Nyírvidék, 1917 (38. évfolyam, 216-288. szám)

1917-12-11 / 274. szám

.KYÍR¥IDÉE 191?. december 11. Kard és olajág Akarni, megteremteni kell a békét, nemcsak hajtani. Aki hajlandó rá, azzal készségesen és rögtön szóba állani, aki húzódozik tőle és visszautasítja, arra rá­kényszeríteni erővel. Ezt csináljuk mi és szövetségeseink. Egyik kezünkben kard, a másikban olajág. Az orosszal barátsá­gosan egyezkedünk, az olasz ellen hatal­mas, uj lángra lobbant offenzivánk. Most nem szabad ellankadni, mosl kell igazán megfeszíteni minden erőnket a végső tu­sában. El lehetünk készülve rá, hogy nyugati ellenségeink a kétségbeesésig fo­kozott elkeseredéssel és dühvel igyekez­nek pótolni azt, amit az orosz nagyha­talom különválása folytán veszítenek. De akármit csinálnak is, minket a győzelmes béke kivívásában föl nem tartóztathat­nak, ha el nem ernyedünk. Ezért kell kitartanunk, most inkább, mint valaha és ezért fontosabb a hetedik magyar hadikölcsön teljes sikere, mint volt az előbbieké. Ha még oly hamar létrejön is az orosz különbéke, azért még nem ér véget hősi hadseregünk sze­repe s nem válik fölöslegessé a hadsereg anyagi támogatása; sőt akkor mindkét kezünkbe kardot ragadhatunk olyan Ki­nizsi-harcra, amely igen hamar lehetővé teszi majd, hogy olajágat nyújtson a vi­lágnak mind a két kezünk. Ezen a felséges célon felül az a vágy is hevítse a magyar közönséget az ttíáirás utolsó hetében, hogy szégyenében elnémuljon az a rágalmazó, aki azt meri szemünkbe vágni, hogy Magyarország nem méltó módon vesz részt a monarchia pénzügyi erőfeszítésében. Hivatalos jelentések Budapest, december 10 (Miniszterelnökség sajtóosztálya.) A főhadiszállásról jelentik: Keleti harctér: Fegyvernyugvás. Olasz harctér: Velence tartományban he­lyenkint élénk tüzérségi harc. A vezérkar főnöke. * Budapest, december 10. (A miniszterelnökség sajtóosztálya) Berlinből táviratozzák, hogy a nagy fő­hadiszállásról a következőket jelentik: Nyugati harctér: A flandriai harcvonal egyes szakaszán, a Scarpetól délre, valamint Mocuvre és Banteux között délután élénk tü­zérségi harcokra került a sor. A nyugati harc­vonal többi részén a harci tevékenység csekély maradt. Keleti harctér: Nincs újság. Macedón arcvonal: A Doiran-lótól észak­keletre több ellenséges századot, amelyek meg­kisérelték a bolgár előőrsök megközelítését, tü­zeléssel eliizttik. Olasz harctér: Az asiagoi fensikon, a Monte-Tomban és a Monte-Lon időnként toko­zott tüzérségi tevékenység. Ludendorff. •MIIILMTM AE ÜH 2 VÁROSI SZÍNH ÁZ - MOZGÓ. 2 •M . Kg ES Hétfő—Kedd Nagy vigjátékesték g® 2 A svihákok 2 Liana Haid fellépéséve l BM E amerikai szenz. ^Gazdag emberfelesége 2 Miüiiilliiiiliüü z evangélikus tanítók gyűlése HhE Az országos ianitóplás összehívása Nyiregyháza, december 10. (J. Nyirvidék tudósítójától.) A nyíregyházi ágostai evangélikus tantes­tület szombaton tartotta évharmados értekez­letét Ruhmatm Andor igazgató elnöklésével. Az igazgatói jelentés változatos, tartalmas volta mutatta, hogy a tantestület tagjai minden te­kintetben elvégezték — még utolsó erőfeszí­téssel is — a reábízott munkát. Az indítványok során az elnyomott kedé­lyek itt is ós ez alkalommal is kifejezésre ta­láltak Ország Gábor indítványában és niegoko­lásában. A folytonos mellőzést feltüntető sza­vaiban talpraesett példák élénk színeivel mu­tatott a fájdalomtól elnémult tanítóság statiszta szerepére, arra a leírhatatlan türelemre, melyre oly kitűnően épit minden kormány. Rámutatott ezután a többi szellemi proletárok mozgalmaira, sikereire, ezzel szemben a felekezeti tanítóság nehézkes mozdulataira, a kényelemhez gravi­táló vezetők nemtörődömségére. Sátáni ciniz­must lát a mindenkori kormányok szócsövében, a Néptanítók Lapja legújabb számában, hol a családi pótlék iránti kérvény benyújtására sür­geti az érdekelteket, holott ez ügy májustól húzódik s a kiutalást csak a folyton változó ürügyek gátolják. Félév óta vár a tanítóság s kielégítés helyett bosszantó meglepetéseket kap. A félévvel ezelőtt ígért segély ma már csak szalmaszál a vizbe fuldoklónak*' mert az idő gyorsaságával versenyző drágaság áremel­kedései hullámként csaptak össze az éhbéren tengődő tanítóság felett. Az uj háborús segély az állami alkalma­zottaknál 100 százaiékot nyújt, mig a felekezeti, a fix ponttal, az 1200 K-val meg sem üti az államiak legkisebb mértéket, az 1500 K-t. Tet­tek embereit kívánja az ország tanítóságának vezető helyein, kik nem mozgatható próbaba­bák, hanem a közügyért