Nyírvidék, 1917 (38. évfolyam, 216-288. szám)

1917-12-07 / 272. szám

2 JSCflRtriDÉE £ Í81T. december 7 A nyíregyházi polgárniesterválasztás Hárman pályáznak Nyíregyháza, december 6. (A Nyirvidék tudósitójátói.) Balla Jenő nyugdíjazása folytán meg­üresedett Nyíregyháza város polgármeste­ri széke, amelynek betöltésére — mint rtoegirtuk — most tette meg az intézke­déseket az alispán. Az alispán a polgár­mesteri állás betöltésére az alábbi hirdet­ményt tette közzé: Nyíregyháza r. t. városban nyugdí­jazás folytán megüresedett s a Vll-ik fi­zetési osztálynak megfelelően javadalmar zott polgármesteri állásra pályázatot hir­detek. Felhívom azért mindazokat, kik lezen állást elnyerni óhajtják, hogy az 1883. évi I. t. c. 3-ik szakaszában meghatározott elméleti képzettségüket igazoló okmányokl­kai szabályszerűen fölszereli pályázati kérvényüket hozzám bezárólag az 1918. januuár hó 1-ik napjának délután 5 órá­jáig adják be. A később érkező kérvényeket figye­lembe venni nem fogom. A választás az 1918. éy<január hó 8-ik napjának d. e. 10 órájára egybehívott tiszt­újító széken fog megtartatni. Az eddigi értesülésünk szerint hár­man pályáznak a nyíregyházi polgármes­terségre és pedig Bencs Kálmán dr. pénz­ügyi tanácsos, Oltványi ödön főjegyző és Trak Géza egri főjegyző. j BIIMWOMé | Szerda—Csütörtök % Nagvszabásu mestermü! 1 1 A vén komédiás | w Cirkuszdráma 5 felvonásban f és a fényes kisérff-müaor jt Elóadteok fél C, fél 9 Ö § Vasárnap délotón fél 3, tél 5, fél 7 és fél 9. h Előfizetési árak november 1-től: Egész évre 32 korona, Félévre IC korona, Negyedévre 8 korona, Egyes szánt ára lf fillér. Körösi Színház Mozgó | Péntek—Szombat—Vasárnap Világszenzáció! P. Meniehellivel fi i ?! n 9 A ,Nőstény tigrist" is fölülmúlja. Hétfő—Kedd LIANA IIAIDDAL A SVIHÁI 01 1 Vigjáték. 2359-2-1 tg Hadikölcsönjegyzések Baruch Arnold cégnél a Vll-ik ma­gyar had i kölcsön re a következők jegyez­tek: 30.000 koronát Bóni Gyártelep r. t., Weísz Jenő. 20.000 koronát N. N., Szenes Adolf. 15.000 koronát Rappensberger Károly 10.000 koronát Tabak Mayer, Déry P. Pál, Bodor Zsigmond, Haas Ignátz, dr. Elekes Aladár, Nyíregyházi kereskedők és gazdák köre, Baruch Arthur. 6000 koronát Ungár Lipót cég. 5000 kooronát dr. Bosenberg Emil, Hohe Vilmos, Fülöp Bernát, Halmos Már­ton, Glück Antal, Both Ferenc, Silbers­tein Ignátz, Rosenthál Ilonka, Feldheim Emánuel, dr. Bodor Károly, Baruch Ar­nold. 4000 koronát Friedmann és társai, Gábor Jenő, Klár Sándor, dr. Altmann Ignátz, Kuplerstein Nándor. 3000 koronát dr. Fodor Mór, dr. Schön Viktor, Spitz lgnátzné, Manheimer Simon, Hartstein Sándor, dr. Lanrlau Ernő. 2500 koronái Hirschler Mór. 2000 koronái Taub Lajos, Gevürlz Bernát, Gábor József, Chevra Kadisa, Schvartz Ede, Blumberg József, Fried Sa­lamon, Lenhorn Sándor, Drimmer Henrik Doctor Ármin, Bliun Vilmos, Osgyáui Jó­zsef, dr. Hartstein József, Weisz Béla, dr. Friedlieber Manó, Práger Károlyné, Föl­des Márton. 1000 koronát Glück Dezső, Hoffer Bertalan, Blau Mór, Kohn I. Ignátz, De­utsch Samu, Klein Lénárd, Rottschild Magda, N. N. A Nyíregyházi Általános Hitelintézet­nél a VII. hadikölcsön I. befizetési idő­szakában a következő- -jegyzések történ­tek: 50.000 koronát jegyzett Nyíregyháza' rendezett tanácsú város. 22.000 koronát jegyzetl Batta Ilonka. 20.000 koronát jegyzett Weinberger Artúr, N. N, K. J. 16.000 koronát jegyzett Preisz Ber­tái an. < 11.000 koronái jegyzett Engélmann Adolf. 10.000 koronái jegyzett Práger és I)o­mány > Lichtmann Imre, Lázár Kálmán, Adamkovíts András, N. N.. Deulsch Meny­bért, Gokimann Mór. Klein Lajos, Fried-. lender Lipót, Fried Miklós, H. J. 5400 koronát jegyzett: K. és 1. 5000 koronát jegyzett Tiszai ág. h. ev. egyház, M. G„ Glück Mór, Silberstein Ig­nátz, N. N., S. J., Silberstein József, N. N., Gábor Sándor, Meisels Lajos, Szántó Ernő, Scbneck Henrik, N. N.. Schleinin­ger Jenő, Földes Márton. 