Nyírvidék, 1917 (38. évfolyam, 216-288. szám)

1917-11-25 / 262. szám

1917. november 25 JSRORYIDÉK. 3 duly Henrik püspök szavai és a közgyű­lés egyhangúlag kimondotta, hogy a pol­gármestert kedvezményes nyugdij megál­lapítása mellett nyugalomba helyezi és eb­ből az alkalomból a polgármester liszt vi­selői munkássága iránt érzett hálájának és elismerésének ad kifejezést. sn­A haszon kötelez Azokhoz és azokról szólunk, akiknek a háború hasznot hajtott. Amíg a fron­ton és a front mögött milliók véreztek és szenvedtek, százezrek pedig életüket ál­dozták, csakhogy a haza szorongatott hely zetén segítsenek, addig ők a háborúból semmi egyébbel nem ismerkedtek meg, mint annak a hasznával, melyet a véres konjunktúrák számukra hihetetlenül meg­növeltek. Velük akarjuk most megértetni meg kell érteniök, hogv a hadíkölcsön al­kalmából irányukban állanak fenn a leg­messzebb menő és egyúttal a legjogosui­tabb várakozások, melyeknek bőkezű tel­jesítése elől lehetelen elzárkózniok. Termeléssel vagy közvetítő munkával érték légyen el a hasznukat és tettek szert vagyonra, egyikért sem illethetjük szem­rehányással őket. Sőt inkább örülni tu­dunk azon, hogy a mérhetetlen pusztu­lásból nemcsak keservek és nyomorúság, hanem jólét is támadt magyar* emberek számára. Azonban fellázadunk a puszta gondolatától is annak, hogy ebben a ret­tenetes pusztulásban épen csak ez a há­borúból kisarjadzott jólét maradhasson közönyös a hazafias kötelességek iránt s ha már véráldozattól megkímélte a vélet­len, hálából és kárpótlásul legalább az a­nyagi áldozatokból vegye ki annál foko­zottabb mértékben a részét. Látjuk a földhöz ragadt szegénységet, amint izzé porrá töri magát, csakhogy valamelyes mó don szolgálatra lehessen, hát akkor a ki­'párnázott kényelem iránt hogyan lehel­nénk kíméletesek és elnézők. A haszon kötelez. Legfőképpen az a haszon, melyet minden más forrásnál száz szor bőségesebben és kevesebb fáradtság árán a háborús konjunktúrák ontottak ma gukból. Az egész ország szeme feszülten szegződik a háborús jövedelmeknek ki­váltságosaira. Nem tehetjük fel, nem sza­bad föltennünk róluk, hogy a nemzet mai válságos helyzetében érzéketlenek marad­ihatnának azok iránt a fontos érdekek i­ránt, melyek a hadíkölcsön minél nagyobb eredményéhez fűződnek s amelyeknek tá­mogatására ők hivatvák elsősorban, mint akik edig egyedül húztak hasznot a hábo­rúból. Városi Színház Mozgó «8«Ü» SJKffl Péntek—Szombat—Vasárnap Emilia Sannonnal Egy élet árán Regény egy fiatal leány életéből és a Csukaszürke kisasszony Hétfőn—Kedden asszony Wilhelm Klitsch, „A tékozló" főszereplőjével. ÚJDONSÁGOK — Előléptetett főhadnagyok. A hábo­rú kitörése óta teljesítenek katonai szolgá­latot Baruch Jenő nyíregyházi mérnök, Vietórisz István dr. ügyvéd és Bekény Gyu la földbirtokos főhadnagyok, akik ered­ményes szolgálataikért több kitüntetésben is részesültek. Mint a hivatalos lap leg­utóbbi száma közli, őfelsége mindhármu­kat tartalékos kapitánya nevezte ki. — Járiny ezredes kitüntetése. Szolnoki Jármy Elemér ezredest, a király a Lipót­renddel tüntette ki. A hős ezredes már több ütközetben részt veLt, méltán érte ez a kitüntetés. — A szabolcsi csempészet megakadá­lyozása. Az Országos Közélelmezési Hiva­tal kebeléből alakult bizottság élén Temi­ple Rezső miniszteri osztálytanácsossal — tegnap Nyíregyházán járt a melléje beosz­tott csendőrőrnaggyal és egy halárrendőr­kapitánnyal és tanácskozásokat folytattak a helyi hatóságokkal a szabolcsi é elmiszer csempészet erélyes megakadályozására.