Nyírvidék, 1917 (38. évfolyam, 1-66. szám)

1917-01-28 / 14. szám

1917. .jauuár 28. fejezem ki a legmelegebb és leghálásabb elismerésemet munkatársaimnak Nyíregyháza város köztisztviselői karának, amikor küzdve a mindennapi megélhetés alig elviselhető gondjaival, némán tür és dolgozik, távollevő társai helyett is és végzi a megsokszorozódott munkát fáradhatatlanul, összes testi és lelki erejének végső megfeszítésével és fényes eredményekkel mindaddig, — mig talán agyon nem csigázzuk magunkat a munkában és valamennyien ki nem dűlőnk a sorból Adjon a Magyarok isten© holdogab, békés ujesztendőt, imádott, drága hazánknak, városunknak, és mindnyájunknak, mint az elmúlt volt! Hosszas és lelkes éljenzés követte a polgármester szavait, majd Mes k ó László dr. szólalt fel, hogy hozzájáruljon a jelentéshez. Nagy megelégedéssel és benső meg nyugvással fogadja a jelentést és jól esik a polgárság itt ülő képviselőinek, hogy maga a polgármester, aki leghivatottabb erre, hangsúlyozza a tisztikar buzgalmát, sikeres munkájátt és elért eredményeit. Kedves és múlhatatlan kötelessége a képviselőtestületnek hálás köszönetét és elismerését kifejezni a föladatuk magaslatán álló városi tisztikarnak. A maga részéről a legmelegebben karolja föl és teszi magáévá a polgármester indítványát. Nem állhat meg azonban itt. Helyes volt, hogy a polgármester, mint a tisztikar feje, hangoztatta itt a tisztikar érdemeit, amelyeket ő ismer legjobban, és az hogy az elért és kétségkívül jelentős sikereket tiszttársainak tudja be érdemül és nem magának vindikálja, már maga elismerésre méltó cselekedet. A képviselőtestületnek azonban azt is észre kell ^ennie, hogy a tisztikar nemcsak szorgalmával érte el eme sikereket, hanem azért is, mert a polgármester biztosítani tudta az összhangot a tisztikarban és előljárt a kötelességteljesitésben. Indítványozza, hogy a képviselőtestület köszönetét és elismerését terjessze ki a polgármesterre is, vezető és példaadó, eredményes munkájáért. A közgyűlés osztatlan helyesléssel fogadta az indítványt és egyhangú határozattal szavazott hálás köszönetet és elismerést a tisztikarnak és a polgármesternek egyaránt. Berzeviczy nem mond le mandátumáról Budapest, január 27. (A Nyirvidék tudósítójától.) A Budapesti Tudósító megcáfolja a Világ ma reggel megjelent ama hirét, hogy Berzeviczy Albert lemond mandátumáról. A német tengeralattjárók munkája BudapMt, január 37. (A Nyirvidék Utdásüójától) A Daily Chroniclo egy lisztát állított össze, amely szerint a német tengeralattjárók a háború eleje óta 1245 angol hajót sülyesztettek el. Várják Oroszországban a román királyt B udapest, január 27. (A Nyirvidék tudósítójától.) A Ruskoje Slovó jelenti: Még egyáltalán nem bizonyos, hogy Ferdinánd román király és kormánya Oroszországba költöznek-e. — Egyik határállomáson állandóan befűtött különvonat várja a román királyt és a kormányt. Sajben Julit n% évi fegyházra ítélte a törvényszék Nyiregyháta, /mtuár 37. (A Nyirvidék aü-jáUl). A nyíregyházi kir. törvényszék főlárgyalási tanácsa tegnap tárgyalta többrend beli lopás bűntettével vádolt Sajben Juliánná bűnügyét. E nagyobb szabású bűnügy érdekességét nemcsak az aljban foglalt bűncselekményeknek agyafúrt módon való kigondolása és boszorkányos ügyességgel való végrehajtása, de főleg azok tettesének személye adja meg. Sajben Juliánná, egy 21 éves, nyíregyházi tirpák származású egyszerű cselédleány volt a vádlott, aki erre tekintettel — mint mondani szokták — nagyobb stilü csalóknak is becsületére váló módon mutatta meg, hogy miképpen lehet még a legnagyobb körültekintés mellett eljáró embereket is hiszékenységük révén becsapni. Sajben Juliánná a mult év október havában Mátészalkáról jövet a vasúton megismerkedett egy Petkóné nevü pappi lakossal, bemutatkozik, mint özv. Szondy Istvánné s előadta, neki, hogy ő igen vagyonos «földbirtokosnői s egy juhászra volna szüksége. Kérdést intéz Patkónéhoz, nem-e lehetne Pappon részére egy jó juhász embert fogadni, mert juhai pásztor nélkül vannak. Mikor ezt Patkónéval elhitette, Sajben Juliánná elment Pappra, itt Petkónénál megszállt, de nem azért, hogy juhászt fogadjon, hanem hogy Petkónét reá bírja, hogy ez Juliánná nevü leányát engedje el vele Nagydobronyba, hol egy kuruzsló asszonnyal akarja fájós lábát megvizsgállatni. Petkóné leányát el is engedte, annál inkább, mert Sajben Juliánná, a «fölclbirtokosnő» — busás fáradság díjat helyezett kilátásba. Itt kezdődik aztán a bonyodalom, melyből kitűnik, hogy mi szüksége volt tulajdonképpen özv. Szondynénak» a földbirtokosnőnek, Petkó Juliánnára. Nagydobronyban a kuruzslónő Sajben Juliánnának több napi gyógykezelést javasolt, miért is Sajben Juliánná Petkó Juliánnával, de