Nyírvidék, 1917 (38. évfolyam, 140-215. szám)

1917-09-28 / 213. szám

JúimmÉK H917. szeptember 28 Nyíregyháza önálló közélelmezése Lukács Ödön nyilatkozata Budapest, szeptember 27. CFővárosi mwikaiársunMól.) Néhány nappal ezelőtt jelenteltem a Nyírvidék szerkesztőségének, hogy a Magyar Városok O/szágos Kongresszusa a rendezett tanácsú városok érdekében akciót kíván indí­tani és fölterjesztésében arra fogja megkérni az Országos Közélelmezési Hivatalt, hogy te­gyék lehetővé miszerint a rendezett tanácsú városok, igy tehát Nyíregyháza is önállóan in­tézhessék a jövőben közélelmezési ügyeiket és közvetlenül tárgyalhassanak az egyes minisz­tériumokkal és a különböző hatóságokkal. Ez a régóta húzódó akció most befejezést nyert, u Magyar Városok Országos Kongresszusának üllandó választmánya, amely Liárczy István dr. budapesti polgármester elnüklésével hétfőn dél­előtt tartotta rendes ülését, indítványt fogadott el és ez indítvány értelmében előterjesztését haladéktalanul megteszi az Országos Közélel­mozési Hivatalnak, amelynek elnöke Hadik Já­nos gróf miniszter a legmegbízhatóbb helyről beszerzett információim szerint — rövidesen kiadandó rendelében teljesiti is a in agyar vá­rosok összességének Nyíregyházára nézve olyan fontos előterjesztését. Röviddel az állandó választmány ülése után alkalmam nyílott beszélgetést "folytatni Lukács Ödön nagyváradi polgármesterhclyettes­sel, a Magyar Városok Országos Kongresszu­sának főtitkárával és a kongresszus közélelme­zési előadójával, akit most a magyar városok részéről az Országos Közélelmezési Tanácsba delegáltak Lukács Ödön a köveíkozőkel jelen­tette ki előttem a Nyírvidék számára: — A városok közélelmezésének javítása érdekében előterjesztett indítványom után, szó­lásra emelkedett Szombathely város polgár­mestere, aki a rendezett tanácsú városok ügyében a részletes javaslatot terjesztette a Magyar Városok Országos Kongesszusának ál­landó választmánya elé. , -- A szombathelyi polgármester ur ja­vaslatának lényege az, hogy adják meg a ren­dezett tanácsú városoknak a jogot, hogy köz­ellátásukat érdeklő hatósága alól. A javaslat­tevő szerint még akkor is, ha a vármegye ve­zetősége a legnagyobb jóindulatot tanúsítja a rendezett tanácsú városok polgárságával szem­ben, sérelmes a városokra a mai állapot fenn­tartása, mert az ügyeknek a közbeeső fóru­moknál való intézése, azok elintézését nagy­mértékben megnehezíti és hátráltatja. A közel­látás fontos kérdésénél, ahel a gyo:s elintézésre igen nagy szükség van, meg kell adni a lehe­tőségét annak, hogy a rendezett tanácsú váro­sok önállóságot kapjanak, felterjesztéseiket, ké­relmeiket közvetlenül tehessék meg az illeté­kes felsőbb hatóságoknak és az őket érdeklő rendelkezéseket innen minden közbeeső fórum mellőzésével közvetlenül kaphassák meg. — A szombathelyi polgármester javasla­tát én, mint a Magyar Városok Országos Kon­gresszusának közélelmezési előadója, minden részében indokoltnak találtam és aU teljes egészében magamévá is teltem és annak elfo­gadását javasoltam is az állandó választmány­nak, amely a szombathelyi polgármester javas­lata értelmében határozod. — Ennek megfelelően ugy határozott a választmány, hogy a fönti értelemben való előterjesztését sürgősen megteszi az Országos Közélelmezési Hivatalnak. Az előterjesztés a kérdés sürgősségére való tekintettel — értesüléseim szerint - né­hány napon belül megtörténik. Kilátás van ar­ra, hogy az Országos Közélelmezési Hivatal elnökének idevonatkozó rendelete ugyancsak rö videsen meg is jelenik és ez a rendelet mint precedens is igen nagy fontossággal és jelen­tőséggel bir a rendezett tanácsú városok ön­állóságát illetőleg. PaáJ Jób. Nyíregyháza, szeptember 27. (A Nyirvidék tudósitójától.) Nyíregyháza város képviselőtestületét hol­nap délután hárem órára rendes közgyűlésre hívta össze Oltványi Ödön h. polgármester. A közgyűlésen szerepelő'tárgyak között a legfon­tosabb a sóstói hegyközségnek Nyíregyházához való csatolása, amelyről már több izben irt a Nyirvidék. Mivel Pazony község képviselőtestü­lete egyhangúlag hozzájárult ahhoz, ho;íy a hegyközség közigazgatásilag Nyíregyházához tartozzék, egészen biztos, hogy a mi képviselő­testületünk sem fog akadályokat gördíteni ez ellen. A holnapi közgyűlés rendeli ki a jövő évi virilis városatyák névjegyzékének elkészí­téséhez a bizalmi férfiakat, valamint ez a köz­gyűlés tölti be a Géczy Géza dr. elhalálozása folytán megüresedett iskolaszéki tagsági helyet. Javaslatot terjeszt a tanács a városi alkalma­zottak fölemelt családi