— Ugy volt, hogy maga Hadik János gróf közélelmezési miniszter is Nyíregyházára jön, de az ő jövetele elmaradt. A bizottság Nyíregyházáról Ungvárra ment. — Kanonokiklatás és papszenlelés a hajdudorogi egyházmegyében. Holnap, va­sárnap délelőtt nagy ünnepségek színhe­lye lesz a nyíregyházi görög katholikus templom. Holnap iktatja ugyanis be Mik­lósy István hajdudorogi püspök Újhelyi Anclor hajdudorogi lelkészt, szentszéki ta­nácsost, és Gönczy Antal szatmári lelkészt a kanonoki stallumba az egész káptalan részvétele mellett. Ugyancsak a holnapi szentmise keretében szentel föl Miklósy püspök négy növendékpapot áídozópappá. A szentmisét, amely délelőtt fél kilenckor kezdődik, Miklósy István püspök celeb­rálja. — A tanítóság figyelmébe. A vakokat gyámolító országos egyesület gyámoltja­it megfelelő keresetet biztosító munkával a szükséges anyag hiányában mindegyre nehezebben tudja ellátni. Különösen ne­héz a kefe és seprüfélék készítéséhez szük­séges lószőr beszerzése, amelynek in- ' kább a keményebb fajtája, a farkszőr és sörényszőr alkalmas a feldolgozásra. Ma ezekre is rávetette magát a jogosulatlan haszonra törekvő közvetítés. Ehhez ké­pest a nra. vallás és közoktatásügyi mi­niszter ur folyó évi okt. 24-én 154,413— 917. szám alatt kelt rendelete értelmében felkérem cimet, buzdítsák a tanulókat. — hogv a lószőrt gyűjtsék s az összegyűj­tött lószőrt a Vakokat gyámolító orszá­gos egyesületnek — Budapest, VII., Her­mina-ut 7. — küldjék be. Az egyesület a beküldött lószőr értékét postán fogja — megküldeni. A lószőr értékes s annak ugy a felnőttek, mint a gyermekek által való gyűjtése nagy haszonnal jár. Dr. Wilt György, kir. tanfelügyelő. — A karácsonyi mütárlat. Nyíregyháza szinpártoló közönsége élénken emlékezik még a tavalyi képkiállitásra, amely Radó Sándor jénevü műkereskedő ízlését dicsérték. Az akkor elért sikerére hivatkozva hivja most fel a mű­pártoló közönség figyelmét az idei tárlatára, amelyon európai hírű festőművészek legkiválóbb alkotásai vesznek részt. Rippl-Rónai, Romek A , Herrer Cézár, Remerne, Margittay, Olgyai V., Neugyady, Kézdy, Koszkol, Benjámin, Lu­kácsy, Papp S , Peske Géza, Belávary, Burg­hardt, Szigety, Berkes, Murin, Fejér Sándor, Littkey, Horváth, Pálya, Markó, Zorkoczy, Molnár Z. Károlyi, Szontagh, Bauk E., Seharl Artúr. A kiállítás most van rendezés alatt és a megnyitás e napokban lesz. Hó nap, vasárnap este 8 órakor kezdődik a Korona-szálló díszter­mében a fővárosi írók müvészes­téje. — A magyar filmgyártás szenzációja. „Az obsitos" a fővárosi mozgószinházakat is megelőzve, hétfőn és kedden kerül bemuta­tásra a