most már mint «szobaleányávab szállást kérni beálltott Kiiss F. Jánosné dobronyi lakoshoz, akiről korábban megtudta már. hogy a baptista vallás híve. Sajben Juliánná Kisné előtt elsősorban is feltárta, hogy ő is baptista s ennek bizonyságául, mint «hivőt» Kissnét mégis csókolta. Kissné megörült az uri vendégnek és szállást adott neki. Másnap Sajben Juliánná már mesél Kissnének. — Előadja, hogy neki Nyíregyháza vidékén tanyája, földje s jószágai vannak s állításait beszéd közben olykor-olykor szobaleányával is bizonyítgatta, aki azokat — csupán azért, mert'szégyelte az előkelő földbirtokosnő» hazudozásait leleplezni — igazolta is. Egy szép napon aztán mikor Kissné keservesen panaszkodott, hogy szeretne egy tehénként venni, de sehol a környéken nem talál, Sajben Juliánná — kapva a kedvező alkalmon — azonnal felajánlotta, hogy «gazdaságából» küld ő egyet, mely megér 2000 koronát is, de Kissnének, mint «hívőnek* 1400 koronáért is odaadja. Kissné — miként mondotta — abban a hiszemben, hogy egy igaz baptista sohasem hazudik, a tehén 1400 korona vétel árát nyomban lefizette. Sajben Juliánná elutazott, de nem <gazdaságára®, hanem Budapestre, Kassára, majd "innen Miskolczra előkelően szórakozni. Kissné természetesen nemcsak a tehenet, de 1400 koronáját sem látta többé. Miként semmi, ugy Sajben Juliánná csalárd utón szerzett 1400 koronája sem tarlhalott örökké, uj üzlet után kellett tehát néznie. A mult év október 25-én Demecserbe utazott, s itt előbb Weisz Mátyást, majd Weisz Józsefet kereste fel bemutatkozva nekik, mint Lovas Kovács Ju3 liánná, ismét csak <íföldbirtokosnő.» Nevezetteknek előadta, hogy neki a kótaji határban lévő Körmendy tagban van a birtoka, melyről kevés fát és 25 vaggon káposztát óhajtana eladni és kérdést intézett hozzájuk, nem vennék-e azt meg. Weisz Mátyás egy öl fát, — mert többet, bármennyire is késztette, Sajben Juliánná eladni hajlandó nem volt, mondván, hogy arra neki is szüksége van — meg is vett s előlegül 60 koronát nyomban át is adott Sajbennek. Weisz József a 25 vaggon káposztát szintén megvette s előlegül 1000 koronát adott. Miként Weisz József a főtárgyaláson mondotta, nem ismerte ugyan a magát Lovas Kovács Juliánnának valló vádlottat, azonban mégis megvette tőle a káposztát, mert megjelenése, úrias külseje s egy ellenvetésére tett ama nyilatkozata, hogy szeretné, ha Weisz a káposztát előbb a helyszínén nézné meg, nehogy annak minősége iránt aggályai legyenek, továbbá, hogy amikor kérdést intézett vádlotthoz, hogy mennyi előleget parancsol, ez azt felelte, hogy «amennyi magának jól esik»; mindezen körülmények ő benne vádlott előadásainak igaz voltát megerősítették. A kitűzött időre, a vevők sem fát, sem káposztát nem kaptak és Sajben Juliánná most mái" valamivel elegánsabban ugyan, de ismét utazni ment. Végül s az anyagi oldalát tekintve, legjobb üzletét Kótajban a Fisch Menyhért mezőgazdasági szeszgyárában alkalmazott Fried Sándor üzletvezetővel kötötte, kinek a fentebbiekhez hasonló módon azonban Kovács Zelenyánszky Lajosné álnéven szerepelve 500 métermázsa burgonya vételárára 7000 koronát utalt ki előleg cimén. E tekintélyes összegen aztán magát 240 koronás télikabáttal, 560 koronás boával és muffal, 480 koronás aranyórával és lánccal és temérdek ruhaneművel jól fel is szerelve bokorbeli lakásán kissé pihenni tért, honnan aztán Csordás Ferenc detektív a károsultak feljelentésére 1916. december 15-én letartóztatta és a helybeli fogházba szállította. A bíróság Sajben Juliánnát fenti cselekményeiért négy évi fegyházra itélte s büntetésének kitöltése után, mint közveszélyes munkakerülőt dologházba utalni rendelte. üpró esetek. Tábori postán kaptuk az alábbi két apróságot: Almási János. Gyönyörű magyar név, tulajdonosa azonban egy szót sem tud magyarul. Valamelyik elárvult beregi faluból való «rusznyák», a katonák maguk között csak Janónak hívják. Egy napon Tóth tűzmester üzenetével jött hozzám a Janó, de mire hozzám érkezett, a tűzmester nevét tökéletesen elfelejtette. Én, hogy megtudjam az üzenet küldőjét, sorra kérdeztem tőle a tűzmestereink neveit: — Götz? — Kérdeztem. — Nye. — Felelt a Janó. — Heim? — Nye-nye! — Tóth? — Ták,ták, Szlovák! felelt Janó « saját anyanyelvén. * A mezőgazdasági szabadságra utazó bakák megkapták a parancsot, hogy: a «szabadság-levéb hátlapján igazoltassák a munka teljesítését a községi elöljáróval. Egyik öreg népfelkelőnk megfeledkezett erről s e miatti bánkódásából csak az «asszony» élelmessége vidította fel. «Sohse búsújik Kend, adja csak ide azt a «másrótát», mindegy az, akár én írok rá, akár a jedző!» Nagy varga betűkkel tele is irta a cmásrótas hátát, pedig csak ezt irta rá: Imfánterista Lengyel József hősigesen dógozott.*