pótlékának fölemelése, valamint a nyugalomba helyezett városi alkal­mazottak háborús segélyének megállapítása tárgyában. Javasolni fogja a tanács, hogy Nyíregyháza város képviselőtestülete üdvözölje Samassá Adolfot, akit a király most tüntetett ki az államtitkári cimmel és akinek a jóindu­latát a belügyminisztériumban — mint a vá­rosi ügyek referenséét — sokszor élvezte Nviregyháza is. Ezenkivül több bérleti, szabad­ságolási és illetőségi ügy szerepel a közgvülé-s tárgysorozatán. A birodalmi gyűlés elnöke WiSson elten Nyíregyháza, ssep'ember 27. (A Nyirvidék tudősüójútöL) Beriinből jelentik ; A birodalmi gyű­lés tegnapi ülésén Kámpf dr. elnöki megnyitójában kifejtette, hogy egyszer már visszautasította Wilson tolakodását, amikor bele akart avatkozni Németor szág belügyeibe. Most a pápa béke jegyzékére adott válaszában ugyanéit teszi cs ő ezt az eljárást visszautasítva kiáltja feléje : — Aki megkisérií, hogy a császár, a nép és a kormány közé éket verjen, a gránitba harap! Majd ezután igy folytatta az elnök: Wiisón a kis népek védelméről beszéí, jj de elfelejtik, hogy Görögországot Ici­gázásában cserben hagyta. Jegyzéké­ben a legsúlyosabb kérdéseket méri a német népre, beleavatkozik belügyeink­be Mi a német nép nevében kikérjük magunknak a beavatkozást, s ezt az uszító kísérletet a legélesebben vissza­utasítjuk. Németország elég erős ahhoz, hogy ugy rendezze ügyeit, amint az az ország viszonyainak és a német nép jellemének megfelel. Miután még az el­nök megemlékezett a hadvezetőség zse­nialitásáról, a birodalmi gyűlést október S-ig elnapolták. — A magyar kir. osztáiysors­játék I. sorsjátékénak sorsjegyei a Nyírvidéki Takarékpénztár rész­vé»ytár3aságná8 kaphatók. 1061-1-? Kiraboltak egy öreg embert a Kisteleki-utcában Nyíregyháza, szeptember 27. (A Nyirvidék tudósitójától.) Vakmerő rablótámadás történt az elmúlt éjszaka a Kisteleki-utcában. A 16. számú ház­ban lakik Kordován Pál gazdálkodó, akinek a határban nagyobb kiterjedésű birtoka van. A birtokon Kordovánnak n fia gazdálkodik, Kor dován maga csak ritkán megy ki a földjére, idejének legnagyobb részét benn tölti a vá­rosban, mivel már 78 éves és a munkát, fára­dalmakat nem nagyon Lirja. Egyedül lakik a házban és rendszerint nagyobb összegű pénz szokott nála lenni. Az elmúlt éjszaka éjfél felé arra ébredt az öreg Kordován, hogy vaiaki jár a lakásá­ban. Mintha egy öngyújtó sercegését hallotta volna, mire azonban fölébredt, a világosságot eloltották, mert a rablók alighanem észrevet­ték, hogy a7, öreg ébren van. Kordován azon­ban ugy tett, mintha tovább aludna, de be­hunyt szemmel is hallotta, hogy hárman jár­nak a szobában. Az öreg mukkanni sem mert, egyszer azonban azt érezte, hogy két ember hirtelen megkapja, a száját bedugják, őt ma­gát pedig a földre dobják, mujd dunnát, pár­nát, paplant, ködmönt és mindenfélét dobáltak rá, ugy, hogy meg sem bírt moccanni. Az üreg hiába erőlködött, nem birt ki szabadulni a kényelmetlen börtönből, mert a rablók köztit kettő az ágyneműk fölé ült. ez­alatt a harmadik pedig világosságot gyújtott és kirabolta a lakást. A szekrényből mintegy ezer korona pénzt vittek el, egyebe-t azonban nem bántottak, mert. alighanem megkavarta őket valaki Az öreg Kordován csaknem eszméiel­len állapotban volt, amikor kiszabadult és reg­gel első dolga volt, hogy a rendőrségre ment és jelentést tett a rablásról. A rendőrség ré­széről Gőnczy János detektív szállott ki és ö ejtette meg a helyszíni szendét. Megállapí­totta, hogy a rablók tényleg hárman voltak és a kerítésen átugorva jutottak be az udvarba, viszont mikor elmentek, a kerítés egy deszká­ját kifeszítették és az igy támadt nyíláson ke­resztül bújtak ki. A rendőrség a három rabló után erélyes nyomozást indított. Ülgiiigllgllliiiil^ 5 VÁROSI SZiNHÁZ- MOZGÓ. 2 133 Péntek-Szombat-Vasárnap Világszenzáció mn 3 Kincs nréf veszve Lengyelország ™ , Aktuális nagy háborús dráma grr-ggj , ,.,.,,.,.„ „ L, J . _ ., i . i, ... Í&IL^I SB H,itft o­Kedde n A vörös herceg m BSBIBBBaSSiBBHgBBÉIBB - Rj uk mozizol Szerdán—-Csütörtökön w TITOKZATOS ÁRNYAK I DelektMrána 3 íeivűnásban. Fte-splí M Landa j&YOBS FESTŐ. P Vígjáté k 8 felv. Főszerepl ő Erika Glaessne r j| á Höaijások hétköznap fél 7 és fél 9 % fj Vasárnap ós önnepaapokan fél 3, fél 5, fél 7, fél 9 gí A magyar kir. oszlálysorsjáték I. sors­játékának sorsjegyei a Szabolcsi agrár ta­karékpénztárnál már most kaphatók. — ^JM^J ^-^sgrej JMMMUI^^ „AAT l'iffl "f" 'l— 1^ — Az összes lrégépkuHé&ek kapnalóte kiaílóhivatalunMiaa.

Next

/
Thumbnails
Contents