4000 koronát jegyzett Gevürlz Ber­nát, Kuplerstein József, Hoffmann Artúr. Staub József, Horvát Nándor. 3000 koronát jegyzett dr. Bósenberg Emil, Deulsch Samu. G. J Honig Jenő. N. N., Here Pál. 2000 koronát jegyzetl Breier Aladár, Herskovits Jenő, Haas Gyula, Vadász Ár­min Schvartzkopf Mór. Schaeffer József. 1400 koronát jegyzett: Tóth Erzsé­bet. 1000 koronát jegyzett Mácai Lajos, Kláfter Ignátz, Fodor Miklós. Kállay Ti­bor. Kállay Kristóf, B. M.. Harmann Jó­zsef. 500 koronát jegyzetl Fried Salamon, Molnár Henrik. 200 koronát jegyzett Hoffmann Sán­dor. m^rcrftent'u A legtisztességesebb hasznot a hadi­kölcsön kamatai hozzák. ÚJDONSÁGOK — Kitüntetés. Őfelsége a király dr. Szondy István főhadnagy, nyíregyházi pá­lyaudvar parancsnoknak a háború alatt teljesített kiváló szolgálatai elismeréseül, a vitézségi érem szalagján az arany koro­nás érdemkeresztet adományozta. — Gyül a fehérnemű a katonáknak. Nyíregyháza város társadalma isméi ta­nújelét adta, hogy fáradhatatlan a nemes célt szolgáló munkában és kifogyhatatlan az áldozatkészségben. Az a mozgalom, a­melyet á Hadsegélyező Hivatal kérésére Meskó László dr. főispán indított és amely nek az a célja, hogy a hadsereg megfogyat kozolt fehérnemükészletét fölujitsa, Nyír­egyházán tegnap és ma igen tekintélyes eredménnyel járt. Nyíregyháza hölgyei a meglehetősen mostoha idő dacára bejár­ták az egész várost és csaknem minden házban készségesen juttattak a gyűjtők­nek fehérneműt. A hölgyeket katonák ki­sérték, akik nyomban szekérre rakták a holmit és az ipariskolában, ahol összegyüj tik a fehérneműt, ma már egész garmat dában áll a javításra váró holmi, valamint rengeteg lepedő és abrosz, amit a város fölügyelete alatt varrnak meg alsó ruhá­nak. A javítás és varrás munkáját a női ipariskola ingyen vállalta magára. — Van csatlakozás. Az utóbbi napok­ban az a hír terjedt el a városban, hogy. az este 9 órakor Szerencsen át Budapest­re menő vonatnak nincs csatlakozása. Mint illetékes helyről megtudtuk, a hí­resztelés alaptalan, és most is éppen ugy lehet éjjel Budapestre utazni, mint eddig. . — Az árvák karácsonya. A helybeli jótékony nőegylet Pacsirta utcai Erzsé­bet árvaházában, mint minden évben, — ugy az idén is megtartják a szokásos ka­rácsonyfa ünnepélyt Az ünnepélyen az imát az idén dr. Bartók Jenő ref. lelkész fogja mondani. Az ünnepélyen, amely e hó 23-án vasárnap délután lesz, szívesen lát a Nőegylet minden gyermekbarátot. — Az iparkamara közgyűlési*. A deb­receni kereskedelmi és iparkamara decem­ber 11-én kedden délután félnégy órakor rendes közgyűlést tart, amelyen több nyír­egyházi és szabolcsi vonatkozású ügy is tárgyalás alá kerül. — Adomány a Leányegyletnek. Egy, magát megnevezni nem akaró úrinő, a le­ányegylet gyermekkonyháján étkező ösz­szes gyermekeket a mai napon a maga ven elégéül látta. Ezért a nemeslelkü adomá­nyért fogadja az elnökség köszönetét. — összeírják a lovakat és /ármüvej­koet. Nyíregyházán a honvédelmi minisz­ter rendelete alapján megkezdték a lovak és jármüvek ujabb összeírását. Mindazok, akiknek Nyíregyháza területén lova, vagy szekere, talyigája van, köteles december hó huszadikáig bejelenteni azt a város­házán a katonaügyosztályban. A határ­beli lovak és jármüvek összeírására kü­lön intézkedés történt. — Nyilvános nyugtázás. Miiotay, Ist­ván ur, az Uj Nemzedék szerkesztője 50 koronát küldött az irodalmi estről való elmaradása megváltásaképen. A nemes­lelkü adományt rokkant katonáink nevé­ben hálásan köszönöm. Oltványi ödön, h. polgármester. — Betörök a pajtában. Az ujfehértói határban eddig ismeretlen emberek föltör lék Kupferstein Jakab gazdálkodónak a dohánypajtáját és onnan egy szekér si­mított dohányt elvittek. A csendőrök ke­resik a betörőket. — A Remington írógép rí. műszeré­sze városunkba érkezett. Jelentkezéseket 139. számú telefonon lehet leadni.

Next

/
Thumbnails
Contents