Diadal Mozgóban. Ezúttal a csodaszép, poétikus Bakonyi—Kálmán operett filmváltoza­tában lesz alkalma gyönyörködni a nyíregyhá­zai közönségnek. Szomorúan hangulatos aktu­alitást ad e filmnek a még mindig duló világ­háború. Az operetben egykor csak a multat láttuk, de most filmváltozatában mindnyájan átérezzük a keserveket, amelyeket a háború okozhat. A film már magában véve is kor­szakalkotó a filmgyártás történetében. Fényes kiválóságai a magyar „Astra" filmgyár nagy teljesítőképességét dicséri. A film érdekesen csoportosítva adja vissza az operett megindító, erősen drámai cselekményét. A megindító je­lenetek hosszú sora váltakozik benne a mele­gen hangulatos, rendezői zsenialitással beállí­tott gyönyörködtető képekkel. A darab bemu­tatása szenzációs eseménye a város moziéle­tének. — Egy élet ára. Emilia Sannom, az érdekes szép nők ama táborába tartozik, ahol a művészet maga a hatás, s ha még oly szép­ség és merész rutinos játék egyesül, mint az Emilia Sannomé, ugy biztos a látványos és művészi siker. A modern társadalmi életnek egy megkapó rajzú drámájában látjuk őt, mely­ben a felsőbb osztálybeli szerelmi ellentétek problémája jut kifejezésre. Emilia Sannom oly merész és áistin rváltan játszik, hogy nem cso­dálhatjuk, ha a hires dán színésznők között övé mindig a legnagyobb siker. A vidámságról, „A csukaszürke kisasszony" rendkívül mulat­ságos háborús vígjáték gondoskodik. Bemuta­tásra kerül a Városi Szinház Mozgó péntek, szombat, vasárnapi előadásain -- Fekete gyémántok. Telt házak jel­lemzik az Apollóban a hatalmas Jókai-film példátlan sikerét. Pedig az első rész csak be­vezetője a csodás remekműnek. A most szom­battól keddig színre kerülő It. részben dom­borodik ki tulajdonképen a „Fekete gyémántok" tüneményes sikere. Ebben már az események izzóak, érdekfeszitőek, a szereplők művészi já­téka a legmagasabb fokot éri el és a 6-ik fel­vonás bányarobbanási jelenetei a rendezés mestermüvét képezik. Hogy milyen hatalmas sikere volt a fővárosban a „Fekete gyémántod­nak bizonyítja az is, hogy az Omnia prolon­gálta az előadási jogot és kétannyi ideig játszta ezt a II. részt, mint az elsőt — B gyadt. levert, dolgozni képte­len egyéneknél, kiknek gyomor- és béltar­talma nagyfokú erjedésben van, a természetes Ferenc József keserűvíz gyorsan, biztosan és kíméletesen kellő székelést hoz létre, megja­vítja az emésztést, szabaddá teszi a vérkerin­gést, és emeli a gondolkodó- és munkaképes­séget Fürstner tanár, a strassburgi egyetem idegorvosi klinikájának igazgatója bizonyítja, hogy a Ferenc József vizet számos esetben, már kis mennyiségben is, teljes eredménnyel alkalmazta. Irodai gyakorlattal biró leány irodai ál­lást keres. Cim a kiadóban. 1071-1-1 — Fürst Berta ondolál és manikűröz (Sólyom-utca 6.) Meghívásra házhoz megy. 2284 töszerkesztd t>» fctedo: JÓBA ELEK. *«t«IB« s*erit««t6: KERTÉSZ LASZL.A A magyar filmgyártás szenzációja a fővárosi mozgószinházakat is is megelőzve, hétfőn és kedden kerül bemutatásra a Diadal Mozgóban traBsafiL La ^C^ 0=111=3 tálLo D=Jl!

Next

/
Thumbnails
Contents