önfeláldozóan küz­deni akaró és-tudó férfiak. A tanítóság a volt vezéreinek utat csinált a fővárosi tejcsarnokba, hol a tanítóság elől nemcsak a tejfelt, de a tejet is elszedi. A mostani vezérben nem látja azt a sziklaszilárdságot, amelyre építeni lehetne a reményt. Nem alázatos kilincseiők, de cse­lekvők kellenek. Indítványozza tehát, hogy a megyei tanitóegyesiileti elnökség kerestessék meg, hogy mielőbb tartassék meg a tanitógyü­lés, hol a tanítóság elkeseredésének impozáns kifejezést adhasson. Kubacska István hozzászóló minden te­kintetben osztja az indítványozó nézetét, de rámutat a gyűlés egybehivásánuk leküzdhetet­len akadálya mellett a miniszteri tiltó rende­letre. Csodálkozását fejezi ki, hogyan bírják a nélkülözést a mellékkoreset nélküli tanítók. Az elkeseredés méltó kifejezésének híve és szó­szólója, mert hiszen önmagunk és ügyünk el­len vétenénk a tűrhetetlen állapot eltitkolá­sával. Mindenki követel és kap, egyedül a fe­lekezeti tanítóság hallgat és kesereg. Ezek után tiltakozásának ad kifejezést, mintha a Szubolesvármegyei Tanítóegyesület választmánya nem tette volna meg kötelessé­gét. Első volt a felekezeti tanítóság érdekében szóló egyesületek közt. A megyei képviselők fölkérése meghozta az adott viszonyok közt a megkívánt eredményt, sőt Fényes László külön információt is kért Orsovszky Gyula elnöktől, hogy a tárgyismeretek birtokában kiizdhessen a ránk jövő évben a jogos és méltányos kérései­ért. Midőn a tanítóság e kijelentést nagy meg­nyugvással és örömmel fogadta, konstatálta, hogy a „Tanitó" neheztelő vezércikke is a sza­bolcsi fájdalmas kiáltás visszhangja, úgyszintén az egriek mozgolódása is. Szabolcs tehát ve­zetett és vezérszerepéből nem enged ez alka­lommal sem, hanem utat-módot keres az elfőj tott hangok és fájdalmak kitörésének, mely után csak tisztultabb levegő következhetik, mint a nagy feszültség villámszikrája és menydör­gése után. Miután megállapította, hogy nincs az ország egy zugában sem elégedett tanitó és nem is lesz mig a bajok enyhítése helyett fölényes kézlegyintéssel intézik a felekezeti ta­nítóság sérelmeit. A tantestület Országh indítványát Kubacs­• kának a gyűlés idejére vonatkozó módosításai­val egyhangúlag elfogadta. A népes értekezlet, melyen a tantestület összes itthonlevő tagjain kívül Stefán Gyula hadnagy és Tolnav Pál zászlóstanitók vendég­képen szerepeltek, az elnök jókivánataival zá­ródott be. A választójog — karácsonyi ajándék Budapest, december 10. (A Nyirvidék tudósítójától.) Egyik délben megjelenő fővárosi lap közli, hogy Vázsonyi még ebben az esz­tendőben, karácsony előtt beterjeszti a választójogi törvényjavaslatot, amelynek a tárgyalására negyven tagu bizottságot választanak. A törvényjavaslat beterjesz­tése után Vázsonyi azonnal összehivatja a választójogi blokkot, amelynek részle­tesen be fog számolni munkájáról. Az Est értesülése szerint a király szilárdan kitart a választójogi javaslat mellett és a kormánynak a házföloszlatási hatalom rendelkezésére áll. Az állami tisztviselők a királyház Budapest, december 10 (.4 Nyirvidék tudósítójától.) Tegnap tartotta meg az állami tiszt­viselők egyesülete kongresszusát, amely igen viharos lefolyású volt. A kongresszus I(osinszki Viktor elnök indítványára táv­iratban üdvözölte a királyt. A táviratban kifejtették, hogy a féktelen uzsora és a tisztviselők szomorú anyagi helyzete ki­szolgáltatja a tisztviselői kart a korrupció kísértéseinek. Végül bejelentik a királynak, hogy a kormányhoz ujabb memorandu­mot intéztek. Ezután Andor Endre föl­olvasta a memorandumot, amelyben a háborús-segély további fölemelését, á tisztviselők pénzügyi viszonyainak ren­dezését, szolgálati pragmatikát és jóléti intézmények létesítését követelnek. Ro­mán i Margit ismerteti ezután a telefon­kezelőnők mozgalmát, amely szervezett­ségük következtében sikerrel járt. Szerinte a férfiak gyávák, mert a munkások pél­dája szerint kellene cseiekedifiök. Ezután több fölszólaló azt indítványozta, hogy panaszaikkal menjenek a királyhoz. u Hétfő-Kedd Az uj idény első Nordísk műsora Az előítélet i I Dráma 4 felvonásban 1 \ és a fényes kiaérő-müso r | Eiőadáíok fél «, fél 8. | ? Vasárnap délután fél 3, fél 5, este fél 7 és fél 9. g Hetedik magyar hadikölcsön Intézetünknél a hetedik magyar hadikől­csönre jegyzések életbiztosítással kapcsolatosan a legjobb feltételek mellett eszközölhetők. Piészletes felvilágosítást szívesen nyujtunk 2300-?-! Szabolcsi Hitelbank.

Next

/
Thumbnails
Contents