11 óra ulán magánlakásokban sem szabad a zárórára vonatkozó rendelkezések kijátszásával vendég ékül látni oly egyéneket, akiknek ott tartózkodása a szokásos vendéglátás körén kívül esik. 25. §. Minden szórakozó helyet — színházak, kabarék, mozgófénykép helyiségek, kerti mulatóhelyek és hasonlók --, továbbá az összes mulatóhelye*ket — orfeum, dalcsarnok. varieté, táncterem, tánc iskola és hasonlók — valamint felolvasó, hangverseny és más efféle nyilvános termeket és helyiségeket, végül'egyesületeknek — egyletek, társaskörök, kaszinók, klubok és hasonlók — mindazon helyiségeit, amelyek a tagok vagy vendégek öszszejövetelére vagy befogadására szolgálnak, esti 11 órán tul nem szabad ryitva tartani. A mozgófénykép vállalatok előadási ideje az első előadás megkezdésétől az utolsó előadás befejezéséig számítva, hétköznapokon naponta 5 órát meg nem haladhat. 26. §. Nyílt árusítási üzleteket — boltokat, az azokhoz tartozó irodai és raktárhelyiségekkel együtt reggeli 6 óra előtt kinyitni és esti 7 órán tul nyitva tartani, — azokat a uyilt üzleteket peclig, amelyekben élelmi, vagy egvedárusági cikkeket árusítanak, reggeli 5 óra előtt kinyitni és 9 órán lül nyitva tartani nem szabad. Oly üzletekben, ahol élelmi- vagy egyedárusági cik kek más cikkekkel együtt közös helyiségben árusittatnak el, este 7 óra után csakis az élelmi- és.az egyedárusági cikkek árusíthatók. Ugyanez a rendelkezés ált az előbbi bekezdésben nem emiitett nyílt üzletekre is, kivéve azokat: a. amelyekben kizárólag anyagmegmunkálás folyik, b. amelyekben a közönségnek kizárólag helyben való fogyasztásra szolgálnak ki élelmiszereket. Ha az a. pont alá eső üzletek árusításra is be vannak rendezve, ott az árusítás, vagy ha a b. pont alá eső üzletekből — a helyben való fogyasztáson kívül — az utcán át is árusítanak élelmiszereket, az utcán át való árusítás csak oly időben történhetik, amikor a nyilt árusítási. üzletek is nyitva tarthatók. Az üzleti záróráról szóló 1913. évi — XXXVI. i.-c. egyéb rendelkezései érintetlenül maradnak. V. Ellenőrzés. 27. §. A hatóság a jelen rendeletben foglalt rendelkezések végrehajtását megfelelő igazolással ellátott felügyelő személyek utján ellenőrizheti, nevezetesen: szemlét tart hat a vonatkozó rendelkezések alá eső helyiségekben, megtekintheti az üzleti feljegyzéseket, és általában megtekintheti — mindazokat az intézkedéseket, amelyek a jelen rendelet megtartásának biztosítása végett szükségesek," különösen intézkedhetik a fűtési és világítási berendezések és a hozzátartozó vezetékek leszerelése, a használati tilalom alatt álló helyiségek le- i pecséleiése; illetőleg lezárása iránt. Magánlakásokba az ellenőrzésekre hivatott közegek csak akkor léphetnek be, ha az ellenőrizendő lakó nevét és címét feltüntető külön hatósági megbízást mutatnak fel. 28. §. A gázt és villamos áramot előálltió vál talatok kötelesek a hatóság kívánságára a gáz-, illetőleg a villanyfogyasztás tekintetéhen a kívánt összes felvilágosításokat megadni és a hatóság kiküldötteit ezen rendelet megtartásának ellenőrzésénél — minden tekintetben támogatni. VI. Záró rendelkezések. 29. §. A hatóság alatt ebben a rendeletben elsőfokon: községekben a főszolgabírót, városokban a rendőrkapitány, Budapesten és Fiumében a m. kir. államrendőrség főkapitányát, másodfokon: a községekben és rendezett tanácsú városokban az alispánt, Fiume városában és kerületében — a kormányzói tanácsot, egyebütt a közigazgatási bizottságot kell* érteni. Az e rendelet alá eső ügyekben csak egyfokú felebhvi telnek vau helye. A fellcbbviíehiek nincs halasztó hatálya. ' 30. §. A jelen rendeletnek a fűtés és világítás korlátozására vonatkozó rendelkezései — nem terjednek ki azokra az esetekre, amikor a világítást és fűtést közvetlenül vagy közvetve kizárólag vizierő vagy földgáz szolgáltatja. 13. §. Ennek a rendeletnek rendelkezései — a 28. szakasz rendelkezését kivéve — nem terjednek ki a közforgalma vasutak üzemeire. Alkalmazást nyernek azonban avas uti üzemet nem közvetlenül szolgáló berendezésekre és létesítményekre, így különösen a vasúti alkalmazottak lakóhelyiségeire ós a forgalmi szolgálatra nem hasz nált helyiségekre. 32. • Aki a jeleli rendeletet, vagy a hatóságnak jelen rendelet alapján kibocsátott rendelkezését megszegi, vagy kijátszó, vagy annál közreműködik, az, amennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, kihágást követ el, s liat hónapig terjedhető elzárással és kétezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. E kihágás miatt az eljárás a közigazgatási hatóságnak, mint rendőri büntető bíróságnak, a m. kir. államrendőrség működési területén pedig a m. kir. állam rendőrségnek hatáskörébe tartozik. 33. §. Ez a rendelet 1917. évi szeptember hó 17. napján lép életbe. Ettől a naptól kezdve az 1(176—1917. M. E. és a 23921917. M .E. számú rendeletek helyébe a jelen rendelet lép. Nyíregyháza, 1917. szeptember 21. 2072—2—2 Oltványi ödön, h. polgármester. Telefon Gyógyáruk, vegyszerek, kötszerek, sérvkötők és sebészeti anyagok, f „EAU DB COLOGNB" különféle minőségben, iTtí!efot ! Szájvíz, fogpor, fogpaszták, fogkefék. * Illatszeren. Különféle szappanok. Beretva-készülék és pengék. Cipőkrémek, ezüst- és fémtisztitó készítmények legjobb és legolcsóbb beszerzéii forrás. FÖLDES líffiüN, Jtaf-fegsit Brogerle, $p§jtea 5 VíresíÉ-pÉia. Vidéki megrendelések az nap további'datnak. Nyomatott Jóba Elek laptulajdonos könyvnyomdájában, Nyíregyházán.